Magyarország, 1922. május (29. évfolyam, 99-122. szám)

1922-05-16 / 110. szám

Budapest, 1922 kedd, május 16. MAGYARORSZÁG L­ukács László , fenním»rássaltárnokai­mUerMemt ffl volt minisztere írtok a „szélsőséges és Svületes** programokról. „Bethlen kényszer helyzetben**. — Lukács a munkapárt reakciós szökevényeiről (A Magyarország tudósítójától.) Az V., VII. kerületi Nemzeti Polgári Pár­t vasárnap tartotta szervező ülését, amelyen Lukács László, Vadász Lipót és Dési Géza beszéltek. Az első felszólaló Lukács László volt, aki hangoztatta azt, hogy sem gazdasági, sem pénz­ügyi politikai kérdésekre nem akar­ most ki­térni. Ezekben­ a kérdésekben vallott felfogását már, hangoztatta a nagy nyilvánosság előtt. Ezúttal inkább az új pártalakulásról akar, be­szélni. Minden új párt új programmot terjeszt elő, ezekkel a programotokkal úgy­­ani, mint az állam jegyekkel: minél több van be­lőlük, annál értéktelenebbek. Négy-öt párt helyett tizenkilenc, vagy húsz pártra van az ország szétszakadva. Ez gyönge­­ségünk oka idebenn, s tekintélyünknek oka a külföldön. A szétszakadozottság akadályozza hogy és tömör pártok kialakulását, kifelé pedig tekintélyünk rombolását jelenti, ez a disszolú­­ció, mert azt látják, hogy mikor az ország nagy és erős volt, kevés, most pedig hogy kicsiny­­és szegény, ennyi sok párt van az országban.­­Az új pártok programmja egy pár, szélsőséges, hogy ne mondja őrü­­letes eszmekörben mozgó pártpr­ogrammtól eltekintve, majdnem ugyanazt tartalmazzák, mégis ,e pro­­grammok azonossága dacára sok új párt van. Nézete szerint ennek oka az, hogy a pártok nem elvi alapon, nem objektív, hanem szubjektív jöttek létre. Míg egyrészről a legmesszebbmenő személy­­­ kultuszt űzik, addig másrészről a legbor­zasztóbb személyi gyűlölködés uralkodik. Csodálkozik azon, hogy­­az­­ önjelölteknek akad tábora. A Nemzeti Polgári Párttal szemben — így folytatta tovább — ezt a szemrehányást nem hozhatják fel, mert a párt nem új párt, direkt leszármazója és közvetlen örököse a szabadelvű pártnak és ■az utána következett Nemzeti Munkáspárt­nak, melynek utolsó nagy zászlóvivője Tisza István volt, kinek elveit követték a múltban és követni és megvalósítani akar­ják a jövőben is. Ezen az igazságon nem változtat az a tény, hogy egyesek elhagyták a pártot, retrográd reakcionárius irányza­tokhoz csatlakoztak és úgy akarják magukat feltüntetni, mint a tiszta liberalizmus egyedüli képviselőit, mint a szabadelvűség monopóliusait. De nem változtat ezen az igazságon az a másik tény sem, hogy bizonyos csoportok, amelyek azelőtt a magyar radikalizmusnak a zászlóvivői voltak, most cégtáblájukra a „szabadelvű párt" jelzést írták rá. Ez nem egyéb, mint spekuláció a feledékeny­­ségre és könnyen hivőségre. A párt támogatja azt, akiben a legtöbb gar­­anciát véli feltalálni arra, hogy az ország ér­dekeit elő fogja mozdítani, de ellene fordul mindenkinek, akiben ezt a garanciát nem ta­lálja fel és ellene fordul minden olyan kor­mánynak, melyről az bizonyul be, hogy szavai és tettei nely fedik egymást. ■­ 'A Bethlen-krírmiányról szólva, megálla­pítja, hogy vannak olyan jelenségek, me­lyek a programm és a kormányzat egyes té­nyeit nem mindenben fedik. Nem a kor­mány védelme, hanem az igazság érdekében jelenti ki, hogy bizonyos vádak, melyek a kormány ellen felmerültek, nem mindenben alapultak a valóságon. Igaz, hogy bizonyos dolgok valónak bizonyult­­ak és ebből le lehet vonni azt a következtetést is, h­ogy a párt már most forduljon a kormány ellen és­­ álljon a legszélsőbb ellenzéki állás­pontra. ,Ennél a körülménynél azonban más szempontokat is figyelembe kell venni. Tudni kell ugyanis, hogy azok a pártok, amelyekre a kormány a nem­zetgyűlésen támaszkodott, nem tartoztak a nagyon egészséges pártok közé, távol voltak a liberális irányzattól, határozottan reakciós vizeken eveztek. Sajnos, természetes követ­kezménye mindennek, hogy a Bethlen-kor­­­mány bizonyos esetekben kénytelen volt koncessziókat tenni ezeknek az irányza­toknak, amelyekkel — meggyőződése szerint — ha sza­bad kézzel rendelkezne, tranzakciókat nem kö­tött volna. A nemzetgyűlés feloszlatásával hivatalosan megszűntek ugyan­ezek a porr­u­tok létezni, tényleg azonban fennállanak­, működnek, s igyekeznek a kormányt a ma­guk érdekkörébe bevonni. Hivatalosan a régi pártok megszűntek, de az 53 párt még nem alakult ki. A régi pártok segítsé­get ajánlanak a kormánynak a választásoknál, a kormány pedig segítséget keres­­velük szem­ben. Szóval, átmeneti stádiumban vagyunk, a jövő még nem alakult ki arra, hogy végleges ítéletet mondjunk ebben a kérdésben. A legha­tározottabban el lehet ítélni tehát egyes kor-­­mányzati tényeket­, de­ el kell ismerni azt, hogy­ a kormány kényszerhelyzetben volt. Bethlen István programmja korrekt álláspontot kép­visel, nem akarom elhinni tehát felőle azt, hogy a­ maga szavát ünnepélyesen ország­­világ előtt megváltoztassa. A döntő ítélet kimondásának az ideje nem ér­kezett el, nincs ok tehát arra, hogy a párt azt az álláspontot, melyet megalakulásakor elfoglalt, már ma feladja. A puskaport mindezek dacára szárazon kell tartani, a pártnak függetlennek és önálló­nak kell maradnia és ha meggyőződik ar­ról, hogy feltevéseiben csalódott, ha Bethlen programmja nem volna egyéb, mint jel­szavak gyűjteménye, amelyeket a kormány­zat ténykedései nem fednek, akkor, semmi­féle akadálya nem lesz annak, hogy a leg­szélsőbb ellenzéki­ álláspontra helyezkedjen a kormánnyal szemben. Addig azonban oda kell hatni, hogy minél több liberális érzelmű és független­­ gondolko­dású férfiú jusson az új nemzetgyűlésbe. Ma jobban kell ragaszkodni a liberalizmushoz, mint valaha, mert a liberalizmus építette fel a múlt­ban az országot és juttatta virágzásra a nemze­tet. Elérkezett az ideje az igazi, hamisítatlan, szélsőségmentes liberalizmusnak. Várady Gábor­ dr. beszámolt a párt szerve­zési munkájáról, Vadász Lipót pedig arról be­szélt, hogy mit kell most a pártnak tennie. A­ pártot Csak Tisza István politikája ' irányít­hatja, aki csak­ egyetemes érdekeket­­ nézett. Beszélt­­még Dési Géza. Stinnes-pártnak ne­veznek — úgymond — bennünket. Bárcsak azok volnánk, bár Szinnesek Országa Volna ez az Or­szági Egyetlen gyár, zakatolása áldásosabb be­széd, mint a legékesebb ováció, a Stinnesek és Rathenauk állítják helyre a­­ném­et birodalmat. Mi csak szónokokban vagyunk gazdagok, de ke­vés a reális ember. A szabadelvűség nem harci­ zászló, nem pártjelszó, hanem eleven tett, mert­ csak ez állíthat bennünket talpra. A párt azt akarja, hogy a numerus clausus senki elütt se zárja be a művelődés ajtaját, hogy ne kelljen ti munkához engedélyt kérni. Dárdai Ede beszéde után Lukács László zárószavaival az ülés­ vé­get ért. \ ' “ A NAP FIA írta: JACK LONDON VI. Grief gyanakodása másnap új tápot talált Korán elhagyta a vitorlást és sétált a kis szigeten, amíg eljutott a búvárok tanyájáig. Épp azon serénykedtek, hogy a dereglyéket elkészítsék, de feltűnt, hogy bár kanadai em­berek voltak a búvárok, mégis úgy jártak, mint a rabok, akik hozzá vannak szokva­­ma­guk után bilincseket vonszolni. Köztük járt­kelt a három fehér férfi is, de Grief meg­jegyezte magának, hogy mind a háromnak puska lógott a vállán. Hall elég szívélyesen üdvözölte, de Germán és Watson csak mo­gorva dörmögéssel feleltek az ő jó reggelijére. Egy pillanattal később az egyik kanadai, amint lehajolt, hogy az evezőjét elhelyezze, megközelítve Grieret, köszönt és intett neki. Az ábrázata ismerősnek tetszett, bizonyosan látta valamikor aközt a sok ezer ember kö­zött, akiket vagy a szigetek körül hajóin fog­lalkoztatott, vagy valamelyik telepén dolgoz­tatott mint­ munkást. - -— Ne mondja meg nekik, hogy én ki va­gyok, — monda Grief tahitii nyelven, —! Vi­torlázott valaha velem? A munkás bólintott és­ épp felelni akart, amikor, Watson, aki folyton nyomában járt, vadul rákiáltott: „Indulj el!“ — és ezzel bele­fojtotta a szót. — Bocsánatot kérek, — monda Grief,— de én voltam a hibás. — Rendben van, — szólt közbe Hall. — A hiba csak az, hogy az emberek általában túl­sokat beszélnek és nem dolgozn­ak­ eleget. Kénytelen vagyok szigorúan­­ bánni velük,­kü­lönben annyi kagylót sem halásznak ki, Grief egyetértően bólogatott hozzá. — Ismerem én őket jól. Magamnak is volt a fajtájából egy csapatom, — lusta disznók. Úgy kellett őket hajszolnom, mint a szerecse­­neket, hogy csak egy félnapi munkát kicsi­karjunk belőlük. — Mit beszélt vele? — szólt durván közbe Gorman. , — Azt kérdeztem, hogy minő a kagyló és mennyire mélyen kell érte leszállaniok? — Elég mélyen­, — felelt Hall a kérdésre. — Körülbelül tíz fonalnyi mélységben dolgo­zunk. Innen alig száz yardnyira van. Akar velem jönni? Grief a nap, felét a dereglyében, töltötte és a bungalóban villásreggelizett. A délutánt elhenyélte, pihent a nagy nappali szobában s Mr. Hallal beszélgetett egy­ félórát. Ebéd után a férjjel billiárdozott. Grief­ ugyan soha azelőtt Swithin Hallal nem találkozott, de a házigazda neve mint kiválóan ügyes billiárdozdé és szak­értőé híres volt Levukától Honoluluig min­den kikötőben. Az az ember azonban, akivel most Grief játszott, egyáltalán nem érdeklő­dött a játék iránt. A felesége sokkal ügyeseb­ben bánt­, a dákóval. Grief, mihelyt' visszament’ az Utwre Toby ■fö'her­zétére, kizavarta Jackie-Jackiet újs­ágyá­ból. Leírta, hogy a munkások tanyáit merte,­­találja meg s megbízta a tonganit, ússzék ki nesztelenül és beszéljen a kanadaiakkal. Két óra m Inultán Jackie-Jackie visszatért. Amint­ megállt csűrön vizesen’Grief előtt, előbb csak rásogatta a fejét.­­ — Furcsa dolog lenni, — kezdte meg jelen­tését. —­ Egyik fehér ember állandóan őrködni. Nagy puska kezében. Viz­­partján állani, vi­gyázni. Talán tizenkét óra, másik fehér jönni, átvenni puskát.’Első fehér menni ágyba. Másik ott maradni’puskával. Nem jó lenni. Nekem nem lehet beszélni kanakaikkal. Én nem visz­­sza­jönni.­lök én itt, nemcsak kagylót, — mondá Grief, amint a tongani visszabújt vackába. — Ez a három fehéri ember fegyverrel őrzi a kana­­kaiakat. Az az emberi pedig épp oly kevéssé Swithin Hall, mint én magam. A Snowban olyan hirtelen támadt valami ötlet, hogy füttyentett egyet. — Kitaláltam valamit! — kiáltott föl — Én megmondom, hogy mit, — felelt rá Grief. — Ön azt hiszi, hogy az Emily E. az ő­ vitorlásuk volt?­­ — Azt. Kihalásszák és kifosztják a kagyló­kat, a hajót pedig elküldték, hozzon több búvárt vagy élelmiszert, esetleg mind a kettőt — Én is ezt hiszem, — mond Grief, s rápil­lantva a kabin órájára, készülődött­; lefeküdni. —­ Az az ember: matróz. Mind a hásom az. De egy sem szigetlakó közülük. Ezen a vizen még nem jártak.­­ „ -Snow füttyentett egyet. — A Emilg L. pedig elpusztult minden em-' berével együtt, — úgymond. — Ezt mi tudjuk. Ezek pedig kénytelenek itt vesztegelni mindad­dig, amíg Swithin Hali megérkezik. Akkor ő elfoghatja valamennyit a zsákmányukkal együtt. —­­Vagy­ pedig ezek elveszik tőle a vitorlását.­­ — Remélem,’ meg’:is­ teszik, — d­örmögte ko­­molyan Snow.— Kell, hogy akadjon valaki* ■áki most őt fossza ki. Bár én lehetnék a helyün­kön. Talán vissza tudnám kapni a hatvaneze­r dolláromat. / ■ . /­­ VI­I. : Egy hét elteltével az Un de Toby helyre volt állítva, kimehetett a tengerre, ezalatt Griefnek sikerült a szigetlakók előtt magáról minden gyanút elhárítani.­ Sőt még Gorman és Watson is elhitték mindazt, amit Grief önmagáról el­mondott. De Grief azonfelül egész héten át ke­­rencsélte és sürgette, hogy a sziget ha­sznsági­­ fokát mondják meg. ...jmKjm 0 42 a Egyiptomi hagymát legjobb minőségben legolcsóbban száriít Segail NI. Budapest, IX., Csarnok­ tér 6.

Next