Magyarország, 1927. április (34. évfolyam, 74-97. szám)
1927-04-24 / 92. szám
Budapest, 1927. április 24. vasárnap MAGYARORSZÁG Húsz millió helyett harmincegy millión osztoznak a „Világirodalmi szemelvények11 c. pályázatunk győztesei A tízmilliós első díjat Madáchy István miskolci főgimnáziumi tanár kapta Művészi alkotások a pályamunkák között A Magyarország február 27-iki számában kezdtük közölni Világirodalmi szemelvények című jelszavas keresztrejtvény sorozatunkat, amelyek megfejtői számára pályázat formájában összesen 20 millió korona (1600 pengő) jutalomdíjat tűztünk ki. A pályázat, úgy mint az előzők is, szórakoztató, de egyben ugyancsak nehéz feladat elé állította olvasóinkat. Arról volt szó, hogy az öt sorozatra osztott huszonhat keresztrejtvény rendes megfejtésein kívül ki kellett keresni a világirodalom öt remekművének a rejtvényekbe bfelejzőtt néhány összefüggő sorát, meg kellett találni a mű címét, a szerző és esetleg a fordító nevét. Ilyen nehézségek mellett igazán bámulatos, hogy ez a pályázat még sokkal nagyobb sikert hozott, mint az előző: összesen 541 pályázó állta végig a harcot és küldte be megfejtését az április 10-iki zárlatig. Nagyon természetes, hogy a felmerült nehézségeket ezúttal sem tudta minden megfejtő teljesen legyőzni, de igazán örvendetes, hogy a nagy többséget, vagyis 381 pályamunkát jónak, elfogadhatónak minősíthettük. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a betűhibákat, amelyeknél a véletlen vagy a jóhiszeműség nyilvánvaló volt, nem vettük hibának. Bizonyára méltánytalanság lett volna kizárni a versenyből a fáradságos munkának és a tudásnak ezeket a produktumait. A pályázat feltételeiben annakidején megemlítettük, hogy egyenlő jóság esetén a „külalakot" is figyelembe vesszük. Ez a kijelentésünk valóban nem várt eredményt hozott. A festészeti, grafikai, iparművészeti és háziipari művek nagy sokaságát küldötték be a pályázatra festéshez, rajzoláshoz, az iparművészet különböző ágaihoz értő olvasóink, gyakran igazán gyönyörű keretet adva ezzel megfejtéseiknek. Ebben az irányban is harcba vitték tudásuk fegyvereit, megmutatva, mennyire értékelik intenciónkat, amelyek e nagyszabású rejtvénypályázat kiírásánál vezettek bennünket. Természetesen nagy szeretettel fogadtuk közönségünknek ezt a buzgóságát, de ép ilyen szeretettel láttuk az egyszerű levélpapirost is, amelyen más olvasóink küldték el megfejtésüket. A pályázók nyilvánvalóan rengeteg időt, fáradságot s gyakran láthatón jelentékeny költséget is fordítottak arra, hogy munkájukat elkészítsék s a pályabiróság, a sok szebbnél-szebb és jobbnáljobb pályamű frappáns hatása alatt nem tehetett mást, minthogy a kitűzött díjakat igen jelentékenyen felemelte s elhatározta, hogy húszmillió helyett összesen 31 millió korona (2480 pengő) készpénzt és húsz értékes könyvet ítél meg díjak gyanánt a legsikeresebb pályázóknak. Hisszük, hogy közönségünk megérti ezt a gesztust s ha lehet, még nagyobb lelkesedéssel kíséri tovább akcióinkat, amelyeket az ő érdekükben vállalunk, milliós első és a három-hárommilliós második, illetőleg harmadik díjak mellett, az eredetileg kontemplált négy darab egymilliós díj helyett hét darab egymilliós díjat ad ki s azonkívül tizenhat darab egyenként ötszázezer koronás díjjal új kategóriát állít fel. 71 döntés Ezek után magára a pályázat eldöntésére került a sor s a zsűri a hatalmas összeget reprezentáló díjakat a következőképpen ítélte oda: Tízmillió koronás (800 pengő) I. díj: Madáchy István fogimmn tanár, Miskolc, Horváth L. ucca 13. . . , Három millió koronás (240 pengő II. díj: Oki Antal dr. rendőrfogalmazó, Budapest,, X., Üllői úti új városi házak, Apav., fez. 7. Három millió koronás (240 pengő) III. díj: Pollak Karola, Budapest, VII., Dob ucca 80., I. 12. Egymillió koronás (80 pengő IV. díj: Bubala Nándor, min. tisztv., Budapest, VI., Hunn ucca 4/a. „ Egymillió koronás (80 pengő) V. díj: Somló Jenő, realgimn. tanar, Kőszeg, Kossuth L. ucca 3. Egymillió koronás (80 pengő) VI. díj: Pataky Ferenc dr., fővárosi tanár, Budapest, V., Tátra ucca 4., fez. 4. Egymillió koronás (80 pengő) VII. díj: Nagel Zsigmond, bankár, Budapest, V., Aulich ucca 8. Egymillió koronás (80 pengő) VIII. díj: Fábry Pál, Monor, Virág ucca 11. Egymillió koronás (80 pengő) IX. díj: ifj. Vincze József, Budapest, V., Újpesti rakpart. Egymillió koronás (80 pengő) X. díj: Temesváry István dr. főorvos, m. tanár, Eger, Széchényi utca 1. Ötszázezer koronás (40 pengő) XI. díj: Eller Ferenc, Budapest, VIII., Üllői út 64., II. 18. Ötszázezer koronás (40 pengő) XII. díj: Thuma Frigyes tanító, Budapest, Vili.., Főherceg Sándor ucca 21., I. 7. Ötszázezer koronás (40 pengő) XIII. díj: Güttler Károly, Budapest, IV., Ferenc József rakpart 23.Ötszázezer koronás (40 pengő) XIV. díj: Papp Béla, Budapest, VIII., Népszínház ucca 28. Ötszázezer koronás (40 pengő) XV. díj: dr. Schwarz Sándorné, Eger, Dobó tér 1. ötszázezer koronás (40 pengő) XVI. díj: Gyárfás Lajos, aki, közgazdász, Budapest, I., Bercsényi ucca 9. III.23. Ötszázezer koronás (40 pengő) XVII. díj: Góthné Kertész Ella, színművésznő, Budapest, V., Rudolf tér 5. Ötszázezer koronás (40 pengő) XVIII. díj: Jakubovics Jenő, Budapest, VIII., Dobozy ucca 17. Ötszázezer koronás (40 pengő) XIX. díj: Szabó György, szfőv. tanár, Budapest, VI., Franszepán ucca 4. Ötszázezer koronás (40 pengő) XX. díj: Kostyál István szfőv. tisztviselő, Budapest, VII., Péterffy Sándor ucca 15, II. 2. Ötszázezer koronás (40 pengő) XXI. díj: Singer Pál, Budapest, VII., Francia út 41. ötszázezer koronás (40 pengő) XXII. díj: Báró Diószeghy Dezsőné, Budapest, IX., Ferenc körút 2—4. I. ötszázezer koronás (40 pengő) XXIII. díj: Szmrecsányi Györgyné, Budapest, IV., Semmelweis ucca 4. ötszázezer koronás (40 pengő) XXIV. díj: Szalkay Miklós, Debrecen, Árpád, tér 1-Ötszázezer koronás (40 pengő) XXV. díj: Rákóczy Mihály, Debrecen, Tisztviselőtelep, I. ucca 4. szám. Ötszázezer koronás (40 pengő) XXVI. díj: dr. Hajdú Marcellné, Budapest, VIII., Főherceg Sándor ucca 19. 71 feladatnak a keresztre fivérnek ketűszerinti pontossággal törtem megfejtéséhez szigorúan alkalmazkodó megoldása a következő: I. sorozat: Edmond Rostand: »A sasfiók*. Fordítá Ábrányi Emil Marmont:... Hisz győzni szép, de nem Pihenni a babéron: végzetnek mostoha! Mindig Bécs, Berlin — és Paris soha! Örökké úton!... Mindent újra kezdünk. Agyunk cikábul!... Oda van a testünk! II. sorozat: Petőfi S.: »A királyokhoz® Szeretet... Hah, ezt a szép virágot Tövestül kitéptétek ti rég, S kidobtátok azt az országútra S ott átment rajt’ a szekérkerék, Amely megtört esküvésitekkel Megterhelte® világszerte jár. III. sorozat: H. Heine: Dalok Könyve. »A kevlári búcsú* Ford.: Endrődi S. S a kis viaszdarabbal Sóhajtva megy fia, A pályabíróság, amely a Magyarország. Az Est és Pesti Napló szerkesztőiből állott, az óriási pályázati anyag feldolgozása után április 21-én este összeült s mindenekelőtt azt a feljebb már említett határozatot hozta, hogy a megfejtők munkájának fokozott Szemléből könny fakad föl, Szívéből halk ima, Mailaszttal teljes szent szűz Áraszd rám szent kegyed, Ég tiszta királynéja, Hallgass meg enyémet. IV. sorozat: Ady Endre: »Még egyszer* Még egyszer meghajolni késztet A lelkem régi színes álma, Még egyszer ím tárva elétek Ami az enyém, ami drága: Piacra vont az ifjú évek Álmodni vágyó ifjúsága. V. sorozat: Shakespeare: * Romeo és Júlia* Ford.: Szász K. De csitt, mi fény tör árt az ablakon? Napkelte az és napja Júlia. Kell drága Nap s az irigy Holdat öld meg, Mely máris halvány és bútor beteg, Hogy szebb vagy nála, szolganője te, méltánylásául a kitűzött húszmillió korona helyett harmincegymillió koronát, azaz kétezernégyszáznyolcvan pengőt oszt széjjel a pályázók között, mégpedig olyképpen, hogy a tíz Húsz millió helyett harmincegy millió koronát osztunk ki ! t a vidéki pályázóknak postán küldjük el, a fővárosban lakók kellő igazolás mellett VII., Erzsébet körút 18—20 sz. alatti kiadóhivatalunkban vehetik át. A pályadíjakat Húsz miniumkönyv Legutóbbi pályázatunk alkalmával a feltételekben megállapított pénzdíjakon kívül olvasóink ragaszkodásának és a nehéz feladat megoldása körül végzett fáradságos munkája elismeréséül még tíz darab jutalomkönyvet is osztottunk szét a helyes megfejtők között. Minthogy mostani pályázatunkon sokkal többen vettek részt s a beérkezett sok jó és szép munka közül is sok maradt olyan, amelyiknek nem jutott még a lényegesen megszaporított pénzdíjak közül sem, a zsűri most is élt múltkor gyakorolt jogával, mégpedig úgy, hogy ezúttal nem tíz, hanem húsz értékes jutalomkönyvet juttat húsz további helyes megfejtőnek. Ezt a húsz könyvet a következők kapják: Kamiis Margit, Rákoshegy, Lukács Béla u. 18. Frank Ernő igazg.-hely., Budapest, II., Vérmező u. 8., IV. 2. Rott Sándorné Pogány Margit, Budapest, VII., Szövetség u. 26., I. 12. Majthényi Imre, Budapest, IV., Hajó ucca 8—10. Gubacs Gáborné, Budapest, VIII., Tavaszmező u. 1., II. 8. Kremán Sámuel főkántor, Kecskemét, Szabadság tér 6. Fürst Margit, Kisbér. Krompachi G. István színművész, Debrecen, Kossuth u. 1. Orbánné dr. Vajda Alice, Budapest, VI. , Bulyovszky u. 25. Babucsák Jenő dr. postafogalmazó, Debrecen, Eötvös u. 48. Pischel Lujza, Budapest, VI., Dévai ucca 11. özv. Beke Gézáné dr., Nyírbátor. Révhegyi Szilvia, Budapest, IX., Remete ucca 24. III. e. 3. Fuchs Dénes, mérnök, Budapest, VL, Horn Ede ucca 11. I. e. 8. Mellétkei Barna Lajosné, Budapest, VII. , Stefánia út 25. I. 4. Hungár Dezső, Budapest, VIII., József ucca 3. II. 10. Nyigri Fiús, Budapest, II., Hattyú ucca 13. Strelisky Irén, Budapest, VI., Király ucca 34. IV. 19. Biró József képzőművészeti főiskolai növendék, Budapest, VI., Bajza ucca 23. Kozma Béla hírlapíró, Szentes, Tóth József ucca 1. 7