Magyarország, 1930. március (37. évfolyam, 50-73. szám)
1930-03-01 / 50. szám
1930. Március 1. szombat MAGYARORSZÁG13 Jack Sharkey a harmadik menetben kiütötte Ibn Scottot M amerikai bokszoló mérkőzik a világbajnokság döntőjében júniusban a német Schmelinggel. Multimilliomosok rekordszámban a nézők között Miami, február 18. (A Magyarország külön tudósítójának rádiójelentése.) Szebb környezetben még nem vívtak le bokszoló világbajnoki mérkőzést, mint ezúttal. A Sharkey—Scott mérkőzés rendezőijól számítottak, amikor Miamiba, Amerika Riviérájára helyezték a mérkőzés színhelyét. 50.000 nézőre építettek egy nagy arénát, ennek a drága helyeit márhetekkel előbb elkapkodták, végül is főaréna vár árakkal a mérkőzés előtt zsúfolásial mentett. A nézők sorában nemcsak Florida bokszrajongói voltak ott, a vonatok egész Amerikából szállították az érdeklődőket. Egy tekintetben mindenesetre rekordot állítottak fel a miamii boksz,világbajnoki mérkőzés : soha annyi milliomos nem volt világbajnoki mérkőzésen, mint ezúttal. A nézők soraiban többek között ott volt Vanderbot és Otto Kohn is, azonkívül a bank- és tőzsdevilág, a magas állami hivatalok, a papság, az író- és színészvilágsok kitűnősége is. A nagy mérkőzés előtt, kisebb bokszoló csillafok ■ küzdöttek. Az argentínai Bianchi már az első menetben knockantolta Bil Daringot. A francia fruchillon az amerikai Mahmey ellen a második menetben feladta a küzdelmet. Az argentínai Campolo és az amerikai Bisko tíz menetben döntetlenül küzdöttek. Végül Loughron pontozással győzött P. Charles ellen. Az előmérkőzéseket meglehetős idegességgel nézte végig a közönség, mert mindenki a nagy mérkőzés kezdetét várta. Amerikai időszámítás szerint este 10 órakor lépett Sharkey és Scott a ringbe. A bemutatásnál kiderült, hogy a hosszú angol meglehetős előnyben van: 186 font nehéz volt, Sharkey 178 fontjával szemben. Scottnak hosszú karjai is előnyt látszottak biztosítani. A ringen kívül azonban mégis Sharkey volt a mérkőzés favoritja. Az első menet Scott támadásával kezdődik. Az angolnak sikerül egy jobbkezes ütést elhelyeznie, Sharkey balkezes svinggel ,válaszol, amelyet azonban Sharkey paríroz.. Erre clind következik. A bíró elválasztja őket. Most Sharkeyt rpperje UH Scotton és utána rögtön után sarokba is szorítja. A második menetben Sharkey folytatja támadásait. Vadid rohan rá Scottra, aki azonban ügyesen félreugrik. Sharkey azonban nem hagy pihenőt, Scott végül is többszöri legogolás és félrehajlás Hiún ismét dinekben keres menekülést. Utána Sharkey rövid erős ütései záporszerűen érik az angolt, úgyhogy földre is kerül és csak 6-nál tud felállani. Ez a kis pihenő arra volt jó, hogy Scott ki tudja húzni a menetet. A harmadik, menetben eldőlt a küzdelem. Az amerikai rögtönkezdés után balra, cselez és utána jobbjával villámgyorsan Phil Scott Sharkey Drágult a búza és a rozs (A Magyarország tudósítójától.) A készárupiacon ma rendkívül összezsugorodott a forgalom, csak egyetlen tétel tiszai búza eladását feledezték. A nagy árhullámzás az eladókat és a vevőket is tartózkodóvá teszi és ez az oka a példátlan üzlettelenségnek. Egyébként a búza névleges ára drágult, hivatalosan10—23 fillérrel emelték a búzaárakat. Határálomásokra a következő árak vannak: Záhony 135—187, Hidasnémeti 184—385, Hegyeshalom 136— 188, Oroszvár 137—139 cseh korona. Murakeresstur 21.50—21.75 pengő. A rozspiacon nem jött létre egyetlen kötés sem, de a rozs névleges árát 5—20 fillérrel fölemelték. A takarmány piacon a tengeri olcsóbb odait, mintegy IS vágón tengeri rérért gazdát, kizárólag felsőtiszai áru, amelyért 12.80—13.85 pengőt fizettek pesti paritásban. Zabból 6 vágón kel el változatlan árakon. pesti paritásban 13.60 -13 pengőt fizettek a másodrendű zabért. A 87,68 kg-os árpáért, 1t.83 pengőt lehetett elérni.A tisztarák állag 10 fillérrel eretelkedtek, a korpa 25 fillérrel drágult. A budapesti árutőzsde mai hivatalos árfolyamai: Baz"tissavidéki 77 kg-os 24.00 —24-30. 78-as 24.35—24.75, 79-es 24.63-25.10, 80-as 34.80—35.30, felsőtiszai 77-es 22.00- 22.35. 78-as 22.20—22.45. 79-as 22.10-32.70. 80-as 22.55— 22.80, dunántúli 77-es 21.10— 21.55, 78-as 21.45—21.75, 79-es 21.75—22.00. 80-as 21.80—22.15, pestvidéki 77-es 21.45— 21.70. 78-as 21.70—21.90, 79-es 21.95 -22.15. 80-as 22.05—22.30, fejé-,megyei 77-es 21.30 —21.55. 78-as 21.55-21.75. 79-es 21.83-22.00. 80-as 21.90 22.15. Köss pestvidéki 11.60—11.75, más d.itt— 11.75, törárpa 19.00—22.00, egyéb 17.66— 20.00, takarmányárpa 14.50—15.00, ta 15.35 —15.75, köles 10.00-11.50, zab ■ t a 13.50— 14.00, közép 12.70—13.00, tengeri tiszai 12 80 —12.90, dunántúli 12.90—13.20, korpa S.80— 9.00. A készárupiac Mai kötései: Búza, 450 mm 78-as felsőtiszai budapesti paritásban 22.10. Zab: 150 mm msz. 13.00, 300 mai .13.75, mind budapesti paritásban. Tengeri: 300 mm felsőtiszai .12.85, 961l mm felsőtiszai 12.80, 150 mm felsőtiszai 12.80, 300 mm felsőtiszai 12.80, mind budapesti paritásban. Árpa:150 mm 67—68 kg-os budapesti paritásban 14.62.?. Lisztárok: budapesti és vidéki nagymalmok árai március—április hóra, skontóval: Ogg 41.80— 42.00, Og 41.40— 41.60, 2-es 39.40— 89.60, 4-es 35.40—35.60, 6-os 25.00—25.25, 8-as 12.00—12.50, rozsliszt 0-ás 31.00, 1-es 22.50. Vidéki kismalmok árai skontó nélkül, készpénzért, azonnalra: Ogg 38.00 0, 37.50, 2-es 34.50, 4-es 31.00. t1-es 21.00, rozsliszt 0-ás 26.00, 1-es 19.00. Magpiac: Siucerna 125—145, lóhere aranyés 75—90, dió 140—170, cirokmag 9-10 kendermag 30—31, csillagfürt 15—16, szeszös bükköny 45—50, madarmag 18—20, lenmag apró 45—50, bíborhere 60-65, bal tacim 48—50, bököny tavaszi 28—24, vörösköles 11—12, coriander 50—60, napraforgó sz. 22—23, mák 123—126, viktóriaborsó 20- 32, lencse fa 70—80, gyöngybab 40—43, fehérbab 36—38, fürjbab gömb. 30—32, tarkabab 22—24, mustármag 48—52, tökmag 32—35 pengő métermázsánként budapesti paritásban. Burgonyapiac: ab csarnok kirakva: nyári rózsa 8.00—8.50, őszi rózsa 6.50—7.00, Ella 5.00—5.30, fehér, Woltmann 3.50—4.00, kifli 9.00—11.00, ab állomás: nyári rózsa 6.50—7.00, őszi rózsa 5.50—6.50, Ella 4.50— 5.00, fehér, Woltmann 2.50—3.20. kifli 8.ifi —9.00. Indanc: Teljes hivatalos árfolyam-táblázat osztalékjelzéssel Legutóbbi zárlat (1): mai legalacsonyabb (11), legmagasabb (111) és záróárfolyamok (IV). Zárójelben a legutolsó osztalék KANKOR T. II. III. IV. I. II. III. IV. GÁZ- ÉS VILLAMOSSÁG). 1. II. II. IV. I. II. III. I. I. II. III. IV. ! Bakew-H. (6) ?* — »—« WAG 2.8 — 2.3 2.3 VÁLLALATOK HadiKulcion ®Voa. Hollandi Irt 228.90 229.9B i Bn. sav. '2) 26.3 — 25 23.5 M. Acél (4) 42.5 — — 42.5 I. II. III. IV. L~v ■ !'U II! I'3? zloty 63.05 64.25 A»*oIm. (7) 3* *•. Gizella («) 12-3 - 12-5 12.5 Lampa (7) 421 - 123 121 L..n (5.0) no _ na ilo „IvV’: W UH_i U|i M 3.41 Bp. ipara (2) 20. g .• ,rv»n*g Mérleg (11 9.6 - 9.6 9.6 V..TM. (1.8) 30 - 30 30 nvn “ ' mS'' rMn* Ui s-17 Fabank (1.9) -- — ““ BANYÁK r.S I ÉGI, AGYARAK OIml)dotr 7 — — 7 SfiROY*KA« v?rs-/ipim 1U;,VtI- —'~i „ ~ ~ — Líra 29.95 30.25 Hazai h. (4.5) ‘ Bwuxit (Sf 10) 85 63.5 65.5 63.5 Vegyipar (6) 3.R — — 5.1 VÁLLALATOK 0.20 0.22 0.20 Német márka 136.30 136.00 .Ju«nfa. (D 20) - - f-7 20-7 Boreodl (0) 5.7 M 5.g Vagongyár 20 - M 50 . VA1'1'AUA10K Kenyszark*®.. - - - ».S Norvég korona 152.80 153.20 M. hitel (5.5) 71.8 — Jo.o c klop fl^ — — 7 7 ManneMm. 13.8 — 13.8 13.H H^zvenysor — — —115 ZÁLOOLKVflLEK F.S KÖL-Osztr. schilling 80.275 80.675 Ingat*. (14) 2W-5 -1~ -*■' mawhe (5) ISO — 15« 158 Rimám. (7) 83.2 82.4 82.8 82.5 ^vmiT tpaot VátzatíJn/ CSÖKKÖTVÉNTEK Spanyol peseta 67.80 70.80 M.cseh (1) 16.8 • * M..jcncz.it (10 cak) Rcessenj. (2) 28 — 28 28 t EXKL.iPA.RI v ALLAlaAfOh Teljesen üzlettelem Svájci frank 110.05 110.55 1 t’org. b. (6.5) 81.4 «•' “7 213.0 212 214 212 Schuller (1.8) 35.5 — 35.5 35.5 Gyapjúm. (1.5) 6.7 — B.5 6.5 FŐVÁROSI KÖLCSÖN- HvéA 153.15 153.75 Jel rá!. 14.25) Jle 5 ' ,,,'j 1 A,7,Iatt (2) 26.9 26-9 Si 28.9 anitas (0) 27 — 27 27 Gyári (2.5) 35 — 35 3.3 KÖTVÉNYEK KÜLFÖLDI KIFIZETSEK Leszarott. (7) 5.J 9L7 -5 9-~ | Kaszonb. (35) 653 650 653 651 Vulkán (0) 7.5 - 6.5 6.5 Jaguard (L5) - - 26.5 26.5 1197. 3-S _ -355 . /Kézelben levő Nemzeti b. (UM) au.i., M 3. « 31 30 5 Wömer (0, 7.5 - - » ^ • J Z J £ $*• ^ TM - - 3.55 ka^i,-MHm* .. utolsó v Olasz b. (5) 72 - 72 72 5SÍ° «£1 126 123 124 5 123 FAIPARI VÁLLALATOK I Unic textil 3.2 - 3.2 3.2 1”5' ^ r? ~ --.26 aram a zárlat ea pedig « Mercur (1) M - » » TM * H.r.i f. (0) , _ , ,! VEGYIPARI VÁLLALATOK glWfl KÖTVÉNYEK TMam * VrV’ “ 0,33 kgjm lp, i3i.5) — 27.5 fi.j NYOMlOÁIi. Nemzeti fa (Ck 2/)l ! r,• , * ASUN IW)J.YENYI!K a r n c. hitel (S 4) 21 — — U ^thöJt (1.4) 11.7 — H.6 13.6 16 — Ml víl j napira* ID 10» 3‘* _ 4 3.3 Beszkúr A — 7.— — 7.— J?!!"975 229,675 Krr. h. (7) —M.?. 19S.1 MB.3 108.1 r-ftijoal fit) 10 - - 10 Óla (Si 8) t«0 99.5 108.4 2«, — Dalác* (D 1#1 g # # Beszker R - 0.83 - 6-63 bfi^hJ'w (»18 09 -Viancr B. (S 1.5, Franklin (3) 30 - - SS - - 3.5 3-1 Diana (12) £% 1#1 ,S3 ^ ÉRMEPÉNZEK SSST^S Sió Globes (1.5) .0 — sO -» 5 ~ * 8 Hungária fi) 36 - 36 36 » koronás arany 22.90 23.111 Pécs 1*0.5375, 55) *0.425 90 673 TAKARÉKPÉNZTÁRAK Kimossy (0.5) » - 88 1« 5 US 5 149.5 Ke.5 KEl-Min- (®) is ~ « « bzust 1 koronás 0.31 0.33 Brüsszal 79.575 79.925 Pallae ;0) 8.3 — — 8-_, „ . ,5?"J 149-5 .1e-5 Klotild (»' — — 1« 1? Ezüst régi forntos 0.87 (1.89 Bukarest 3.39 3.41 belvárosi IS) 70 — 70 .9 Révai (1) 12.5 — 12-5 ........ KÜLÖNFÉLE VÁLLALATOK 1.?“st 5 koronás 1.69 1.71 Jsiarahol 252.40 255.49 Köbt. tp. (2.8) 23.5 23.4 23.6 23.4 Stopban. (2.5) 21 - 20 20 12'S *- 13 12 KOLDHÍBLK VáLUAJ, 10K Szinarany kg-j« 3750-3778 Kopenhága 152.90 153.30 Ált. tak. (7) 90.5 90 9 98.5 ujságüz. 10.6) 9.5 — — S... KÖZLEKEDÉSI VÁLLALATOK Atantica — 15.B 16 11.0 Smerust kg-Ja 87—89 London Moklár (6) «e 88 M Alodiatter 6.5 6.5 6.8 6.5 _ Baunai (3..o) 42 4L7 «.* *U PÉNZNEMEK (27.9025, 80625) 37.76375 27.8 W71 Töreksés (*12) Ts *— “m VASMŰVEK ÉS GÉPGYÁRAK Delivanél “(0) 9 9 9.2 V (Sa) 35 - 25 ^ A zárójelben levó számok az Madrid 69.20 70.00 Törekvés (l.a) 18 — 18 Tevanfro (0) 8.2 7.5 8 0 Gumi (3 5) 63 ' 1 2 1 5** 5 5° csoford»*1 kétesek, az Utolso két Milano (20.88&) 29.93 38.82 BIZTOSÍTÓK Bányagép (0) 0.1 - 3.1 AJ Nova (3) 30.* 29.3 3n 29.3 Nemzetk!gé,. (6) ' "' “ «»*« a zárlatra pedig a* New York JBrodi v. (n) 11 — 11 11 Allarav. IS 3.5) k cr. fif. í.r. első szám a pénz, a második (5/2.10, 15) 571.30 572.1 H! fontáéra (2.S) 60 - 60 .91 CaI(1. h-2) 11 - _ 112.5 28 28.2 28.2 Pátf.)TI („ * _ “ mn * r n Oslo 152.80 153.20 Hérát Ul. (0) 58 — -8 .* Fegyver (15) 350 246.3 251 2kS.5 Tröszt (2) n.6 - 285 28.5 *i ilaineszin KhT Ango)te»‘ 27'70 57-85 Pari. 22.34 22.41 M. -francia (2) 55 53 55 .A Fémkoreek. 42 — 12 43 ALLAMAD08SA&I KOI- „Belgát 79.45 79.85 (Prága (16.03Tig) 16.96 10.96) N. baleset (1.2) 27 —.V 27 Gang_n. (3) 109 99 39.539 CUKORGYÁRAK HÁJEK Cseh korona 16.87 16.37 Szófia 4.133 4.165 VAI ufli Hotherr (1.3) 10.2 10 10.S 10.1 Déle. (D 75) 107 107 108 107.5 Pénztárjegy Súfi os: Pánkorona 162.70 133.1S ! Stockholm 153JS 1SS.75 Kaszab (5) 62 KI M. coll. (10) 118 118.5 117 116.5 1916. — — —0.13 Dinár 9.95 10.03Varsó 64.025 84.220 Korsurtm. (2) 15.2 — lőj! 15! Kühne (1.3) 12 — 12.5 12.5 Georgia (1.3) 9.5 — 9.5 0.5 1917. — — — #.1S Dollar S63.10 S71.18 _ (Zürich r-B » — — (») -erjieonea r.ii,s (6) 75.5 — 15.8 75£ Stummer “,t -5 3* “a 1315—25. »,!• I.U —Ml l'lancia frank 33,48 *SJA-—- * 1 00,S5, 8»1 flMM Afl-nLV fejen találja Scottot. aki megrendül és csinokbe menekül. Sharkey most már nem enged levegőt az angolnak, ütései kalapácsszerűen, esnek Scott testének minden részére. Egy mélyebb ütésért a bíró meg is inti Sharkeyt s egy perc pihenőt rendel el. Újrakezdés után Sharkey annál nagyobb dühvel rohan rá Scottra, aki egy újabb hatalmas ütése nyoáán elterül a földön. A bíró azonnal számolni kezd: — Egy, kettő, három... — A,közönség várja,hogy Scott miként az előbb, 6-nál, magához térjen... Elhangzik a hat, a hét, a nyolc,... Scott magánkívül tovább fekszik... kilenc ... Hr. Scottot kiszámolták, Sharkey lett a győztes. Óriási tombolás, örömujjongás: Amerika képviselője került a német Schmelinggel a júniusban megtartandó bokszoló világbajnokság döntőjébe. Lanyha az értéktőzsde (A Magyarország tudósítójától.) Berlinből kedvezőtlen jelentések érkeztek, miután a német parlamentben a Young-tervvel kapcsolatos szavazás alkalmával a centrum és a néppárt tartózkodott a szavazástól, ami gyengítette a berlini tőzsdét. Nálunk ezenkívül ellátási nap is volt, aminek során kiderült, hogy hosszpozíciók vannak, miután halasztási díjakat fizettek. Az ellátás kissé nehézkesebben ment, ami kitűnik abból is, hogy a Sajgót, eleinte 10, majd később 20 filléres díj mellett prolongálták, a Rimánál 20—30 filléres halasztási díjakat fizettek, míg a Kőszénnél félpengős halasztási díj járta, úgy látszik a kontremín lefedezte angazsmánjait és a tőzsde ebben, a pillanatban felfelé van érdekelve, ami lélektanilag kedvező momentum, mert a spekuláció bizakodását mutatja a javulás irányában, technikai luff azonban ez a momentum, nem kedvez. 4 tőzsde áralakulásának. Zárlatkor az egész vonalon áresések mutatkoztak, a Nova újabb 1.1 pengővel ment vissza, esett még a Bauxit 1.5, a Magnezit 1.9, a Kőszén 2, a Salgó 0.8, az Urikányi 3, a fegyver 3.5, a Ganz 1, a Rima 0.7, a Voski 1, a Magyar Cukor 1.5 és a Gumi egy pengővel. Lecsengetés után a Kőszén 640—650 pengő. A fix piacon a hadikölcsön egyenetlen. A valutapiacon, feltűnést keltett a madridi kifizetés erős ellanyhulása, a fontért vn pesetát fizetnek, amire eddig alig volt példa.