Magyarország, 1919. szeptember (26. évfolyam, 114-115. szám)
1919-09-28 / 114. szám
ejezést nyert és most már csak kisebb jelentőségűkérdések, megbeszélése és rendezése maradt hátra. A blokk tárgyi programja nagyjában megfelel a függetlenségi párt politikai programjának. A blokk keretén belül a pártok természetesen önállóságukat fenntartják, fúzióról egyelőre nincsen tehát szó. A további részletek megbeszélése végett aláírtak képviselői hétfőn este újabb értekezletet tartanak, amelyen megszövegezik a hozott határozatot. Ezt a pártok vezetői saját pártjukban szerdáig letárgyalják, mire újabb értekezleten ratifikálják a megállapodást. A pártok vezetői vasárnapra nagy monstre népgyűlést terveznek az Országház téren, amelyen a főváros polgársága, és az ország kisgazdaközönsége állátfoglalásával megpecsételi a pártvezérek megállapodását. A blokk elnöke Lovétszy Márton lesz. Lovászy nyilatkozik a tárgyalásokról Lovászy Márton a függetlenségi és 48-as párt elnöke a Magyarország munkatársa előtt arra a kérdésre, vajjon Friedrich István miniszterelnökkel folytatott-e már tanácskozásokat, a következő nyilatkozatott tette: — Friedrich István még a pártgyűlésünk előtt megbízott egy urat, hogy jöjjön el hozzám és közölje velem, hogy a miniszterelnök tárgyalni és megegyezni óhajt velem. Válaszom az volt, hogy én nem zárkózom el a megegyezés elől, de a tárgyalást elvi alapon óhajtom folytatni s ezért kérem a miniszterelnököt, hogy készítsen egy kormányzati programot és szíveskedjenek ezt velem közölni. Az illetőm ezt közölte a miniszterelnökkel és másnap tudomásomra adta, hogy ez az óhajom pár nap alatt teljesülni fog. Tegnap este újból megjelent nálam ez az úr, s közölte velem, hogy a miniszterelnök úr programja még nem kész, de a legrövidebb idő alatt elkészülés, majd értesít erről. Hát - Vv'wftmmntiiK. r***ity ------ i. i - _, körben feléledt munkapárt egy része a régi parlament összhimnisát óhajtóa és hogy ért a tervet, információnk szerint, a kormány elnöke is magáévá tette. Sőt, kormányzati politikájának alapját a régi kézviselházösszehívásának megvalósítása alkotja. Lovászy erre a következőket jelezte: — Ennek az akciónak a sikkere természetesen attól függ, hogy az antant beleegyezik-e ezekbe a tervekbe. Az antant előzetes beleegyezése és hozzájárulása nélkül természetesen gondolni sem lehet arra, hogy a régi országgyűlés összejöjjön. Szótn hoztuk Lovászy Márton előtt, hogy a Friedrich-kormány hadügyminisztere, Schnetzer Ferenc minap a nemzeti hadseregnek Budapestre való bevonulásáról nyilatkozott és a jogigal várható ünnepélyes bevonulás helyett, arról beszélt, hogy a nemzeti hadsereg bevonulásának tartama alatt a főváros lakossága a legjobban teszi, ha odahaza marad és nem megy ki az utcára. Lovászy maga is megütközéssel sw*olt a hadügyminiszter kijelentéséről__ Furcsának találom, hogy amikor a nemzeti hadsereg bevonul, akkor megtiltják az utcán való járás-kelést a lakosságnak. Virágc sörei, ünnepélyesen kell fogadni hadseregünk bevonulását, nem pedig úgy, mint az ellenséges csapatokat volt szokás a háborúban. " Megy a hajó fölfele Irta: KÁDÁR LEHEL • Az Aranymacska-utcán végigdidergett a tél, az újlaki templom looái tokára varjak ültek. • Lenn a nagy vizen • zajlott* a jég és a ,,Gránátosban" hajóslegények próbálgatták a messziről hozott dalokat, melyek nyári alkonyaikon szálltak illantuk a partnál. Akkor a kormányt tartották, a dalokat eláraták a szirtik ki. Most aztán fölébredt valamennyi. Zugtak, mint a parti erdők, szárnyaltak, mint a füsti fecskék. Messzi hegyek fájdalmát, hallgató ugarföldek szomorúsága, ringatták ölükben. Siettak és szálltak, mind hangosabbak lettek, megrezegtették az ablaküveget. Hinterwien úr, a kocsmáros nem merte csendre inteni őket. Pedig nem szerette se az éneküket, se a szavukat. Mind a kettő idegen volt: magyar. A legények nem törődtek vele. Ittak és nótáztak. Egyszerre aztán egy idegen telepedett asztalukhoz. Nehéz , bundát viselt és nankinpantaltól, a frakkja zöld volt, nyakkendője fekete ,selyem. Borotvált arca volt, mint az aktoroknak, hajas csigákba bodortta a hajművész. Hinterwien csak a bécsi ujjpiacon látott ilyen gavallért, de az nem állt szóba ,se hajós legénynyel, se magyarral. Az idegen pedig melléjük ült, beszélt velük. Rábólogatták a legények és még ragyogni kezdett a szemük. Aztán ő vette szájára nótáikat. És a dalok egyszerre megváltoztak. Kifényesedtek, mint aföldből ásott arany, kibontották szirmaikat, akár a százszorszép virág, mely ott nyílik a lányok ablakában, ha a hegyekről leringnódzik a ta- Zgnjgtek-zigtek, szállj reszkettek, szétfolytak a levegőben, belopták magukat a pugrisok szivébe, akik összepislantottak: — Ez igen! Ez aztán tud valamit! Valami furcsa, sohasem halott nőát tinekest éppen, amikor besuhogott Amelie kisasszony. Becsalta az ének, a friss hang, a furcsa ritmus, a melódia, mely lehetett víg is, szómoru is. Mejij a hajó fii!fele öreg Komárom fele... Amelie kisasszony az énekesen felejtené a szemét. A szive már előbb ott volt. Akkor, amikor az első hang besurrant hozzá a zárt ajtón keresztül. Hogy vége volt a dalnak, az idegen fölállott és odament Amelie elé. Meghajtotta magát, ahogy az álombéli princek szokták pünkösd éjszakáján. .. Lepiczki vagyok, kisasszony! Aradiénak felragyogott a szeme. A ragyogástól nem látta, hogy Lepiczki bundáját kirágta az egér, a pantallója bokában kikopott. Nem látta meg a pirosborpecséteket a frakkján és hogy a nyakkendőtű feje üvegből való. Gavallérnak látta, finomnak, szépnek, hetinónak, mesdeli hercegnek. Benmosolygott és megkérdezte: — Milyen dal volt, amit most énekelt. — Ha akarom lakodalmi ének, ha akarom halotti dal! És egymásra néztek sokáig, némán, vágyakozással. Azontúl Lepiczki mindennap ott volt. Megitta a hajósok borát, melyet azok szelltek, mesét mondott messzi emberekről, hírt hozott messzi városokból. Mindenkit ismert, mindent tudott. Még a vásárosok is barátságot kötöttek vele, pedig nehezen melegedő easbergk ygttiaflat. Elszédítete őket és széprajzú sámformartokat huzitt ki belőlük, boldogok voltak, ha kért. Amerie elzédült tőle. Akkor is muzsikás volt a szava, amikor beszélt. És beszélt, minden mondása olyan volt, mint a tömjén: meleg, lódító, jószagú. A kisasszony egyszer csak behívta a szobába és megszólaltatt a klavirt. Keze csodát tett a hangszerszámon. Lassanint híre ment és egy vasárnap már Lepiczki ült a templomban az orgonánál. A rezeikhez is bemnézett és megtanította a legszebb őr új Hitre, melyet Pozsonyból hozott. — Csoda ember — szófják a pugrisok — ilyen kell nekünk! Anélkül, hogy Sepiczki egyszer is beszélt volna, mindenki Ittala, ő lesz az orgonistaalapka után. Mert művész volt, csoda ember. Voltak ugyan, akik azt mondták, csavargó, országutak fia, útszéli kocsmák örök jegyese, ifjú asszonyok örök veszedelme, pénzes emberek kullancsa. No, de kiről nem mondanak ilyesmit, aki ismeretlenül jött ismeretlen, messzi városokból. Különösen akkor, ha valakit a legszebb kisasszony a szívébe fogad. Mert Amelie a legszebb volt, a legfehérebb és egy este, amikor Hinterwien ur, kérdőre vonta ama bizonyos mendemondák után, kereken kijelente: — Minden igaz, Szeretjük egymás!. Hinterwien úr feje megszédült, mintha héthez vörös bort ivott volna. De kijózanodott hamar Nem ütötte meg a leányt, csak ennyit mondott: — Na, majd én megtanulak! Azon az éjszakán Lepiezki hiába kocog, falta meg Amelie kisasszony ablakát Tölcsérszájú mordály meredt a szeme közé, mire elkullogott. És egy álom kezdett foszladozni, melyet együtt szeltek a_fehérarcu lány_a Ülés éjszakaista- MAGYARORSZÁG Evlagest, 1919 vasárnap, Szeptember 28.