Magyarország, 1923. augusztus (30. évfolyam, 171-194. szám)
1923-08-23 / 188. szám
2 l a fizetési rendszert sohasem akarta megmásíthatatlannak tekinteni, sőt ellenkezőleg ez a fizetési rendszer módosítható, ha maga az elv kellő tiszteletben részesül. Bizonyítja Poincaré, hogy a német teljesítőképességnek egy nemzetközi szakértőbizottság által leendő megvizsgálása, amint azt Anglia és Németország ajánlotta, nem lehetséges, mnert a Versailles békeszerződés értelmében csak a jóvátételi bizottság illetékes Németország fizetőképességének megítélésére. (II.) Francia hivatalos körüli kedvesá válást! várnak dingitárál Párizs, augusztus 22. (.. Magyarország tudósítójától.) A jegyzék nyilvánosságra jutása után francia hivatalos körökben az mondják, hogy minden attól függ most már, hogy miképpen fogja fogadni Anglia a francia diplomáciai okmányt. Ha a brit kormány nem volna hajlandó a francia jegyzéket a további tárgyalás alapjául elfogadni, akkor a jóvátételi kérdés megoldása körül megindult jóindulatú fáradozásokban teljes szünet állna be, hivatalos helyen azonban nem tartják ezt valószínűnek. A francia iniciatíva kilátásait kedvezően ítélik meg és abban reménykednek, hogy a francia, jegyzék elő fogja segíteni a megegyezést Angliával. Abban bizakodnak, hogy a francia diplomáciai okmányt Londonban kellően fogják értékelni, de nem várnak hamarosan választ a brit kormánytól, mert Baldwin nem akarja tovább halasztani nyári pihenőjét. Biztosan tudják itt, hogy az angol miniszterelnök szombaton elutazik Aix les Bainsbe, így tehát Poincaréval majd csak akkor fog találkozni, ha szabadságát befejezve, visszautazik Londonba. (II.) nem tart német forradalomnál az amerikai pénzügyi államtitkár Párizs, augusztus 25. (A Magyarország tudósítójának telefon jelentéseBerlinen át.) A Havas-ügynökség egy washingtoni jelentést közvetít a lapokhoz, amelyben részleteket közöl Mellon amerikai pénzügyi államtitkár európai tapasztalatairól. Eszerint Mellon arra a meggyőződésre jutott, hogy mihelyt a Butír-válság megoldódik, Európában azonnal megkezdődik a gazdasági fellendülés, mert a kereskedelem és ipar régi kapcsolatainak helyreállítására minden előfeltétel megvan. Nem lát ez idő szerint lehetőséget arra, hogy az Egyesült Államok segíteni tudnának és azt hiszi, hogy új eseményeknek kell bekövetkezniük, amelyek a washingtoni kormánynak módot fognak nyújtani a beavatkozásra. Azt a benyomást szerezte Franciaországban Mellon, hogy ott nem ellenzik Hughes államtitkár jóvátételi tervét, de nem hiszik, hogy a kívánt eredményre vezessen. A francia háborúsMásságok dolgát Mellofie v Párizsban nem vitatta meg. Az a véleménye a kincstári államtitkárnak, hogy Németországban nem fog kitörni a forradalom és nem kerül sor független német államok alakulására. Kém hiszi, hogy Németország megszünteti a márka pénznemét, ellenben lehetségesnek tartja, hogy a márkát devalorizálás útján stabilizálja. (II.) ki egységes párt akciója a szegényebb néposztályok segítésére A községekben nem kétségbeejtő a helyzet Az igazi segítőakció a városi lakosság felé irányul A keresztény kisgazda, földműves és polgári párt elnöksége részéről akció indult meg, amelynek célja az ország nehéz gazdasági helyzetére való tekintettel a szegényebb néposztályok égető bajain való gyors segítség. Erre a mozgalomra vonatkozólag Almásy László, a párt ügyvezető elnöke a következőket mondotta: — A pártnak ez az akciója a szomorú szociális helyzeten igyekszik segíteni és az akció már abba a stádiumba jutott, hogy egymásután érkeznek be a párthoz a vármegyék főispánjainak jelentései az egyes vármegyék szociális helyzetére vonatkozólag. A párt külön előadót választ ezeknek a szociális adatoknak a feldolgozására és ezek az előadók jelentést fognak tenni, amellyel azután a párt értekezlete a legbehatóbban fog foglalkozni. Az idáig beérkezett jelentések alapján bizonyos fokig örömmel kell megállapítnnunk, hogy az általános szociális helyzet a községekben nem olyan szomorú, mint azt általában gondoltuk, úgyhogy az igazi segítőakciónak a városi lakosság felé kell irányulnia, ahol erre tényleg eminensei szükség is van. Már itt meg kell azonban jegyeznem, hogy a városokban máris mozgalom indult meg arra nézve, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel maguk is hathatósan enyhítsék a létező szociális nyomorúságot részben társadalmi gyűjtés és jótékonyság útján, részben pedig munkaalkalmak teremtésével. MAGYARORSZÁG Budapesti, 1923. augusztus 23. es efförtö. Kongresszust tartanak ősszel a „Nemzetközi szellemi együttműködés" nemzeti bizottságai Bécsben vagy Varsóban ülnek össze. — Magyarországnak minél szorosabban bele kell kapcsolódnia az intézménybe. — Beszélgetés Haletzky tanárral, a bizottság főtitkárával. . Bourgeois, Bergson, Reynold és Curiené munkája a bizottságban Géni, augusztus hó. (A Magyarország alkalmi tudósítójától.) A Népszövetség Tanácsa két évvel ezelőtt külön bizottságot nevezett ki azzal a feladattal, hogy a nemzetek szellemi érintkezését és együttműködését elősegítse. A tizenkéttagú bizottság első előadója, Léon Bourgeois jelentésében pontosabban körülírta ezt a kissé homályosan hangzó feladatot és mindenekelőtt a tudományos munka nemzetközi megszervezését tűzte ki a bizottság céljául. Minden eszközzel lehetővé kell tenni a tudományos információk kicserélését, minden nemzet számára lehetővé kell tenni, hogy kivegye a maga részét a közös tudományos munkából. — Egyáltalán nincs arról szó — mondta Bourgeois — mintha meg akarnák támadni az egyes nemzetek szellemi, önállóságát, melyeknek különbözősége lényeges feltétele az egyetemes fejlődésnek. Ellenkezőleg, minden egyes nemzeti géniusz számára meg akarjuk teremteni azokat a feltételeket, melyek közt annál erőteljesebben fejlődhetnek, minél inkább módjukban van az összesség módszereinek és felfedezéseinek közös kieséből meríteniük. A bizottság megindult a Bourgeois jelentésében kijelölt úton s első elnöke, Bergson, a filozófus, már teljes részletességgel és pontossággal kifejtette a bizottság programját. Bergson a mai tudományos élet legszembeszökőbb és legkínosabb problémájával, a tudósok anyagi helyzetével kezdte. Képtelen állapot, mondotta, hogy a ..olga, aki a laboratóriumot kisöpri, több fizetést kapjon, mint a tudós, aki ugyanabban a laboratóriumban kísérletezik. Egyik-másik országban teljes megsemmisülés fenyegeti a tudományt a szükséges anyagi eszközök híján. Ám — mondotta Bergson — nemcsak a szellemi munka anyagi, feltételeit, ami aránylag könnyű dolog, hanem a szellemi munka szellemi színvonalát is meg akarjuk ismerni. Tehát mindenekelőtt három dolgot kell alaposan szemügyre venni. 1. Bizonyos országok intellektuális helyzetét, amelyekben a szellemi élet megszűnésének veszedelme forog fenn. 2. A szellemi munkások anyagi helyzetét általában az egész világon. 3. A szellemi munka színvonalát. Emellett hozzá kell látnunk a tudományos hírszolgálat nemzetközi aege...,-vezéséhez. Nemzetközi bibliogrffiákat kell készíteni. Eddig három intézet foglalzkozik ezzel: egy Angliában, egy Bruxellesben és egy Zürichben. A feltalálók szellemi tulajdonjogát a törvény már mindenütt megvédi. Ezt ki kell terjeszteni a gondolat védelmére. Minden találmány tudományos felfedezésen alapul. A felfedezőnek is jár valami a feltaláló hasznából. Ezenkívül meg kell szervezni a nemzetközi diák- és tanárcserét. A Népszövetség Tanácsa elfogadta Bergson nagystílű, konkrét és szabatos tervét, s a bizottság (commission de coopération intellectuelle) albizottságokat küldött ki a terv mindeig egyes pontjának a megvalósítására. Reynold tanár kimerítő jelentésben számolt be Ausztria szellemi életének mai állapotáról, ugyanezt tette lengyelországról Mme Curie, a világhírű fizikus. Ezek alapján a Népszövetség meleg felhívást inteet a világ minden egyeteméhez, akadémiájához és tudományos intézetéhez a haldokló osztrák tudomány felkarolására. A bizottság azt tekintette legsürgősebb feladatinak, hogy Bergson javaslata értelmében részletes és pontos képet kapjon a tudományos élet anyagi körülményeiről és szellemi színvonaláról a világ minden népénél és ebből a célból, valamint a tanár-, diák- és könyvcsere lebonyolítására a Népszövetség Tanácsa elfogadta azt a tervet, hogy minden országban legyen közvetítő szerv, mely a bizottságot a szellemi munka akadályairól és a támogatás módjairól tudósítja. Magyarországot illetően a bizottság főtitkára, Haletzky varsói egyetemi tanár a Magyar Tudományos Akadémiához fordult és fölkérte, hogy vállalja a közvetítést a genfi központ és a magyar szellemi élet között. A nyár folyamán alkalmunk volt Genfben Haletzky tanárral, a nemzetközi bizottság főtitkárával beszélni, aki a következőket mondta: — Most azon dolgozom, hogy összehívjam a nemzeti bizottságok kongresszusát. Sok akadállyal kell megküzdenem, de azt hiszem, sikerülni fog. A kongresszus helyét úgy kell megválasztanom, hogy a volt hadviselő népek lelküldöttei valamennyien eljöhessenek. Teljesen semleges város ma csak kettő van Európában, Bécs és Varsó. A kettő közül valamelyikbe tervezem a kongresszust és pedig még az idén ősszel. A coopération intellectuelle eddigi eredménye, hogy sok rejtett szellemi értéket hozott felszínre. Európában fogalmuk sincs az embereknek, hogy milyen eleven és intenzív szellemi élet folyik pl. Mexikóban és Dél-Amerika egyik-másik országában. Az a baj, hogy nincs elég pénzünk; a Népszövetség takarékos. De most nagyobb pénzösszegre van kilátásunk és remélem, hogy terveink egy részét már a közeljövőben megvalósíthatjuk. A commission de coopération intellectuelle fejlődésének ma még csak a kezdetén áll, de programja és vezetői garanciák arra, hogy nem fog félbenmaradni. Magyarországnak minél szorosabban bele kell kapcsolódnia, nemcsak azért, hogy kultúráját dokumentálja, hanem főkép azért, mert igen nagy hasznát veheti e hatalmas nemzetközi szervezetnek. (h. n.) Naponta tizenöt-húsz magyar ember vándorol ki Törökországba Nagy élénkség a terézkörúti főkonzulátuson (A Magyarország tudósítójától.) Valamikor Amerika volt az ígéret földje, az új Kánaán. Vélt gazdagságáról csodákat meséltek és az emberek tömegesen vándoroltak ki az új világba, mert űzte őket a hirtelen meggazdagodás vágya. Ma már nem építenek annyian légvárakat az új világról, s az alacsonyan megállapított bevándorlási kvóta és leromlott valutánk miatt csak nagyon kevesen mehetnek ki oda. Van azonban már új Amerika is, amely ha kisebb arányokban is, ismét felkeltette a kalandvágyó emberek érdeklődését: a megifjodott Törökország. A terézkörúti török főkonzulátus előtt naprólnapra valóságos emberáradat tolong. Ellepik a kapualját, a folyosót és a konzulátus helyiségének előszobáját. Valamennyien Törökországba készülődnek és most útlevélügyeiket intézik. Van itt mindenféle fajta ember. Munkás és lateiner egyaránt. Javarésze a fiatal legényember, akik legkönnyebben hagyhatják el szülőhazájukat. Nagy hangossággal tárgyalnak Törökországról, valóságos regényeket mondanak az ott uralkodó állapotokról, hogy milyen olcsóság van ott, mennyire megfizetik az embereket, a munkát. Egy öregebb munkásnak egész udvara van. Úgy hallgatják, amint beszél. — Húsz évvel ezelőtt inas voltam a konstantinápolyi osztrák-magyar követségen. Tudom, hogy milyen világ van ott. Kimegyek az egész családommal. — Nagyon drága az útiköltség — veti közbe az egyik hallgató. — Háromszázezer koronánál nem kerül többe s a költségekkel együtt Konstantinápolyig elég egy félmillió és közben talán még munkát is találhat az ember. Érdeklődéssel kíséri szavait a hallgatóság, amikor arról beszél, hogy milyen nehéz megszokni a török ételeket, amelyeknek jórészét szerinte olajjal főzik. — Ha a konyha olyan messze van, mint ide az Oktogon, mᥠérezni az olajnak a szagát. De azért meg lehet szokni. Bent a konzulátus irodahelyiségeiben nagy munka folyik. Két német cserkésznek láttamozzák az útlevelét, akik gyalog jöttek Németországból és most meg akarják nézni az új Törökországot is. A vastagtalpú, turistacipős cserkészeknek csakhamar elintézik az ügyét. Egy vasúti tisztviselő az útlevélre várók nem kis megrökönyödésére panaszkodni kezd: — Ezelőtt pár héttel ment ki az unokaöcsém három barátjával. Drinápolyba készülődtek, ott azonban nem tudni hogyan, nem engedték ki őket a vonatból, hanem visszatoloncolták Magyarországba. A pénzük elfogyott és most az öcsém Szófiában rongyoskodik. Nincs betevő falatja. Az egyik barátjának még volt annyi pénze, hogy hazajöhetett, az mesélte el, hogy Szófiában egész sereg magyar ember van, aki munka nélkül és pénz nélkül nyomorog. — Nem lehet az — vetik közbe. — Biztosan Konstantinápolyig akartak elmenni, aztán nem volt útlevelük, azért esett meg velük a baj. — Egy bénítom hetenként félmillió koronát küld haza Drinófegyból, — szól közbe a másik. Ezen árván megnyugszik mindenki és újra a régi az utazási és vándorlási kedv. A török konzulátuson a következőket mondották munkatársunknak a hirtelen fellobbant utazókedvről .• Naponta tizenöt-húsz embernek adunk vízumot, akik valamennyien Törökországba, utaznak munkát keresni. Eddig már körülbelül 600 embert indítottunk útnak, akiknek jórészét Drinápolyba küldtük. Az utazási kedv egyátalán nem lanyhul, hanem mindig nagyobb lesz. Sokan akarnak minden pénz nélkül kimenni, ez azonban nem ajánlatos, mert így nem lehet biztosítani a Törökországba utazó sorsát. Legjobb olyan útiköltséggel felszerelve odamenni, hogyha nem sikerül az elhelyezkedés, akkor vissza lehessen jönni Magyarországba-