Magyarország, 1932. június (39. évfolyam, 119-143. szám)
1932-06-01 / 119. szám
Ma: Mr Capone élete HiÁmtér MAGYARORSZÁG ■ ——— 1 ' ■■MN—. Budapest, 1932. június 1. szerda Telefon: J. 455—50-től 57-ig, J. 464—18, J. 464—19. XXXIX. évfolyam 119. szám Fontos francia-olasz tárgyalások kezdődtek Párizs, május 31 (A Magyarország külön tudósítójától.) Beavatott politikai körökben nagy érdeklődéssel beszélnek egy rendkívüli jelentőségű külpolitikai akcióról, amely ezekben a napokban indult meg Franciaország és Olaszország között. Informátorunk megerősítette azt a hírt, hogy a Qua y D‘Orsaynak egy rendkívül előkelő magasrangú tisztviselője teljes mandátummal Rómába utazott, hogy előkészítse a franciaolasz tárgyalások anyagát. A tárgyalások célja: közeledést létrehozni a két nagyhatalom között. A tárgyalások érintenék Jugoszlávia külpolitikai elhelyezkedését is, mert arról van szó, hogy Olaszország és Jugoszlávia között megteremtsék a békülékenység atmoszféráját. A tárgyalásoknak, melyeket a német események is aktuálissá tettek, nagy jelentőséget tulajdonítanak. Kiélesedett az orosz-japán ellentét Elkeseredett sajtópolémia Japán-amerikai szövetség Oroszország ellen? „A japán imperializmus sétaútja a kínai vasúton** Moszkva, május 31. A moszkvai és a tokiói sajtó között rendkívül éles polémia indult meg. Az Izvesztia, a kormány félhivatalosa és a Pravda, a komintern lap orgánuma, támadó jellegűnek minősítik a japán sajtó szovjetoroszellenes hangját és éles formában válaszolnak. Az Izvesztia idézi a tokiói Nisi-Nisi cikkeit, amelyekben hajtogatást lát Szovjetoroszország ellen, úgyszintén a N ip on című lap cikkeit, amelyek japán—amerikai szövetséget követelnek Szovjetoroszország ellen. Az Izvesztia szerint Oroszország Japántól semmi mást nem követel, mint a szovjetorosz határok és érdekek tiszteletben tartását. A japán imperialista sajtó kiáltozása nem ijeszti meg Moszkvát. Japán kissé túlbecsüli erejét. A kínai vasút nem lesz sétaútja a japán imperializmusnak. Matsudaira nagykövet: „Nem lesz háború** London, május 31. Matsudaira japán nagykövet újságírók előtt kijelentette, hogy véleménye szerint az orosz—japán ellentét nem fog annyira kiélesedni, hogy háborúra kerülne a sor. Japán a békét akarja. Karbinban csak azért vannak csapatai, mert a japán alattvalókat kell védenie. Szovjetoroszország és Japán között nem jött létre megnemtámadási szerződés, de erre nincs is szükség. Honjo döntő vereséget mért Ma tábornokra Mukden, május 31. Karbin mellett tegnap kulminált az a nagy csata, amely Ma kínai és Honjo japán tábornok között jó ideje folyamatban van. Ma, aki ide oda pártolt seregével, az utóbbi időben a mandsuriai külön kormány elkeseredett ellensége lett. Most Honjo tábornoknak sikerült M a főcsapatát csatára kényszeríteni. A nyílt harcban a japán haderő legmodernebb felszerelésével — bombarepülőgépekkel, tankokkal — nagy fölényben volt M a tábornok hiányosan felszerelt seregével szemben. Ma teljes vereséget szenvedett. „DEBRECEN II.« Írta: GAAL GASTON Az egységes párt vezérének újabb nyilatkozatai, de főként Debrecenben május 24-én tartott beszéde, kétségkívül alkalmasak arra, hogy egyrészt összehasonlító visszaemlékezéseket váltsanak ki, másrészt gondolkozóba ejtsék s elmélkedésre kényszerítsék mindazokat, akik aggódó féltéssel szemlélik azoknak az alkotmányos tényezőknek legújabb fejlődését és változásait (mondhatnék »gyötrődés«nek is), melyeknek magatartása, politikai összedolgozása, egymáshoz való viszonya szabályozza a súlyos helyzetben vergődő ország ügyeinek vitelét. Önkéntelenül merül fel ezek nyomán a kérdés, hogy az a parlament, melyet múlt év nyarán — hatalma teljében — még a régi »vezér« hozott össze, jelenlegi összetételében alkalmas-e arra a kibontakozási munkára, melynek kizárólag a nemzet egyetemes érdekeit szem előtt tartó, sürgős és bátor foganatosítása nélkül, szemmel láthatólag feltartóztathatatlanul sodródunk gazdasági s egyúttal politikai nagy válságok veszedelmei felé. Mindenekelőtt egy régebbi jelentős politikai eseményre kell visszatérnünk, melynek körülbelül 4—5 év előtt (ha nem csalódom, 1928 nyarán) ugyancsak Debrecen volt a színtere, amelyet a mostani megnyilatkozáshoz viszonyítva legtalálóbban talánDebrecen Is-nek nevezhetnénk el. Akkor is Bethlen István gróf alakéról hangzottak el — és pedig mint aktív miniszterelnökéről... azok a nagysúlyú kijelentések, hogy a mezőgazdaság létre kérdései érdekében autonóm vámtarifatörvényünk mélyreható, sürgős revízióra szorul. Ezek a kijelentések mély benyomást keltettek akkor az egész országban. S aligha túlzók, ha azt állítom, hogy nagyban járultak hozzá a súlyosan érintett mezőgazdák megnyugtatásához, sőt ahoz is, hogy ez a pártpolitikailag már-már ingadozni kezdő foglalkozási ág újból is reményekkel felbiztatva álljon a miniszterelnök úr politikájának támogatói közé. Ezt a nagy horderejű kijelentést, mely hatalmon levő kormányelnök alakéról hangzott el, teljes jóhiszeműséggel fogadhatta el a magyar agrárközvélemény olyannak, mely — felelős államférfi spontán és komoly megnyilatkozásaként — némi joggal volt egyben kormányprogramnak is tekinthető. Abban a komoly ígéretszámba menő miniszterelnöki megnyilatkozásban még mi, az ellenzéki oldalon is gyökeres változást láttunk a kormány gazdasági politikájában... egy újabb, belátóbb, igazságosabb gazdasági irányzat bekövetkezésének első hajnalpirkadását. Semmi okunk sem is volt kételkedni abban. Hisz mi magunk akkor már évek óta mind nagyobb és nagyobb eréllyel mutattunk rá — egyebek mellett — az autonóm vámtarifa gazdagyilkos hatásaira is. S joggal hihettük. Hogy a miniszterelnök úr nem ok nélkül tette meg azt a nagyjelentőségű kijelentést Hogy nem olcsó népszerűséghajhászat (ahogy velünk szemben túloldalról szokták mondani: ^demagógia*) mondatta el vele azokat a súlyos számakat, hanem maga is rájött az igazságra. Személyesen is észlelnie kellett és felismerte a súlyos visszásságot^4ty Egyszóval már akkor, négy-öt év előtt látta a már jelentkező súlyos bajokat s még bizonyosabb, hogy xelőre látta* ... látnia kellett... ezekből a mezőgazaságra, sőt az összfogyasztókra elkövetkezendő még súlyosabbakat Ha nem így lett volna (?), az ő akkori állásából azokat a súlyos kijelentéseket bizonyára nem tette volna meg... óvakodott volna komoly ok nélkül gazdasági aellentéteket kiélezni, s az elnyomottakban létük jobbrafordulását illetőleg indokolatlanul »hiú reményeket kelteni«. Hiába mondja hát most, debreceni beszédében, hogy a bajokat senki sem láthatta előre s hogy a magyar válság csak a világkrízis következménye. Egészen világos, hogy ő maga is látta, sőt annak forrásai tekintetében sem volt kétségben, különben nem tett volna azok egyikének kiküszöbölése irányában ígéretet. A Debrecen I.* ... illetve az akkor tett ígéret mégis ... miért, miért nem, ki mondhatná meg?... mind mai napig beváltatlan maradt. Mindenesetre rossz ómen azoknak a hitelpolitikai s egyéb megnyilatkozásoknak jövőjére s kilátásaira nézve, melyek Debrecen II. ^meglepetései*, s melyeket, ha ^Debrecen I.« után még bízni tudnánk, lelkesedéssel, hozsánnával fogadhatnánk különösen mi, akik ezeket, mint a mai helyzetből való kievickélésre alkalmas egyedül járható utat, a Független Kisgazdapárt megalakulása óta, kezdettől fogva ,annyi demagógiával* hirdetjük. A reminiszcencia «Debrecen I.«-re tehát, melyet » Debrecen II.« vált ki belőlünk, eléggé vigasztalan. Lássuk ezek után, hogyan állunk a parlamenti helyzetet s ezzel a jövő útjait s kibontakozási lehetőségeit illetőleg?... Váloztatott-e s főként javított-e »Debrecen II.« a helyzeten?... Soha még országon jobban meg nem bosszulta magát, hogy parlamentje úgy jött létre, ahogy az 1931-iki magyar képviselőválasztás lefolyt. Hogy úgy a választás időelőtti elrendelésének indoka, mint annak lefolytatási módja minden etikai alapot nélkülöz. Hogy a nemzet előtt a választásig tendenciózusan eltikolta a kormány az ország katasztrofális pénzügyi helyzetét. Sőt láthatólag azért rendelték el időelőtt s meglepetésszerűleg a választásokat, nehogy a nemzet a válság kirobbanása után, annak ismeretében válasszon. Hogy a választások még így is a legbrutálisabb erőszak és törvénytiprások jegyében folytak le, csupán azért, hogy a nemzet szabad ‹ ♦ ♦ ♦♦♦ »♦♦♦♦♦. Két nagy muzsikus Toscanini és Yehudi Menuhin, a csodagyerek-hegedűművész a korkülönbség ellenére jó barátok már évek óta. Most is együtt utaztak egy nagy óceánjáró fedélzeten Amerikából Európába. Együtt zenéltek, vitatkoztak muzsikáról. Ez a kép is a hajón készült: a nagy dirigens kedvesen tréfálkozik a gyerekművésszel