Magyarország, 1928. június (35. évfolyam, 123-146. szám)

1928-06-01 / 123. szám

Budapest, 1sz1s. Június 1. pernek MAGYARORSZÁG ] Munkát is akarunk A képviselőház­­mai ülésén megkezdték az öregségi és rok­kantsági biztosításról szóló tör­vényjavaslat tárgyalását. En­nek a nagyfontosságú javaslat­nak megalkotója büszke lehet munkájára, nemcsak a jelen-, hanem a hálás utókor előtt is. Mert az öregségi és rokkantsági biztosítás­ törvénybe iktatása ha­talmas lépést jelent előre szo­ciális téren. Jelenti azt, hogy az állam ezentúl nem hagyja nyomorban, támogatás nélkül elpusztulni munkából kivonult, vagy munkában elesett, meg­bénult polgárait, de gondos­kodni kíván róluk s aggkorukra a jól megérdemelt nyugalmat, a mindennapi kenyeret biztosítja számukra. Csak természetes hát, hogy örömmel köszöntjük a készülő, nagy horderejű, messze jövőbe kiható törvényt s annak szociá­lis érzéstől áthatott megalkotó­ját. Szívből örülünk az ígérkező jobb és biztosabb perspektívá­nak, amelyet Vass József máso­dik, igazán népjóléti törvény­­tervezete tár elénk. Köszöntj­ük és reménységgel nézzük azt a közeljövőben kibontakozó per­spektívát, amelyben megbecsül­tebb helyet foglal el a munkából kiérdemesült munkás, az elerőt­­lenedett dolgos kéz, mint a múltban. Mégis, örvendezésünk mélyén ott bujkál egy nyugtalanító gon­dolat, amelyet, nem hallgatha­tunk el. Egy fájdalmas kérdés, amely disszonáns hang módjára vág bele a tárgyalás alá került törvényjavaslat keltette általá­nos­­ megelégedettségbe. Mi ugyanis — amint már több íz­ben kifejtettük — azt szeretnék, ha a kormány nemcsak a mun­kából kivénültek, a munkában megrokkantak sorsát rendezné törvényhozási úton, hanem azok­kal is többet törődnék kissé, akiknek fiatal izmai, duzzadó energiái munka úíján sorvadoz­­nak és pusztulnak el, mérhetet­len kárára az országnak. Csak tegnap történt, hogy Budapes­ten egy éhségtől összeesett, ájult fiatalembert szedtek fel az ut­­cán, akit néhány rendőrtisztvi­selő jószívűsége mentett meg a legszörnyűbb haláltól. Az éh­halállal küzdő fiatalember nem kapott munkát, nem talált ke­nyeret,, megélhetést ebben a mil­liós városban és végül is oda jutott, hogy nem munkában, el­lenkezőleg: munka, hiányában szorult emberbaráti segélyre, kórházi ápolásra. S ilyen eset sokkal gyakoribb, mint ameny­­nyiszer a lapok útján tudomást szerez róla a nyilvánosság. Hi­szen látjuk, tudjuk, tapasztal­juk, micsoda rettenetes küzde­lem folyik körülöttünk nap-nap után, munkabíró, erős, egészsé­ges, dolgozni akaró emberek ré­széről — egy karéj kenyérért. Ájult gazdasági életünkben olyan kevés a munkaalkalom, a munkalehetőség, hogy a többter­melés rég hitelevesztett jelsza­vát már csak a B-listások és a nyomor elől halálba menekülő szerencsétlenek, egyre növekvő serege igazolja. Nem érhetjük be tehát csu­pán azzal a törvénnyel,­ amely a munka rokkantjairól kíván gondoskodni. Szükség van olyan kormányintézkedésre is, amely elsősorban munkaalkalmakat biztosít az épeknek, ifjaknak és egészségeseknek. A rokkantak­ról való gondoskodás bizonyára jelentős, hatalmas vívmánya a szociális gondolat térfoglalásá­nak s gyakorlati alkalmazásá­nak, ám nélkülözhetetlen elő­feltételét, a mindennapi kenyér­hez juttató munkaalkalmak megteremtését, egyáltalán nem látjuk biztosítva. Pedig e nél­kül, Foss József meleg szívre és bölcs fejre valló áldásos tör­vényjavaslata, ha százszázalé­kig meg is valósul, hiányos, csonka marad. Kövesse hát mielőbb kiegészí­tő állami intézkedés az öregségi törvény életbeléptetését. Egy olyan szociális biztosítás, amely a munkához való jog mellett magát a munkát, a munka lehe­­tőségét is biztosítja. Gyomor-és h­asbársfalun­al. Izgulékonyság, migrén, kimerültség, szédülés, szívszo­rulás, rémes álmok, ijedtség, általános rosszullét, csök­kent munkaképesség már nagyon is kétségbeejtő esetek­ben megszűntek azáltal, hogy a beteg naponként réggé éhgyomorra megivott egy pohár természetes "Ferenc József" keserűvizet. Orvostanárok dicsérik azon érté­kes szolgálatokat, melyeket a Ferenc József-úti járványok idején is mint biztos és enyhe hashajtó telje­sít. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fa- Szerfizletekben ­ Elfogadom a javaslatot, mert magunknak fogadom el — mondja a szocialista Kéthly Anna Az agr­kori biztosítást tárgyalja a Ház (A­ Magyarország tudósítójától.) A képviselőház mai ülését megle­­­­hetősen nagy érdeklődés mellett '­sti óra előtt nyitotta meg Zsit­­vay Tibor elnök s miután bemu­tatta Esmond Harmsworth köszö­nőlevelét a meleg, kitüntető fo­gadásért, az anpropriációs javas­latot harmadik olvasásban elfo­gadták. A „les Vass IL“ következett az öregség, rokkant­ság és özvegység esetére vonatkozó biztosítási törvényjavaslat tárgya­lása. Fitz Artúr előadó ismertette a javaslatot, amely nemcsak anyagi, de morális célokat is­ szolgál.. Is­merteti külföldi országok hasonló­­intézményeit, majd azt hogy sokat jelent 40 évi munkában eltöltött idő után az a har­­cos 70 pengő egy öreg embernek, ak-i a c­salád keretében él, különösen ha meggondoljuk, hogy ez az összeg meg nem adóztatható és le nem foglalható. A törvény hatályát ki­terjesztik a mezőgazdasági mun­kásokra is. Határozati javaslatot nyújt be ezután az előadó arról, hogy a kormány még ebben az évben nyújtson be törvényjavaslatot a mezőgazdasági munkások kö­telező betegsegélyezéséről. A háztartási alkalmazottak agg­kori biztosítása egyelőre szünetel. Ennek oka az, hogy Budapest 52.000 háztartási alkalmazottja kö­zül 50.000 kisháztartásban él és így az új terhet a kispolgárság viselné. Másrészt a cselédek pár év után hazamennek falujukba és így soha­sem látnák hasznát a befizetésnek, a Munkásbiztosító pedig nagy szor­anyereségeket élvezne. A rész­letes vita során határozati javas­latot fog benyújtani arról, hogy a külföldre szakadt magyarok­ra is terjesszék ki az aggkori biztosítás áldását. A járulék kulcsa munkásoknál a teljes javadalmazás 4 százaléka, magánalkalmazottaknál pedig 5 százalék. Az öregség korhatára 65 év. Sokan szeretnék ezt leszállíta­ni, de statisztikai példák igazolják, hogy világszerte ennyi a korhatár. Nálunk sokkal gazdagabb államok sem tudják tehát leszállítani a korhatárt. Azok a magán­alkalmazottak, akik önálló biztosítópénztárakhoz tartoznak, aggódnak, holott az aggodalom teljesen alaptalan, mert mindazokat az önálló pénztárakat, amelyek 1928 január 1-e előtt ala­kultak és legalább 40 taggal bír­nak, nem érinti ez a mostani tör­vényjavaslat. A munkásságnak be kell látnia, hogy a nemzet és a tár­sadalom gondoskodása ezzel a tör­vényjavaslattal kiterjed rá. Ez a javaslat jelenti ennek a beteg tár­sadalomnak is a biztosítását és éppen ezért elfogadásra ajánlja. (Taps.) : Szocialista kifogások Az általános vita első szónoka Kéthly Anna. Ebben a pillanatban egyek vagyunk — mondja­ — an­nak a megállapításában, hogy a korszakos jelentőségű ez a javas­lat, de ez az egyértelmű megálla­pítás csak akkor állja meg a he­lyét, ha a címét tekintik a tör­vényjavaslatnak, mert a tartalmá­val nem érthetünk egyet. Ez a tar­talom nem száz százalékban oldja meg a problémát. Nemcsak a mai sivár helyzetből kell kiindulni, hanem a jövőt is kell tekinteni és azt is szem előtt kell tartani. A munkásságnak annak idején meg­ígérték, hogy behozzák a munka­­nélküliség­­elleni biztosítást is és ez mégsem­­ történt meg. Az öreg­ség, rokkantság, özvegység, árva­ság esetére szóló biztosítás gondo­lata a szociáldemokrata munkás­ságtól indult ki. A szociáldemokrata munkások érlelték meg ezt a gondolatot tör­vényhozási eszmévé. Ez a javaslat kétségkívül nagy haladást jelent, de távolról sem közelíti meg a munkásság elgondolását. Nem sza­bad válaszfalat emelni falu és vá­ros közé. A falu higiéniája messze elmarad a város higiéniéja mö­gött. A szociális gondoskodást ez a javaslat fejtetőre állítja és a nap­számosokat kihagyja a kötelező biztosításból. Kifogásolja, hogy a tanoncok után a munkaadónak nem kell biztosítást fizetni és ez valóságos felhívás arra, hogy a munkaadó minél több tanoncot al­kalmazzon. A javaslat szociális szemn­tból korántsem elegendő. Gál Jenő: A kispolgári exiszten­­ciákat mind kihagyták. Pronper Sándor: Az önkéntes biztosítási forma megbukott Ma­gyarországon. Jánossy Gábor: A vszolnok­nét­ szeretném inkább hallani. Kéthly Anna: Téves az a beállí­tás, hogy a javaslat szociális szem­pontból valóban haladást jelentene, mert minden mulasztás a biztosí­tás terén a biztosítottakat fogja terhelni. Kéthly Anna most ötperces szü­netet kér, amit a házelnök meg is ad. Rövid szünet után Kéthly Anna folytatja beszédét. A népbetegségekről szól és azt kí­vánja, hogy a nép közegészséü­gye ne legyen írott malaszt, amely el­vész a közigazgatás útvesztőiben. Az állami­ hozzájárulás kérdésében a szociális igazságnak megfelelően kell megoldást találni. Tekintettel kell lenni a magángazdaság sú­lyos helyzetére. A felekezetek sok­kal inkább Istennek tetsző dolgo­kat cselekednének, ha templomok helyett kórházakat építenének. Usetty Béla: Azt csak bízza ránk. Kéthly Anna ezután a nőkérdés­ről és a magántisztviselők ügyéről beszélt. A nők nem tudnak a fér­fiakéval azonos életkorig dolgozni­ A nőknél tehát a korhatár le­szállítandó volna 65-ről 60-ra. A férfiaknál is sokalja a 65 éves korhatárt. Már a 60 éves kor is a népegészségügyi ideált jelenti egész Európában. Az öngyilkos­­sági paragrafussal foglalkozva megállapítja, hogy előfordulhat, hogy valaki a járadék alacsony­­sága miatt lesz öngyilkos, kizárt­nak tartja azonban azt, hogy va­laki csak azért kövessen el ön­­gyilkosságot, hogy azt­ a csekély összeget, ami járadékképpen az öz­vegyére, a­­családjára jutna, meg­szerezze. Sérelmesnek tartja a bőr. 1 3

Next