Magyarország, 1919. október (26. évfolyam, 116-141. szám)
1919-10-03 / 117. szám
Budapest, 1919 péntek, október 3. MAGYARORSZÁG A határrendőrség — rendelkezési állományban Az elégedetlen határrendőrök — Mattyasovszky főkapitányt és Szekér miniszteri tanácsost intrikával vádolják Budapest, október 2. "A minisztertanács 1919. évi október hóelsejétől kezdőelőleg rendelkezési állományba "helyezte a határrendőrségnek összes, a 1 .-tőlXI.-ig fizetési osztályba sorozott alkalmazottjait. Ezzel a rendelkezéssel a határrendőrök körében a legnagyobb ellenszenvet és nyugtalanságot váltotta ki. A határrendőrök küldöttsége, Ilosvay Gusztáv határrendőr főnökkel az élén nemcsak Eriednek István miniszterelnöknél, hanem az összes politikai pártoknál is megjelent és memorandumot nyújtott át, melynek főbb pontjai a következők: 1 —• A kormány intézkedése hatszáz magyar keresztény család exisztenciáját teszi kétségessé, •most a legsúlyosabb napokban, télvíz előtt. A tisztviselői kar, mely a négyéves háborút végigszenvedte, melyet a kommunizmus sohasem tudott lábáról levenni, mely a nemzeti eszme újjászületésénél zárt sorokba tömörülve átleti őrt, most a saját hazájában földönfutóvá válik. A rendelkezési állományba való helyezés azt jelenti, hogy hat hónapon át a bizonytalanság minden szenvedését végigélve, megokolá nélkül menjünk nyugdíjba, sokan közülünk harmminc- és negyvenéves korunkban. Mikor már minden oszlóban volt ebben a szerencsétlen országban, egyetlen komoly karhatalomként a magyar határrendőrség állott a nemzeti érdekek védelmére, mindvégig ellenforradalmakat tervezett, de soha politikai pártnak tagja nem volt és antiszemitizmusra sem volt sohasem kapható. Most egy tollvonás akarja megsemmisíteni egész szervezetünket. A rendelet sugalmazói, Mattyasovszky György, a budapesti államrendőrség főkapitánya és Szekér Andor miniszteri tanácsos, a belügyminisztérium rendőri osztályának vezetője, kik a határrendőrségi testület ellen érzett tajtékzó gyűlöletükről már a múltban is ismeretesek voltak, akik mindezt lelkiismeretfurdalás nélkül tennék el láb alól a határrendőrség egész intézményét. Hogy a teljesen törvénytelen rendelkezési állománynak mi a célja, teljesen kitűnik abból, hogy az őrszemélyzet rendelkezési állományba helyezését mellőzik, csak a tisztviselői állásokat akarja megszüntetni, hogy oda saját protezsáltjait elhelyezhesse. A belügyminiszter úr, midőn Mattyasovszky György főkapitány egy bajtársunk előtt jelezte, hogy a határrendőrséget ,,elcsapó“ rendelet már előtte fekszik, kérdésünkre azt felelte, hogy a hír nem felel meg a valóságnak és aki terjesztette, vagy rosszakaratúlag ferdített, vagy félreértést akart támasztani. Egyidejűleg határozott ígéretet tett, hogy az államosítás előmunkálatainál a határrendőrség is meghallgatást talál. A belügyminiszter úr ígérete azonban csak ígéret maradt. Ezen eljárás elbírálását a tisztelt párt bölcs belátására bízzuk. A memorandum végső soraiban arra kéri a pártvezetőségeket, hogy támogassák ügyüket és akadályozzák meg, hogy egyéni ellenszenvek érvényesüljenek a határrendőrség megszüntetésének kérdésében. A határrendőrség tisztikarának rendelkezési állományba való helyezése nemcsak a határrendőrségék, de egyebütt is megdöbbenést okozott. Mert egy ilyen nagyszabású karhatalom tevékenységének megbénítása a rend és nyugalom érdekében semmiesetre sem lett volna kívánatos. Illésmy Gusztáv határrendőrségi főnököt különben már nyugdíjazták is Vénusz koporsója Írta: LÁZÁR ISTVÁN Csak hárman éltek már e földön: a férj, az asszony és a harmadik. Ültek az állatkőrtben, a jégbarlang előtt, a férfi mogorván, az asszony álmodozva, a legény, pedig bután és érzéketlenül. A fagy kiszívta vérükből az élet melegét, csak az asszony szemében csillogott a Nagy, ahogy az ura mögül rálopta tekintetéta bozontos legényre. A legény összerezzent s a bundájába bujt. «Csak a szeme látszott ki. A hófelhőkbe fúrta Reménytelen sugarát... — Éhes vagyok, — szólalt meg az aszterony a nehéz csöndben. A férj fölkelt szótlanul s halfogó szigonyával elindult a zajgó jéghegyek felé. Vissza sem nézett, ődöngött a hóbuckák közt, Izomba, görnyedt alakja elmosódott a szürkeségben. Az asszony megmozdult, tűzvirág gyűlt a szemében, s valami ujjongó nevetéssel, ahogy is az éhező nézi a kenyeret, oldalba bökte a legényt. Ez rásanditott, aztán fölkelt és a barlangba utána cammogó! — Mit akarsz? Az asszony széttárta bundáját s megmutatta szerelemvágyó, duzzadt emlejét.— Csókolj meg... — biborodott az arca szóvárgásába. — Kívánlak . . . akarom! . . . A legény meghökkenve állt. — Nem szabad, —• mormogta. — Átok titja ... — Micsoda étok? Ki tilthatja meg! — A Tűztevő ... Megtiltotta. Az emberiségnek ki kell halnia, hogy ne szenvedjen többet. ' * — Ostoba vagy,— nevetett az asszony. — A tűztevő ember már nem él! És a többiek sem . .. Rájuk szakadt a jég és eltemette őket. Kipusztult az emberiség, — hárman vagyunk! — Ne kisérts, — hunyta le farkasszemét a legény. — Meghalt a szerelem . .. — Élek! — gyűlt ki az asszony szeme és átkapta a legény nyakát. — Szeress! Ha nem, — meghalok ... Rányomta égő ajkát a legény hült szájára és olyan hangot hallatott, mint a rozmár, mikor a halat elkapja. Csókjaival tépdeste az ajkát. És nászt ült a földön a szerelem . . . Az idő megzördült. Napkirály nem tudta áttörni aranydárdájával a diluviális ködöt. A halvadász nem volt otthon, eleségért kóborolt. A tűz árván pislákolt a barlang közepén. Az asszony a legényhez bujt. — Anya vagyok, — suttogta boldogan. A legény megrettenve bámult rá. — Új emberiség születik! — ujjongott az asszony. — Istent hordok a szívem alatt, ki új világot teremt a jéghegyek helyén... — Megyek, — bontakozott ki a legény az ölelésből. —• Hová ? Fölvette fókaverő nagy dorongját. — Megölöm az uradat. Boldog akarok lenni ... Megölöm! .Szárnyas szigony röhögött el a feje mellett s csillagokat hasított a jégbarlang falán. — Meg én téged, — vicsorgott be az asszony ura a barlang hátsó nyílásán. — Megállj csak! A legény megborzadt és elfutott. — Engem taposs el! . . . — jajdult föl az asszony. A halvadász marokra csavarta felesége haját és a jégre vágta; a legény utaira rohant. Elfogta a szakadék szélén és birokra keltek a cédáért. Aki nem is céda, csak az a bűne, hogy asszonynak született. — Kegyelem ... — hörgött a legény. Nincs. Torkonfogta s ráférdelt. Megfojtja. De a legény valahogy kiszabadult s kezéből s kétségbeesett tusát kezdett vele szakadék fölött. A bűnös asszony odabukdácsolt. — Ártatlan vagyok! . . . Igaza volt. Hiszen csak élni és szeretni akart! Dehát a férfi ilyen ... A halvadász a legényt a szakadék szélére vonszolta. — Gyilkos! — sikoltotta és megrettenve nézte, hogy kedvese már a mélység fölött csüng és görcsösen öleli az ura nyakát. Megmozdult, hogy visszarántsa őket. Nem lehet. Az ura törzse már az űr fölé hajolt, mint a mérlegkar, mit a terhe húz. A mérleg! Mely az emberiség sírja föléd azt méri, hogy a férjnek vagy a másiknak van-e igaza? Ki dönti el? Az asszony . . . A szeretője nevét kiáltotta és a mérleg lebillent, jajszó nélkül tűntek el a jégszakadékban. Sirály röppent föl, verdesett a szárnya, mint valami néma taps. Kitárt karral állott az asszony a mélység fölött, bundája lecsúszott s fekete haját lengette a szél . . . Vénusz! Ki az emberiség jövendőjét hordja szive alatt. Életet, mely kihajlott a jég közül, mint a hóvirág, de j ó, nem a tavaszt hirdeti. Elesett. A tudat leütötte. A jég most megreccsent, mintha üveghegy repedezne. A Végzet a kietlen földre lépett, lába alatt levált a jégtábla és elindult a zajgó vizeken. Vitte Vénuszt a jégkoporsó. Homlokra borulva feküdt rajta, úgy siratta minden asszonyok hűrét, kik valaha éltek, de nem egyet szerettek . ._ . A Magyarország előfizetési ára: Egy hónapra 20 korona, negyedévre 56 korona, félévre 110 korona, egész évre 220 korona. 3 Hárítsuk el a szénkatasztrófát! Budapest, október 2. f,( Magyarország tudósítójától.) Odaát Ausztriában nap-nap után tele van minden" újság a szénkatasztrófa fenyegető veszedelmeivel, de azért egyetlen gyár sem szüntette be az üzemet, a munkások túlnyomó része dolgozik s a vasutak, kivéve a közúti vasutat, amely egy hétig szünetelt, meglehetősen le tudják bonyolítani a forgalmat. De azért hangos vészkiáltással s a közúti vasút forgalmának tüntető beszüntetésével demonstrálnak és mindenünnen segítséget kérnek. Nálunk ellenben hivatalos és nem hivatalos forrásokból eredő közlemények jelennek meg azzal a boldogító igyekezettel, hogy szépítsék a fenyegető krízist, hogy elaltassák a közvéleményt és szén helyett politikai jelszavakat dobálnak ki a világba, úgy látszik, itt ma fontosab. A tülekedés, a különböző pártok civakodása, mint a szén. Mintha nem tudná senki, hogy milyen veszedelem közeledik léptekkel felénk, ha nem tudjuk megoldani a szénkérdést. A széninség csökkentésére nem elég az a sok ankét, amely csak akadémikus felszólalásokban merítette ki erejét, kellene már valaki, aki a főváros és az ország szénellátását kezébe venné és felelősségének tudatában mindent elkövetne, hogy a télen meg ne fagyjon Budapest és az ország népe. A múltbanvett már kormánybiztosa a szénügynek. Az elmúlt télen Vázsonyi Jenő Már. elnök és szénkománybiztos a legválságosabb időben német és osztrák szénnel látta el a fővárost és az országot. Amikor Mackensen hadserege átvonult, ennek az átvonulásnak körülményeit is a német szén behozatalának biztosítására használta ki, addig, amíg nem internálták a német visszavonuló sereget, volt német szenünk is. A szénkormánybiztosság működésének idejéből kell kiszedni azokat az eseményeket, amelyek alkalmasak annak igazolására, hogy nem ankétekkel és felszólalásokkal, hanem céltudatos, erélyes intézkedésekkel lehet szerezni szenet. Mikor Magyarország letette a fegyvert, a németekkel természetesen ellensé