Magyarország, 1919. október (26. évfolyam, 116-141. szám)

1919-10-01 / 116. szám

Reggeli K­iadás -V ' ■ ^nzural! BUDAPEST, 1919 OKTÓBER 1.___________________SZERDA_________________XXVI. ÉVFOLYAM 116. SZÁM Robinson? Az ország mai állapotában — társas­dalmilag és politikailag — csak egyhez ha­­­sonlítható, ahhoz a gázszerű­, cseppfolyós ősmasszához, amelyből a csillagászati tu­­dom­ány szerint Földünk képződött. A jegecesedés, rétegeződés most kellene, hogy megkezdődjék. Az első szilárd tömb a nemzeti demokratikus blokk akar lenni. Olyan szervezkedés, amely összetételé­­ben, céljaiban azt akarja képviselni, amire ennek az országnak élete, művelődése leginkább támaszkodhatik: a polgári munkát. A­ bolsevizmus születése rettentő pil­lanatától fogva azért volt halálra ítélve, mert gonosz romboló ösztöntől, beteg el­­méletektől vezéreltetve Magyarországon és a­ polgári mivelődés huszadik századé­­ban tagadta meg­ a magyar polgári mun­­kát. A bolsevikiekéhez hasonlóan kárté­­kony, de az övékkel egyformán remény s télén is azok munkája, akik most a másik végső szélsőségből igyekeznek elgáncsolni a polgári munkát és a demokráciát. Jobb- és baloldali tagadás közt a középen az al­kotó­­munka az egyetlen pozitívum és valóság. Csak a munka képes arra, hogy kenyeret és szenet szerezzen, megküzdjön a munkanélküliség és a polgárháború ré­­mével, rendezze valutánkat, és kifelé is, befelé is rehabilitálja ezt a szegény — csa­­pások közt — hitelét vesztett nemzetet. Szanatóriumi nyugalomra­ volna szüksége a magyar társadalomnak, amely — nem csoda! —­ egyetemében is, egyénenként is olyan érzékeny, mintha minden egyes em­­ber külön a bőre fölött hordaná az idegeit. És ebben a helyzetben újra a politika mér­­ges, izgató szereivel gyötrik, felfokozzák izgalmát olyan állapotig, amelyből kivé­­zető út csak kettő lehet, az őrület vagy az öngyilkosság. Ebben a sötét tarajos tengerben, homokpadok és örvénylő áramlások kö­­zött mintha most végre sziget képződnék: a demokratikus polgári blokk. A vezért, aki e felé a sziget felé tart, nem hevíti egyéni becsvágy vagy a hatalomnak vala­mely patologikus szerelme. Lovászy Már­­ton tisztán, szegényen, becsületesen töl­ tött egy küzdelmes pályát a magyar poli­ tikának erkölcsileg életveszélyes forgata* gában. Munkája, ítélete, ösztöne egyfor* mán jó. És — pedig ezen a ponton kezdő­dik igazán a vezér — egyformán megbíz­ható szimpátiáiban és antipátiáiban. Az antant mellett rendkívüli időkben ő tesz­­ először bátor hitvallást nálunk. Amikor pedig a forradalom, melybe ő is férfiúi munkáját és politikai hitelét fektette, ter­­rorisztikus anarkiává fajul, újra van bátor­­sága levonni a józan konzekvenciát. Há­­romszor egymásután, októberben, január­­ban és most a bolsevizmus bukása után is a polgárság önként vállalta vezérének ezt a nemes matériájú férfiút. Ma is ő az, aki a haragos kavarodások közepette elsőnek mutat a munka és béke szigete felé. Nem rajta múlik, de egy kicsit, egy nagyon, mindenkin, hogy ez az ember hogyan fog partraszállni a Szige­­ten, mint győztes vezér vagy mint hajó* törött Robinson. A mai időkben, amikor az országnak nem egy, de száz Széchenyire volna szüksége, kevés egyetlen ember jó­­akaratú képessége. Lovászy, ha újra ár* ván hagyják, legfeljebb ha mártír lehet, mint már volt is a bolsevikiek idejében. Ám csak a halódó nemzetek bálványképe a fáradt tekintetű mártír. Aki élni akar és élni tud, az a friss mosolyt szereti, a te­­remtő jókedvet, a hajnali erőt és hangu­­latot. A munkát, amely ebben a magyar és polgári országban nem lehet más, csak magyar és polgári. Egyes szám­ára 30 fillér 4 l '• ' ----------------------------— ----------- - ..i—■ ■■■■ I­ fi polgári pártok a rendszerváltozásért munkapárt külön akciója Budapest, szeptember 30. (A Magyarország tudósítójától.) A pol­gári pártok szervezkedése megmozgatta a lászlólag holtpontra jutott politikai életet. Minden oktálon feszült várakozással néz­nek a bekövetkezendő események elé. A keresztény blokk erősen szervezkedik, hogy pozícióját továbbra is megtarthassa és min­den követ megmozgat, hogy a demokrata polgári pártok bármilyen sikert is el ne ér­jenek. A polgári blokk megalakulását mind­amellett többé mi sem akadályozhatja. Az igazi—­ nem a sokorópátkai — Kisgazdapárt támogatása minden kétségen felül áll. Az erre vonatkozó tárgyalások ma délelőtt ered­ménnyel befejeződtek. Tisztázatlan mindössze a volt munkapárti képvielőkből alakult Si­­moncsics-frakció állásfoglalása, mely csak ma vagy holnap dől el. A munkapárt régi re­akciós tagjai természetesen meg akarják aka­dályozni a Shnontsics-féle tábornak a blokkhoz való csatlakozását. A Nemzeti Társaskörben sok szó folyik erről és különböző álláspontok képviselői hadakoznak egymással. Sokan abban a véleményben vannak, hogy a liberális blokk megelégszik a Fried­­rich-kabin­et kiegészítésével. Pedig a liberális blokk megalakítása alapjában véve nem azt a célt szolgálja. A polgári tömörülés rendszer­változást óhajt. A rendszerváltozás velejárója az új kabinetalakulás is. Az alakuló blokk képviselői fognak tárgyalni a kormánnyal, mert hiszen a békés megoldás gondolatától senki sem zárkózhatik el. Ezért vették tudo­másul Vázsonyi tárgyalásait, de ha a majd meginduló tanácskozások eredmény nélkül végződné­tek, reátérnek a harc útjára. * *­ Simontsicsék nem vesznek részt a blokkban A liberális­ blokk megalakítását célzó első tárgyaláson — mint azt már közöltük — a munkapártból rekrutálódott Simontsics-frakció részéről részt vett Mánd­y Samu. Márjdy ezen az értekezleten kötelességszerűen bejelentette, hogy a Simontsics kétré csoportosuló politiku­sok minden kibontakozást és­ megoldást szim­pátiával kísérnek, de a készülő­ alakulatban nem tudja, hogy részt vehetnek-e, egyrészt, mert pártvezérük álláspontját nem is­merik, másrészt mert a csoport tagjai nem nyilatkozhattak meg újból. r A hét-­­fői értekezleten a Simontsics-frakció részéről már senki sem volt jelen. A hétfői tárgyaláson bizonyossá vált, hogy Simontsicsékra számítani nem lehet. Ez a feltevés mára beigazolódott, noha hivatalosan még nem tettek ilyen köz­lést. A Nemzeti Társaskörben ugyanis mind erősebben az a hangulat lesz uralkodóvá, hogy a pártnak­ nem szabad frakciókra sza­­­kadni, a politik­ai helyzet alakulását figyelem­mel kell kisériaiek, de aktív ne vegyenek részt. Elhatározásukat a későbbi eseményektől te­szik függővé. Ha tisztul a helyzet, a társaskör újból politikai khibbá alakul át és át akarja venni azt a szerepet,­ amelyet mint többségi parlamenti párt voltuk alapján hisznek, hogy megilleti őket. A Nemzeti Társaskörben egyéb­ként napok óta a párt volt vezetői megbeszé­léseket tartanak. Í1 demokrata­ párt a blokk mellett Az újonnan megszervezett demokrata párt ma Vázsonyi Vilmos dr. elnöklete alatt választmányi ülésen foglalkozott a politikai helyzettel és a párt belső kérdéseivel. A vá­lasztmány tudomásul vette Vázsonyi előadá­­­sát a polgári pártok készülő blokkjával. Utána­ kiegészítenék a választmányt. Lovászy nyilatkozata kormány­alakításáról Lovászy Márton ma a következő nyilat­kozatot tette­­a Magyarország munkatársai előtt: — Egyik reggeli lap mai kalandos cikké­ben azt írja rólam, hogy holmi mellékkormány alakításán dolgozom és tárcákat osztogatok. A külügyminiszteri tárcára kinevezett jelölte­met is megnevezi. A szóbanlevő lap cikkének­ rám vonatkozó minden állítása szemenszedett valótlanság.­ ­ Somsich József bécsbeni Somsich József gróf külügyminiszter ma este politikai osztályvezetője, Praznovszky mi-­ niszteri tanácsos kíséretében Bécsbe utazik.­ A külügyminiszter utazása szoros összefüg­­­ gésből áll Ausztriának útlevél-kérdésben ve­lünk szemben tanúsított magatartásával. A kül­ügyminiszter közvetlenül megállapodást akar az osztrák kormánynyal létesíteni Ausztriába való ki­utazást lehetővé tenni.

Next