Magyarország, 1922. május (29. évfolyam, 99-122. szám)
1922-05-16 / 110. szám
Budapest, 1922 kedd, május 16. MAGYARORSZÁG Lukács László , fenním»rássaltárnokaimUerMemt ffl volt minisztere írtok a „szélsőséges és Svületes** programokról. „Bethlen kényszer helyzetben**. — Lukács a munkapárt reakciós szökevényeiről (A Magyarország tudósítójától.) Az V., VII. kerületi Nemzeti Polgári Párt vasárnap tartotta szervező ülését, amelyen Lukács László, Vadász Lipót és Dési Géza beszéltek. Az első felszólaló Lukács László volt, aki hangoztatta azt, hogy sem gazdasági, sem pénzügyi politikai kérdésekre nem akar most kitérni. Ezekben a kérdésekben vallott felfogását már, hangoztatta a nagy nyilvánosság előtt. Ezúttal inkább az új pártalakulásról akar, beszélni. Minden új párt új programmot terjeszt elő, ezekkel a programotokkal úgyani, mint az állam jegyekkel: minél több van belőlük, annál értéktelenebbek. Négy-öt párt helyett tizenkilenc, vagy húsz pártra van az ország szétszakadva. Ez gyöngeségünk oka idebenn, s tekintélyünknek oka a külföldön. A szétszakadozottság akadályozza hogy és tömör pártok kialakulását, kifelé pedig tekintélyünk rombolását jelenti, ez a disszolúció, mert azt látják, hogy mikor az ország nagy és erős volt, kevés, most pedig hogy kicsinyés szegény, ennyi sok párt van az országban.Az új pártok programmja egy pár, szélsőséges, hogy ne mondja őrületes eszmekörben mozgó pártprogrammtól eltekintve, majdnem ugyanazt tartalmazzák, mégis ,e programmok azonossága dacára sok új párt van. Nézete szerint ennek oka az, hogy a pártok nem elvi alapon, nem objektív, hanem szubjektív jöttek létre. Míg egyrészről a legmesszebbmenő személy kultuszt űzik, addig másrészről a legborzasztóbb személyi gyűlölködés uralkodik. Csodálkozik azon, hogyaz önjelölteknek akad tábora. A Nemzeti Polgári Párttal szemben — így folytatta tovább — ezt a szemrehányást nem hozhatják fel, mert a párt nem új párt, direkt leszármazója és közvetlen örököse a szabadelvű pártnak és ■az utána következett Nemzeti Munkáspártnak, melynek utolsó nagy zászlóvivője Tisza István volt, kinek elveit követték a múltban és követni és megvalósítani akarják a jövőben is. Ezen az igazságon nem változtat az a tény, hogy egyesek elhagyták a pártot, retrográd reakcionárius irányzatokhoz csatlakoztak és úgy akarják magukat feltüntetni, mint a tiszta liberalizmus egyedüli képviselőit, mint a szabadelvűség monopóliusait. De nem változtat ezen az igazságon az a másik tény sem, hogy bizonyos csoportok, amelyek azelőtt a magyar radikalizmusnak a zászlóvivői voltak, most cégtáblájukra a „szabadelvű párt" jelzést írták rá. Ez nem egyéb, mint spekuláció a feledékenységre és könnyen hivőségre. A párt támogatja azt, akiben a legtöbb garanciát véli feltalálni arra, hogy az ország érdekeit elő fogja mozdítani, de ellene fordul mindenkinek, akiben ezt a garanciát nem találja fel és ellene fordul minden olyan kormánynak, melyről az bizonyul be, hogy szavai és tettei nely fedik egymást. ■ 'A Bethlen-krírmiányról szólva, megállapítja, hogy vannak olyan jelenségek, melyek a programm és a kormányzat egyes tényeit nem mindenben fedik. Nem a kormány védelme, hanem az igazság érdekében jelenti ki, hogy bizonyos vádak, melyek a kormány ellen felmerültek, nem mindenben alapultak a valóságon. Igaz, hogy bizonyos dolgok valónak bizonyultak és ebből le lehet vonni azt a következtetést is, hogy a párt már most forduljon a kormány ellen és álljon a legszélsőbb ellenzéki álláspontra. ,Ennél a körülménynél azonban más szempontokat is figyelembe kell venni. Tudni kell ugyanis, hogy azok a pártok, amelyekre a kormány a nemzetgyűlésen támaszkodott, nem tartoztak a nagyon egészséges pártok közé, távol voltak a liberális irányzattól, határozottan reakciós vizeken eveztek. Sajnos, természetes következménye mindennek, hogy a Bethlen-kormány bizonyos esetekben kénytelen volt koncessziókat tenni ezeknek az irányzatoknak, amelyekkel — meggyőződése szerint — ha szabad kézzel rendelkezne, tranzakciókat nem kötött volna. A nemzetgyűlés feloszlatásával hivatalosan megszűntek ugyanezek a porrutok létezni, tényleg azonban fennállanak, működnek, s igyekeznek a kormányt a maguk érdekkörébe bevonni. Hivatalosan a régi pártok megszűntek, de az 53 párt még nem alakult ki. A régi pártok segítséget ajánlanak a kormánynak a választásoknál, a kormány pedig segítséget keresvelük szemben. Szóval, átmeneti stádiumban vagyunk, a jövő még nem alakult ki arra, hogy végleges ítéletet mondjunk ebben a kérdésben. A leghatározottabban el lehet ítélni tehát egyes kor-mányzati tényeket, de el kell ismerni azt, hogy a kormány kényszerhelyzetben volt. Bethlen István programmja korrekt álláspontot képvisel, nem akarom elhinni tehát felőle azt, hogy a maga szavát ünnepélyesen országvilág előtt megváltoztassa. A döntő ítélet kimondásának az ideje nem érkezett el, nincs ok tehát arra, hogy a párt azt az álláspontot, melyet megalakulásakor elfoglalt, már ma feladja. A puskaport mindezek dacára szárazon kell tartani, a pártnak függetlennek és önállónak kell maradnia és ha meggyőződik arról, hogy feltevéseiben csalódott, ha Bethlen programmja nem volna egyéb, mint jelszavak gyűjteménye, amelyeket a kormányzat ténykedései nem fednek, akkor, semmiféle akadálya nem lesz annak, hogy a legszélsőbb ellenzéki álláspontra helyezkedjen a kormánnyal szemben. Addig azonban oda kell hatni, hogy minél több liberális érzelmű és független gondolkodású férfiú jusson az új nemzetgyűlésbe. Ma jobban kell ragaszkodni a liberalizmushoz, mint valaha, mert a liberalizmus építette fel a múltban az országot és juttatta virágzásra a nemzetet. Elérkezett az ideje az igazi, hamisítatlan, szélsőségmentes liberalizmusnak. Várady Gábor dr. beszámolt a párt szervezési munkájáról, Vadász Lipót pedig arról beszélt, hogy mit kell most a pártnak tennie. A pártot Csak Tisza István politikája ' irányíthatja, aki csak egyetemes érdekeket nézett. Beszéltmég Dési Géza. Stinnes-pártnak neveznek — úgymond — bennünket. Bárcsak azok volnánk, bár Szinnesek Országa Volna ez az Országi Egyetlen gyár, zakatolása áldásosabb beszéd, mint a legékesebb ováció, a Stinnesek és Rathenauk állítják helyre anémet birodalmat. Mi csak szónokokban vagyunk gazdagok, de kevés a reális ember. A szabadelvűség nem harci zászló, nem pártjelszó, hanem eleven tett, mert csak ez állíthat bennünket talpra. A párt azt akarja, hogy a numerus clausus senki elütt se zárja be a művelődés ajtaját, hogy ne kelljen ti munkához engedélyt kérni. Dárdai Ede beszéde után Lukács László zárószavaival az ülés véget ért. \ ' “ A NAP FIA írta: JACK LONDON VI. Grief gyanakodása másnap új tápot talált Korán elhagyta a vitorlást és sétált a kis szigeten, amíg eljutott a búvárok tanyájáig. Épp azon serénykedtek, hogy a dereglyéket elkészítsék, de feltűnt, hogy bár kanadai emberek voltak a búvárok, mégis úgy jártak, mint a rabok, akik hozzá vannak szokvamaguk után bilincseket vonszolni. Köztük jártkelt a három fehér férfi is, de Grief megjegyezte magának, hogy mind a háromnak puska lógott a vállán. Hall elég szívélyesen üdvözölte, de Germán és Watson csak mogorva dörmögéssel feleltek az ő jó reggelijére. Egy pillanattal később az egyik kanadai, amint lehajolt, hogy az evezőjét elhelyezze, megközelítve Grieret, köszönt és intett neki. Az ábrázata ismerősnek tetszett, bizonyosan látta valamikor aközt a sok ezer ember között, akiket vagy a szigetek körül hajóin foglalkoztatott, vagy valamelyik telepén dolgoztatott mint munkást. - -— Ne mondja meg nekik, hogy én ki vagyok, — monda Grief tahitii nyelven, —! Vitorlázott valaha velem? A munkás bólintott és épp felelni akart, amikor, Watson, aki folyton nyomában járt, vadul rákiáltott: „Indulj el!“ — és ezzel belefojtotta a szót. — Bocsánatot kérek, — monda Grief,— de én voltam a hibás. — Rendben van, — szólt közbe Hall. — A hiba csak az, hogy az emberek általában túlsokat beszélnek és nem dolgoznak eleget. Kénytelen vagyok szigorúan bánni velük,különben annyi kagylót sem halásznak ki, Grief egyetértően bólogatott hozzá. — Ismerem én őket jól. Magamnak is volt a fajtájából egy csapatom, — lusta disznók. Úgy kellett őket hajszolnom, mint a szerecseneket, hogy csak egy félnapi munkát kicsikarjunk belőlük. — Mit beszélt vele? — szólt durván közbe Gorman. , — Azt kérdeztem, hogy minő a kagyló és mennyire mélyen kell érte leszállaniok? — Elég mélyen, — felelt Hall a kérdésre. — Körülbelül tíz fonalnyi mélységben dolgozunk. Innen alig száz yardnyira van. Akar velem jönni? Grief a nap, felét a dereglyében, töltötte és a bungalóban villásreggelizett. A délutánt elhenyélte, pihent a nagy nappali szobában s Mr. Hallal beszélgetett egy félórát. Ebéd után a férjjel billiárdozott. Grief ugyan soha azelőtt Swithin Hallal nem találkozott, de a házigazda neve mint kiválóan ügyes billiárdozdé és szakértőé híres volt Levukától Honoluluig minden kikötőben. Az az ember azonban, akivel most Grief játszott, egyáltalán nem érdeklődött a játék iránt. A felesége sokkal ügyesebben bánt, a dákóval. Grief, mihelyt' visszament’ az Utwre Toby ■fö'herzétére, kizavarta Jackie-Jackiet újságyából. Leírta, hogy a munkások tanyáit merte,találja meg s megbízta a tonganit, ússzék ki nesztelenül és beszéljen a kanadaiakkal. Két óra m Inultán Jackie-Jackie visszatért. Amint megállt csűrön vizesen’Grief előtt, előbb csak rásogatta a fejét. — Furcsa dolog lenni, — kezdte meg jelentését. — Egyik fehér ember állandóan őrködni. Nagy puska kezében. Vizpartján állani, vigyázni. Talán tizenkét óra, másik fehér jönni, átvenni puskát.’Első fehér menni ágyba. Másik ott maradni’puskával. Nem jó lenni. Nekem nem lehet beszélni kanakaikkal. Én nem viszszajönni.lök én itt, nemcsak kagylót, — mondá Grief, amint a tongani visszabújt vackába. — Ez a három fehéri ember fegyverrel őrzi a kanakaiakat. Az az emberi pedig épp oly kevéssé Swithin Hall, mint én magam. A Snowban olyan hirtelen támadt valami ötlet, hogy füttyentett egyet. — Kitaláltam valamit! — kiáltott föl — Én megmondom, hogy mit, — felelt rá Grief. — Ön azt hiszi, hogy az Emily E. az ő vitorlásuk volt? — Azt. Kihalásszák és kifosztják a kagylókat, a hajót pedig elküldték, hozzon több búvárt vagy élelmiszert, esetleg mind a kettőt — Én is ezt hiszem, — mond Grief, s rápillantva a kabin órájára, készülődött; lefeküdni. — Az az ember: matróz. Mind a hásom az. De egy sem szigetlakó közülük. Ezen a vizen még nem jártak. „ -Snow füttyentett egyet. — A Emilg L. pedig elpusztult minden em-' berével együtt, — úgymond. — Ezt mi tudjuk. Ezek pedig kénytelenek itt vesztegelni mindaddig, amíg Swithin Hali megérkezik. Akkor ő elfoghatja valamennyit a zsákmányukkal együtt. —Vagy pedig ezek elveszik tőle a vitorlását. — Remélem,’ meg’:is teszik, — dörmögte komolyan Snow.— Kell, hogy akadjon valaki* ■áki most őt fossza ki. Bár én lehetnék a helyünkön. Talán vissza tudnám kapni a hatvanezer dolláromat. / ■ . / VII. : Egy hét elteltével az Un de Toby helyre volt állítva, kimehetett a tengerre, ezalatt Griefnek sikerült a szigetlakók előtt magáról minden gyanút elhárítani. Sőt még Gorman és Watson is elhitték mindazt, amit Grief önmagáról elmondott. De Grief azonfelül egész héten át kerencsélte és sürgette, hogy a sziget hasznsági fokát mondják meg. ...jmKjm 0 42 a Egyiptomi hagymát legjobb minőségben legolcsóbban száriít Segail NI. Budapest, IX., Csarnok tér 6.