Magyarország, 1930. március (37. évfolyam, 50-73. szám)
1930-03-01 / 50. szám
s mut., ttt. Mas Osztály sorsjáték y - e/ Ma: Ezer ember asszony nélkül Mr a 10 fillér MAGYARORSZÁG Budapest, 1930. március 1. szombat Telefon: J. 455—50-től 58-ig, J. 464—18, J.464—13 XXXVII. évfolyam 50. szám i . Megnézzük a kalendáriumot: március 1. az egész magyarság előjegyzési naptárában ünnepélyes nap, a történelem figyelmeztet rá,hogy most van tíz esztendeje, hogy Horthy Miklós az ország kormányzója lett. A kormányzóválasztás napján azt írta Irts Est, hogy »ünnepi ceremóniák nélkül is királyi ünnepnap volt a mai, amikor a nép képviselői Horthy Miklós kezébe tették le az ideiglenes államfői hatalmat”. Ugyanazokban a napokban azt írtuk, hogy »hittel, bizalommal,megnyugvással teszi le Horthy Miklós kezébe az ország a kormányzói hatalmat. Iszonyú szenvedéseken megy át a nemzet, s ha most is csalódna, ez utolsó csalódása, volna. De nem csalódhatták, Horthy meghozza azt, amit tőle elsősorban vár az ország és mindenki, az ország rendjének, munkaképességének helyreállítását, a törvények uralmának megszilárdítását, a forradalom sötét felhőfoszlányainak elkergetését.« Ma, tíz esztendővel e napok után, tíz esztendő eseményeinek világtörténelmi tanúvallomásával állapíthatjuk meg ismét, hogy valóban, az ország nem csalódott. Horthy meghozta, amit tőle várt mindenki. Sőt többet is hozott és Magyarország pozíciója ma olyan, amiről az akkori idők viharos bizonytalanságaiban nem is álmodtunk. Amikor az első nemzetgyűlés Horthy Miklóst kormányzóvá választotta, azt tudta róla a nemzet, hogy vitéz katona, akiben a régi nemes lovagideál egyesül egy modern organizatórius zsenialitással; azt tudta róla a nemzet, hogy a romok közül megteremtette a nemzeti hadsereget, amelynek megteremtésében mintegy alapkőletétele történt az egész magyar nemzeti újjáépítésnek. De mint ahogy később Hindenburgról kitűnt, hogy nemcsak a háború fergetegében nagy, de a békében is, Horthy Miklósról is kitűnt, hogy nemcsak szorosan vett katonai nagyság, de államférfiúi nagyság is, klasszikusan alkotmányos államfő, a monumentalitásnak és maradandóságnak szimbóluma, a momentanitás harcai, izgalmai, problémái, küzdelmei és emberei fölött. Akkor még nem tudtuk, menynyire történelmi esemény az, amely ott zajlott le előttünk, mikor Horthy Miklós, mintegy a hősmondák köréből kilépve, megjelent az első nemzetgyűlésen és letette a kormányzói esküt. Ma már tudjuk: fordulópont volt az, amelyben útkereszteződéshez ért történelmünk. Egy korszak zárult le: a katasztrófáké és egy,kor Horthy szak kezdődött: a nemzeti újjáépítésé. Képzeljük el, hogy akkor is, mint már annyiszor, rosszul választunk, képzeljük el, hol volnánk ma, e szörnyű kor milyen szakadékának szélén, vagy mélyén, ha nem Horthy Miklós válaszánik az ország kormányzójává. Mert vannak korszakok, amikor nem múlik sok az egy emberen, korszakok, amelyek a békéből jönnek és olyan, egyenletesen mennek tovább az idő medrében a béke felé, hogy megzavartatásukra még csak nem is gondol senki. Korszakok, amelyekbe mintegy félszázados szünórái, félszázados játékdélutánjai peregnek le a világtörténelemnek, korszakok, csupa hétköznappal, csupa előrelátott eseménnyel, csupa ideális nyugalommal, csupa szabályszerűséggel és boldogsággal. Viktória királynő után VII. Edward, vagy Bismarck után Caprivi — olyan sokat jelentett-e ez akkor? De az a tíz év, amelyet a Horthy Miklós kormányzósága ölel át, nem ilyen korszak volt; ép ellenkezője a história nyugalmi korszakainak: olyan korszak, ép a magyarság szempontjából, amelyben igenis hallatlan sok, mérhetetlenül sok múlt az egy emberen, olyan korszak, amelyben egy pillanatnyi kisiklás lavinaomlással járt volna, olyan korszak, amelyben, ha az az egy ember nincs a helyén, akkor semmi em marad a helyén. De az az egy ember, akiben minden reménységünk horgonyt vetett, az az egy ember, aki úgy emelkedett ki a magyar világból, mint ahogy a hegyóriás emelkedik hóborította csúcsaival a tenger színe fölé, az az egy ember: a kormányzó a helyén volt. Igen, a helyén volt és a helye körül lassanként kikristályosodott és megszilárdult a bizonytalanságok izzó káoszából és halmazállapotából minden: a jogrend, a konszolidáció, a gazdasági stabilitás, a külpolitikai pozíció, a társadalmi béke és a pénzügyi egyensúly. Hallatlan küzdelmeken keresztül történt ez, de e küzdelmeknek viharai fölött mindig ott volt egy hatalmas szabályozó erő, majd azt mondhatnánk, hogy: maga az Erő, amelyhez nem ért semmiféle bőszült hulláma a napi politikának; az Erő, amelyben nemcsak hogy reprezentáltatott, de amelyben hatékony is volt mindaz, ami a jelen, kori Magyarországnak valódi nemzeti ereje akaratban, eszmében, kitartásban, hűségben. Milyen csodálatos, hogy a kormányzói hatalmat a nemzet életének legkritikusabb pillanataiban teremtette meg mindig, vagy restaurálta a nemzet életösztöne, Hunyadi Jánosban, Kossuth Lajosban és Horthy Miklósban. . Semmi sem normális és.. semmi sem békebeli ebben a korszakban, sem a külpolitika, amelyben ok, megható lelkesedéssel tapogatódzik az emberiség lelkiismeretű, vitat keresve a világbéke számára Genfeken, Locarnókon és Hágákon keresztül — de Trianonokkal szemben; nem normális, jaj mennyire nem norxiális a közgazdaság, amelyben hogyha az óceán másik partján »fekete nap« van, akkor megérzi azt a szántóvető ember a legkisebb európai faluban, amennyire nem normális ez a közgazdaság, amelyben még mindig nincs helyreállítva békebeli erejében sem a hitel, sem a termelés, amelyben minden szervezés mellett is annyi minden szervezet sem s amely mindenütt, oly súlyosan hal; —■ de milyen súlyosan hat itt minálunk, ahol évszázados gazdasági egységeket forgatott fel a békeszerződés s ahol egy leamputált test vérzik, vérzik, vérzik ... Ha ennek aszörnyű helyzetnek dacára s a háború iszonyú szenvedései után s a forradalmak anyagi és lélektani pusztításai után ma itt állunk, súlyos gazdasági gondokban ugyan, de mégis csak javuló és bizakodó közgazdasággal, békebeli renddel, zavartalan parlamentarizmussal, hatalmas összeköttetésekkel és barátságokkal a külpolitikában; ha itt állunk életképességünk és életerőnk integritásával, az a Kormányzó dicsősége. A tíz esztendő és a mesztelt hallás minden egyes lépése: elválaszthatatlanul összefonódik annak a férfiúnak nevével, akit most nem egyszerűen virágpompájában ünnepel az ország, de ünnepel lelke mélyén, ünnepel, meggyőződéssel, ünnepel, hálával és bizalommal, hűséggel, a vezér iránt, akinek vezérlőjével s akivel ep’vntt tértetunk ki a romokból, akivel együtt léptünk a napfény elé, akivel együtt megyünk tovább, a további eredmények és sikerek felé a nagy úton, amely, még a nemzetre vár. Horthy Miklós, Magyarország jubiláló kormányzája