Magyarország, 1921. augusztus (28. évfolyam, 169-192. szám)

1921-08-02 / 169. szám

Budapest, 1921 kedd, augusztus 2. SAGYAEDESZAa 3 Után elolpabolta Heltai Viktor szerepét Heltai és János Andor zsaroló levelei — Ulain tanúvallomásának harm­adik napja — A mai Tiszártárgyalás Budapest, augusztus 1. (A Magyarország tudósítójától.) A Tisza- Afiaper mai főtárgyalását délelőtt háromnegyed tíz órakor nyitotta meg Gadó István dr. Folytatták­ Ulain Ferenc­ kihallgiatársát, a­ki elnök, első­­sorban arról tett vallomást, hogy abszolúte nem tartja valószínűnek, hogy Dobót a hadbíróságnál bántották volna. Azt tudja, hogy félt, de bántani az­t tudomása szerint nem bántotta senki. Nem igaz, hogy Dobót szuggerálta volna beismerő val­lomásának megtételére, mert ez — úgymond jUIain — nagyobb hitványság lett volna tőle, mint megölni valakit. Tiltakozik az ellen, hogy Sztany­­kovszkyt és Vágót ő bujtatta volna fel vallomásá­nak megtételére. Sztanykovszky 1919 november 23-án, mielőtt őt még ismerte volna. Kovács vizs­­­gálóbíró előtt beismerő vallomást tett. Sztany­­icovszky már májusban beszélt Friedrichről, holott ő csak­ júliusban beszélt vele. Vágót a katonai tör­vényszéken Sztupka őrnagynál látta legelőször. Kihallgatása két-három napig tartótt, szuggerálásá­­ról szó sem lehetett, hiszen Vágó sok olyan dolgot is váltott, amiről azelőtt senkinek sejtelme sem volt. Ulain egyébként Vágó vallomásainak hetven százalékát igaznak tartja. Sztanykovszky már augusztus 22-ém megemlíti Friedtric­h nevét Kéri, Fényes, Csernyák éss Horvát-Szanovics társaságá­ban. Lehet,­­hogy ez a politika, lehet, hogy van a do­logban maffia, de neki ahhoz s­­em­­mi közie nincs. Sztanykovszky halálos ítélettel a feje fölött állott a bíróság elé, megragad tehát minden eszközt, hogy megmenek­ülh­essen. Az ő állításával szemben áll az iparszerűen hamisításokkal foglalkozó Sztanykovszky és Végó, aki képes volt azért, hogy moziengedélyt kapjon, azt állítani, h­ogy ő gyilkolta meg Tisza Istvánt. Kéri a bíróságot, hogy adja meg neki a megeshet­ésnél az elégtételt. A bíróság 15 perc szünetet rendel el. Szünet után Az elnök kezdi kérdezni Ulaint újból: — Vágó azt állította, hogy tanú­urnak, ami­­kap kérdezte, oda vágta, hogy nincs helye a kihall­gatáson. Ön erre rárivalt, hogy ne gorombáskod­­jék, mert joga van. Ulain: Egy alkalommal csakugyan megtörtént, hogy Vágó rámszólt, de Sztupka őrnagy kijelen­tette, hogy jogom van őt kérdezni. Az elnök: Vágó azt is mondotta, hogy előre meghatározott szerep szerint viselkedett, színház­­szerűen vol minden elrendezve. Urain: Ilyent el sem lehet képzelni. Az elnök: Sztanykovszkyra vonatkozólag elébe tárom, hogy Sztanykovszky a következőket mon­dotta ,a katonai tárgyaláson: A tanú bement hozzá­­j­­uk a vádlottak szobájába, mindig azt hangoztatta, vallják az igazat, értvén úgy, ahogy be van­nak tanítva. Vágó akkor ingerülten felelt tanú urnak: „Én nem mondom.“ Émre a tanú kezével kicsinylőleg in­tett. Sztanykovszky­ szerint a tél ma az volt állan­dóan, ho­jgy Kérit, Fényest, Friedrichet nyomják. Tanú kijelentette, hogy Friedrichnek nem is ez a nagyobbik bűne, hanem a szénpanama. Ulain: Igaz, hogy beszéltem velük. Lehetetlen volt ott a beosztás. A szobájukon kellett keresztül­menni, de minden vádlottat karhatalmi tiszt őrzött. Van-e olyan ostoba, olyan őrült, aki őrök előtt vett volna magának bátorságot ilyenekről tárgyalni. Ostoba beszéd ez, hajánál fogva előre rángatott hamis vádaskodás. Az elnök, Sztanykovszky azt is vallotta, hogy Hüttner volt az, akivel a tanú ur közvetlenül tár­gyalt. Február 16-án Hüttner az egész ügyet, kijelentette, akkor vállalta amikor tanú ur közvetí­tette Károlyi Imrének az üzenetét vele, hogy ha vall, akkor tiszttartónak fogja­­ egyik uradalmában alkalmazni. Ulam­: Hogy Hüttner preparálta-e Sztany­kovszkyt, azt nem tudom. lehet. Úgy hiszem, Hütt­­nerben van még annyi tisztesség, hogy megmondja, hogy én preparáltam-e őt vagy sem. I­a nincs benne, akkor hivatkozom arra, hogy én a Dór­ 6 kihallgatá­sának napjaiban beszéltem­ velük először, addig soha. Február 16-án láttam ugyan Sztupka szobá­jában, de egy szót sem váltottam vele. Azt a hülye­séget nem­ képzeli el komoly ember, hogy Károlyi Imre, Tisza unokatestvére, Hüttnert tiszttartónak fogja alkalmazni. Ez az ékköve hazugságainak- Arról talán lehet szó, hogy csalékteknek elvetődött ez a dolog. A­z elnök: Nem . Hüttner állította ezt, de Sztanykovszky mondta, hogy tavaly beszélte Hütt­ner neki, mikor a 200.000 koronás jutalom oda­­ítéléséről is szó volt- Tanú úr és Lengyel Zoltán lettek volna azok, akik többször hangoztatták Sztanykovszky előtt: nem a Tisza-gyilkosság a fődolog, de az, hogy Friedrich, a Keresztény Párt meg­­ala­pítja, kompromittáltassék. Ez a lényeg, Friedrichet politikailag lehetetlenné tenni. Ulain: Arról, hogy Lengyel Zoltán mit beszélt velük, nem tudok, de itt van például a Szózatnak egyik lappéldánya, amelyben tőn akkor védelmére keltem Friedrich­ Istvánnak, amikor 1919 nevén*, bér elejéni az Az Újságában Károlyi Friedrichet kai landornak nevezte. Később is megtettem ezt. Da­cára annak, hogy a román cenzúra a Fredricciet támogató részeket kivágta, mégis látható a cikkből, hogy én védtem Friedrichet és Károlyi Imrét erő­sen támadtam, mert ő a keresztény politika vezé­rét támadta meg­. Nevetséges, hogy én­­ilyen szem­pontokat állapítottam volna meg, hiszen csak tu­domásul­­ kell venni, hogy mi is a keresztény­­ politi­kai irányt képviseljük lapunkkal. Az elnök: Igaz-e az, hogy tanú úr volt az, aki még a szavakat is kitalálta a szereposztáshoz? Hüttner a primadonna, Sztanykovszky az intrikus, Vágó lesz a bohóc. Ulain: Erre nem emlékszem. De ha mondtam volna, jól mondtam volna. (Sztanykovszkyra mu­tatva:) Itt van az intrikus. Tényleg volt egy komi­kus (rámutat Vágóra). Hiszen most sem beszélnek róla másként, mint komédiásról. A harmadiknak a szerepe már egészen más volt. Az elnök: A tárgyalás során észlelhették, hogy Vágó annyira megy vallomást készségében, hogy fékezni kell őt rendreutasításokkal, büntetésekkel. Ulain: Ez igaz, ezt meg lehet állapítani a jegy­­zőikönyvek­ből. Vágtáinak a óriási volt. Egyre hangoztatta, tenukészsége tényleg hogy meg fogja m­on­dani Friedrichnek így: Pista, emlékszel erre?­ Én és Sztupka őrnagy akkoriban sem voltunk már egy véleményen. Nekem az volt a véleményem, hogy ez az ember sokat beszél, sokat tud, ott van mindenütt, de mégis gyaníts, mert vagy hazudik, vagy ha nem hazudik, akkor még többet tud, mint amennyit mond. Sztupka őrnagynak­ az volt a véle­ménye, hogy nincs semmi gyanú ellene. Most már még erősebb az én álláspontom.­­ Vágó sokkal többet tud, mint amennyit bevall. Az elnök: Elhangzott az, hogy Dobó a Ká­rolyi-pártkörben beszélt Kérivel. Vágó mondotta Kérinek: itt van Dobó és ekkor történt volna a reábirctsi kísérlet Vágó jelenlétében. Ezt nem tárták a katonai tárgyaláson Vágó elébe . Ulain: Ezt a problémát Hüttner Kovács vizs­gálóbíró előtt említette. Azt mondotta Hüttner, hogy a Károlyi-párt félreeső helyéről kijövet látta Kérit Dobóval és Vágóval. Amikor Dobót megkér­dezték, igaz-e, azt felelte: igen. Amikor engem ki­hallgattak és Dobó szerepét ismertettem, egyszerre csak felugrott Vágó és így szólt: „Kérem, neked Dobó azt mondotta, mondjam azt, hogy veled nem beszélt a Károlyi-pártban­*. Ezzel maga Vágó bizonyította be, hogy ő volt ott. Ez tehát nem lehe­tett szereposztás. Az elnök: Nemcsak az van, hogy Kéri beszélt Dobóval, hanem amikor Dobó belépett, Vágó mu­tatta be Kérinek. Tehát megvan az a gyanú, hogy ők már előzően összeköttetésben állottak. Vágó azt val Éjszaka írta: FAZEKAS IMRE A ménküütött fa alatt állt éjfél óta. Előtte a kocsiút húzódott, azon túl már kiégett szénnel teliszórva, magasra töltve, rongyolt pléh­darabok­­kal, zsíros, rohadt papír rongy­okkal telihintve a Duna partja húzódott. Mögötte bedőlt fakerítés­­ ulán messzire elnyúlva, csonka sírkövekkel temető hallgatott, a régi újpesti temető . . . Na­a­gyon sötét volt, ősz volt, éjfél utánra járt az idő és északról nagy, fekete felhők húztak át az égen. Egy-egy hideg esőcsepp koppant az orrára. Káromkodott. Feltörte nyakára rongyos kabátját, zsebre rakta a kezeit és türelmetlenül topogott. Megismerte az érkezőt. Hogyne­­ ismerte volna, hiszen őt várta, immár a harmadik éjsza­kán. Dülöngve jött az érkező, kapatos volt, meg­­megcsúszott a nedves, mállott tölgyleveleken. Aki várta, immár a harmadik éjszakán, az elejbe ment az érkezőnek. Nyugodtan, minden fölösleges zaj nélkül, feltört gallérral, zsebre tett kézzel­ állt az érkező előtt. Az ijedten horkant vissza:Meg­— Mi . . . mi . . . mit akar? A kés beleszaladt az érkező nyakába. Egy pillanatig csönd volt. Sötét volt, csak a vér su­hogása hallatszott, amint messzi­ ívben tódult ki a megnyílt nyakon. Két ijedt, rángódó kar kalim­pált az érkező vállain, nagy, tágrameredt szemei világítottak, hirtelen rettenetes ütés döngölt a mel­lén,­­ elvágódott a sáros földön. Már hörgölt. Borzasztó volt i­y ez a rikácsoló, bamba hang­­­orkán a csöndben.. Aki várta, az rátérgyelt a hasára. Ököllel verte a haldokló száját: — Kuss! . . . Kuttuss, te . . . Teee. Most már aztán igazán csönd volt. A tér­­gyelő leszállt a halott melléről. Nagyon mély lé­lekzetet vett. Zsebrevágta a halott pénztárcáját. r.lbi.hdi a vasúti iöitüs.felíL Taácsiji men­ti vigyáz­va, hogy tócsába ne lépjen. Egy esőcsepp ez or­rára koppant. Nevetett. Hangosan, jóízűen, meg­elégedetten nevetett.* Reggel korán ébredt. Sok pálinkát ivott. Utána mintha enyhe láz didergette volna. Apró, kis hideg borzongások futották be a testét. Nem tudta, mi az? Nem is igen érdekelte. A vért már éjszaka le­mosta a kezéről. Fekete, megfényesedett ünneplőbe öltözött, kikötötte a bajuszát és peckesen, gangosan végigment néhányszor a köves udvaron. Friss le­vegő csiklandozta az orrát, az utcáról villamosok csengetyűje köszöntötte. Délelőtt újságot vásárolt. Egy kissé reszketett a keze olvasás közben. Gyorsan megnyugodott. Valami szökött katonát gyanúsíta­nak. Elgondolkozott... Félrebillent fejjel, ölbe ej­tett újsággal, alacsony padkán ült... „Katona,... katona,... szökött katona!...“ — mondogatta ma­gában ... Hamiskásan, aprókat hunyorgatva, ös­­­szehúzta a szemét, mosolygott: —Vájjon ki lehet? Ezt ő kérdezte, ö. A gyilkos. És újra elővette az újságot. Újra elolvasta a hírt. Most már határo­zottan emlékezett arra a katonára . .. Persze, most el kellene indulnia. Ihová?... A rendőrségre, bizo­nyára oda kellene mennie. Bemondani a saját ne­vét. „Alázatos szolgája, főkapitány ur, Brda István a nevem, követő­ munkás, az, kérem aláBsait, főka­pitány ur! ...“ El kellene mon­dania (csak úgy fö­lényesen, egy kissé mosolygva, mint akinek egyál­talán nem fontos), hogy véletlenül, maga sem­ tudja a­iért, arra sétált, igen, igen, sétált, arra sé­tált, a ménküütött fa felé sétált... Arra?... Miért arra?... Mert ezt is megkérdezheti a főkapitány úr .. . „Psz,... hát nem szabad?... Nézd csak, szegény embernek nem szabad? . . . Sétáltam, sétifi­­káltam, mert éppen úgy tetszett... Nahát! ...“ Ez tetszett neki Meg volt elégedve magával. Mert a többi, az semmi. Leül egy karosszékbe, rágyújt ^>­«v­cigarettára és egészen bizalmasan elmondja, hogy, nagyon gyanús volt a katona pofája, rossz pofa volt, bizonyos... Rongyos, csa­k a szürke ruha. Bííjnétja is volt. — Az a bizonyos balnét, teccik tudni főkapi­tány úr, ... az a balnét, akivel . . . Na persze, így kellene . . . De ő jusztra se beszél. Egy kukkot sem. Nyomozzák ki. Nem igaz? — Nyomozzák ki. Majd bolond lesz ... Ha szétfeszítik a szá­ját, akkor se beszél. Múltkor is, nincs öt napja, belecsapott az arcába egy rendőr. Miért? . . . Mert szegény emb­er, ha leszopja magát,­­kutya?..­­.Mi? . . . He? ... Majd egy frászt beszél, magá­nak a királynak se, majd éppen ő, Brda István, becsületes kövező munkás, nem, a­z Krisztusnak se ... Ott a rendőrség . . . Azér van. Nyomozzál ki egyedül. — Nyomozza kft. Brda István, kövező munkás, már egészen el­ázott. Teli volt emberekkel a korcsma. Kint zu­hogott az eső és közel volt már a záróra. Brda dülöngve állt a korcsma közepén, a mellét csap­kodta, ordított: — Én üsse beszélek!, *, Téptyék ki a nyel­vemet, akkor se! A korcsmáros, rozoga vörösbe ember, kifelé tessékelte. Brda nem hagyta magát: — Mer a szegény ember kutya? . . . Mi?. v Igazam van? ... Az is ur, ha szegény, akkor is. — Igaza van, igaza van ... Az is ur, persze, hogy url — szaporázta a vöröske ember és so­dorta maga előtt a részeget. Az csak ordított: — Mer jusztra se beszélek ! . . . Mer sétáltam, ha úgy teecett . „ , Arira sétálok, amerre nekemj teccik

Next