Magyarország, 1929. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1929-01-01 / 1. szám

2 í­gy szi­­nukék­a PESTI NAPLÓ aprófairdetéseitpen Akinek tíz ilyen szelvénye van Ingára kaphat esy niusavas apró­­hirdetést a PESTI NAPLÓ Ssár­seS*? ssáéresáSbapí hitelintézet, a Kisbirtokosok, az Altruista Bank és az OKH fog­ be­fizetni. Előzőleg­, január 2-án a Kis­birtokosok tudvalevőleg Pesthíj igazság­ügyminisztert igazgatósági taggá fogják választani és a másik három altruista intézet ugyancsak beválasztja Pesthyt igazgatósági tagjainak sorába. Beavatott helyről értesülünk, hogy az igazságügy miniszter csak mi­niszteri tárcájáról mond le, de képviselői mandátumát meg­tartja. A finanszírozó intézet alapszabályai elkészültek, csupán két kisebb módo­sítás ügyében lesz, ma délután a pénz­ügyminisztériumban tanácskozás. Az alapszabályok értelmében az ügyve­zető elnök fizetést nem kap, úgyhogy ezen az alapon Pesthy Pál a finanszírozó szerv keretében kifejtett működéséért külön javadalmazást nem­ élvez. Az altruista intézetek igazgatóságá­ban számos képviselő foglal helyet, így a Kisbirtokosok igazgatósági tag­jai közé tartozik Puky Endre, a kép­­viselőhá­z mostani alelnöke is, de ezenkívül volt már az eset, hogy a képviselőház elnöke, egyúttal a Kis­birtokosok elnöke volt. A mostani terv szerint az új finan­szírozó intézet kevés tisztviselővel és funkcionáriussal kezdi meg működé­sét. kibővítése attól függ, hogy az elvett földek tulajdonosai milyen számban jelentkeznek,­ hogy kártala­­nításukat kérjék a svéd gyufaimászt, kölcsönéből. A birtokosok jelentkezése már megtörtént, az első határidőt a pénzügyminiszter december 20-ikára tűzte ki, eddig 583 földtulajdonos jelentkezett, mire a pénzügyminiszter a jelentkez­­zési határidőt január 15-ikéra meg-­­hosszabbította. Összesen 6000 olyan földbirtokos van Magyarországon, akitől a reform keretében földet vet­tek el. Ha ezek 1929 január 15-ikéig tömegesen fognak jelentkezni, akkor a finanszírozó szerv kereteit is kibő­vítik. . , * A finanszírozás lebonyolításának részleteiről a vasárnapi hivatalos lapban négy kormány­rendelet jelent­­meg, amelyet különböző minisztériu­mok adtak ki. Az érdekelteket kissé m­egzavarta, hogy a kormány nem egységes rendeletben intézkedett a lebonyolítás részleteiről. Mindeneset­ MAGYARORSZÁG re érdekes az intézkedések közül, hogy a föld megváltási árát bekebe­lezik a földhözjutottak ingatlanaira és a bekebelezés pengőben történik meg, azonban egyúttal bevezetik a telekkönyvekbe, hogy a pengőérték­nek minő törvényes érték felel meg arányban. «»wvwwwwwvvmwm»wviwwwmwmwwHMwwwwvHwvm» Ma a búza áresése mázsánként 10 pengőre növekedett A nagy olcsóbbadás mellett változatlan a liszt és a kenyér ára (A Magyarország tudósítójától.) Ma­­meglepő események voltak a tőzsdén, amelyek hatását a gazdaközönség is érzi. Néhány nap alatt feltűnő esés állott elő a­ búzánál, amit megvilágít­hat az a tény, hogy a december 24. és 31-i periódusban a márciusi búza vá­sárlói múzsánként 1 pengőt kötelesek befizetni a Zsíróba. Tehát négy tőzsdenapon egy pengővel ment vissza a márciusi búza ára; még a múlt h­éten 25,30 pengő volt, ma pedig 24.30 pengőért kínálták. Barátságtalan méretű áresés ez, mert ha figyelembe vesszük, hogy az idei aratáskor MM pengővel in­dult ki márciusi búza, akkor a mai 24.30 pengős ár alapján a búza árvesztesége mázsánként 10 pengőt tesz ki. A gabonatőzsdén gyorsan kiszámí­tották, hogy ez a 1­1 pengős árveszteség egyenlő azzal, mintha az 1928-as termés 2 százalékkal rosszabb lett volna, sőt talán a gazdák rosszabb termés esetén még inkább megtalálták vol­na a számadásukat, mert drágább árat kaptak volna a búzáért. Meglepő azonban ugyanakkor, hogy a liszt ára a nagy áresés mel­lett az­ utolsó napokban nem válto­zott és a fogyasztótömegek a ke­nyérért is a régi árat fizetik. KÜLFÖLDI TŐZSDÉK Csendes hangulatban zárult a berlini tőzsde Berlin, december 31. (A Magyaror­zág tudósítójának távirata.) A mai értéktőzs­dén, az év utolsó üzleti napján barátságos irányzat uralkodott. A mai fizetési na­p Minden nehézség nélkül múlt el és szem­mel látható volt az a törekvés, hogy az ár­folyamokat megjavítsák. A szombati tien­­yerki tőzsde az egyenetlen zárlat ellenére is szilárd volt. Több vállalat­­ üzletmenetéről kedvező hírek voltak­ elterjedve. Az első árfolya­mok felfelé­­ lefelé 1,2 százalékos­­felté­­rést mutattak, mégis a javulások váltak túlsúlyban. Szilárdak voltak a villamos­­sági papírok is. A bányaértékek azonban egyenlőtlenül feküdtek. Nyitás után kissé lemorzsolódtak az árfolyamok, később azonban a piac több területén, különösen bányapapírokban újabb áremelkedés kö­­vetkezett be. A tőzsdeidő második órá­jában azonban különböző ellenőrizhetetlen hírek következtében általában 1—2, kivé­telesen 3 százalékos árlemorzsolódás ál­lott be. A tőzsde csendes hangulatban zárt. Zárlat (zárjelben az előző zárlat): 1914 évi magy. járadék (26.125) 26.2 Magyar koronajár. (1.7) 1.7. Budapesti kölcsön (59) 59, Hapa­g (140.875) 140.875, Nordcs. Lloyd (136.125) 136, Darmstadter (293) 293, Deutsche Bank (171.75) 171.75, Disconto (165.5) 157, Dresdner Bank (171.75) 171.5, Reichsbank (339.5) 337, Dinamit Nobel (127) 126.25, Lichtund Kraf't (253) 253, Farben (269.5) 266.75, Gelsenkii'chen (128.5) 125- Gesfiirel (270) 270, Manuesin.nn (133.875) 131.25, Poliphon (462) 4,(7, Rhe,n. Braur.kohle (287) 284.75. Rhein. Síelj] (140.5) 139, Siemsns-Hsískn 1(428) 425.75. Glanzstoff (540) 540, Nopipénz (6—8) 8.5— 10— ' Üzletteren a bécsi tőreié Bécs, december 29. (A , Magyar­or­szág tudósítójának távirata.) Az üzlet nagyon szűk keretek között mozgott, mivel a spekuláció nem mutatott kedvet újabb üzletkötésekre. A magyar értékek egyenetlenül tendáltak. A korlátpiacon Kohó megszilárdult, viszont egyes oszt­rák értékek, villamossági értékek, el­gyengültek. A cseh értékek irányzata csendes volt. A tőzsdeidő további folya­mán prágai leadások következtében a legtöbb cseh érték szintén vesztett ár­folyamából. A kulisszpiacon Rima és Salgó lemorzsolódtak. A többi papír kö­zött csak csekély változás volt észlel­hető. Zárlat (zárjelben az előző zárlat): Bo­­renki­edit (109.75) 109.8, Angol-Magyar Bank (121) 121.75, Osztrák Hitel (59) 59, Nationalbank (325) 330, Államvasút (48.5) 48.5, Alpesi (43) 43.1, Féltén (64.8) 65.1, Rima (115.75) 115.1, Salgó (79.4) 78.5, Ma­gyar Kőszén (-'-) 989, Urikányi (178.5) 178.5, Magyar Hofherr (15.45) 15.35, Ma­gyar Cukor (190­5) 190, Magyar Vasútforg. (46.9) 47.25, Semperit (14.2) 14.45. A prágai tőzsdén 2 százalékos áresések voltak Prága, december 31. (A Magyarország tudósítójának távirata.) A tőzsde az év utolsó napján nagyon lanyha volt. A pia­con nagy­ bírálat volt áruban ,ami az ár­folyamok lemorzsolódását, eredményezte. Az árlemorzsolódás a tőzsdeidő további folyamán folytatódott, úgyhogy az érté­kek a legalacsonyabb napi árfolyamon zártak. Zárlat felé csak néhány papír tv- A Hírneves licit István PORTESt-SÖR aneig Saraiéi!! hülin­él sér mísé­­séf tifellimilt®. m ah­al fielyeken van illanican friss csapatosban: Baiutl József, IV., Carlton-szálló ‘ Bíró,Dénes, IV., Vámház körút.16­­­ Baran­ysy József, VII., Károly király út 13 Belvárosi Söröző, Vili., Rákóczi út 1 Debrecen-étterem, VII., Rákóczi út 88 Élő József, VII., Thököly út 4 Erdélyi Borozó, VI., Dalszínház utca 8 Langmahr János, VII., Dohány ucca 20 Mayer József, VII, Thököly út 44 Patz Antal, V., Hajós ucca 31 Pados József, II., Krisztina körút 8-10 Peizm­ann Gyula, I. Szent Gellért tér 3 Posch-éttere­mn, Vili.,­­József körút 3 Posch Károly, Virágbokor-vendéglő, V., József tér 1 Stefánia étterem, VI., Teréz körút 15 Sturm Ferenc, V., Berlini tér 4 Szent István­­étterem, II., Alagút ucca 1 Szigethy Ede, Vili., Népszinház ucca 31 Varga József, 1., Tárnok ucca 20 W­inkler István, II. Margit körút 2 I­llott ellentállni az általános g­yenge irányzatnak. Az árfolyamveszteségek át­lag 2 százalékot értek el. A bankpapírok is fokozatos árlemorzsolódást szenvedtek. Zárlai (zárjelben az előző zárlat): Pra­ger­ Kredit (598) 597, Zivno (024) 619, Dux Bodenbach (1395) 1370, Ford. Nordbahn (5460) 5380, Alpesi (204) 204, Prager Eisen (2275) 2260, Bánya és kohó (4195) 4070, Skoda (1394) 1383, Cseh Cukor (886) 875, Horvát Cukor (280) 278, Schöller (1780) 1770. lasd. január 1. kedd Prágai devizazárlat Prága, december 31. (A Magyarország tudósítójának távirata.) Amszterdam 13.56.25, Berlin 804.05, Zürich 650.65, Mi­lánó 176.65, Párizs 132.10, London 163.85.50, Newyork 33.76, Brüsszel 469.60, Belgrád­ 5­44.50, Bukarest 20.31, Szófia 24.38.50, Bécs 475.70, Varsó 378.39, Budapest 588.47.50. Liverpool nyomott Liverpool, december 31. (A Magyaror­szág tudósítójának távirata.) Búza dec. —, —, márc. 9 sh 1.125 d, 9 sh 1.125 d, máj. 9 sh 2 d, 9 sh 2 d, júl. —, 9 sh 3.50 d. Az irányzat nyomott. Londoni tőzsde London, december 31. (A Magyarország tudósítójának távirata.) Canadian Pacific 242, United Steels 164, Central Mining 18.25, Biotinto 62, Premier Oil 1.50. Változatlan az angol láváig állapota London, december 31. Amint híre jár, a király állapotá­ról tegnap este kiadott közlés, bár nem tekinthető kedvezőtlennek, még­sem olyan kielégítő, mint ahogy vár­­ják. A fődolog, hogy a király állapo­tában nem állapítható meg változás, ami mutatja, hogy a javuló­ rendkí­vül lassan halad előre. Az orvosok mindig előre látták, hogy a javulás igen lassú lesz, de a minden változás nélkül való h­osszú közbeeső idő arra val, hogy a javulás még lassabban halad, mint várták. Babits Mihály a Baumgarten-alapít­­vány díjkiosztásáról (A Magyarország tudósítójától.) Az egyik hétfői lap mai számában azt a hírt­ hozza, hogy a mai napon lenne végleges döntés abban a kérdésben, hogy a Bumgarten-alapítvány ez­­idei évi­ díjait a kuratórium kinek fogja juttatni. Kérdést intéztünk eb­ben az ügyben Babits Mihályhoz, aki a köve­kező felvilágosítást adta: " A "hír ebben a, formájában, nem felel meg a valóságnak és nyilván egy telefon" beszélgetés félreértésen, alapszik. A végleges döntés időpontja még inncs meghatározz­a, de mindenesetre ja­­nuár 18-ika előtt kell, hogy bekövet­kezzék. A nekem imputált kijelentést nem tettei­ meg és az egészben csak annyi áll meg, hogy utaltam azokra az elvi kérdésekre, amelyek az évi díjak kiosztásánál az idén felmerülnek és amelyek eldöntésénél az irodami tanács véleményét még meg kell kérdezni. szilveszterkfir ne mulasson sas „ERNÁ^-náS vásároljon VIII . József l.Szát 11. Telefon: J 30 —57 'fiszCeit vivőimnek­­ágává «?|£ Itdél&US a következeket adom félároK £4 napos vásárosra alatt s a legezebb és legjobb maira sz, csipkeszSvet, grcBiacSn is függöny 2"k.a* )! hallatlan olcsóságot csak az teszi lehetővé, hogy sikerült egy nagyobb teles árut áron alul vásárol­­nom. Vegyen előle, ha megkoplalja is, hálás lesz a cégnek érte, mert soha többé ilyen alkalma nem lesz.­­C­ipkeszövet ................... P 2 90 130cmnHtraszfüggönyanyagP 3.90,5 20 Cérnagrenadin .....................P 1.90 300 cm függönytüll................, P 4.80

Next