Magyarország, 1930. március (37. évfolyam, 50-73. szám)

1930-03-01 / 50. szám

s­ m­u­t., t­tt. Mas Osztály sorsjáték y - e/ Ma: Ezer ember asszony nélkül Mr a 10 fillér MAGYARORSZÁG Budapest, 1930. március 1. szombat Telefon: J. 455—50-től 58-ig, J. 464—18, J.464—13 XXXVII. évfolyam 50. szám i . Megnézzük a kalendáriumot: március 1. az egész magyarság előjegyzési naptárában ünnepé­lyes nap, a történelem figyelmez­tet­ rá,­­hogy most van tíz eszten­deje, hogy Horthy Miklós az or­szág kormányzója lett. A kor­mányzóválasztás napján azt írta Irts Est, hogy »ünnepi ceremóniák nélkül is királyi ünnepnap volt a mai, amikor a nép képviselői Horthy Miklós kezébe tették le az ideiglenes államfői hatalmat”. Ugyanazokban a napokban azt ír­tuk, hogy »hittel, bizalommal,­­megnyug­vással teszi le Horthy Miklós ke­zébe az ország a kormányzói ha­talmat. Iszonyú szenvedéseken megy át a nemzet, s ha most is csa­lódna, ez utolsó csalódása, volna. De nem csalódhatták, Horthy meg­hozza azt, amit tőle elsősorban vár az ország és mindenki, az or­szág rendjének, munkaképességé­nek helyreállítását, a törvények uralmának megszilárdítását, a for­radalom sötét felhőfoszlányainak elkergetését.« Ma, tíz esztendővel e napok után, tíz esztendő eseményeinek világtörténelmi tanúvallomásával állapíthatjuk meg ismét, hogy valóban, az ország nem csalódott. Horthy meghozta, amit tőle várt mindenki. Sőt többet is hozott és Magyarország pozíciója ma olyan, amiről az akkori idők viharos bi­zonytalanságaiban nem is álmod­tunk. Amikor az első nemzetgyű­lés Horthy Miklóst kormányzóvá választotta, azt tudta róla a nem­zet, hogy vitéz katona, akiben a régi nemes lovagideál egyesül egy modern organizatórius zse­nialitással; azt tudta róla a nem­zet, hogy a romok közül megte­remtette a nemzeti hadsereget, amelynek megteremtésében mint­egy alapkőletétele történt az egész magyar nemzeti újjáépítésnek. De mint ahogy később Hindenburg­­ról kitűnt, hogy nemcsak a hábo­rú fergetegében nagy, de a béké­ben is, Horthy Miklósról is ki­tűnt,­­ hogy nemcsak szorosan vett katonai nagyság, de állam­férfiúi nagyság is, klasszikusan alkotmányos államfő, a monumen­talitásnak és maradandóságnak szimbóluma, a momentanitás har­cai, izgalmai, problémái, küzdel­mei és emberei fölött. Akkor még nem tudtuk, meny­nyire történelmi esemény az, amely ott zajlott le előttünk, mi­kor Horthy Miklós, mintegy a hősmondák köréből kilépve, meg­jelent az első nemzetgyűlésen és letette a kormányzói esküt. Ma már tudjuk: fordulópont volt az, amelyben útkereszteződéshez ért történelmünk. Egy korszak zárult le: a katasztrófáké és egy,­kor­ Horthy szak kezdődött: a nemzeti újjá­építésé. Képzeljük el, hogy akkor is, mint már annyiszor, rosszul válasz­tunk, képzeljük el, hol volnánk ma, e szörnyű kor milyen szakadéká­nak szélén, vagy mélyén, ha nem Horthy Miklós válaszán­­ik az or­szág kormányzójává. Mert vannak korszakok, amikor nem múlik sok az egy emberen, korszakok, ame­lyek a békéből jönnek és olyan, egyenletesen mennek tovább az idő medrében a béke felé, hogy meg­zavar­tatásukra még csak nem is gondol senki. Korszakok, amelyek­be mintegy­ félszázados szünórái, félszázados játékdélutánjai pereg­nek le a világtörténelemnek, kor­szakok, csupa hétköznappal, csupa előrelátott eseménnyel, csupa ideális nyugalommal, csupa sza­bályszerűséggel és boldogság­gal. Viktória királynő után VI­I. Edward, vagy Bismarck után Caprivi — olyan sokat jelentett-e ez akkor? De az a tíz év, amelyet a Horthy Miklós kormányzósága ölel át, nem ilyen korszak volt; ép ellenkezője a história nyugalmi korszakainak: olyan korszak, ép a magyarság szempont­­j­áb­ól, a­mely­ben igenis hallatlan sok, mérhetet­lenül sok múlt az egy emberen, olyan korszak, amelyben egy pilla­natnyi kisiklás lavinaomlással járt volna, olyan korszak, amelyben, ha az az egy ember nincs a helyén, akkor semmi em marad a­ he­lyén. De az az egy ember, akiben min­den reménységünk horgonyt ve­tett, az az egy ember, aki úgy emel­­kedett ki a magyar világból, mint ahogy a hegyóriás emelkedik hó­borította csúcsaival a tenger színe fölé, az az egy ember: a kormány­zó a helyén volt. Igen, a helyén volt és a helye körül lassanként ki­kristályosodott és megszilárdult a bizonytalanságok izzó káoszából és halmazállapotából minden: a jog­rend, a konszolidáció, a gazdasági stabilitás, a külpolitikai pozíció, a társadalmi béke és a pénzügyi egyensúly. Hallatlan küzdelmeken keresz­tül történt ez, de e küzdelmeknek viharai fölött mindig ott volt egy hatalmas szabályozó erő, majd azt mondhatnánk, hogy: maga az Erő, amelyhez nem ért semmiféle bő­szült hulláma a napi politikának; az Erő, amelyben nemcsak ho­gy reprezentáltatott, de amelyben h­a­­tékony is volt mindaz, ami a jele­n­, kori Magyarországnak valódi nem­zeti ereje akaratban, eszmében, kitartásban, hűségben. Milyen cso­dálatos, hogy a kormányzói hatal­mat a nemzet életének legkritiku­sabb pillanataiban teremtette meg mindig, vagy restaurálta a nemzet életösztöne, Hunyadi Jánosban, Kossuth Lajosban és Horthy Mik­lósban. . Semmi sem normális és.. semmi sem békebeli ebben a korszakban, sem a külpolitika, amelyben ok, megható lelkesedéssel tapogatód­zik az emberiség lelkiismeretű, vitat keresve a világbéke­ számára Genfeken, Locarnókon és Hágákon keresztül — de Trianonokkal szem­­ben; nem normális, jaj mennyire nem nor­xiális a közgazdaság, amelyben hogyha az óceán másik partján »fekete nap« van, akkor megérzi azt a szántóvető ember a legkisebb európai faluban, a­mennyire nem normális ez a köz­gazdaság, amelyben még mindig nincs helyreállítva békebeli erejé­ben sem a hitel, sem a termelés, amelyben minden szervezés mel­lett is annyi minden szervezet sem s amely mindenütt, oly súlyosan hal; —■ de milyen súlyosan h­at itt mi­­nálunk, ahol évszázados gazdasági egységeket forgatott fel­ a béke­­szerződés s ahol egy leamputált test vérzik, vérzik, vérzik ... Ha ennek a­­szörnyű helyzetnek dacá­ra s a háború iszonyú szenvedései után s a forradalmak anyagi és lélektani pusztításai után ma itt állunk, súlyos gazdasági gondok­ban ugyan, de mégis csak javuló és bizakodó közgazdasággal, béke­beli renddel, zavartalan parlamen­tarizmussal, hatalmas összekötte­tésekkel és barátságokkal a kül­politikában; ha itt állunk életké­­pesség­ünk és életerőnk integritá­sával, az a­ Kormányzó dicsősége. A­ tíz esztendő és a mesztelt hallás minden egyes lépése: elválasztha­tatlanul összefonódik annak a fér­fiúnak nevével, akit most nem­ egy­szerűen virágpompájában ünnepel az ország, de ünnepel lelke mélyén, ünnepel, meggyőződéssel, ünne­pel, hálával és bizalommal, hűség­gel, a vezér iránt, akinek vezérlő­jével s akivel ep’vn­tt tértetunk ki a romokból, akivel együtt léptünk­ a napfény elé, akivel együtt me­gyünk tovább, a további eredmé­nyek és sikerek felé a nagy úton, amely, még a nemzetre vár.­­ Horthy Miklós, Magyarország jubiláló kor­mán­y­zája

Next