Magyarország, 1930. március (37. évfolyam, 50-73. szám)
1930-03-01 / 50. szám
1930. március 1. szombat MAGYARORSZÁG Hadifogoly-feljegyzések Soha festőibb várost nem láttam. _ Gyönyörű fancuáján, a Muravjev-Amurskaja utkán pezsgett az élet. Sehol semmi nyoma a forradalomnak. Az egész belső város tiszta európai jellegű, a hegyeken kínaiak és koreaiak apró kalyibái. A kórházban az orosz gondnok átvett a kísérő katonától s leültetett, várjak sort. — Majd bejelentem a főorvos úrnak. Hosszú várakozás után nevemen szólítanak. A rendelőszobában egy osztrák-magyar főorvos és egy fehérköpönyeges asszisztens. — Fábián kadét úr? — kérdezte a főorvos. — Bajor főorvos úrhoz van szerencsém? — Én vagyok. Az irataidból azt olvadom, hogy a szemed fáj. — Igenis, főorvos úr. A falakon nagy táblák, kisebb és nagyobb betűkkel. Rámutatott a kisbetűs táblára. — Látod azokat a betűket? — Semmit sem látok. — Egyáltalán semmit? — Semmit. — Rámutatott a nagybetűs táblára. — Ezen a táblán el tudod olvasni a betűket? — Csak azt látom, főorvos úr, hogy a falon valami folt van, de betűket nem látok. — Mióta fáj a szemed? — Körülbelül egy hónapja. — Azt nem tudod, hogy mitől fájdult meg! — De tudom, főorvos úr.— Nem mondanád meg? __ — Szeretném a főorvos úrnak négyszem között megmondani---— Az asszisztensem előtt nyugodtan beszélhetsz, Soltész Bandi miskolci fiú. — Szeretném egyedül a főorvos úrnak megmondani, hogy mitől fáj a szemem. Soltész Bandi hátrahúzódott egy ablakmélyedésbe és én belesúgtam a főorvos fülébe. — A japánok miatt fáj a szemem. Bajor kérdéleg nézett rám. — A japánok rövidesen itt lesznek és elfoglalják egész Kelet-Szibériát. — S mi közedhoz a te szemednek? — Nem tudtam máskép szabadulni Krasznaja-Rjecskáról. — S mit akarsz Chabarovskban ?. — Meg akarok innen szökni. — Egyedül? — Egyedül. —, Nincs senki partnered? — Nincs. — Tudsz oroszul ? — .Úgy, mint magyarul. Bajorhátranézett a sarokban álldogáló asszisztenséhez: —,Bandi, menj ki, egyedül akarom megvizsgálni a kadét urat. — Van valami terved? — Nincs. Azért jöttem Chabarovskba, hogy kitaláljak valamit. _ _ — Honnan gondolod, hogy a japánok ide— Nem hiszem, hogy elszalasztják a kedvező alkalmat. (aO) — Nekem japán betegeim vannak s nekem ugyanez a véleményem........ — Nem szeretném, megvárni, hogy igazunk legyen. — Mi hetek óta azon töprengünk, hogy mit csináljunk. Hárman vagyunk. Ilyen határozott fiúra volna szükségünk, mint amilyen te vagy. Beállnál közénk negyediknek? — Ahoz ismernem kellene a másik kettőt. — Ha felcsapsz, itt tartalak és innen sza.. hadon dolgozhatsz. Ha végeztél a rendeléssel, majd megbeszéljük a többit. — A szemed egyébként? — Olyan egészséges, mint a makk. — Majd írok neked valami orvosságot, nehogy megakadjon rajtad az ellenőrző orosz orvos. Fekete szemüveget kaptam, zöld szemvédőt s a könnyebb betegekkel kerültem egy kórterembe. Nagyszerű ebédet kaptam. A feketét Bajor luxussal berendezett szobájában szervírozták. Bajor egy hosszú, sovány fiút mutatott be. — Glasner főhadnagy úr. — A főhadnagy úr----? — A társaság egyik tagja. — A másik? — Bán Miska. Sajnos, áthelyezték Krasznaja-Bjecskára és most éppen azon törjük a fejünket, mit csináljunk? Hogyan lehetne visszahelyeztetni? — Nem kell visszahelyeztetni. Kövesse az én példámat, jelentsen beteget. — Igazad van, holnap Heckblommal küldök Miskának értesítést. — Na és most halljuk, — szólt bele a vitába Glasner Oszkár, — hogy lehet innen megszökni ? — Mindenesetre könnyebben, mint Krasznaja-Rjecskáról. — Az még nem elég az üdvösséghez. — Ki lehet járni a kórházból a városba? — kérdeztem. — Engedéllyel. — Kiállítja ki az engedélyeket? ■ — Az orosz kórházparancsnok. — Hol vannak az engedély jegyek.’ — A kórházirodában. — Hol az iroda? — A szomszéd szobában. — Van ott most valaki? — Az orosz írnok. — Mikor üres az iroda? — Este nyolc óra után. — Még az este terepszemlét tartunk. Vacsora után átmentünk a kórházirodába, ahol egymás hegyén-hátán feküdtek a különféle blanketták. Közöttük az engedélyjegyek. — Vannak ismerőseitek a városban? — Hedblom, a svéd konzul, Obsckau, helyettese és a svéd konzulátus kisasszonya. — Oroszok? — Van közöttük néhány betegem, de azokra nem lehet számítani. Van néhány japán betegem is. Azima Niszikidónnak üzlete van, japán csecsebecséket árul a Muravjev- Amurskaja ulbcán. Azt hiszem, ugyanolyan kereskedő, mint én vagy te. Inkább japán vezérkarinak nézem 11•* Írta: FÁBIÁN BÉLA — Hedblomra nem lehetne számítani? L _ — Nem hiszem. % — Honnan kapjátok a gyógyszereket? » ■ — Hedblomtól. — Nincs szükséged gyógyszerekre! — Miért kérdezed? — Szeretnék megismerkedni Hedblommal. Eddig csak látásból ismerem. — Mingyárt összeírok egy jegyzéket, holnap reggel Oszkárral együtt bementek Hetiblomhoz a gyógyszerekért. XLVI. FEJEZET. Új ismerősök Az orosz gondnok által legálisan kiállított engedély jeggyel nekiindultunk a városnak. A kórház udvarán orosz munkások dolgoztak. Csinálták a vízvezetéket. A svéd konzulátusnak a Muravjev- Amurskaja ulbán volta főhadiszállása, irodái és nyitott üzlethelyiségben óriási raktár. A svédek látták el szeretetadományokkal a kelet-szibériai hadifogolytáborokat Hedblom úr magas, sovány, elegáns, szőke svéd, nagyon szívesen fogadott bennünket bemutatott Obschau úrnak, akit én Svrasznaja-Rjecskáról ismertem s a szép szőke kisasszonyának, akiről Glasner azt mondotta hogy az Obschau szeretője. _ Hedblom úr a krasznaja-rjecskai viszonyok után érdeklődött. — Odakint mindenki nagyon ideges, várják a békét és félnek a japánoktól. — A japánoktól? — Attól félnek, hogy az oroszok ugyan megkötik a békét, de a japánok elfoglalják Kelet-Szibériát........ és így nekünk késő lesz.......... — Bizony az könnyen lehetséges. —■ Konzul úr nem tudna nekünk segíteni? — Hogyan? — Vagonokat kellene szerezni az oroszoktól és hadifoglyokat evakuáltatni Nyugat felé. — Arról ma, itt beszélni sem lehet. .— Talán csak pénzkérdés az egész. — Nem, nem. Az itteni hatóságok különben sem mernek Pétervár nélkül intézkedni. Nem lehet vagonokat, tele hadifoglyokkal, rendeltetési hely nélkül nekiindítani a vakvilágba. — És ha egyes emberek akarnának indulni? — Megszökni.......? — Mondjuk, megszökni a japánok elől. — Egyelőre az oroszoktól. — Igen. —■ Azoknak én nem tudnék segíteni. — Tanáccsal sem? — Én itt az összes hadifoglyok érdekeit képviselem, az egyesek érdekében nem tehetek semmit. . „ — Ha mégis valami magától adod-’ nék,___ fordulhatunk tanácsért a konzul úrhez? a -— Majd meglátjuk. Nénany konzervál az útra mindenesetre szívesen adok. (Folytatása következik.}