Magyarország, 1931. július (38. évfolyam, 146-173. szám)

1931-07-01 / 146. szám

2 pék, tehát csak pénteken reggel fo­gunk eredményt hirdetni. Ugyanígy határozott a déli kerület is, az északi kerületből még nincs értesítés. Északon hatvanhétezren szavaztak le ma délig ,Az északi választókerületben is fő­leg tegnap volt nag­y érdeklődés. A pártokhoz beérkezett jelentések sze­rint 120.689 emberből leszavazott 62.000, tehát a szavazók 51%-a.­­Itt ma délben alig álltak a szavazó­helyiségek előtt. Reggel még nagy volt a megrohanás: azok, akik teg­nap weekendeztek, strandoltak, vidé­ken töltötték a meleg Péter-Pál napot, s azok mind ma reggel siettek, hogy alkotmányos kötelességüknek eleget tegyenek. Reggel és a kora délelőtti órákban még lehetett látni egyes sza­vazókörzet választási helyisége előtt hosszú sorokat, ezek a sorok, azonban a déli órákban már mindenütt el­fogytak és úgyszólván ötpercenként lett egy­­egy választó a bizottság elé. Délre azonban már mindenütt le­szavazott a­ választók 50 százaléka és délután két óráig a lassan szállingózó választók 60 százalékra egészítették ki a leszavazottak számát. Vannak körzetek, ahol a választók 70 száza­léka is leszavazott már és a helyzet e­ pillanatban az, hogy a választóknak előreláthatólag mintegy 80—85 százaléka fog az urnák elé járulni. Délután és főként az esti órákban mindenesetre a választók­­ nagy cso­portjaira várnak még a választási bizottságok, de főként az egyes pár­tok. Nyolc órakor van Budapest min­den választási körzetében a záróra és , nyolc óra előtt a pártok mindent meg fognak tenni, hogy párthí­veik az urnák elé járuljanak. Nyolc óra előtt megindulnak majd a mankók, hordágyak az urnák elé, a pártok utolsó erőlködésükkel fogják párthíveiket a­­ választási bizotságok elé állítani. A Szemere ucca 3. szám alatt mű­ködő választási bizottság előtt már a választók 60—65 százaléka leszavazott délután két óráig. Itt is a reggeli órákban­­járultak a legtöbben a bi­zottság elé: a tegnapot weekenden töltő ügyvédek, bírák, ügyészek, tör­vényszéki jegyzők, a körzet szavazói adták le voksukat. Délben szűnt csak meg a csoportosulás és a kora dél­utáni­ órákban már alig-alig jött egy­­egy választó. Délben egyébként éktelen sírás verte fel a választási bizottság helyiségének csendjét. Az utcán megálltak az emberek, a rendőrök beszaladtak, nagy attrocitás van a Szemere ucca 3. szám alatt. Ki­derült azonban, hogy egy hároméves polgár okozta a lármát: nem engedték anyjával együtt bemenni a fülkébe és efelett­ elkeseredésében verte fel a déli forróság csendjét. Az egyik szomszédos választókör­zetben ugyanez a helyzet. Itt is lesza­vazott már a választó­k 60—65, száza­léka. Egy­­atrocitása itt is történt. Forgács Jenő jelentkezett, hogy ő szavazni akar, szavazóigazolványa azonban nem volt. Utána néztek a lajstromban és megállapították, hogy nincs szavazati joga. — De nekem kell szavaznom, je­lentette ki Forgács Jenő. — Kell, miért kell? !— érdeklődött az elnök. — Mert felszólítottak rá —- mondot­ta az urnák elé járuló polgár és fel­mutatott­ egy levelezőlapot, amelyen Kállay Miklós felszólította, hogy a szavazásnál feltétlen szavazzon őreá. Nekem ennek a felszólításnak eleget kell tennem. — mondotta For­gács úr. A felszólításnak azonban mégse te­hetett eleget, ögért: nem volt szava­zati joga! A Honvéd utca 27. szám alatt is le­szavazott már az 1741 választó közül 1120 választó. Itt is 10­ percenként jön egy-egy szavazó, a legyek azonban annál sűrűbben repülnek be a nyi­tott ablakon,­amelyen át a. forró déli nap, is betűz. Álmosság,.unalom, fáradtság, csend! A' déli forróság ká­bító csendje. "Nincs talán senki a sza­vazóhelyiségekben, aki ezekben a kora­ délutáni órákban érdeklődnek a szavazás iránt.­ »"Majd délutánié — mondják a pártok bizalmijai. Minden párt arra szorult, hogy a záróra előtt, az utolsó szavazóturnusokkal maga felé billenti­ a mérleget. Nyolc órakor van­ a záróra. A bizal­miak jelenlétében ekkor lepecsételik az északi kerületben is az urnákat, beszállítják a központba, ahol erős karhatalmi fedezet mellett alszanak majd az úrnák és bennük,a borítékok reggelig. Ferőcz­ Gyula dr., a buda­pesti törvényszék másodelnöke úgy intézkedett, hogy­ a borítékok fel­bontását csak reggel kezdik meg, a szavazatokat ekkor fogják össze­számolni. Végigjártuk a körzetnek csaknem minden szavazóhelyiségét. Mindenütt ugyanaz a helyzet: a legcsekélyebb panasz sem merült fel — csak a ká­nikula miatt panaszkodnak, v­a­ — Borzasztó meleg van — mondja az öledik körzet elnöke. Lett volna csak az elnök úr Haj­dúszoboszlón ,ott tudta volna meg,­­mi a meleg — mondja az egyik bi­zalmi. És így folydogál a szavazás est© nyolc óráig. | (Mtas&ua ficafeeíj | meghűlés veszélyének­­ könnyen ki van téve. Ne | keljen útra tehát sohasem Csak jj­óeyar írt árba* MAGYARORSZÁG 1931. július­­ szerda Pest környékem már* bontogatják * v. az urnákat (A Magyarország tudósít­ójától.) A pestkörnyéki választókerületben a mai nap folyamán is nagy tömegek jelen­tek meg az urnák előtt. Az öt mandá­tumért­ küzdő hét párt emberei végig járták a városokat, a községeket és mindenkit felszólítottak a szavazásra. Ennek a nagy agitációnak a követ­kezménye, hogy jóval nagyobb töme­gek adják­­le, szavazatukat, mint a leg­utóbbi­­választáson.­­A­ pártok vélemé­nye szerint a szavazók 80—90 száza­léka le fog szavazni. Érdekes például, hogy Újpesten 18.000 ,szavazóból már tegnap 10.700 leszavazott, tehát több mint a legutóbbi országgyű­lési képviselőválasztás alkalmával ■­ összesen.­ A választási törvény értelmében azokban a körzetekben, ahol 600-nál kevesebb a választó, csak egy napig tart a szavazás, ilyen község Nagy­­tarcsa és Kispest hét körzete. Ezekből a körzetekből az urnákat beszállítot­ták az újpesti városházára, ahol Mik­lós Antal dr. elnöklésével a válasz­tási bizottság permanenciában van. Ma délután felbontották ezeket az ur­nákat és megszámlálták a szavazato­kat. Az eredmények a következők: Nagytarcsán összesen 366 szavazó van, 6 nem­ sza­vazott le, a 360 szavazat a következő­képpen oszlott­­meg: Friedrich 3, ke­resztény szoc. 2­, frontharcos 3, Ernszt 2, Fábián 71, szoc. dem. 57, egységes­, párt 215. . A nagy­tarcsai választás eredmé­nye feltűnést, keltett:­ Nagytarcsán" tudvartevően tisztára­, gazdaközönség szavazott, nyás társadalmi réteg úgy­szólván alig. Ebbéli ’a körzetben, Fá­biánok' az 1922—1926. választások al­­­kalmával egyetlen szavazatot ■■s.em­ kaptak, most 71 szavazatot hódítot­tak el a többi pártoktól. Kispesten a VII. körzet eredményei a következők: Friee­rich 127, k­eresztényszoc. 91, frontharcos Ml. Ernszt 272, Fábián 380, szoc. dem. 966, egységes párt 506. döttségeknek, mert a gazdák a leg­több helyen­­arat­ni mentek.­­ Tegnapi estig a választóknak mint­egy 50 százaléka adta le szava­zatát. A választási elnökhöz apróbb sza­bálytalanságokról érkezett jelentés, a szükséges intézkedések megtörtén­tek. A rókusii iskola előtt három szo­cialista megbízottat igazoltattak, majd bekísérték a rendőrségre, mert állítólag korteskedtek. Több Rassay­­-párti megbízottat is előállítottak. Ki­hallgatásuk­­u­tán­ valamennyit elbo­csátottak. "■ ..... 1 Néhány tanyai kerületből érkezett jelentés kisebb incidensekről, azon­ban ezek nem voltak jelentősek. Délután 2 A pestújhelyi IV. körzet eredménye: Friedrich-párt 14, keresz­tény szocialist­­a 11, frontharcos 18, Ernszt, 16, Fábián 72, szocialista 11, egységespárti 130. Érvényes szavaza­tok száma 402. Pesterzsébet V. körzet: Friedrch 8, keresztényszocialista 6, frontharcos 15, Ernszt 84, Fábián 54, szocialista 110, egységes párti 63. Ér­vényes szavazatok száma 340. Pesterzsébet .VII. körzet: Friedrich 2, keresztényszocialista 7, frontharcos 2, Ernszt 25, Fábián 54, szocialista 77, egységes párt 43. Érvé­nyes szavazatok száma: 210. A 2 óráig összeszámlált körzetek­ben: Friedrich 177, keresztény­­szocialista 172, frontharcos 193, Ernszt 479, Fábián 657, szocialista 1868, egységes párti 1111. Ezek az eredmények a városok peri­fériáiról származnak, ahol már teg­nap befejezték a szavazást. Az itt mutatkozó eredmények azt mutatják, hogy a szavazásban egyik nagy párt javára vagy terhére sem történt eltolódás. A kispártok elenyésző töredéksza- ■ vazatokat kapnak, a nagy pártok pe­dig előreláthatólag megtartják eddi­gi pozícióikat. Általában az eddigi helyzet meghosszabbítása várható oly módon, hogy Pestkörnyéknek is­mét 2 szocialista, 1 egységespárti, 1 demokrata és 1 kereszténypárti kép­viselője lesz. Két órakor az elnök felfüggesztette a szavazatok össze-1 számlálását, ebédszünetet rendelt el és a számlálást később folytatják. Debrecen Debrecen, június 30. (A Magyarország tudósítójától.) Debrecen 28.000 választójából tegnap estig 181100-en szavaztak. A város, hét kü­lső körzetében már­ tegnap este le­zárták a szavazást, innen bevitték az urnákat a városházára, négyet ma délelőtt felbontottak. A felbontott négy urnában talált sza­vazatok a következőkép oszlottak meg: Az első urnában: Bethlen 60 (a múlt választáskor 144), Hegymegi Kiss Pál 111 (35), Györki 66 (10). A második urnában: Bethlen 50 (92), Hegymegi Kiss 105 (64), Györki 28 (10). A harmadik urnában: Bethlen 176 (243) Hegymegi Kiss 123 (16), Györki 109 (97). A negyedik urnában: Bethlen 248 (292), Hegymegi Kiss 106 (66) Györki 87 (77). A hét szavazókörzet összeredménye: Eszerint e hét körzetben leadtak ösz­­szesen 2197 szavazatot. A legtöbb sza­vazat, 881, Bethlen István gróf listá­jára esett. Hegymegi Kiss Pál listá­ja 762 szavazatot kapott, míg a szo­ciáldemokrata listára, amelyet Györ­ki Imre vezet, 513 szavazat esett. A többi szavazat érvénytelen. Jelentés a déli kerületből A­1 déli­ kerületben úgy látszik,a még legnagyobb,­ az érdeklődés. Déli egy óráig" leszavazott a szavazók"i1%-a. A IV. közigazgatási kerületben 10.756 vá­lasztó* közül 5597, Zugló 22.805 Szava­zója közül 12.505, Józsefváros 46551 szavazója közül 25.003, Perencváros 30.190 szavazójából 16.815 szavazott le. A választások iránt a legnagyobb érdeklődés Kőbányán volt, 18.256-ból leszavazott 10.653. Délelőtt az urnáknál alig jelent meg valaki, tíz óra után kezdtek je­lentkezni az asszonyok, részben mi­előtt a piacba mentek, részben pedig utána. A déli órákban úgyszólván nem volt jelentkező, kora délután azonban tömegesen, jelentek meg a hivatalnokok, akik munkájukat elvégezve, eleget tettek honpolgári kötelességüknek. A déli kerületben először­­nagyon el voltak kedvetlenedve, hogy a szava­zóknak csak 54%-a jelentkezett, de hamarosan kiderült, hogy ezzel a számmal eddig a déli ke­rület tartja a rekordot. Mindenki arra számít, hogy az esti órákban lesz a legnagyobb forgalom. Szeged Szeged, június 30. (A Magyarország tudósítójától.) A városban délelőtt nagyon kevesen szavaztak, úgy látszik­ ,a délutáni órákban várható a választók nagy­tömegű özönlése. A tanyákon­­ alig volt munkájuk a szavazatszerő kül­ Győr Győr, június 30. (A Magyarország tudósít­ójának te­lefonjelenté­se.) Győrött ma déli egy óráig a központi pártirodákba érkező jelentés szerint 8882-en adták le sza­vazatukat.. Ez a szánt az összes választ­­óknak körülbelül csak 50 százalékát teszi ki és már mindössze egy dél­után áll rendelkezésre. Ez is bizo­nyítja, — amit különben nagyon so­kan vártak a­ városban­ — hogy leg­alább 4000-en /hept vehzhető részt ezen a választáson. C V. . •: mj Bécs, június 30. (A Magyarország tudósítójától) A városban teljes nyugalommal, teljes rendben folyik a szavazás. A déli órákig körülbelül 11.O00-en szavaztak. A tegnapi nap szavazatainak­ t össze­­szá­ml­álását ma délután 4 órakört s­ez­­dik­ meg.Mikor ezzel végeztek,, meg­kezdődik a mai nap szavazatain­­ak összeszámlálása. Eredmény a­­ késő éjszakai órákban várható. "/• ' y­,~8. ■ •' p , • b­ ' ,7-t­ől agybajomban 7-én lesz a pótválasztás Kaposvár, június 30. (A Magyarország tudósítójától.) So­mogy vármegye központi választ­mánya ma délben határozott a nagy­­bajomi pótválasztás ügyében. E sze­rint a pótválasztás .0 július 7-én lesz Neubauer Ferenc hivatalos egy­ségespárti és Igmándy Aladár nem hivatalos egységespárti között. A kápolnaiak átadták Mayernnak a mandátumot A kápolnai választókerület ötventagú küldöttsége kereste fel pld délelőtt,a föld­művelésügyi minisztériumban, Mayer­ Já­nost és átadta neki a­­kerület egyhangú mandátumát, Mayer János földművelés­­ügyi miniszter meleg szavakkal mondott köszönetet,­ a megnyilvánult­ bizalomért és a küldöttség tagjait ebéden­­látta vendé­gül az egységes pártban. Pécs Dilioasót Mázban KISS JANCSI ■ 3(Gjksdvc) zeneszerző ti­ftgv­ersenyez I., Alkotás ucca_________3-as autobuszvégállomásn­ál-

Next