Magyarország, 1923. május (30. évfolyam, 98-121. szám)
1923-05-08 / 103. szám
Budapest, 1923. május 8. kedd U A U X A K U K S Z A V — Elvész a nép, mely tudomány nélkül való. A Felsőoktatásügyi Egyesület a törvényhatóságokhoz is fordult azzal a kéréssel, hogy támogassák a legsúlyosabb válságokkal küzdő magyar tudományos munkát. Grósz Emil tanár írja, hogy eddig 200.000 korona gyűlt egybe ily módon s hozzáteszi, hogy ez az összeg nem nagy, hiszen nyolc főiskola és sok száz intézet sok ezer szellemi munkásának megmentéséről van szó. Bizony, ez az összeg nemcsak hogy nem nagy, de borzalmasan kicsiny. Semmi a szükségletekhez, alehetőséghez, a kötelességekhez képest. Be kell vallanunk, hogy a magyar társadalom ezen a téren nem tanúsítja azt az áldozatkészséget, amelyet el lehetne várni tőle s amely nem is áldozatkészség, amikor legkönösebb érdekeinek kielégítéséről is dönt adományaival. Az ipar megfeledkezik arról, hogy a műegyetemi laboratóriumok felfedezéseinek ő veszi hasznát, mezőgazdasági és bányászati érdekeltségeink nem gondolnak arra, hogy a közgazdasági fakultás, az erdő- és bányamérnöki főiskola eredményei az ő hasznukat is gyarapítják, az egész társadalom nem veszi számításba, hogy az orvosi fakultásokon az emberiéletért dolgoznak. A nyugati társadalmak életrevalóbbak. Párizsban hatalmasan működik most egy akció a francia laboratóriumok életbentartására, nálunk sztrájkra készülődnek a tankönyvírók. Valóban egészenúj időket élnénk már s megdőlt volna az a régi igazság is, hogy elvesz a nép, mely tudomány nélkül valót . Nyolcvan péksegéd beszüntette a munkát. A sütőmunkások — mint már jelentettük — néhány nap előtt bérmozgalmat indítottak és azt követelték mesterüktől, hogy jelenlegi béreiket ötven százalékkal emeljék fel. A tárgyalások megindultak, azonban nem vezettek eredményre, mert a sütőmesterek által felajánlott 30 százalékos javítást a segédek nem fogadták el. A sütőipartársulat ma délután öt órakor újból foglalkozik a bérmozgalommal, a segédek egy elégedetlenkedő csoportja azonban nem várta meg a ma délutáni döntést, hanem bojkottálta a mestereket és ma már nem is dolgoztak, így beszüntették a munkát az Erzsébet-kenyérgyár, valamint egy budai és fent pesti sütőiparos munkásai, összesen mintegy nyolcvan-kilencven péksegéd. Értesülésünk szerint a sütőipartársulat ma délutáni ülésén úgy fog határozni, hogy a sztrájkoló munkásokat kizárják. Egyébként egy átlagos sütőmunkás heti keresete 13—14.000 korona, ezenkívül a kenyérnek értéke, amit természetben kap, körülbelül 2500 korona, úgy hogy ha az ötven százalékos béremelést megkapnák, a péksegéd heti kereste a kenyérilletménnyel együtt 33.5000 korona lenne, ami 01.000 koronás havi fizetésnek felel meg. — Villamos és teherautó összeütközése a Rákóczi úton. Ma délelőtt fél tíz órakor a Rákóczi út és a Szentkirályi utca kereszteződésénél súlyos baleset történt. A Kőbányai Sörfőző Részvénytársaság hatalmas kettős teherautója, mely söröshordókkal volt megrakva, éppen befordult a Szentkirályi utcába és az autó már át is haladt a villamos sínen, amikor egy 53-as számú villamos beleszaladt a pótkocsiba, felborította és a teherautón álló Füleky András pótkocsifékezőt magas ívben kiröpített az úttestre. A söröshordók szétgurultak a Rákóczi úton. Füleky András fékező súlyos belső sérüléseket szenvedett, a mentők a Rókus-kórházba vitték. A baleset színhelyén sok száz főnyi járókelő torlódott össze és lovasrendőröknek kellett az utca rendjét helyreállítani. A helyszínen rendőri bizottság jelent meg, amely megkezdte a vizsgálatot.Már a helyszínen számos szemtanú jelentkezett, akik azt vallották, hogy a villamosvezető felelős a balesetért, mert L6 lépésnyire lehetett a Szentkirályi utcától, amikor a teherautó keresztülhaladt a síneken és így lett volna még ideje fékezni. A kocsivezető Szabó Istvánt délután hallgatják ki a rendőrségen. Egy olasz ember lett a táncolás világbajnoka. Az utóbbi időben különös tünete nyilvánult meg a már évek óta egyre fokozódó táncszenvedélynek. Egymásután jöttek a jelentések Franciaországból, Angliából és Amerikából különböző táncrekordokról, amelyek a táncolók csodálatos szívósságáról tettek tanúságot. Körülbelül négy héttel ezelőtt egy angol táncospár tartotta a táncolás világrekordját, de néhány napja már egy Miss Alma Commigans nevő amerikai leány vitte el a babért, aki Newyorkban ötven óra hosszat táncolt egyfolytában és így ő lett a táncolás világbajnoka. Most azonban az ő dicsőségének is vége, mert két nap óta egy olasz ember dicsekedhetik azzal. Milánói tudósítónk ugyanis azt jelenti, hogy az Eldorádó nevű ottani mulatóhelyen rendezett táncversenyen egy Emilio Cremonesi nevű táncos lett a győztes, aki egyfolytában 51 óra 10 percig táncolt és ezalatt 3078 fordulatot tett, ami 123 kilométernek felelt meg. Cremonesi táncosnője egy Enrica Rizzi nevű leány volt, aki azonban 10 óra 23 percig tartó táncolás után kidőlt mellőle. Amikor Cremonesi abbahagyta a táncot, megvizsgálta egy orvos és megállapította róla, hogy a legjobb kondícióban van. Cremonesit győzelme után lelkesen ünnepelte Milánó közönsége, amely a verseny tartama alatt szakadatlanul tódult az Eldorádó helyiségébe. A győztes tekintélyes összeget, azonkívül aranyérmet kapott, az olasz táncmesterek pedig ezüstérmet nyújtottak át neki. A táncosnőjét, aki szintén tekintélyes „munkát“ fel.Wte'f. sh.pr nagy ovációban részesítenék. — Virág a gomablyukban. Régente nem is volt olyan jobbfajta férfikabát Pesten, amelynek gomblyukából hiányzott volna a virág így tavaszi időben. De voltak öregurak, akik télen-nyáron a maguk kedves virágát viselték, mint nem vénülő szívüknek jelvényét. A régebbi gavallérok szokása volt, hogy valamely emlékezetesebb alkalomból virágot választottak maguknak és azt életük végéig kabátjukra tűzték, elfelejthetetlenül, mint az első szerelmet. Sok híve volt a fehér szegfűnek, a monoklihoz jól illett a haragos vörös szegfű; a sötétkék kabáton búzavirág mosolygott; ibolyacsokor mélázott azoknak a mellén, akik mindig egy női nevet mondanak, amikor harangszó hallatszik. Pedig akkoriban újaik, vasaltak, sókelméjűek voltak a férfikabátok, nem igen volt szükség arra, hogy a kabátot külön is feldíszítsék. Mennyivel inkább elkelne a mai kabátokra az a kis irde virágocska, midőn a kabátok majdnem mindnyájan háborút, zord időt, keserves éveket láttak! Hogy megcsinosodna, megifjodna, kivasalódna egyszerre szürkévé, porossá, avulttá lett kabátunk, ha naponkint friss virágot tűznénk rá, mint a nagymamák is megszépülnek, amikor unokáik friss virágbokrélával keresik fel. A mi kabátunk pedig már a nagyszülőknél is vénebb a világ kabátjai között. A mi kabátunk olyan messzi korban született, amelyről manapság fejcsóválva, hitetlenkedve hallgatunk. A mi kabátunk árát még csak ezüstkoronában számította a szabó, nem pedig a mostanában divatossá lett számítási alapon, aranykoronában. Bizony elkelne az öreg születésnapjára egy-két szál virág. És ha netán mindennap virággal tudnánk őt megjutalmazni a kiszolgált évekért, talán még megfiatalodna, mint a vőlegény. (Kr. Gy.) — Meghalt Klondyke Boyle ezredes „Jassy“ hercege“. Londoni tudósítónk jelenti, hogy ott meghalt Boyle ezredes, akit általában Klondyke Boylénak neveztek és aki ámbár katonából lett kereskedő, Angliának egyik legügyesebb, legvállalkozóbb szellemű business-manje lett és akinek élete érdekes téma gyanánt szolgálhat egy modern kalandor regényhez. Kanadában született, mint egy kivándorló ír család gyermeke, de már ifjúkorában megszökött hazulról és beállt tengerésznek, majd nemsokára egy newyorki újság sporttudósítója lett. Azután egy Slabin nevű boxbajnok managerjének csapott fel, akivel együtt az első aranykeresők csoportjával Klomlykébe ment. Ezért nevezték Klondyke Boylenak. Éveken át kereste ott az aranyat társaival együtt, és talált is szépen, mert a Yukon folyóból kimosott aranyat olyan nagy áron értékesítették, hogy ő reá hárommillió font sterling jutott. Azután visszatért Irenyorkba és különböző üzletekkel foglalkozott mindaddig, amíg a világháború ki nem tört. Ekkor Kanadába ment, ahol autógépfegyveres csapatot szervezett és ennek élén az orosz harctérre ment és több helyen különösen Tarnopolnál nagy szerepeg is játszott. A háború befejezése után figyelme a romániai petróleumforrások felé fordult és a genuai konferencián ő volt a brit petróleumvállalkozók képviselője az amerikai érdekeltséggel szemben. A romániai petróleumforrások üzemének feltámasztása körül szerzett érdemei elismeréséül Ferdinánd román király „Jassy hercegé“-vé nevezte ki. — Alacsony a Duna vízállása. A földművelésügyi minisztérium vízrajzi osztályának jelentése szerint a Duna Baja és Mohács között apad, másutt árad. Strudennél, Pécsnél és Oroszvár Mohály között közepes, Gombostól lejjebb magas, egyebütt alacsony vízállása. A Tisza Titelnél árad, máshol apad, Tokajig alacsony, Csongrádig közepes, lejjebb magas vízállása. Az Est mai számának hírei. Az összes polgári ellenzéki képviselők részvételével tárgyalják szerdán a tisztviselői kérdést. Az értekezleten beszámolnak a miniszterekkel eddig folytatott tanácskozásokról, csütörtökön azután körtili az újabb megbeszélés anyagát Daruváry, Walkó és Vass miniszterekkel. Az ellenzéki képviselők akciója felöleli a létszámcsökkentés problémáját is. A főváros közlekedési bizottsága ma hozzájárult az autótaxi tarifájának 270-szereséről 350-szeresre való felemeléséhez. A főváros igazoló választmányának szerdai ülésén több összeférhetetlenségi bejelentés szerepel egyes bizottsági tagok ellen, akik helyet foglalnak a Közúti igazgatóságában. Joanovics Pál, az igazoló választmány elnöke tagja a Közúti felügyelőbizottságának. Bóhn József összeférhetetlenségi ügyét is tárgyalják, akinek virágüzlete a főváros te-ei’-ozési falaténak szállít virágot. — Lehár a zongoránál. Éjfél felé jár az idő, a Fészek nagyterme lassan megtelik. Jönnek a különböző színházak művésznői és művészei, itt van a rendes napi társaság, festők, szobrászok, az éjszakai munkából néhány újságíró, azután egy-két bevezetett vendég. Kivételesen mindenki áhitatos csendben helyezkedik el és a terem balsarka felé fordul, ahol egy őszhajú, szmokingos úr zongorázik. Az idegenből hazajött világhírű magyar komponista, Lehár Ferenc ül a zongoránál. Körülötte két amerikai újságíró figyel áhitatosan és néhány meghittebb barát. Lehár Ferenc zongorázik . . . Előbb magyar népdalokat játszik, régi, nagyon régi népdalokat, azután saját szerzeményei következnek. Felcsendülnek az elmúlt boldog idők melódiái, a Drótostót, a Víg özvegy, Éva, a Hercegkisasszony és a Pacsirta dallamai töltik be a termet. Egy egész elmúlt világ elevenedik meg előttünk és a háború előtti gondtalan Budapest, a régi Nagy-Magyarország boldog évtizedei vonulnak el szemünk előtt. Régi májusi esték Budán és a Ligetben, egész fiatalságunk, feelejthetetlen premierek, a Drótostót, a Víg özvegy, vagy az Éva első előadása . . . Az egyes zeneszámok után zúgó taps ünnepli Lehárt, aki régen érezhette magát ilyen jól, mert egyre tovább játszik és boldogan áll fel a zongora mellől és hajlongva köszöni meg a tapsot. Ahogy feláll, ahogy megköszöni az ünneplést és ahogy meghajol, a mozdulat egyszerűségében és merevségében szinte benne van a régi „Kapellmeister“, a katonabanda karmestere, benne van az elmúlt évtizedek minden emléke. Látszik rajta, hogy Newyork, London, Párizs és Berlin világsikerei után jól esik neki egy-két órára visszatérni a magyarok közé, ide, ebbe az országba, ahonnan elindult tündöklő útjára. Jól esik megpihenni, felüdülni és elmerülni az elmúlt idők emlékeibe. — Sztrájk egy biztosító-társaságban. A Phönix biztosító-társaság tisztviselői kara ma délben fél egy órakor sztrájkba lépett. A tisztviselők május 1-én memorandummal fordultak az igazgatósághoz, amelyben 100 százalékos fizetésjavítást és gyorssegélyként egy havi fizetésüket kérték. A határidőül május 5-ét, majd május 7-ét tűzték ki. Ma válaszolt az igazgatóság a memorandumra, amelyben azt hangoztatta, hogy fizetés javításról legfeljebb júniusén lehetne szó, akkor is csak úgy, ha előbb a tisztviselők egy részét elbocsátják. Gyorssegély címén 30 dáz százalékot akar az igazgatóság adni a tisztviselőknek, akik ezt nem fogadták el, hanem délben, fél egy órakor beszüntették a munkát. — A Phönix biztosítótársaság igazgatósága ezzel kapcsolatosan a következő felvilágosítást adta munkatársunknak: — A Phönix Biztosító Társaság tisztviselőkara elesején — valószínűleg a Biztosítóintézeti Tisztviselők Egyesületének utasítására — oly nagymérvű fizetésjavítást kért, amilyent az igazgatóság egyelőre nem honorálhatott. A mai nap folyamán tett ajánlatunkat nem fogadták el és sztrájkba léptek. Természetesen igyekezni fogunk megtalálni a módot és az alkalmat a helyzet tisztázására és az ellentétek áthidalására. — Holnap végzik ki a kémkedésért halálra ítélt pincért. A legfelsőbb honvédtörvényszék a katonai büntetőtörvénykönyv 321. és 322. szakaszába ütköző kémkedés bűntette miatt kötél általi halálra ítélte Csigó János 27 éves komáromi születésű pincért. Csigó két évvel ezelőtt egy idegen hatalom megbízásából adatokat akart szerezni a magyar honvédség erejéről. A csendőrök akkor fogták el, amikor az egyik szomszédos államból leveleket akart átcsempészni. A honvédtörvényszék a kémkedő láncért még a múlt év októbeben halálraítélte, az ítéletet most a legfelsőbb honvédtörvényszék megerősítette. A kormányzó nem adott kegyelmet az elítéltnek, akit holnap reggel kilenc óraikor végeznek ki. — A Jolanda név eredete. Jolanda olasz királyi hercegnő házassága alkalmából egy olasz újság érdekes adatokat közöl erről a poetikus női névről, amely csak a múlt század kilencvenes évei óta van divatban Olaszországban, mert azelőtt alig ismerték. Az első Jolanda, akiről tudomásunk van, bizánci császárné volt, az 1216-ban trónra lépett Courtenay- Montargis Péter bizánci császár felesége. A savoyai ház női tagjai közt is volt egy Jolanda, IX. Amadeo felesége, Olaszországban azonban csak elvétve akadtak Jolandák, mindaddig, amíg Giuseppe Giacosa, a néhány évvel ezelőtt elhúnyt híres olasz színműíró népszerűvé nem tette. Körülbelül harminc évvel ezelőtt írta meg „Una partita a scacchi“ (Sakkjátszma) című egyfelvonásos verses vígjátékát, amelyet a budapesti Nemzeti Színházban „Az apród“ címen játszottak és amelynek két főszereplője: Jolanda, egy várúr leánya és Fernando, a várúr barátjának apródja. Giacosa Jolandája a legbájosabb idealizált női alak és az ő révén a neve olyan divatos lett Olaszországban, mint annak idején a Noémi név, amikor Jókai „Aranyember“-ét a magyar színpadokon országszerte játszották. A Jolanda név különben az olasz etimológusok szerint német eredetű és őse nem más, mint Wieland vagy Wieland, az északi népek mitológiájának fegyverkovácsa. Ennek a névnek olaszos női formája lenne a Jolanda. Az olasz újság egyúttal azt is megírja, hogy az olasz királyi pár második leányának Mafaldának a neve nem más, mint a Ma. .",a név Portugál formája. J£ kút Nappal ne nézd a mély kutat, Mely szótlan áll: a telkemet. A zajban csak homályt mutat És mindent némán eltemet. De hogyha jő az éj, a csend, S körül az élet elpihen, Felcsillan akkor mélye lent, Akkor tekints belé, szívem. És akkor majd megláthatod, Amit bölcs tükre tartogat: A mennyet, sok-sok csillagot, S köztük kiváncsi arcodat. Harsányi Zsolt 7