Magyarország, 1921. április (28. évfolyam, 69-93. szám)

1921-04-09 / 75. szám

r­g, BUDAPEST, 1921 ÁPRILIS 9. SZOMBAT XXVIII. ÉVFOLYAM 75. SZÁM Elmúlt sjválság A király vonata már átgördült a svájci határon és szellőztetik már a szombathelyi püspöki vár szobáit, m­e­­lyeknek levegőjét a király váratlan meg*­jelenésének szenzációja tette forróvá. A világsajtóban már utolsó hullámai gyű­ rűznek ennek a világeseménynek és ma délelőtt úgy állott a helyzet, hogy való* szinüeg a magyar politikában is helyre* áll a nyugalom, ahol pedig tegnap még komoly válság fenyegetett. A válság mu*­lóban, az utóbbi napok eseményei azon*­ban nem tűntek el nyomtalanul a magyar kormány fölött: kiborították bársony* székéből Gratz külügyminisztert. Az utóbbi napok eseményei azt a kaszárnya*jelenetet juttatták eszünkbe, miikor minden előzetes bejelentés nélkül, "váratlan időpontban, éjnek idején szemlét jion tartani a szeszélyes tábornok ur. :"Nem a király személyét gondoljuk most a tábornok személyében, hanem az e­se­­ményeknek azt a véletlen fordulatát, amely váratlanul erőpróba elé állította a magyar nemzetet. A véletlen jött nem sejtett időpontban szemlét tartani felet­ tünk és átsétáltatta nyugodt falaink kö­ zött ezt a generális kérdést. Természete­­sen csak relatív nyugalmat gondolunk, hiszen az ország hangulatát ezer és ezer­­ nyugtalanság égeti. A nyugalom a királyi kérdésre vonatkozik, melyet a nemzet helyes ösztönnel egyelőre kikapcsolt az elintézendő feladatok sorából. A király itt járt és ahogy megjelent a pinzgaui határkőnél, árnyéka végig* feküdt az egész magyar földön. Nem a IV. Károly, hanem a „király*4 árnyéka. Ebben az óriási magyar árnyékban, mely ezer magyar esztendő távolságából im* bolygótt elő, szinte izgalommal éreztük egy*két pillanatig, hogy ez a kérdés, ame* lyet most szükségszerűen megelőznek a halasztást nem tűrő nemzeti feladatok, lényegében az egyetlen és legfontosabb kérdése a nemzetnek. De kiáltottuk a próbát és ez a királyi véletlen nekünk inkább hasznunkra, sem­­mint kárunkra vált. Deus ex machina volt ez a mi m­agyar tragédiánkban, a meglepe­­té­s süllyesztőjén emelkedett fel és nézett velünk farkasszemet a dilemma, a nemzet öntudatos és tiszta tekintete azonban nem zavarodott meg a váratlan jelenség­­től. Ilyen sorsdöntő pillanatokban mindig a nemzeti öntudat ereje sugárzik át az ország ügyeinek intézésébe is és az a kö­­rülmény, hogy a közelmúlt napok esem­é­­nyei nem döntötték össze a magyar kor­­mányzatot, a magyar józanságon kívül erre az egységes nemzeti hangulatra ve­­zethető vissza. Örülnünk kell, hogy elmúlik a válság és újra visszatérhetünk a nemzeti munka műhelyeibe. Nem először hangoztatjuk erről a helyről, hogy válságok szakadékain keresztül nem tud előrehaladni a magyar­ ság szekere. Bármely oldalról fenyegessen bennünket válság, legyen az olyan várat* lan meglepetés, mint IV. Károly megjele­­nése volt, vagy legyen a külpolitikai vi­­szonylatoknak olyan alakulása, mely a mi kormányzatunkra is kihat, vagy legyen­ a belpolitikai szenvedélyeknek súrlódása, minden oldalról védekeznünk kell, nem­hogy e válságok ködében és homályában szem elől tévesszük azokat a céljainkat, melyek biztató fénnyel csillognak utain­­kon. Budapest, április 8. (A Magyarország tudósítójától.) A külügy­­miniszter tegnapelőtti beszéde és IV. Károly ki­jelentéseinek közlése folytán hirtelenül beállott válság az eddigiek után ítélve gyors lefolyásúnak ígérkezik. A kormányzó már tegnap Teleki Pál gróf ki­hallgatásán sem akceptálta a kormány le­mondását és ezzel a ténnyel annak a meg­győződésének adott kifejezést, hogy kormány­­válságra nem, csupán miniszterválságra van szükség. Értesülésünk szerint legfelsőbb helyen az az ál­láspont, hogy a kormány a királykérdéssel kapcsolatosan teljesen az 198. évi I. törvénycikk alapján járt el, a miniszterelnök a helyzetnek meg­felelően viselkedett és igy semmi ok sincs arra, hogy Teleki Pál gróf ezidőszerint tá­vozzék helyéről. Az adott helyzet folytán csupán arra van szük­ség, hogy a Kisgazdapárt tagjaival töltsék be azokat a tárcákat, amelyekre a párt arányszámánál fogva igényt tart. Ezek szerint tehát — mint a Magyarország teg­napi szám­a már jelentette —, nincsen kormány­­válság, hanem csupán arról van szó, hogy a Teleki-kormány rekonstruálhassák, k­i­k-főleg k­ibő­­k­ittessék és ily formájában vezessé­k tovább az ügyeket. Teleki Pál gróf miniszterelnök ma reggel • hosszasan tárgyalt Ráday Gedeon gróffal és e tárgyalásokból származik az a hir, hogy az uj kormányban Ráday Gedeon gróf a leendő kis­gazdapárti belügyminiszter mellen államtitkári állást töltene be és az ő vezetésével indulnának meg a belügyminisztériumban a választójogi re­formra és egyéb belügyi törvényekre vonatkozó előkészületek. A rekonstruált Teleki-kabinetben a közélelmezési tárcát Mayer János fogja való­színűen betölteni és nagyatádi Szabó István mel­lett a földmivelésügyi államtitkárság is a Kis­gazdapártnak jut. Ugyancsak megkapja a Kis­gazdapárt a belügyi tárcát is, amelyre ez idő­szerint számos személyi kombináció van. Új ember kerül mindenesetre a külügy­miniszteri székbe, mert Gratz Gusztáv maga sem akar maradni, de még a Kisgazdapárt sem akceptálja tovább és a délelőtt folyamán sűrűn emlegették Bánffy Miklós grófot, mint külügyminiszter jelöltet. Teleki Pál gróf miniszterelnök a délelőtt folya­mán még Tomcsányi Vilmos Pál igazságügy­­miniszterrel is tárgyalt. A kormányzó délelőtt csupán nagyatádi Szabó Istvánt fogadta kihallga­táson, de ha a helyzet szükségessé teszi, úgy a délután folyamán a kormányzó Andrássy Gyula grófot fogadja még kihallgatáson. A Kisgazdapárt intéző­bizottsága ma délelőtt ülést tartott, hogy egy határozati javaslatot szó vé­gezzen és abba lefektesse azokat az alapelveket, melyek a pártnak a királykérdéssel és az előállott miniszterválsággal kapcsolatosan elfoglalt állás­pontját tartalmazzák. Az intéző­bizottság a déli órákig tárgyalt, és aztán meghozta következő ha­tározati javaslatát, melyet a ma esti pártértekezlet elé terjeszt: 1. Pártunk szolidáris lemondott minisztereivel. 2. Hajlandó más keresztény és nemzeti alapon álló pártokkal együttműködésben résztvevni a kor­mányzás munkájában. Megköveteli azonban­, hogy­ az alábbi programpontok megvalósítása érdeké­­­ben a kormányban a párt számarányának megfe­lelő képviseletet nyerjen. 3. A királykérdésben a párt a szabad király­választás elve alapján áll. Ezen elv sértetlen fönn­tartása mellett ebben a kérdésben a végleges dön­tést a nemzet újabb megkérdezése után kialakuló alkotmányos képviseletre kívánja bízni. Ezen min­den idegen befolyástól mentes döntés megtörtén­téig változatlanul ragaszkodik az 1920. évi 1. tc. rendelkezéseihez. § 4. Követeli a most tárgyalás alá kerülő pénz­ügyi javaslatokkal váltakozva az alkotmányjogi javaslatok letárgyalását és pedig lehetőleg a kö­vetkező sorrendben: a törvényhatósági és köz­ségi szervezeti reformról, a felsőház szervezeté­ről, az államhatalom főszerveinek (király és or­szággyűlés) jogköréről és egymáshoz való viszo­nyáról, végül a képviselői választójog reformjáról szóló javaslatok. 5. Követeli továbbá a pártprogram egyéb pontjaib­alk, különösen a mezőgazdasági termé­nyek és termékek szabadforgalmának haladékta­lan megvalósítását és a földbirtokreform sürgős végrehajtását. Az ülésen résztvettek: Tomcsányi Vilmos Pál, Rubinele Gyula, Dömötör­­Mihály, Ferdít­vándy Gyula, Sréter István, Gaál r­asztón,, Ko­vács J. István, sokorópátkai Szabó István, Mess­ó Zoltán, Szijj Bálint,­­ Berky Gyula, Hermánn,­ Miksa, Patacsi Dénes, Iklódi Szabó János, Hifi Imre, Vasadi-Balogh György, Henczer István... Orfffy Imre, Schandl Károly és Muszti Imre. Fé®* tizenkettőkor érkezett meg a kormányzótól nagy­atádi Szabó István, aki nyomban bement az értekezletre és tájékoztatta kihallgatásáról a pártot. A Kisgazdapárt egyes tagjainak véleménye szerint aligha fog sikerülni a kormányválságot el­kerülni. Erről a részről a párt egyik tekintélyes tagja a következő információt adta: — Nem mehetünk bele abba, hogy a régi kato­­mány jöjjön vissza, ha nekünk megfelelő tagokkal kibővítve is. Nem látjuk ugyanis Teleki Pál gróf­­ban azokat a biztosítékokat, amelyekhez mi a ki­rá­lykérdésben okvetlenül ragaszkodunk. Mi azt hisszük, hogy Bethlen István gróf ezidőszerint sok­kal alkalmasabb volna kormányelnöknek, annál is inkább, mert neki pártunkban van talaja. Ezzel szemben vart a pártnak igen sok olyan tagja is, akik nem kívánnak a miniszter­elnöki székben vált­ozást és megfelelő garanciák esetén hajlandók az új Teleki-kormányt támogatni. A pártok eme tagjai azt hangoztatják, hogy ők sze­­m­élyi kérdésekkel nem törődnek, nekik csupán tárgyi biztosítékok kellenek a ma délelőtt elfog*.,­dott határozati javaslat betartására vonatkozóan* ha Teleki e garanciákat vállalja, úgy ők hajlandók­ a kormányt támogatni. Alkalmunk volt beszélni a válság ügyében Billenek Gyulával, aki*a következőket mondottal Magyarország munkatársának: — Személyi feltételeink nincsenek, ez tulajdon­képpen a kormányzó intézkedése. Ha Teleki ma­­radna, akkor neki a Ház legközelebbi ülésén olyan kijelentéseket kell tennie, amelyek orvosolják Glatz Gusztáv nyilatkozatát, valamint a miniszter­­elnök nyilatkozatának ama részét is, amely szerint a király eltávozása tisztán a külföldi nyomás ha­tása alatt történt. Nem lehet egyszerűen eltekin­­teni attól a nagy stárttól, amely a szabad király- Marad a Telesd*kormány Gratz Gusztáv távozik, Mayer közélelmezési miniszter lesz, a belügyet a kisgazdák kapják — Hír Bánffy Miklós külügyminiszterségéről és Ráday Gedeon belügyi államtitkárságáról — Nagyatádi és A­ndrássy a kormányzónál — Mit köv­etelnek a kisgazdák? — Nem lesz hosszú válság Egyes szám­ára 2 korona

Next