Magyarország, 1932. február (39. évfolyam, 26-48. szám)
1932-02-02 / 26. szám
1932. február 2. kelt MAGYARORSZÁG 3 A csütörtöki ülés, a napirend előtti felszólalások, az összeférhetetlenségi javaslat és a Dréhr-ügy az ellenzék és a kormány felfogásában (A Magyarország tudósítójától.) A képviselőház csütörtöki ülésére az ellenzék körében nagy a készülődés. Több ellenzéki képviselő kér napirend e ott vagy sürgős interpelláció alakjában felszólalásra engedélyt. A szociáldemokraták főleg azért akarnak támadást intézni a kormány ellen, mert a kormány az A. alap javára 600.000 svájci frankot átutalt. Illetékes helyen rámutattak arra, hogy ez az átutalás nemzetközi tárgyalások eredményeként Magyarország érdekében történt, a szociáldemokraták azonban nem akceptálják ezt a hivatalos magyarázatot és Peyer Károly munkatársunk előtt azt jelentette ki, hogy az átutalás miatt a legerélyesebb támadást kívánják intézni a kormány ellen. Peter beszédét napirend előtti felszólalás vagy sárgás interpelláció al kodban kívánja elmondani. Malasits Géza a devizakorlátozások ügyében akar a napirend előtt beszélni, Kun Béla a földteherrendezés körül észlelhető visszásságokat kívánja szóvátenni. Almásy házelnök még nem adott a képviselőknek vég-orrást A múlt ülésre Pallavicini György őrgróf sürgős interpellációra kért engedélyt, Bethlen István külföldi utazásai dolgában. A házelnök az engedélyt nem adta meg Pallavicininel, aki a csütörtöki ülésre még nem újította meg kérését és így Almásy nem is határozhatott abban a kérdésben, hogy a csütörtöki ülésre ad-e engedélyt, vagy semisír ■szerint amennyiben Pallavicini nem kapja meg az engedélyt, szóváteszi az ügyet, rendes interpelláció formájában. A Dréhr ügyből kiindulóan nagyszabású ellenzéki akcióra készülnek, amelyben a múlt, kormányzat gazdálkodását a különböző ágazatokban igen erőteljesen akarják bírálat tárgyává tenni. A Dréhr-ügyben egyébként február 3-án délelőtt a mentelmi bizottság újabb ülést tart, miután Dréhr mentelmi jogának megsértését jelentette be Gál Jenő és Hegymegi Kiss Pál. Dréhr legutóbb levelet intézett Hajós Kálmánhoz, a mentelmi bizottság elnökéhez és okiratokat csatolt annak bizonyítására, hogy mentelmi jogát kétféleképpen is megsértették. A Dréhr-féle mentelmi sérelem dolgában a pártok álláspontjáról azt az információt kaptuk, hogy úgy látszik hogy Ernszt Sándor valóban megsértette a volt népjóléti államtitkár mentelmi jogát, mert a fegyelmi eljárás elrendelése és a fegyelmi határozat hozatala anélkül történt, hogy a Háztól Dréhl Imrét kikérték volna. Károlyi miniszterelnök azonban a többség szerintnem sértette meg Dréhl mentelmi jogát. A kormánynak ebben a pillanatban még nincs komolyabb törvényjavaslata a Ház előtt. Aj bizottságok közül csak az összeférhetetlenségi bizottság fog február 4-én ülésezni és ismét Andreetti Károlynak, a Képzőművészeti Főiskola rektorának az összeférhetetlenségi ügyét tárgyalja. Az összeférhetetlenségi bizottság ítéletében hír szerint összeférhetetlennek fogja mondani a Képzőművészeti Főiskola rektorságát és a képviselőséget. Ülést tart csütörtökön délután az igazságügyi bizottság is és a hitelsértési javaslatot fogja tárgyalni Dési Géza előadásában. Ezen a törvényjavaslaton kívül tudvalevőleg csak a munkásbiztosítási bíráskodás reformjáról szóló javaslat és az uzsorajavaslat van a Ház előtt. Az ellenzéken érthetetlennek tartják, hogy az uzsorajavaslat még mindig nincs napirendre tűzve. Az összeférhetetlenségi törvényjavaslat ügyében a minisztertanács tudvalevőleg ankét összehívását határozta el. Az ankétot Károlyi Gyulának kedelte összehívni — eddig azonban ez se történt meg. Az összeférhetetlenségi törvény is, az igazságügyminiszternek több hasonló természetű javaslata is, nagy változásokon megy át, amíg a Ház elé kerül Gáspárdy Elemér képviselő a következőket mondja: " A pártban sokan tudatában vagyunk annak, hogy egyes körök ezeket a javaslatokat elgáncsolni igyekeznek, iletve a maguk javára akarják megváltoztatni és gátat óhajtanak emelni annak a tisztítómunkának, amely nélkül ez az ország nem boldogulhat. Ezt a munkát pedig nézetem szerint rövidesen el kell végezni. Nem engedjük a javaslatot kiforgatni eredeti mivoltából én annyit mondhatok, egyébként nyugodt politikai atmoszféra el sem volna képzelhető. Az egységes párt egyébként csak a Ház összeülése után tart majd értekezletet Munkatársunk érdeklődésére a kormányhoz közelálló helyen a következő kijelentéseket tették a tervbe vett parlamenti ellenzéki felszólalásokkal kapcsolatban: — A parlament törvényhozói tisztjét akkor tudhatja betölteni, ha a törvényalkotás munkáját nyugodtan végzi. Ennek a nyugalomnak megbolygatására szolgálnak azok a hírek, mintha az ellenzék olyan kérdéseket akarna a parlament elé vinni, melyek nincsenek annak napirendjén. Az utóbbi időben parlamenti bizottságot kértek mindenre, most ismét új és új eszmekörből látszanak meríteni egyes kérdéseket, melyeket a parlament elé kívánnak hozni. Ha a kormány ezeknek a pretencióknak eleget akarna tenni, akkor a törvényhozás munkája tejesen megszűnne és még mindig fenmaradna az a vád, hogy a parlamenti közvélemények bedobott kérdések közül miért az egyikkel foglalkoznak és mért nem a másikkal. Amerikai tengerészek felvonulása Sanghai nemzetközi negyedében Síbajnokságok a Mátrában A síbajnokság arra volt jó, hogy megmutassa, mit is lehetne csinálni a Mátrában és mit is kellene tenni a Mátra, érdekében. Jó sportalkalmakat s a sport művelését és — megtekintését megkönnyítő kényelmi berendezkedéseket. Ha így lesz, úgy Gyöngyös és vidéke — mint magyar téli sportközpont — megélhetne abból az idegenforgalomból, amelyet a télisport teremt. A sífutóbajnokságban mintegy másfkl százan indultak, örvendetes, hogy nemcsak az indulók száma, hanem a nívó is nő. Az a stílus, amellyel a fiatal Marsi Andor legyőzte Ruzsinszkyn kívül az öszszes tátrai sífutókat, imponáló volt. A sífutócsapatbajnokságot is Marsok klubja, a Magyar Sí Klub nyerte a MAG és BBTE előtt. Hölgyfutóbajnok Kopeczky Anna, a Turistaegylet tagja, ifjúsági bajnok Tassonyi Álmos lett. Hétfőn a lesikló versenyekre, kedden az ugróversenyekre kerül a sor. Ez utóbbiban indul Szepes Béla is, aki kijelentette, hogy itt tréning nélkül is bízik magában. A sánc kitűnő állapotban van s tréningben márkb. 58 métert is ugrott a kesenyőbb SmmMedgyaszay Vilma-Komlóssy Emma és JO attrakció a februári új műsorbelépődíj Kncsi Uzsonnákéivá SO fifién 4* művész-zene bánna:eSésten*Sir* 5 , . ......................... gél Priebuch. A 48 és fél méteres magyar síugrórekord megjavítását biztosra veszik a Síszövetség lelkes, fáradhatatlan vezetői. Hogy azonban a rekordot ki fogja megnyerni azt még ők sem tdják. f. j. BERLIN VONTATOTT A hétfői magánforgalomban bizonytalanság uralkodott, vontatott üzletmenet mellett. BÉCS csendes. Csendes üzletmenet mellett elelinte barátságos, később csendes volt az irányzat. Zárlat (zárjelben az előző zárlat.) Wien. Bankverein (11.45) 11.45, Nationalbank (215) 201, Államvasút (16.70) 16.75, Alpesi (11.70) 11.80, Trirailer (31.25) 32.00, Semperit (50.55) 50.50, Dinamit (550) 505, PRÁGA iszlettelen. Kedvetlen hangulatban üzletfelén a forgalom s jelentékeny árveszteségek voltak, amikor az irányzat gyengülésre hajlott. Zárlat (zárjelben az előző zárlat): Zivno (208) 298, Dux Bodenbach (665) 660. Ford. Nordbahn (4050) 4030, Alpesi (45) 450,, Poldi (298) 286, Prager Eisen (825) 810, Bánya és kohó (1000) 1260, Skoda (453) 449, Pozsonyi Kábel (815) 815, Magnezit (500) (áru) 500 (áru), Cseh Cukor (293) 288 Brassói (25) pénz 25 pénz, Schöller (615) 610. Liverpool tartott Liverpool, február 1. (A Magyarország tudósítójával, távirata) Búza márciusra 5 sh 1.125 d, májusra 5 sh 3.875 d, júliusra 5 eh 625 d. Az irányzat tartott. Kray István báró és Rakovszky Tibor hír szerint a trunyady-csoporthoz csatlakozik (A Magyarország tudósítójától.) Kray István báró és Rakovszky Tibor képviselők levelet intéztek Zichy János grófhoz, a keresztény gazdasági és szociális párt elnökéhez és közölték vele, hogy kilépnek a pártból A kilépésről Kray báró a következőket mondotta munkatársunknak: — Ki kellett lépnünk a keresztény pártból, mert nem értettünk egyet a párt legutóbb követett taktikájával és azzal nem akartuk azonosítani magunkat. Kilépésünk nem balra fordulást jelent, hanem csupán annyit, hogy most visszanyerve akciószabadságunkat, a kritika jogát sokkal szabadabban és függetlenebbül gyakorolhatjuk, mint eddig. Kray báróék hír szerint a Hunyad - csoporthoz csatlakoznak, bár még semmiféle irányban nem foglaltak állást. A tudomány paradicsoma és a háború pokla a jövő században Londonból jelentik: Henry T. F. Rhodes angol vegyész az Angol Vegyészeti Társaságban tartott eőadásában azt fejtegette, hogy a tudomány a jövő században teljesen megváltoztatja az emberiség életét. A gabonát óriási üvegházakban fogják termelni mesterséges hő és csapadék segélyével, a búza 11—16 láb magasra fog nőni s talán fel fogják fedezni a mesterséges arany készítését is, amivel a tudomány nagy szolgálatot tenne a civilizációnak, mert az arany jellegi értékének csökkentése az emberiség fontos érdeke. Másrészt a tömeggyilkolás eszközei is korlátlanul fejlődhetnek, az úgynevezett halálsugarakkal már most is sikerült kisebb állatokat megölni s pusztító erejük.. .fejlesztése már csak részletprobléma.. A jövő háborújában nem lesz különbség a hadseregek és a polgári lakosság között s az igazi küzdőfelek a csataterektől távol épített óriási villanytelepek lesznek, melyek sokmillió Volt feszültségű áramot fejlesztenek, ami lehetővé fogja tenni az egész civilizáció megsemmisítését egyetlen gomb megnyomásával. Ez méltó jutalma lesz az emberi őrültségnek. Május helyett március végén megszűnik a szellemi szükségmunka (A Magyarország tudósítójától.) A főváros szellemi szükségmunka-akciója január 2-án indult meg. Most szombaton megkezdték a szellemi szükségmunkánál alkalmazottak illetményeinek folyósítását. 1800 alkalmazottnak 144.000 pengőt fizetett ki a főváros. Az akció fedezetére 430.000 pengőt jelöltek ki és úgy tervezték, hogy ebből az összegből öt hónapon át kapnak a szellemi szükségmunkások havi 80 pengőt. Tekintettel azonban arra, hogy a szellemi szükségmunkások számát 1000-ről 1803-ra kellett felemelni le kellett szállítani az akció időtartamát. A város vezetősége elhatározta, hogy május vége helyett március 31-én befejezi a szellemi szükségmunka-akciót, ettől az időponttól kezdve senkit vissza nem tartanak. — (A Hungária úti vasúti sorompónak futott egy autó) Vasárnapra virradó éjszaka a Városliget közelében levő Hungária úti MÁV sorompónál a Bp. 38-022 számú személyautó, melyet Teri Nándor 22 éves sofőr vezetett, nekifutott a Városliget melletti, Hungária úti MÁV-sorompónak. A sofőr súlyos fejsérüléssel került a Rókus-kórházba. Minden orvos azért ajánlja egészségesnek és betegnek az Ovomaktine rendszeres használatát, mert tudja, hogy ez a természetes koncentrált tápszer talpraállítja a beteget, egészségeseknél pedig fokozza az ellenállóképességet és életerőt.