Magyarország, 1922. június (29. évfolyam, 123-145. szám)

1922-06-27 / 143. szám

, MAGYARORSZAG Budapest, 1922 kedd, június­ 27. t Haviár Dániel öngyilkossága. A régi és ízig-vérig liberális és függetlenségi parla­menti gárda egyik nagytudású, de ugyanolyan szerény tagja dőlt ki ismét az élők sorából. Haviár Dániel, Szarvas városának huszonhat­­éven át volt országgyűlési képviselője, 73 éves korában agyonlőtte magát. Hátrahagyott leve­lében azt írta, hogy betegsége miatt az életnek csak terhét érezte és nem akar mások terhére lenni. Haviár Dániel tragikus halála nemcsak Szarvason, hanem egész Békés vármegyében és a budapesti politikai körökben is általános részvétet kelt, mert ez a puritán jellemű, nagy­tudás­ú és törhetetlenül elvhű férfiú általános tiszteletben állott. Haviár Dániel már hosszabb idő óta betegeskedett és betegségéhez nagyban hozzájárult az is, hogy rövid időn belül elvesz­tette feleségét és egyetlen fiát, aki a háborúban elesett. A tót származású Haviárnak nagy ért­eleme volt Szarvas tót lakosságának magyaro­sodása körül, mert ő volt az, aki keresztülvitte, hogy a szarvasi ág. ev. templomokban rendsze­resítették a magyar prédikációt is, amit csak elkeseredett belső harc után tudott keresztül­vinni. — Körmend a Krisztinavárosban az ellenforrada­lom emlékére. A Krisztinaváros polgársága vasárnap délelőtt áldozott az 1919 június 24-iki ellenforrada­lom hős vértanúi emlékének. A krisztinavárosi plébánia­templomból délelőtt 10 órakor a polgárság mindén társadalmi rétegének impozáns részvéte mellett ünnepélyes körmenet indult, amelyet Krizs Árpád dr. lelkész vezetett, aki előzőleg beszédében lelkes szavakkal­ emlékezett meg az ellenforradalom hőseiről és rámutatott arra, hogy az országot mai sú­lyos helyzetéből az igazi keresztény erkölcs útján lehet kiemelni. A körmenet után ünnepélyes nagy­­mise volt, melyet­ megjelentek a júniusi ellenforra­dalom áldozatainak hozzátartozói is. — A zürichi és bécsi tőzsdei záróárfolya­mokról szóló jelentés a bécsi sztrájk miatt la­punk zártáig nem érkezett meg. , — Grant-Smith Magyarország jövőjéről. Mr. Ulys- Bes Grant-Smith volt Amerika legelső diplomáciai megbízottja Magyarországon s másfél évig képviselte az Egyesült­ Államok kormányát Budapestem Tudva­lévően más diplomáciai szolgálatra osztották be és visszautazott­­ Amerikába. Az „Amerikai Magyar Népszava"-ban érdekes nyilatkozatot tett­­Magyaror­szág jövőjéről. Mindenekelőtt nagy szeretettel emléke­zett meg Magyarországról és a magyar nemzetről. Elmondta, hogy őt egyenesen a saját kívánságára nevezték ki annak idején Budapestre. Ami Magyaror­szág szempontjából legelsősorban fontos, — mondotta — az a gazdasági helyzet. Most ez a helyzet jelenleg nem jó. Természetes, hogy négyéves háború, forra­dalmak, többhónapos kommunista uralom és idegen megszállás után le kell rongyolódnia minden­­ország­nak. De Magyarországon a helyzet erőteljesen javul és minden vonalon mutatkoznak a fejlődés jelei. A legsúlyosabb probléma Magyarország számára ter­mészetesen a repa­ráció és a valuta kérdése. A repa­­rációs bizottság még nem fixírozta a Magyaror­szág által fizetendő üszögöket. A valuta megjavítása Hegedűs Dóráldnak sem sikerült. S ennek oka abban volt, mert máról-holnapra akarta elérni azt, amit csak a fejlődés hozhat magával. Az Amerika é­s Magyar­­ország közötti gazdasági összeköttetés kérdése azért nehéz, mert amíg a magyar korona árfolyama olyan alacsony, addig a gazdasági érintkezésnek igen nagy akadályai vannak. Amire Magyarországnak például nyersanyagok, vagy ipari cikkek és gyári felszerelé­sek dolgában szüksége van, azt Németországból szerzi be olcsóbb áron, mint ahogyan ezeket a cikkeket Ame­rikától kaphatná. Ha az árfolyamemelkedés bekövet­­kezik, Magyarország mindenekelőtt gazdasági gépe­ket és fölszereléseket importálhatna Amerikából. A magam részéről igyekezni fogok, hogy Amerika ro­­konszenvét és érdeklődését Magyarországgal szem­ben fenntartsam. • Meggyőződésem­ szerint Magyaror­szág jelenlegi kiterjedésében­ is úgy, ahogy­­an, fel­tétlenül életképes, de erejének minden megfeszítésé­vel dolgoznia, kell. Nem kell félni attól, hogy a ma­gyar korona az osztrák korona és a lengyel márka sorsára fog jutni. Általaiban a magyar jövő, a magyar fejlődés egyetlen lehetősége: százszázalékos termelés és százszázalékos szétosztása a termett javaknak. Ha ebben az irányban fog kialakulni a gazdasági helyzet, akkor Magyarországot nem kell félteni a jövőtől.­­ Mezőgazdasági gépeket vasárnap is szállít a vasút. Az aratási munka biztosítása érdekében a földmivelésügyi miniszter felkérésére a kereskede­lemügyi miniszter elrendelte, hogy az aratás ideje alatt az aratógépeket és,aratógép-kellékeket­ a vas­úton a leggyorsabban szállítsák és ilyen küldeménye­ket vasár- és ünnepeken is fuvarozásra elfogadják­, illetve érkezési helyükön kiszolgáltassák. — Az Est mai számának hírei. Mayer János volt földmivelésügyi minisztert a kormány legközelebb meghatalmazott miniszterré nevezi ki; ő fogja irá­nyítani a külföldi vonatkozású mezőgazdasági ügyek vezetését. — A román konzulátus Hetényi Imre dr. rendőrfő­tanácsos intervenciójára megtette az intézke­déseket, hogy a vízumért való ácsorgás megszűnjék. A hivatal átköltözik Bükk Szilárd­ utcai új helyisé­gébe, ahol a tisztviselők egész légiója fogja végezni a vízumosztást.­­— Az amerikai bankvilág egyik ve­zető személye, Frank Wanderlip tegnap Budapestre érkezett. "Az Est munkatársa előtt kijelentette, hogy Budapesten érintkezésbe lép a gazdasági szakembe­rekkel és a politikusokkal, is, mert pontos informá­ciót akar szerezni Magyarország gazdasági helyzeté­ről.­­ A Magyar Neveléstudományi Társulat több­­tagja panaszos levelet intézett Az Est-hez,­ amelyben elmondják, hogy Zilahy Kiss Jenő tanácsnok az új igazgatói és tanári állások betöltésénél csal­ az ő politikájukat hirdető tanárokat akarta megjutal­mazni. A társulat tagjai a tisztesség nevében til­takoznal, a ta­ncsnok eljárása ell­en ,és kérik a kor­mányt, hogy függesszék fel­ a tanügyi­ osztály veze­tőjét. .. Londoni szikratávirat szerint Bru­ce hima­­lájai expedíciója meghiúsultnak tekinthető. Az expe­díció tagjai a zord időjárás miatt nem juthattak el céljukhoz.­­ Zárt tárgyaláson tárgyalják a hűvös­völgyi rablógyilkos bűnügyét. A­ budapesti büntetőtörvényszéken Patay István dr. tábla­­bíró tanácsa június 28-ra tűzte ki a hűvösvölgyi rablógyilkos, Friedrichkeit Ferenc bűnügyének főtárgyalását. Friedrichkeit, mint ismeretes, Nol­wirth Henriknét, akivel ismeretségben ál­lott, kicsalta a Hűvösvölgy­be,, ott a legb­rutáli­­sabb kegyetlenséggel meggyilkolta, majd éksze­reit és értéktárgyait elrabolta. A vizsgálat so­rán Friedrichkeit beismerte azt,­­hogy előre megfontolt szándékkal ölte meg az asszonyt, mert nem tudott tőle másként szabadulni, azt azonban kihallgatása egész során tagadta, hogy fülbevalóján , kiv­ül a többi értéktárgyait ő ra­bolta volna el. A szenzációsnak­­ígérkező főtár­gyalásra már a mai napon sokan kértek jegyet a budapesti királyi ügyészség iroda­igazgatójá­tól. Mint illetékes helyen értesülünk, Friedrich­keit bűnügyében zárt tárgyalás lesz. A vád kép-,­viselője, Dolovscsn­ák Mihály királyi ügyész és a meggyilkolt asszony hozzátartozói mint-­sér­tett felek a tárgyalás megnyitása után ítös­­erkölcs címén fogják kérni­ az egész­­ tárgyalás ■ tartamára a zárt­­ tárgyalás elrendelését, amely kérelemnek a bíróság valószínűleg helyt is ad. — A puceráj is! (Levél a szerkesztőhöz.) Igen tisztelt­ Szerkesztő úr! Bocsásson meg, hogy panaszos leveleimmel szinte már egy állandó rovatot,rendsze­resítek b. lapjában, de ön nagyon jól tu­dja, igen tisz­telt Szerkesztő úr, hogy ennek nem én­ vagyok az oka. A konflis, a villamos drágítási tervei után most leg-­­­újabban a pucerájosok drágítanak, de­ ez náluk nem­­csak jámbor szándék, hanem befejezett tény. Ez annál , súlyosabban érint engem, mert épp e pillanatban hoz­ták haza gallérjaimat a pucerájból és minden elfo­gultság nélkül meg kell állapítanom, hogy gallérjaim, melyek tisztítás előtt meglehetősen fehérek voltak még, most tisztítás után teljesen szürkék. A fehér­nemű tisztító üzleteknek mostanság határozottan sze­cessziós ízlésük van, mert a beküldött fehérneműk legnagyobb részét a szürke alaptónuson kívül deko­­ratíven elrendezett fekete és rozsdabarna pettyekkel küldi vissza. A gallérok mai ára mellett e jelenségen nem lehet közömbösen átsiklani. Ez volna még a­ ki­sebb baj. De igen sokszor megtörtént velem az, hogy divatos angol 38-as számú nyári gallérjaim helyett öreg 12-es watermordereket kaptam vissza holmi kis elnézés folytán. A kezelőnél sem különb a helyzet, s míg a galléroknál a szecesszió, addig a kézelőknél a Biedermeyer-motívum lép előtérbe. Kézelőimet ugyanis állandóan kecses rojtokkal felszerelve kapom vissza a pucerájból s néhány tisztítás után több rajta, a rojt, mint a manzsetta, így lassanként kénytelen vagyok visszatérni az otthon mosható és vasalható puha gallérok intézményéhez, mivel a pucerájok jó­voltából ma az a helyzet, hogy egy új gallért úgy­szólván csak egyetlenegyszer lehet hordani.. Ezek után azt kérdi az igen tisztelt Szerkesztő úr,­­ hogy miért drágítanak a pucerájok? Nyilván azért, mert drágul a gallér, manzsetta és ing bepiszkításához­ és szétron­­ csolásához szükséges nyersanyag. Tisztelettel. . (Alá­­írás.) — Szent Antal templomának alapkőtétele. Húsz évvel ezelőtt indult meg a zuglói hívek körében a templomépitési mozgalom. A főváros e célra a Bosnyák-téren telket és az építéshez 1.200.000 koronát ■ adományozott. A kijelölt telken vasárnap délelőtt helyezték el a Pádnál Szent Antal-templom alapkövét. Az egyházi szertar­tás keretében­­ Schioppa Lőrinc pápai nuncius megál­dotta az alapkövet. Felolvasták az alap­köteteiről szóló okiratot,amelyet amim­eius és a­ meg­jelent előkelőségek, aláírtak, azután hagyományos szokás szerint az aznap megjelent napilapok példá­nyaival együtt elhelyezték az alapkőbe* — 35—40 százalékkal drágul a fehérnemű* tisztítás. Az újonnan rohamosan meginduló drágulás a fehérneműtisztítókat sem hagyta tétlenül. A kisebb­­ üzemekben már a napokban minden különösebb hatósági engedély nélkül körülbelül 30 százalékos emelést léptettek élet-­­­be. Érdeklődtünk a fehérn­emütisztítók ipartes­tületében, ahol meg­erősítették azt a híreszte­lést, hogy a fehérnemű tisztító üzemek is úszni, fognak a drágasági hullám sodrában. Megtud­tuk, hogy a mai nap folyamán vannak erre nézve az utolsó tárgyalások, az új emelés azon­ban még tüzetesebben megállapítva nincsen. Az áremelésről egy nagyobb gőzmosoda főnö­kével is beszéltünk, aki annak magyarázatán­ a következőket mondotta: — A mosáshoz szükséges nyersanyagok­ ára ugrásszerűen emelkedik, a munkabérek is éppen a napokban emelkedtek, mondhatni száz százalékkal, ilyen körülmények között igazán nem várhatunk tovább. Éppen a közönség ér­­deke az, hogy inkább emeljünk, semhogy silá­­nyabb nyersanyagokkal pótolva az úgy sem­ békebeli minőségű nyersanyagokat, a ma ezért szeresen féltett kevésszámú fehérneműt teljese­sen tönkretegyük. Így is folytonosan panaszt hallunk, hogy a szállított gallér, kézelő folton, és szakadozott, azonban tévedés azt hínni, hogy a rosszabb mosóanyagokban van a hiba. A békebeli mosástól a mai tisztító mód csak abban különbözik, hogy a beszerezhetetlenü­ il drága rizs,keményítő helyett, a szakértők szerint is megfelelő búzakeményítőt használ­juk. „A­­ruhák hirtelen lerongyolódása csak látszat.“ (Hát a­ vadonatúj gallért miért teszik tönkre gyakran az első mosásnál! Szerk.) Nem­ a mosásnál rongyolódnak el a ruhák, csak mosás után. A keveset, de sokszor mosatni elv tönkre* teszi a szegényes felszerelést. Az emelés, tűdati másom szerint, 35—40 százalék lesz legfeljebb és lehetséges, hogy a nagyobb üzemek altruista,, szempontból a maximális irányárakat nem fog-,­ják igénybevenni.­­ Minden kalogselyem­­raktásel őiségi­t&rihetl miután foulard-selymet, nyers-selymet, creppe de chinét és georcsettet naptárnál 200-300 koronával olcsóbban árusítok. ' *18Sk., IV. ker., Deák­ tér 4. szám ■j (az evangélikus templom mellett.) im ii, . ............................................................................" ' ' " ■ é­s ezáltal legolcsóbb a fm­m ___________ IflBlEl Mrflszabft most érkezett elsőrangú angol nyári k­p­í­m­é­i­b­ő­l készít művészi szabású f­érfiruhát jutányos áron. IV. Városház­ utca 20. Telefo­n 96-76 Hétfőtől vasárnapig, június 26-tól jún­ . 2-ig * ALGOL Fantasztikum 7 fejezetben Emil Jannings és Erna Modena a­­szerepekben A FHyj HÍM izgalmas cow­boy történet FÜTTY 3 PÜaSÖ KÉPE nagyszerű burleszk Előadások 8­2 és lms. 3 óra után . . 18 Ékszerek hiánya miatt fizetünk illlysisaitért, ékszerekfif ! minden ajánlott árnál 5—10 százalékkal többet !­ársz. Ékszerfiáz it.cs1: Bejára! az Uránia Bankbajiig!^' Eladó ■ cca 12 fm. üvegajtós állvány­­ tolóajtókkal, díszes üvegezéssel, a hozzávalópul- ‘­ tokkal, lucfenyőből­­ atb. 3 részből álló pult linó­leum borítással, 2 drb. ferde szekrényke (álló íróasztal) Fenti majdnem uj darabok csakis egy tételben lesznek eladva. — Cim a kiadóban Árverés. Kohn Gábor hagyatékához tartozó, a pesti 8073. sz. betét hrszti X. ker., Óhegyen fekvő 1070 O­SI ingatlan 60.000 K, a budai 9474. sz. betét 13.725/10$ hrszt kelenföldi Csurgói-ut 32. szám alatt 369 Ft-as ingatlan 80.000 K kikiáltási ár mellett a VII. kerületi Károly-k­örut 19. szám alatt, kir. közjegyzői irodában 1922 las­isus 3-án délelőtt 9­­érakor önkéntes árverésen eladatik. Bánatpénz lO°/a vételári azonnal fizetendő. I C­seresznyeszápai kőpislogapat és mindenfajta száraz gyógynövényt magas ár­ban vesz Sxs férni y&xsef gyógynövénynagykereskedő Buda­pest, Wesselényi­ u. 10. Tel. József 111­6& Sürgönyeim „Syrmius"

Next