Magyarország, 1932. június (39. évfolyam, 119-143. szám)

1932-06-01 / 119. szám

Ma: Mr Capone élete H­iÁmtér MAGYARORSZÁG ■ ——— 1 ' ■■MN—.­ Budapest, 1932. június 1. szerda Telefon: J. 455—50-től 57-ig, J. 464—18, J. 464—19. XXXIX. évfolyam 119. szám Fontos francia-olasz tárgyalások kezdődtek Párizs, május 31 (A Magyarország külön tudósítójától.) Beavatott politikai körökben nagy érdek­­lődéssel beszélnek egy rendkívüli jelentő­ségű külpolitikai akcióról, amely ezekben a napokban indult meg Franciaország és Olaszország között. Informátorunk meg­erősítette azt a hírt, hogy a Q­u­a y D‘O­r­­saynak egy rendkívül előkelő magasrangú tisztviselője tel­jes mandátummal Ró­má­b­a uta­zott, hogy előkészítse a francia­olasz tárgyalások anyagát. A tárgyalások célja: közeledést létrehozni a két nagyhatalom között. A tárgyalások érintenék Jugoszlávia külpolitikai elhe­lyezkedését is, mert arról van szó, hogy Olaszország és Jugoszlávia között megte­remtsék a békülékenység atmoszféráját. A tárgyalásoknak, melyeket a német ese­mények is aktuálissá tettek, nagy jelen­tőséget tulajdonítanak. Kiélesedett az orosz-japán ellentét Elkeseredett sajtópolémia Japán-amerikai szövetség Oroszország ellen? „A­ japán imperializmus sétaútja a kínai vasúton** Moszkva, május 31. A moszkvai és a tokiói sajtó között rend­kívül éles polémia indult meg. Az Izvesztia, a kormány félhivatalosa és a Pravda, a komintern lap orgánuma, támadó jellegűnek minősítik a japán sajtó szovjetoroszellenes hangját és éles formá­ban válaszolnak. Az Izvesztia idézi a tokiói Nisi-Nisi cikkeit, amelyekben hajtogatást lát Szovjetoroszország ellen, úgyszintén a N i­p o­n című lap cikkeit, amelyek j­a­p­á­n—a­merikai szövet­séget követelnek Szovjetorosz­ország ellen. Az Izvesztia szerint Oroszország Japántól semmi mást nem követel, mint a szovjetorosz határok és érdekek tiszteletben tartását. A japán im­perialista sajtó kiáltozása nem ijeszti meg Moszkvát. Japán kissé túlbecsüli erejét. A kínai vasút nem lesz sétaútja a japán imperializmusnak. Matsudaira nagykövet: „Nem lesz háború** London, május 31. Matsudaira japán nagykövet újság­írók előtt kijelentette, hogy véleménye szerint a­z orosz—japán ellentét nem fog annyira kiélesedni, hogy háborúra kerülne a sor. Japán a békét akarja. Karbinban csak azért vannak csapatai, mert a ja­pán alattvalókat kell védenie. Szovjetoroszország és Japán között nem jött létre megnemtámadási szerződés, de erre nincs is szükség. Honjo döntő vereséget mért Ma tábornokra Mukden, május 31. Karbin mellett tegnap kulminált az a nagy csata, amely M­a kínai és Honjo japán tábornok között jó ideje folyamat­ban van. M­a, aki ide oda pártolt seregé­vel, az utóbbi időben a mandsuriai külön kormány elkeseredett ellensége lett. Most Honjo tábornoknak sikerült M a főcsa­­patát csatára kényszeríteni. A nyílt harc­ban a japán haderő legmodernebb felsze­relésével — bombarepülőgépekkel, tankok­­kal — nagy fölényben volt M a tábornok hiányosan felszerelt seregével szemben. Ma teljes vereséget szenve­­d­e­tt. „DEBRECEN II.« Írta: GAAL GASTON Az egységes párt­­ vezérének­ újabb nyilatkozatai, de főként Debrecenben május 24-én tartott beszéde, kétségkí­vül alkalmasak arra, hogy egyrészt összehasonlító visszaemlékezéseket váltsanak ki, másrészt gondolkozóba ejtsék s elmélkedésre kényszerítsék mindazokat, akik aggódó féltéssel szemlélik azoknak az alkotmányos tényezőknek legújabb fejlődését és változásait (mondhatnék »gyötrődés«­­nek is), melyeknek magatartása, po­litikai összedolgozása, egymáshoz való viszonya szabályozza a súlyos helyzetben vergődő ország ügyeinek vitelét. Önkéntelenül merül fel ezek nyomán a kérdés, hogy az a parla­ment, melyet múlt év nyarán — ha­talma teljében — még a régi »vezér« hozott össze, jelenlegi összetételében alkalmas-e arra a kibontakozási munkára, melynek kizárólag a nem­zet egyetemes érdekeit szem előtt tartó, sürgős és bátor foganatosítása nélkül, szemmel láthatólag feltartóz­tathatatlanul sodródunk gazdasági s egyúttal politikai nagy válságok ve­szedelmei felé. Mindenekelőtt egy régebbi jelentős politikai eseményre kell visszatér­nünk, melynek körülbelül 4—5 év előtt (ha nem csalódom­, 1928 nyarán) ugyancsak Debrecen volt a színtere, amelyet a mostani megnyilatkozáshoz viszonyítva legtalálóbban talán­­Deb­­recen Is-nek nevezhetnénk el. Akkor is Bethlen István gróf alakéról hang­zottak el — és pedig mint aktív mi­niszterelnökéről... azok a nagysúlyú kijelentések, hogy a mezőgazdaság létre kérdései érdekében autonóm vám­tarifatörvényünk mélyreható, sürgős revízióra szorul. Ezek a kijelentések mély benyo­mást keltettek akkor az egész ország­ban. S aligha túlzók, ha azt állítom, hogy nagyban járultak hozzá a sú­lyosan érintett mezőgazdák meg­nyugtatásához, sőt ahoz is, hogy ez a pártpolitikailag már-már inga­dozni kezdő foglalkozási ág újból is reményekkel felbiztatva álljon a mi­niszterelnök úr politikájának támo­gatói közé. Ezt a nagy horderejű kijelentést, mely hatalmon levő kor­mányelnök alakéról hangzott el, tel­jes jóhiszeműséggel fogadhatta el a magyar agrárközvélemény olyannak, mely — felelős államférfi spontán és komoly megnyilatkozásaként — némi joggal volt egyben kormányprogram­nak is tekinthető. Abban a komoly ígéretszámba menő miniszterelnöki megnyilatkozásban még mi, az ellen­zéki oldalon is gyökeres változást láttunk a kormány gazdasági politi­kájában... egy újabb, belátóbb, igaz­ságosabb gazdasági irányzat bekövet­kezésének első hajnalpirkadását. Sem­mi okunk sem is volt kételkedni abban. Hisz mi magunk akkor már évek óta mind nagyobb és nagyobb eréllyel mu­tattunk rá — egyebek mellett — az autonóm vámtarifa gazdagyilkos ha­tásaira is. S joggal hihettük. Hogy a miniszterelnök úr nem ok nélkül tette meg azt a nagyjelentőségű kijelentést Hogy nem olcsó népszerűséghajhászat (ahogy velünk szemben túloldalról szokták mondani: ^demagógia*) mon­datta el vele azokat a súlyos száma­­kat, hanem maga is rájött az igazság­ra. Személyesen is észlelnie kellett és felismerte a súlyos visszásságot^4ty Egyszóval már akkor, négy-öt év előtt látta a már jelentkező súlyos bajokat s még bizonyosabb, hogy xelőre lát­ta* ... látnia kellett... ezekből a me­­zőgazaságra, sőt az összfogyasztókra elkövetkezendő még súlyosabbakat Ha nem így lett volna (?), az ő akko­ri állásából azokat a súlyos kijelenté­seket bizonyára nem tette volna meg... óvakodott volna komoly ok nélkül gazdasági aellentéteket kiélez­ni, s az elnyomottakban létük jobbra­­fordulását illetőleg indokolatlanul »hiú reményeket kelteni«. Hiába mondja hát most, debreceni beszédében, hogy a bajokat senki sem láthatta előre s hogy a magyar válság csak a világkrízis következ­ménye. Egészen világos, hogy ő maga is látta, sőt annak forrásai tekinteté­ben sem volt kétségben, különben nem tett volna azok egyikének ki­küszöbölése irányában ígéretet. A Debrecen I.* ... illetve az akkor tett ígéret mégis ... miért, miért nem, ki mondhatná meg?... mind mai napig beváltatlan maradt. Minden­esetre rossz ómen azoknak a hitel­­politikai s egyéb megnyilatkozások­nak jövőjére s kilátásaira nézve, me­lyek Debrecen II. ^meglepetései*, s melyeket, ha ^Debrecen I.« után még bízni tudnánk, lelkesedéssel, hozsán­nával fogadhatnánk különösen mi, akik ezeket, mint a­ mai helyzetből való kievickélésre alkalmas egyedül járható utat, a Független Kisgazda­­párt megalakulása óta, kezdettől fog­va ,annyi demagógiával* hirdetjük. A reminiszcencia «Debrecen I.«-re tehát, melyet » Debrecen II.« vált ki belőlünk, eléggé vigasztalan. Lássuk ezek után, hogyan állunk a parla­menti helyzetet s ezzel a jövő útjait s kibontakozási lehetőségeit illető­leg?... Váloztatott-e s főként javí­­tott-e »Debrecen II.« a helyzeten?... Soha még országon jobban meg nem bosszulta magát, hogy parla­mentje úgy jött létre, ahogy az 1931-iki magyar képviselőválasztás lefolyt. Hogy úgy a választás idő­előtti elrendelésének indoka, mint annak lefolytatási módja minden etikai alapot nélkülöz. Hogy a nem­zet előtt a választásig tendenciózu­san eltikolta a kormány az ország katasztrofális pénzügyi helyzetét. Sőt láthatólag azért rendelték el idő­el­őtt s meglepetésszerűleg a választá­sokat, nehogy a nemzet a válság ki­robbanása után, annak ismeretében válasszon. Hogy a választások még így is a legbrutálisabb erőszak és tör­­vénytiprások jegyében folytak le, csupán azért, hogy a nemzet szabad ‹ ♦ ♦ ♦♦♦ »♦♦♦♦♦. Két nagy muzsikus Toscanini és Yehudi Menuhin, a csodagye­rek-hegedűművész a korkülönbség ellenére jó barátok már évek óta. Most is együtt utaztak egy nagy óceánjáró fedélzeten Amerikából Európába. Együtt zenéltek, vitatkoztak muzsikáról. Ez a kép is a ha­jón készült: a nagy dirigens kedvesen tréfálkozik a gyerek­művésszel

Next