Magyarország, 1923. május (30. évfolyam, 98-121. szám)

1923-05-08 / 103. szám

Budapest, 1923. május 8. kedd U A U X A K U K S Z A V — Elvész a nép, mely tudomány nélkül való. A Felsőoktat­ásü­gyi Egyesület a t­örvény­hatóságokhoz is fordult azzal a kéréssel, hogy támogassák a legsúlyo­sabb válságokkal küzdő magyar tudományos munkát. Grósz Emil tanár írja, hogy eddig 200.000 korona gyűlt egybe ily módon s hozzáteszi, hogy ez az összeg nem nagy, hiszen nyolc főiskola és sok száz intézet sok ezer szellemi munkásának megmentéséről van szó. Bizony, ez az összeg nemcsak hogy nem nagy, de borzalmasan kicsiny. Semmi a szükségletekhez, a­­lehetőséghez, a kötelességekhez képest. Be kell val­lanunk, hogy a magyar társadalom ezen a téren nem tanúsítja azt az áldozatkészséget, amelyet el lehetne várni tőle s amely nem is áldozatkészség, amikor leg­­könösebb érdekeinek kielégítéséről is dönt adományai­val. Az ipar megfeledkezik arról, hogy a műegye­temi laboratóriumok felfedezéseinek ő veszi hasznát, mezőgazdasági és bányászati érdekeltségeink nem gondolnak arra, hogy a közgazdasági fakultás, az erdő- és bányam­érnöki főiskola eredményei az ő hasz­nukat is gyarapítják, az egész társadalom nem veszi számításba, hogy az orvosi fakultásokon az emberi­­életért dolgoznak. A nyugati társadalmak életrevalób­­bak. Párizsban hatalmasan működik most egy akció a francia laboratóriumok életbentartására, nálunk sztrájkra készülődnek a tankönyvírók. Valóban egészen­­új időket élnénk már s megdőlt volna az a régi igaz­ság is, hogy elvesz a nép, mely tudomány nélkül valót . Nyolcvan péksegéd beszüntette a mun­kát. A sütőmunkások — mint már jelentettük — néhány nap előtt bérmozgalmat indítottak és azt követelték mesterüktől, hogy jelenlegi béreiket ötven százalékkal emeljék fel. A tár­gyalások megindultak, azonban nem vezettek eredményre, mert a sütőmesterek által fel­ajánlott 30 százalékos javítást a segédek nem fogadták el. A sütőipartársulat ma délután öt órakor újból foglalkozik a bérmozgalommal, a segédek egy elégedetlenkedő csoportja azon­ban nem várta meg a ma délutáni döntést, ha­nem bojkottálta a mestereket és ma már nem is dolgoztak, így beszüntették a munkát az Erzsébet-kenyérgyár, valamint egy budai és fent pesti sütőiparos munkásai, összesen mint­egy nyolcvan-kilencven péksegéd. Értesülé­sünk szerint a sütőipartársulat ma délutáni ülésén úgy fog határozni, hogy a sztrájkoló munkásokat kizárják. Egyébként egy átlagos sütőmunkás heti keresete 13—14.000 korona, ezenkívül a kenyérnek értéke, amit természet­ben kap, körülbelül 2500 korona, úgy hogy ha az ötven százalékos béremelést megkapnák, a péksegéd heti kereste a kenyérilletménnyel együtt 33.5000 korona lenne, ami 01.000 koronás havi fizetésnek felel meg. — Villamos és teherautó összeütközése a Rákóczi úton. Ma délelőtt fél tíz órakor a Rákóczi út és a Szentkirályi utca kereszteződésénél súlyos baleset tör­tént. A Kőbányai Sörfőző Részvénytársaság hatalmas kettős teherautója, mely söröshordókkal volt meg­rakva, éppen befordult a Szentkirályi utcába és az autó már át is haladt a villamos sínen, amikor egy 53­-as számú villamos beleszaladt a pótkocsiba, fel­borította és a teherautón álló Füleky András pótkocsi­­fékezőt magas ívben kiröpített az úttestre. A sörös­hordók szétgurultak a Rákóczi úton. Füleky András fékező súlyos belső sérüléseket szenvedett, a mentők a Rókus-kórházba vitték. A baleset színhelyén sok száz főnyi járókelő torlódott össze és lovasrendőröknek kellett az utca rendjét helyreállítani. A helyszínen rendőri bizottság jelent meg, amely megkezdte a vizs­gálatot.Már a helyszínen számos szemtanú jelentkezett, akik azt vallották, hogy a villamosvezető felelős a bal­esetért, mert L6 lépésnyire lehetett a Szentkirályi ut­­cától, amikor a teherautó keresztülhaladt a síneken és így lett volna még ideje fékezni. A kocsi­vezető Szabó Istvánt délután hallgatják ki a rendőrségen.­­ Egy olasz ember lett a táncolás világbajnoka. Az utóbbi időben különös tünete nyilvánult meg a már évek óta egyre fokozódó táncszenvedélynek. Egymásután jöttek a jelentések Franciaországból, Angliából és Amerikából különböző táncrekordok­­ról, amelyek a táncolók csodálatos szívósságáról tet­tek tanúságot. Körülbelül négy héttel ezelőtt egy an­gol táncospár tartotta a táncolás világrekordját, de néhány napja már egy Miss Alma Commigans nevő amerikai leány vitte el a babért, aki Newyorkban ötven óra hosszat táncolt egyfolytában és így ő lett a táncolás világbajnoka. Most azonban az ő dicső­ségének is vége, mert két nap óta egy olasz ember dicsekedhetik azzal. Milánói tudósítónk ugyanis azt jelenti, hogy az Eldorádó nevű ottani mulatóhelyen rendezett táncversenyen egy Emilio Cremonesi nevű táncos lett a győztes, aki egyfolytában 51 óra 10 percig táncolt és ezalatt 3078 fordulatot tett, ami 123 kilométernek felelt meg. Cremonesi táncosnője egy Enrica Rizzi nevű leány volt, aki azonban 10 óra 23 percig tartó táncolás után kidőlt mellőle. Amikor Cremonesi abbahagyta a táncot, megvizsgálta egy orvos és megállapította róla, hogy a legjobb kon­dícióban van. Cremonesit győzelme után lelkesen ünnepelte Milánó közönsége, amely a verseny tar­tama alatt szakadatlanul tódult az Eldorádó helyi­ségébe. A győztes tekintélyes összeget, azonkívül aranyérmet kapott, az olasz táncmesterek pedig ezüst­érmet nyújtottak át neki. A táncosnőjét, aki szintén tekintélyes „munkát“ fel.Wte'f. s­h.pr­ nagy ovációban részesítenék. — Virág a gomablyukban. Régente nem is volt olyan jobbfajta férfikabát Pesten, amelynek gomb­lyukából hiányzott volna a virág így tavaszi időben. De voltak öregurak, akik télen-nyáron a maguk ked­ves virágát viselték, mint nem vénülő szívüknek jel­vényét. A régebbi gavallérok szokása volt, hogy vala­mely emlékezetesebb alkalomból virágot választottak maguknak és azt életük végéig kabátjukra tűzték, el­­felejthetetlenül, mint az első szerelmet. Sok híve volt a fehér szegfűnek, a monoklihoz jól illett a haragos vörös szegfű; a sötétkék kabáton búzavirág mosoly­gott; ibolyacsokor mélázott azoknak a mellén, akik mindig egy női nevet mondanak, amikor harangszó hallatszik. Pedig akkoriban újaik, vasaltak, sókelmé­­jűek voltak a férfikabátok, nem igen volt szükség arra, hogy a kabátot külön is feldíszítsék. Mennyivel inkább elkelne a mai kabátokra az a kis irde virá­­gocska, midőn a kabátok majdnem mindnyájan hábo­rút, zord időt, keserves éveket láttak! Hogy megcsi­­nosodna, megifjodna, kivasalódna egyszerre szürkévé, porossá, avulttá lett kabátunk, ha naponkint friss virágot tűznénk rá, mint a nagymamák is megszépül­nek, amikor unokáik friss virágbokrélával keresik fel. A mi kabátunk pedig már a nagyszülőknél is vénebb a világ kabátjai között. A mi kabátunk olyan messzi korban született, amelyről manapság fejcsó­válva, hitetlenkedve hallgatunk. A mi kabátunk árát még csak ezüstkoronában számította a szabó, nem pedig a mostanában divatossá lett számítási alapon, aranykoronában. Bizony elkelne az öreg születésnap­jára egy-két szál virág. És ha netán mindennap virág­gal tudnánk őt megjutalmazni a kiszolgált évekért, talán még megfiatalodna, mint a vőlegény. (Kr. Gy.) — Meghalt Klondyke Boyle ezredes „Jassy“ her­cege“. Londoni tudósítónk jelenti, hogy ott meg­halt Boyle ezredes, akit általában Klondyke Boylé­nak neveztek és aki ámbár katonából lett kereskedő, Angliának egyik legügyesebb, legvállalkozóbb szel­lemű business-manje lett és akinek élete érdekes téma gyanánt szolgálhat egy modern kalandor regényhez. Kanadában született, mint egy kivándorló ír család gyermeke, de már ifjúkorában megszökött hazulról és beállt tengerésznek, majd nemsokára egy new­­yorki újság sporttudósítója lett. Azután egy Slabin nevű boxbajnok managerjének csapott fel, akivel együtt az első aranykeresők csoportjával Klomlykébe ment. Ezért nevezték Klondyke Boylenak. Éveken át kereste ott az aranyat társaival együtt, és talált is szépen, mert­ a Yukon folyóból kimosott aranyat olyan nagy áron értékesítették, hogy ő reá három­millió font sterling jutott. Azután visszatért Iren­­yorkba és különböző üzletekkel foglalkozott mindad­dig, amíg a világháború ki nem tört. Ekkor Kana­dába ment, ahol autógépfegyveres csapatot szerve­zett és ennek élén az orosz harctérre ment és több he­lyen különösen Tarnopolnál nagy szerepeg­ is játszott. A háború befejezése után figyelme a romániai petró­leumforrások felé fordult és a genuai konferencián ő volt a brit petróleu­mvállalkozók képviselője az amerikai érdekeltséggel szemben. A romániai petró­leumforrások üzemének feltámasztása körül szerzett érdemei elismeréséül Ferdinánd román király „Jassy hercegé“-vé nevezte ki. — Alacsony a Duna vízállása. A földművelésügyi minisztérium vízrajzi osztályának jelentése szerint a Duna Baja és Mohács között apad, másutt árad. Stru­­dennél, Pécsnél és Oroszvár Mohály között közepes, Gombostól lejjebb magas, egyebütt alacsony vízállása. A Tisza Titelnél árad, máshol apad, Tokajig alacsony, Csongrádig közepes, lejjebb magas vízállása.­­ Az Est mai számának hírei. Az összes polgári ellenzéki képviselők részvételével tárgyalják szerdán a tisztviselői kérdést. Az értekezleten beszámolnak a mi­niszterekkel eddig folytatott tanácskozásokról, csütörtö­kön azután körtili az újabb megbeszélés anyagát Daru­­váry, Walkó és Vass miniszterekkel. Az ellenzéki kép­viselők akciója felöleli a létszámcsökkentés problémá­ját is.­­ A főváros közlekedési bizottsága ma hozzá­járult az autótaxi tarifájának 270-szereséről 350-sze­­resre való felemeléséhez.­­ A főváros igazoló választ­mányának szerdai ülésén több összeférhetetlenségi be­jelentés szerepel egyes bizottsági tagok ellen, akik he­lyet foglalnak a Közúti igazgatóságában. Joanovics Pál, az igazoló választmány elnöke tagja a Közúti felü­gyelő­­bizottságának. Bóhn József összeférhetetlenségi ügyét is tárgyalják, akinek virágüzlete a főváros te-ei’-ozési­­ falaténak szállít virágot. — Lehár a zongoránál. Éjfél felé jár az idő, a Fészek nagyterme lassan megtelik. Jönnek a külön­böző színházak művésznői és művészei, itt van a rendes napi társaság, festők, szobrászok, az éjszakai munkából néhány újságíró, azután egy-két beveze­tett vendég. Kivételesen mindenki áh­itatos csendben helyezkedik el és a terem balsarka felé fordul, ahol egy őszhajú, szmokingos úr zongorázik. Az idegen­ből hazajött világhírű magyar komponista, Lehár Ferenc ül a zongoránál. Körülötte két amerikai újságíró figyel áhitatosan és néhány meghittebb barát. Lehár Ferenc zongorázik . . . Előbb magyar népdalokat játszik, régi, nagyon régi népdalokat,­­ azután saját szerzeményei következnek. Felcsendül­nek az elmúlt boldog idők melódiái, a Drótostót, a Víg özvegy, Éva, a Hercegkisasszony és a Pacsirta dallamai töltik be a termet. Egy egész elmúlt világ elevenedik meg előttünk és a háború előtti gond­talan Budapest, a régi Nagy-Magyarország boldog évtizedei vonulnak el szemünk előtt. Régi májusi esték Budán és a Ligetben, egész fiatalságunk, fee­­lejthetetlen premierek, a Drótostót, a Víg özvegy, vagy az Éva első előadása . . . Az egyes zeneszá­mok után zúgó taps ünnepli Lehárt, aki régen érez­hette magát ilyen jól, mert egyre tovább játszik és boldogan áll fel a zongora mellől és hajlongva kö­szöni meg a tapsot. Ahogy feláll, ahogy megkö­szöni az ünneplést és ahogy meghajol, a mozdulat egyszerűségében és merevségében szinte benne van a régi „Kapellmeister“, a katonabanda karmestere, benne van az elmúlt évtizedek minden emléke. Látszik rajta, hogy Newyork, London, Párizs és Berlin világsikerei után jól esik neki egy-két órára visszatérni a magyarok közé, ide, ebbe az országba, ahonnan elindult tündöklő útjára. Jól esik megpi­henni, felü­dülni és elmerülni az elmúlt idők em­lékeibe. — Sztrájk egy biztosító-társaságban. A Phönix biztosító-társaság tisztviselői kara ma délben fél egy órakor sztrájkba lépett. A tiszt­viselők május 1-én memorandummal fordultak az igazgatósághoz, amelyben 100 százalékos fizetésjavítást és gyorssegélyként egy havi fizetésüket kérték. A határidőül május 5-ét, majd május 7-ét tűzték ki. Ma válaszolt az igazgatóság a memorandumra, amelyben azt hangoztatta, hogy fizetés javításról legfeljebb június­­­én lehetne szó, akkor is csak úgy, ha előbb a tisztviselők egy részét elbocsátják. Gyorssegély címén 30 dáz százalékot akar az igazgatóság adni a tisztviselőknek, akik ezt nem fogadták el, hanem délben, fél egy órakor beszüntették a munkát. — A Phönix biztosító­társaság igazgatósága ezzel kapcsolatosan a következő felvilágosítást adta munkatársunk­nak: — A Phönix Biztosító Társaság tisztviselő­kara elesején — valószínűleg a Biztosítóinté­­zeti Tisztviselők Egyesületének utasítására — oly nagymérvű fizetésjavítást kért, amilyent az igazgatóság egyelőre nem honorálhatott. A mai nap folyamán tett ajánlatunkat nem fo­gadták el és sztrájkba léptek. Természetesen igyekezni fogunk megtalálni a módot és az al­kalmat a helyzet tisztázására és az ellentétek áthidalására. — Holnap végzik ki a kémkedésért halálra ítélt pincért. A legfelsőbb honvédtörvényszék a katonai bün­tetőtörvénykönyv 321. és 322. szakaszába ütköző kémkedés bűntette miatt kötél általi halálra ítélte Csigó János 27 éves komáromi születésű pincért. Csigó két évvel ezelőtt egy idegen hatalom megbízásából adato­kat akart szerezni a magyar honvédség erejéről. A csendőrök akkor fogták el, amikor az egyik szomszé­dos államból leveleket akart átcsempészni. A honvéd­­törvényszék a kémkedő láncért még a múlt év októ­­beben halálraítélte, az ítéletet most a­ legfelsőbb hon­védtörvényszék megerősítette. A kormányzó nem adott kegyelmet az elítéltnek, akit holnap reggel kilenc órai­kor végeznek ki. — A Jolanda név eredete. Jolanda olasz ki­rályi hercegnő házassága alkalmából egy olasz újság érdekes adatokat közöl erről a poetikus női névről, amely csak a múlt század kilencvenes évei óta van divatban Olaszországban, mert azelőtt alig ismerték. Az első Jolanda, akiről tudomásunk van, bizánci császárné volt, az 1216-ban trónra lépett Courtenay- Montargis Péter bizánci császár felesége. A savoyai ház női tagjai közt is volt egy Jolanda, IX. Amadeo felesége, Olaszországban azonban csak elvétve akad­tak Jolandák, mindaddig, amíg Giuseppe Giacosa, a néhány évvel ezelőtt elhúnyt híres olasz színműíró népszerűvé nem tette. Körülbelül harminc évvel ez­előtt írta meg „Una partita a scacchi“ (Sakkjátszma) című egy­felvonásos verses víg­játékát, amelyet a bu­dapesti Nemzeti Színházban „Az apród“ címen ját­szottak és amelynek két főszereplője: Jolanda, egy várúr leánya és Fernando, a várúr barátjának ap­­ródja. Giacosa Jolandája a legbájosabb idealizált női alak és az ő révén a neve olyan divatos lett Olasz­országban, mint annak idején a Noémi név, amikor Jókai „Aranyember“-ét a magyar színpadokon ország­szerte játszották. A Jolanda név különben az olasz etimológusok szerint német eredetű és őse nem más, mint Wieland vagy Wieland, az északi népek mito­lógiájának fegyverkovácsa. Ennek a névnek olaszos női formája lenne a Jolanda. Az olasz újság egyúttal azt is megírja, hogy az olasz királyi pár második leányának Mafaldának a neve nem más, mint a Ma. .",a n­év Portugál formája. J£ kút Nappal ne nézd a mély kutat, Mely szótlan áll: a telkemet. A zajban csak homályt mutat És mindent némán eltemet. De hogyha jő az éj, a csend, S körül az élet elpihen, Felcsillan akkor mélye lent, Akkor tekints belé, szívem. És akkor majd megláthatod, Amit bölcs tükre tartogat: A mennyet, sok-sok csillagot, S köztük kiváncsi arcodat. Harsányi Zsolt 7

Next