Magyarország, 1921. május (28. évfolyam, 94-116. szám)

1921-05-08 / 99. szám

2 MAGYARORSZÁG Budapest, 1921. vasárnap, május 8. Anyaházi Kasnya Béla: Addig míg a botbün­tetést és numerus clausust el nem törlik, az inter­nálásokat meg nem szüntetik és a földbirtokreform­otot végre nem hajtják, addig nem lesz itt jogrend. Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminiszter a bírói oklevél képesítő hatályának kiterjesztéséről és Vass József kultuszminiszter a kolozsvári és pozsonyi tudományegyetemek ideiglenes áthelyezé­séről törvényjavaslatot terjesztettek be. Az elnök az ülést öt percre felfüggesztette. Gaál Gaszton Szünet után Gaál Gaszton szólalt fel. Régi parlamenti szo­kás, hogy az új szónok foglalkozik az előtte szóló beszédével, de ő ezt nem teszi, mert egy bizony­talan, halvány színekkel festett festmény előtt áll, melyet ő nem ért. Melegen üdvözli a kormányt, amidőn két év után alkalmat ad arra, hogy a nemzetgyűlés a költségvetést tárgyalhassa. A költségvetés egy olyan átfogó keret, ame­lyen belül a konszolidációt szolgálhatjuk. El­sőnek tartja a vagyoni konszolidációt. A trianoni béke a nemzetet új helyzet elé állí­totta.. Az előző kormányokkal szemben kifejezést adott meggyőződésének, hogy a kormány a kon­zekvenciák levonásában nem mutatott kellő el­szántságot és erőt. Reméli, hogy az új kormány nem esik ebbe a hibába. Külpolitikailag csak egy örvendetes tényt lát, hogy ebből a rettenetes hely­zetből, melybe jutottunk, egyet mentettünk meg, a magyar államiságnak teljes függetlenségét. Ezért azonban óriási árat fizettünk. Szilágyi Lajos: De ez a függetlenség nem ér semmit! Gaál Gaszton: úgy megrablóink, mint meg­ölőink tisztában vannak azzal,­­hogy ez a békekötés nem igazságos, hogy csupán az erőszak műve, amelyet mi csak kényszerűségből fogadtunk el. A telkekből azonban senmi sem irthatja ki azt a felfo­gást, hogy ez a béke nem az igazs­ágon alapul, nem­zetünket kény­szerí­tették annak elfogadására, de arra nem lehet kényszeríteni bennünket,­­ ami nélkül pedig egy nemzetközi szerződés vajmi keve­set ér , hogy ezt a szerződést a nemzeti becsület védelme alá helyezzük. Reális ember vagyok, úgymond, tehát reá­lis politikát akarok, ez azonban korántsem defetiz­­mus, ellenkezőleg, én nélkülöztem a kormányok eddigi nyilatkozataiban azt, hogy ezt a szerződést nem helyezik a nemzeti becsület védelme alá. Ám a viszonyok konzekvenciáit le kell vonni. A királykérdéssel kívánok foglalkozni, bár magam is azt tartom, hogy ezt a kérdést, mint nem aktuálisat, egyelőre ki kell kapcsolni. Miután azonban több ízben a Házban felszólalások történtek, ezért én is kellő őszinteséggel foglalkozni akarok e kérdéssel, tisz­tázni kívánom, mi a legitimizmus, ki a legitimista. Amikor én szabad királyválasztó vagyok, nem vagyok forradalmár, csak azt kívánom, hogy a maga álláspontját min­denki törvényes utón iparkodjék megvalósítani. Én vagyok legitimista, aki meggyőződésemet csu­pán törvényes utón akarom érvényesíteni és nem legitimisták azok, akik államcsíny útján akarnak álláspontjuknak érvényt szerezni. Szterényi József: Kik azok? Rassay Károly: Akik becsempészik a királyt. Gaál Gaszton: Az az egy tény, hogy a béke­­szerződés már eldöntötte ezt a kérdést, mert meg­fosztja a tróntól a dinasztiák Ugrón Gábor: Szó sincs róla. Szterényi József: Tévedés. Gaál Gaszton: Az ötöstanács vonta le ezt a konzekvenciát. Andrássy Gyula gróf: Ez sem áll. Gaál Gaszton: Engedjék meg, hogy én a ma­gam meggyőződését védjem és, ne a túloldal állás­pontját. Hallottam közjogi okoskodásokat, hogy amikor Európa térképe megváltozott és a régi Magyarország csak egy harmada maradt meg, mi­kor minden felborult, akikor ezek szerint a köz­jogi okoskodások szerint az uralkodásra vonat­kozó összes törvények érvényben vannak. Minden összetett tehát, csak a pragmatika sanctio maradt meg. Én ezt az okoskodást nem értem. Az kétség­telen tény, hogy a törvény nem lett megváltoztatva, jogilag tehát fenn is áll. De hogy fogja például a megkoronázott magyar király a törvénynek azt a részét fenntartani, hogy ő egyúttal horvát király is? Hogyan fog megfelelni a koronázási eskü ama kö­vetelményének, hogy kötelessége nemcsak az összes magyar területek megvédése, hanem szaporítása is. Itt a történelem kereke gázolt össze valamit a köz­jogi dogmákból. És amikor én azt látom, hogy ennek a közjogi dogmának a merev alkalmazása nemze­tünknek kárára, veszedelmére van, akkor én nem tudok a merev dogma álláspontjára helyezkedni, hanem azt tartom, hogy a közjog is élő valami, amely változtatható és nem spanyol csizma, ame­lyet akkor is ráhúzunk a nemzet lábára, amikor az lehetetlen. Magam is azt tartom, hogy a kérdést most bolygatni nem lehet és amennyire veszedelmesnek tartanám azt, hogy a szabadkirályválasztók a tör­vényes út mellőzésével igyekezzenek akaratuknak ér­vényt szerezni. Ugyanúgy a nemzettel szemben való bűnnek tartanám, ha a legitimisták tennék ugyanazt. A helyzetből le kell vonnunk továbbá azt a konzekvenciát is, hogy bele kell nyugodni abba, hogy nagyhatalom többé nem vagyunk. Ezzel le kell számolnunk és ha ezzel leszámoltunk, akkor külügyi berendezésünk is csak olyan lehet, amilyen jelenlegi helyzetünknek megfelel, ami nem jelenti azt, hogy külügyi képvisele­tünkben nem kell elmenni az áldozatkészség leg­messzebbmenő határáig. El kell menni annál in­kább, mert ennek az országnak önálló államiságát négyszáz esztendeig tudatosan eltitkolták. Hiszen épen ezért kaptuk ezt a lehetetlen ítéletet, ami a trianoni békében van, mert a külföld nem volt fe­lőlünk kellőleg informálva. Ezt az információt a jövőben a külföldnek meg kell kapnia. Le kell vonni helyzetünkből azt a konzekven­ciát is, hogy meg kell győznünk úgy a külföldet, mind a körülöttünk lévő államokat is a mii békés szándékainkról. Minden ok nélküli kardcsörtetést, mindenféle olyan propagandát, amely nem a nemzetnek használ, hanem annak a néhány urnak, aki a propaganda élén áll, le kell szerelni, mert a nem­zetre veszedelmes. Szükségesnek tartom, hogy mielőbb igyekez­zünk a szomszéd államokkal ipari, kereskedelmi és gazdasági érintkezést felvenni. A közgazdasági kér­déseket nem lehet érzelmi alapon elintézni. Ha a nemzetek élni akarnak, akkor az egymás közti forgalmat helyre kell állítani, mert másképen minden nemzet elpusztul. Diplo­máciánknak öntudatosnak, határozott irányúnak kell lennie. Békés eszközökkel kell meggyőznünk ellenfeleinket kulturfölényünkről, arról, hogy ren­des útón óhajtjuk jogainkat elérni. Ez a legjobb propaganda, mert ha meggyőzzük a külföldet arról, hogy ebben az országban minden nemzet jól érzi magát, hogy itt az emberi jogokat tiszteletben tartják, hogy itt kultúra van, hogy utána csak a Balkán kö­vetkezik, akkor az a mi igazságunk mellett a legjobb propaganda. Ennél jobb még cs­ak az lehet, ha az elszakított or­szágrészek lakosainak kívánatossá tesszük a mi jogarunkhoz való visszatérést. A jelenlegi kormányt nem terheli a felelősség, mert csak néhány hete, hogy itt van, de a múlt kormány sok mulasztást követett el. Első köteles­ségünk volna és főkötelességünk a jogrend teljes helyreállítása. (Helyeslés.) A jogrend csodálatos valami. Min­denki máskép fogalmazza. Kasnya képviselőtársam máskép magyarázza, mint Hall­er és minden jo­gász külön véleményt alkot magának róla. Pető Sándor: Apponyival mindenki egyetért. Gaál Gaszton: Én önmagamnak megalkottam a jogrendről való v­éleményemet, bár neon vagyok jogász. Meskó: Ha nem vagy jogász, akkor jó lesz. Dinich Vidtor (Meskó felé): Azért voltál te bel­ügyi államtitkár. Gaál Gaszton: Jogrend az, amikor mindenki a kötelességét teljesíti és senki a más hatáskörébe nem avatkozik. Jogrend az, amikor társadalmi különbség nélkül szabadon élhetünk. Jogrend az, amikor senki mások fölé magát nem helyezi. Jogrend az, ahol személyi és vagyonbizton­­ság van és ahol az államhatalomnak megvan rá az ereje, hogy azok ellen, akik ez ellen vétenek, a leg­erélyesebben eljárhasson. (Általános helyeslés és taps.) Így kívánom én az állam életét. Giesswein Sándor: Ez „destruktív" beszéd. Gaál Gaszton: Ebből a jogrendből elsősorban következik a közélet szabad nyilvánutása. Ennek alapfeltételei a szabad sajtó, a szabad gyülekezési jog és a szabad vélemény nyilvánítás. Ebből a jogrendből folyik az is, hogy minden beren­dezkedésünket, amelyek nem felelnek meg a köve­telményeknek és amelyek által igazságtalanul volna az állam elrendezve, ezeket a berendezéseket az állam leszállítsa. A miniszterek felesleges létszámá­ból el kell törölni a feleslegest. A központi hivatalo­kat megfelelően kell összeállítani, megfelelően le­szállítani és a fölösleges tisztviselői kart elbocsáj­­tani. Eb­ből a jogrendből fakad a közigazgatás ren­dezése. Ebből a jogrendből folyik a közélet megtisz­títása, a tisztviselők összeférhetetlenségének tisztá­zása és hozzáteszem, a nemzetgyűlési képviselők és a tisztviselők összeférhetetlenségének teljes megszün­tetése. A köztisztviselők diszciplínája kell, hogy helyreállíttassék. Akik közjogi előnyt élveznek, tartsák be pontosan a hivatalos órákat és ne történhessék meg, hogy felek, kik másod­­harmadrangú kérdésest is bejutnak a miniszter­hez és a miniszter igent mond, ezeknek kéré­sét végül nem teljesítik. (Nagy zsar.) Én a kormány figyelmébe ajánlom a diszciplínát. A birtokrendező bíróság részére pl. az egyik minisztériumból öt szobát utalványoztak ki. Az ottlevő személyzet azonban kijelentette, hogy nem megy ki. Nem tu­dom így van-e, d­e mindenesetre első kötelessége a kormánynak, hogy a visszás jelenségeket a jog­renddel ellenkező dolgokat megszüntesse. A jog­rend érdekében van a létszám megfelelő csökken­tése. Nem lehet arra ítélni a dolgozó osztályokat, hogy feleslegesen nagyszámú tisztviselői kart tart­sanak el. A megtartott tisztviselői kar megfelelően díjaztassék. (Helyeslést.) Hogy ez megtörténhessék, ezért tehermentesíteni kell az államot a felesleges tisztviselőktől. Itt szólnom kell az előző kormány politikájáról is. A Balaton Szövetség választmánya tárgyalta a tisztviselők balatoni nyomal­tatását. Az össze balatoni fürdőknél a szobák tíz százalékát in­gyen lefoglalta, a többiekre 5—10 korona szobaadót vetettek ki. Hogy jön­­ahhoz az a balatoni fürdőtulajdonos, hogy ilyen címen olyan kolosszális különadóval sújtsák, amilyent még a pénzügyminiszter úr sem vetett ki reájuk. Megemlít egy fürdőtulajdonost, akinek a múlt évben a tisztviselőnyaraltatás 326.100 koroná­jába került. Ezt a rendszert fentartani nem le­het. A kivételes törvény nem hatalmazta fel arra a kormányt, hogy ilyen ügyet rendeletek­kel intézzenek el. Amikor engem megkérdezett egy vendéglős, hogy mit tegyen, ha ilyen rendeletet kap, akkor én, da­cára, hogy nem vagyok forradalmár, azt a tanácsot adtam neki, hogy semmi körülmények között ne vesse magát alá. Az ilyen rendeletek kibocsátására a kormánynak a törvény jogot nem ad. A jogrend he­l­yreá­ll­­tásáinak egyik feltétele még pénzügyünk rendezése. E tekintetben a leg­nagyobb elismeréssel adózom Hegedűs pénzügy­­miniszter úrnak, ha figyelmébe ajánlom, hogy az egyes vármegyék közötti adókivetési igazságtalanságokat szüntesse meg és szüntesse meg azt a szokást is, hogy az adókivető bizottságok a megállapított adó után percentet kapnak. (Hegedűs pénzügyminiszter a fejével tagadólag int.) Ezt a rendszert ne méltóztassék behozni, ha meg van, akkor méltóztassék ezt feltétlenül mellőzni A fennálló jogrend egyik legfőbb biztosíté­kának tartom a gazdasági élet szabad erőkifejté­sét. Teljesen lehetetlen, hogy gazdasági életünk olyan maradjon, mint volt a háború egész ide­jében és volt különösen a háború után. Hogy ez micsoda károsodásra vezet, arra néhány példát fogok felhozni. Itt van a lisztügy. Lehetett volna százmilliókat rajta keresni. Addig bürokratizáltuk, amíg az összeg elveszett. Itt van a kölesügy. Addig kiviteli engedélyt a kereskedelem neoe kapott, amíg azután az egész köles a nyakun­kon maradt. Itt van a fehérbab-ügy. Négyezer vagyon maradt a nyakunkon, amit 26.000 koro­náért lehetett volna a külföldön értékesíteni, ma hat koronáért sem kell. Másfélmillió hektoliter bor rekedt itt az országban, ami jó áron lett volna értékesíthető, ha nincs az a bürokratikus intézmény, a­mely az értékesítést meg­­­­akadályozta. Itt van a dohány kérdése. A dohány­­ árát a miniszter úrnak fel kellett emelni, mert­­ olyan olcsó volt, hogy amint ő mondta, nem volt­­ képes megakadályozni a külföldre való csempé­szést. Nem sokkal jobb lett volna ezzel szemben, ha a külföldre is jutna drága dohány és a belföldi fogyasztó is kapna olcsó dohányt. Micsoda vesze­delem származna abból, ha a miniszter úr átmene­tileg öt-hat évre a dohánytermelést felszabadítaná. Mert a mai helyzet az, hogy most már azok is abbahagyják a dohánytermelést, akik eddig foglalkoztak vele, holott hogyha a miniszter úr fel­szabadítaná a dohánytermelést, nagyon sokan ter­melnének és megtanulnának olyanok is, akik ezzel eddig nem foglalkoztak. Itt van a benzinkérdés. Benzint nem szabad kirakni, holott a gazdatársadalom 14 koronával tudna olcsóbban benzint szerezni, mint az állam, de nem adnak behozatali engedélyt. Kérdem, hogy lehetséges az, hogy amikor az élőmarha kilogrammja száz korona volt, akkor Budapesten a mészárosok 140 ko­ronáért adták a húst, most pedig, amikor 8—9 koronáért lehet élőmarhát kapni, de a prímá­nak az ára sem több 30—35 koromnál, a hús

Next