Magyarország, 1932. október (39. évfolyam, 220-245. szám)

1932-10-01 / 220. szám

4 fogházőreivel együtt megindult a fogház felé. Ráborult a hatalmas fogházőr vil­láira, két kézzel átkarolta és úgy támoly­­gott le a csigalépcsőn. Közben pedig lent a fogház irodájában már várt rá vőlegénye, Gyergyai István, Gyergyainak egy barátja és a Gál iroda vezetői, Singer Béla dr. és Kenyeres Imre dr. Fél egy óra volt, amikor befejeződött a tárgyalás, de csak háromnegyed kettőkor érkezett meg az engedély, hogy Szilágyi Klára elhagyhatja a fogházat. Ezalatt a több mint egy óra alatt mindent előkészí­tettek, hogy Szilágyi Kláránk csak öröme legyen kiszabadulása pillanatában, még kedvenc kutyáját, Peggyt is behozták a fogházba. Végre megjelent a fogházirodában Szi­lágyi Klára. Haja zilált. Ugyanabban a kék ruhában van, amit a tárgyaláson vi­selt, kezében fekete szilszkin bunda. Boldogan borul vőlegénye nyakába, de beszélni nem tud, csak zokog. Amikor meglátja a kutyát, kezébe veszi és sírva, nevetve tűri, hogy a kutya nyaldossa az arcát. A formaságok elintézése van még hátra. Szilágyi Klárának alá kellett írnia a fogházkönyvet, hogy azután elindulhas­son hazafelé. A fogház bezárt kapuja előtt leültették őt arra a csomagra, amelyben ágyneműi voltak. Ott várta, hogy kinyissák elötte a kaput, ami a szabaduláshoz vezet. Ekkor lépett oda Béri Endre. Szilágyi Klári észrevette, fáradt mozdulattal magához intette, kezet fogott vele, de nem szólt semmit. Béri csendesen mondotta Gyergyainak: — Tudom, hogy haragszik rám a Klári, pedig nincs oka rá. — Nem haragszik, — felelte G­yergyai suttogva. — Ön nagyon szépen viselke­dett, nagyon köszönöm magának. Ezután újból odalépett Szilágyi Klári­hoz és őt kezdte vigasztalni. — Látod, — mondotta — nem tudtad el­játszani a szereped... Nem baj, majd el fogsz játszani egy másikat. Szilágyi Klári erre sem felelt, hanem folyton törölgette a könnyeit. — Nyolc kilét fogyott a fogházban — mondotta Gyergyai a körülötte állóknak. — Rettenetes állapotban van, szanató­­riumba kell őt vinnem, hogy egy kicsit magához térjen. Két óra van. A fogház kapuja megnyí­lik, Szilágyi Klára vőlegénye karján ins­­ean kitámolyog, azután beül az ott vára­kozó autóba és hazamegy . .. pihenni. Búcsúzóul még hátraszól: — Rettenetesen szenvedtem, de legjobb­ban annak a szerencsétlen 71 éves ember­nek az emléke fájt. om Éf Aimdar BERLIN: gyengülő. Zárlat (zűrjeiben az előző zárlat): Ma­gyar aranyjár. (7.31) 7.S75, Hagy. korona­jár. (0.40) 0.40, Budapesti kölcsön, 1914. (32.60) 32 60, Nórád, Lloyd (18.25) 17.75, Deutsche Bank (75) 75, Dresdner Bank (61.75) 61.75, Ecidisbank (128) 127.625, AEG (32.50) 31.75, Farben (98.625) 98.­75, Gossti­­­el (73.75) 73, Harpener (75.75) 74 50, Ehein. Braunkohle (174.50) 172.75, Ehein. Stahl (67) 66 375, Siemens-Halske (131) 122.50. BÉCS: egyenetlen. Zárlat (zárjelben az előző zárlat): Na­­tionalbank (1) 165.5, Államvasút (17.70) 17.21, Alpesi (13.05) 1315, Rima (30.59) 20.25, Salgó (31.90) 31.95, Urikányi (51.50) 50.15. PRÁGA: egyenetlen. Z­rlat (zár­jel­ben az előző zárlat): Alpesi (59) 59­ 5, Poldi (9) 357, Prager Eisen (915) 910, Bánya és kohó (1190) 1180, Skoda (524) 521, Pozsonyi Kábel (710) 737, Magnezit (510) 510, Cseh Cukor (505) 500, Brassói (50—52.30) 52.5­­55, Scholler (-) 890. GENFI tőzsde: Urikányi (—) 28.75—29, Ofa (8) 8. Liverpool nyugodt Liverpool, szeptember 30. (A Magyaror­szág tu­dósítójának távirata) Búza októ­berre 5 sh 5 25 d, 5 sh 4 875 d, decemberre 5 sh 5,25 d, 5 sh 5.125 d, márciusra 5 sh 5.875 d, 5 sh 5 625 d. Az irányzat nyugodt. MAGYARORSZÁG 1932. október 1. szombnt Súlyos ítéletet kért Vay Kázmérékra a táblai ügyész „Vay megszegte kötelességét“ — „Mindnyájan jogtalan vagyonszerzésre használták fel helyzetüket“ — mondja a kemény vádbeszéd (A Magyarország tudósítójától.) Tegnap regel kezdte tárgyalni Gedő István dr. táblai tanácselnök Vay Kázmér bűnügyét. Első napon kétórás ebédszünettel este féltízig tartott a tárgyalás. Egész nap iratokat ismer­tettek. A mai tárgyalás elején Medvigy Gábor dr., Vay védője indítványt ter­jesztett elő a bizonyítás kiegészítésé­re, amelyhez a többi védő is csatlako­zott. A tábla azonban elutasította az indítványt. Ezután Kéler Béla dr. főügyész mondotta el rendkívül keményhangú vádbeszédét: — Ennek a bűnpörnek a kipattanása nagy feltűnést keltett, — kezdte vádbeszé­dét Kéler, — ez az ügy kiemelkedik a kö­zönséges bűnpörök sorából részint nagy sú­lyánál fogva, részint pedig azért, mert magasállású közfunkcionáriusok és elő­kelő társadalmi állású urak szerepelnek benne vádlott gyanánt.­­ A vád meggyőződése az, hogy mind­nyájan jogtalan haszonszerzésre használ­ták fel kiváló helyzetüket. A bűnpik­ kö­zéppontjában Vay Kázmér volt belügy­minisztériumi tanácsos áll, aki annak az ügyosztálynak volt a vezetője, amely a legfőbb ellenőrzést gyakorolja az állam­rendőrség felett. De magas hivatali állást töltötte be Klauschek Rezső is. A leg­­ellenszenvesebb alakja ennek a bűnpörnek Halasy Géza, aki sógora Véynak és ezt a rokoni kapcsolatát használta fel arra, hogy magasabb nyereséget, nagyobb hasz­not vághasson zsebre.­­ A törvényszék ugyan felmentő ítéletet hozott néhány fontos vádlottra vonatko­zóan, de az ítélet indokolásában utalások vannak olyan pontokra, amelyek nyíltan kidomborítják azt, hogy a bűnperben sze­replők egytől-egyig az erkölcsi megcsu­­szamlás útjára jutottak. Klauschek Rezső 5000 pengőt fogadott el azért, mert egyik vádlott társára nézve, aki mint műszaki vállalkozó szerepelt, kedvező véleményt terjesztett elő. Littke Kázmérnak kedve­zett és ezzel megszegte a közpályázati szabályzat feltételeit, elkövette a megvesz­tegetést. A vádbeszéd további során az ügyész az egyes vádpontokat vette sorra és első­nek Klauschek és Littke szerepével fog­lalkozott, azután Vay Kázmérra tért át. Vay Kázmér éppen úgy megszegte kö­telességét, mert hiszen sógorától, Halasy Gézától, másrészt Littketől több ízben nagyobb pénzösszegeket fogadott el, ami­kor pedig nyílt versenytárgyalást kel­lett volna tartani, akkor a vele kapcso­latban lévő pályázók az ő jóakaratából szabad kézből kapták meg a munkákat. Vay tehát elkövette az­­at a bűncselek­ményeket, amelyekkel őt vádolja az ügyészség.­­ Halasy Géza pedig rendkívül súlyos szerepet vitt az egész ügyben. Egyszer 7000 pengőt, máskor is különböző összege­ket juttatott állítólag kölcsönképpen sógo­rának, Vay Kázmérnak, de a törvényszéki főtárgyalás során többen is vallották, hogy egyes vállalkozók kizárólag azért társultak Halasyval, mert tudták, hogy ő Vay Kázmér sógora és ezen a réven nagy előnyökhöz juthat. Legalább 18—20000 pengő az az összeg, amelyet Vay sógorá­tól úgy kapott, »majd ha lesz pénzed, visszafizeted«. — Tanúk vannak arra is, hogy Littke egyszer durván kifakadt: *Az ördög vigye el, megint fizetni kell ezeknek a gazembe­­reknek.— Hát mi ez, ha nem a legsúlyo­sabb bizonyíték Vayék ellen? Vádbeszéde végén a főügyész kérte, hogy a tábla valamennyi vádlottat mondja ki bűnösnek megvesztegetés bűntettében, il­letve vétségében és súlyos büntetést szab­jon ki rájuk.­­ Súlyosbító körülmény, hogy a vádlot­tak a kincstárt is súlyosan megkárosítot­ták manipulációikkal, de ezt az anyagi kárt még sokszorosan felülmúlja az az er­kölcsi kár, amelyet a vádlottak visszaélé­seikkel a magyar közéletnek, a magyar állam jó hírnevének okoztak.­­ Ez a bűnper okozta azt, hogy mind szélesebb körökben az a nézet kezdett úrrá lenni, hogy a magyar társadalom életéből, a közéletből kiveszett a tisztes­ség, a becsület és önzés, panama, korrup­ció került a helyére. Ez a feltevés szeren­csére nem áll meg, mert ilyenfajta jelen­ségek csak elszórtan vannak. Általánosí­tani nem lehet, de éppen ezért kérem a nagytekintetű táblát, hozzon súlyos ítéle­tet, hogy még a gondolatát is kiűzze az ilyen felfogásnak a magyar közéletből. A magyar társadalom, a közmorál követel súlyos megtorlást. Kéler főügyész hatalmas vádbeszéde után az elsőrendű vádlott, Littke­ Kázmér védője, Róna Gyula dr. kezdte meg védő­beszédét. A tárgyalást ezután megszakították és délután folytatják a védőbeszédeket. Igyunk „Harmat”-vizet! Megrendelhető: Székesfővárosi Ásványvízüzemnél, I„ Gellért rakpart 1. Telefon : 530-03 Bomba robbant a belgrádi tisztikaszinóban Belgrád, szeptember 30.­ Ma reggel hat órakor a szávai hajó­állomás közelében lévő templomnál egy úriasan öltözött fiatalember a 194. számú hordárnak egy csomagot adott át azzal, hogy vigye a tisztikaszinóba, ő majd utánamegy. A hordár nem sietett a csomaggal, útközben meg is állt beszélgetni, úgyhogy ho­sszabb ideig tartott, amíg a csomaggal a tisztikaszinóba ért. Abban a pillanat­ban, amikor az épületbe lépett, a há­tán lévő csomag, amelyben egy pokol­gép volt elrejtve, felrobbant. A hordár és egy, a közelben­­ tar­tózkodó takarító­ asszony, oly súlyo­san megsebesült, hogy alig egy óra múlva mindkettő meghalt. Hír sze­rint egy tiszt is megsebesült. A rob­banás az épület berendezésében is nagy károkat okozott. A hordárnak még volt annyi ereje, hogy elmondja, miképpen jutott hozzá a pokolgép. A rendőrség széleskörű nyomozást in­dított. A tettesnek eddig semmi nyoma. ÚflCrM, , • » featif­ikősfélmÉrÉM 0 kapható MINDENÜTT A párt fia? Irta: Tildy Zoltán Új kormányunk van. Megszületett" az egységes párt által felidézett vál­ságból a némely kompromisszum ered­ményeképpen. A válság a párt jegyé­ben indult. A párt volt nagy, öncél, minden, a válság első napjaiban. A má­morban, hogy az elmúlt év csendes miniszterelnökét elbuktatia sikerült, egyszerre megfeledkezett a való hely­zetről, saját klubját összetévesztette az ors­zággal. A párt győzelemrivalgá­­sát — elhisszük — zajosan verték visz­­sza a klub sok »szép napot« látott fa­lai, de (ők is hamar rájöttek) a fala­­kon túl a súlyos próbák alatt szenvedő ország fagyos némasággal s ellenér­zéssel nézte az indokolatlan s érthetet­len ujjongást , aztán jött a kiábrán­dulás A nagy bajnokok, akik a kor­­mánybuktató győzelmes csata élén jártak, de szívesen visszafordították volna az idő kerekét! Bár ne történt volna semmi! Ki gondolt volna arra, ki mert volna gondolni arra, hogy a tízéves, rendszer esszenciája: a Párt egyszerre csak elmellőzhető mennyi­ség lesz a válságból való kibontako­zás kérdésében­? Az, hogy végül sikerült egy pon­ton elfogadtatni egy személyi kíván­ságot (nem is a legkívántabbat), nem változtat a dolgon: ebben a válság­ban az egységes párt súlyos vereséget szenvedett. Eljött a »párt fia« s figyelmen kí­vül hagyta a párt törzsfőnökeit, akik magános tükör előtt talán már jö­vendő fejdíszeiket igazgatták. Eljött s nem folytatta le a szokásos előké­szítő tárgyalásokat. Nem tartotta szükségesnek önnön útját ott benn a pártban egyengetni, nem puhította a neve hallatára lázongókat. Hiába példálóztak erről, nem vette igénybe a párt s­ cölöpembereit­, hogy erős fundamentumot teremtsen magának, új emberek s idegenek kormányát prezentálta a »párt­ra«. Mert így köszöntötték őt az első ünnepi találkozón. A párt fia? Azt érezzük, ez a kitétel már csak olyan rezignált vigasztalás, olyan biztatás­­féle a pártnak: ne féljetek, a mi fiúnk jött. S bizonyosak vagyunk: a párt csalódni fog, ha azt hiszi, hogy sem­mi sem változott s mehet nagy vígan a pártmonopólium a maga tízeszten­dős szekerén tovább. Mi most az országra gondolunk. A" szenvedő, súlyos gondban élő, életéért viaskodó s szörnyű vias­kodásában is hősiesen kitartó magyar népre. A tör­ténelmi felelősségre, amelynek jöven­dőbe nyúló ívei alatt meg kell hajol­nia mindenkinek, aki az ország életé­ben irányító szerepet vállal. A felada­tokra gondolunk, amelyek elvégezet­­lenül tegnapról s tegnapelőttről, itt maradtak s akadályozzák gazdasági és politikai életünk vérkeringését. Feladatokra, amelyeknek elvégzésével kisemberek aprónak látszó nagy élet­gondjait kell sürgősen megoldani az ország szociális egyensúlya érdekében is s másokra, amelyeket nagyobb perspektívák tárnak fel ma, holnap, holnapután. Micsoda szűk, kicsiny attribútum ezekhez a feladatokhoz mérten a „párt fiának” lenni. Ezé a párté,mely nem egyéb már egy nagy időszerűt­lenségnél a magyar életben! S álta­lában milyen elmérése az időknek, feladatoknak, szempontoknak pártot, pártérdeket (bármelyikét) tenni elő­térbe a nemzet mai válságában. A párt, minden párt, csak eszköz lehet az égnek meredő és mélységekig érő problémák megoldásában. A fontos nem a párt jövője, hanem az országé, nem pártemberek boldogulása, ha­nem a magyar népé.

Next