Magyarország, 1933. november (40. évfolyam, 249-272. szám)

1933-11-03 / 249. szám

4 Százezrek vettek részt Mindszentek kegyeletes ünnepében Felavatták a Hősök Emlékoszlopát (A Magyarország tudósítójától.. Langyos időjárás, ragyogó napfény volt Mindenszentek napján Budapes­ten. Zsúfolt villamosokon, autóbuszo­kon, autók hosszú során százezrek ke­resték fel­ a temetőket, hogy elhúnyt kedveseik emlékének áldozzanak. A krizantémok milliói hófehér kertté varázsolták erre a napra a temetőket. Alig volt sír, amelyre ne jutott volna mécses és virág. Nagy tömegek ke­resték fel a nemzet elhúnyt nagyjai­nak síremlékét. Fényes külsőségek között avatták fel szerdán délután a Hősök temető­jének új emlékművét. A 40 méter ma­gas emlékoszlopot díszsisakos rend­őrök,-­­ katénás díszszázadok és front­harcos oszlopok vették körül, amikor megérkezett a­­kormányzót Megjelent­ József főherceg, a főváros vezetősége és Keresztes-Fischer belügyminiszter, sok magasrangú katonatiszt­e­ és egy­házfő. Az avatóbeszédet Sipőcz Jenő polgármester mondotta. A honvédség nevében vitéz Ná­­nássy-Megay altábornagy beszélt, az­után elsőnek a kormányzó tette le babérkoszorúját az emlékműre, végül Húsz István tábori püspök áldotta meg az­ emlékét. Az ünnep után a kormányzó kíséretével végigjárta a hősi temető parcelláit, ahol ma már nincs jeltelen sír. összesen 17.392 ka­tona nyugszik a hantok alatt, közülök Vili magyar. A nemzeti egység pártjának­­ kül­döttsége szerdán délben megjelent Kossuth Lajos­ mauzóleumánál. Temple Rezső mondott emlékbeszé­de­t­ A kormánypárt tagjai ezután Rubi­­nek Gyula síremlékét koszorúzták meg. Az egyetemi ifjúság külön ünnepsé­gen adózott a világháborúban elesett bajtársai emlékének. Putnoky István koszorúzta , meg az egyetem mellett épített emlékművet, majd az ifjúság kivonult a kerepesi temetőbe és ko­szorút helyezett a nemzet nagyjainak sípjára. Sipőcz­­polgármester, ünnepi beszédet mond a­ Hősök új emlékoszlopa előtt a Hősök Temetőjében A Mától a CITYBEN KING KONG MAGYARORSZÁG Chaplint hír szerint augusztusban elrabolták a banditák Csak most •–derült fény" az állítólagos 200 000 dolláros megsarcolás ügyére Miért hallgatott Charlie? Párizs, november 2. Itteni lapoknak jelentik Los Ange­lesből, hogy most derült ki, hogy Char­­lie Chaplin is gangszterek kezére jutott, akik csak húszezer dollár vált­ságdíj ellenében bocsátották szabadon. Chaplinnak gangszterek által való elrablása augusztusban történt és ta­lán most sem derült volna ki, ha egy bírósági tárgyalás során a banditák­nak ez a csinyje nem jutott volna nyilvánosságra. Chaplin ugyanis annak idején a kö­vetelt összeg megfizettetésével gon­doskodott szabadulásáról, de nem ér­tesítette a hatóságokat. Hogy titko­lódzásának mik voltak indító okai, eddig nem derült ki. Váratlan jóvátételhez jutnak a Földhitelbank hitelezői Ezzel a kilátásba helyezett 16 százalékos kvóta 25 százalékra emelkedik (A Magyarország tudósítójától.) Jelentette a Magyarország, hogy a megbukott Földhitelbank ez idei köz­gyűlésére egy részvényes által beter­jesztett és később visszavont napi­rendi indítványát annak megvizsgá­lására kiküldött­ albizottság a meg­állapított észleletek alapján nem hagyja elintézetlenül. Bár az október 26-ikán megtartott közgyűlés a Visszavonás folytán nem tárgyalhatta az indítványt és az en­nek nyomán készült jogi előterjesz­tést, a felszámolást végző P. K. azon ígérete alapján, hogy a jogi albizott­ság megállapításaira november 15-éig véglegesen állást foglal, tárgyaláso­,­kat folytat az érdekeltekkel, amely tárgyalások eredményeként máris mutatkozik, hogy Az összhitelezők javára körülbe­lül 800.000 pengőnyi jóvátételt té­rítenek meg, ami által kilátás van arra, hogy a fedezetlen hitelezők az eddig jelzett 16% helyett a 25%-os kvótában része­sülnek. Három izgalmas nap­­• /-■ A m­ f g.!k.cí...z ?.r. - i'.t­.yscóíjom. .... a valutafronfonÉ& -se Legmélyebb pontján a dollár budapesti jegyzése A font 25 fillérrel esett (A Magyarország tudósítójától.)­ Két­­napi szünet­ után ismét fontos illírek ér­keztek a nemzetközi valutapiacokról és meg lehet állapítani, hogy három nap alatt, kedden, szerdán és csütörtökön jobb izgalmakon ment keresztül a világ Ezt az izgalmat a dollár és a font mér­téktelen árhullámzása idézte elő. Vasárnap nyilvánosságra került, hogy az Egyesült Államok állítólag egym­illiárd dollárt dob piacra, hogy ennek ellenében aranyat vásároljon. A nemzetközi speku­láció eleinte nagy riadalommal fogadta ezt a bejelentést és hétfőn valóban megkezdő­dött a dollár áresése. Kedden azonban — és erről, a magyar közönség még nem ér­tesülhetett — hirtelen ellenkező végletbe csapott a­ spekuláció, mert a világ minden részein emelkedni kezdett a font­ és a dol­lár. Zürichben a font 6.5 és a­ dollár 5.5 centime-mal zárult magasabban, mint hétfőn. Ez­zel összefüggésben a Magyar­­ Nem­zeti Bank­ kedden a dollár és a font ár­folyamát 5,5 fillérrel felemelte. E javu­lás után következett szerdán , a nagy visszaesés, amikor nálunk, szünet volt a tőzsdén, a külföldi piacok jórésze azon­ban zavartalanul működött. Szerdán is­mét ellanyhult a dollár, Zürichben 3,38 frankra esett vissz, ugyanekkor a font 16,25 frankig esett, ami lényeges gyengü­lés a keddi javulás után. ., A valutapiac csütörtöki napja is nagy áresésésekkel köszöntött be, jóllehet a nemzetközi" spekuláció a keddi javulás után már arra következtetett, hogy Roose­­velték eladásokkal nem fogják nyomni a piacot és mégsem valósítják meg az­ aranyvásárlással kapcsolatos tervüket. Ezzel szemben Zürichben az angol font 16,09 frankon zárult, a dollár záróárfolya­ma 3.345 frank volt. Akik egy pillanatig is kételkedtek abban, hogy az Egyesült Államok nem tud az aranyvásárlásokh­oz szükséges olyan kiegyenlítő alapot terem­teni, mint­ Anglia, azokra rácáfolt a csü­törtöki nap eseménye. Nálunk a dollár újabb 10 fillérrel, az angol font ismét 25 fillérrel olcsóbodott. A külföldi hatás alatt a Magyar Nem­zeti Bank ugyanis a dollárbankjegy ár­­folyam­át 3,67—3,77 pengőben állapította meg. Ezt az árfolyamot már csak hajszál választja el attól a mélyponttól, amelyen a dollárt valaha legalacsonyabban Buda­pesten jegyezték. A kora­­délutáni esemé­nyek még inkább azt mutatják, hogy Roo­­sevelték hozzákezdtek az arany vásárlás­hoz, mert Zürichben zárlat után magán­­táviratok 3,32 frankó és dollárárfolyamról és 16.05-ös fontárfolyamról számoltak be. ldogtalták állásukat­ a tehetségverseny győztesei (A Magyarország tudósítójától.) Október 28-án hirdették ki az Or­szágos Kereskedő és Iparos Szövetség által rendezett tanulmányi verseny eredményét. Egy hét leforgása alatt 16 versenyző alkalmaztatást talált rész­ben bankokban, részben pedig magánvállalatoknál. A verseny el­nöksége megalapította, hogy a győztesek közül többen nem tartanak igényt állásra, mert vagy tanulmá­nyukat folytatják, vagy pedig családi vállalatoknál nyertek alkalmazást. Az állásba helyezéseket nagy mérték­ben megkönnyítette, valamely­­ idegen nyelvnek ismerete, ami ma nélkülöz­ A CTJrf­k lyi ifik llal nagy sikert aratott 9$ 1 ffd&iPB és A METRO-filmje: FRA DIAVOLO corvm 1933. november 3. péntek hetetlennek látszik a gazdasági pá­lyákon való érvényesülésnél. Az ide­gen nyelvtudású versenyzők kivétel nélkül kaptak állást. Litvinov a Berengárián elindult Amerikába Hazatérőben hosszabb időt tölt Berlinben • Az orosz hadihajók nápolyi ünneplése Párizs, november 2. Litvinov szovjetorosz külügyi nép, biztos ma a Berengárián elindult alge­­rikai útjára. Tegnap megjelent Pa In­­le­vé ravatalánál. A moszkvai rádiójelentés szerint Litvi­nov amerikai tanácskozásairól visszatérve Berlinben hosszabb időt fog tölteni. Ber­lini látogatásának célja a német orosz külkereskedelmi viszony élénkítése lesz. Róma, november 2. A Nápolyban horgonyzó szovjet hadi­­hajók tisztjei, valamint az orosz nagykö­vet és felesége tiszteletére rendezett ün­nepségek tovább folynak. Szerdán villás­reggeli volt egy olasz torpedórombolón, majd az orosz vendégeket elvitték a capril híres Kékbarlang megtekintésére. Ezután a capril polgármester adott fogadó estélyt. Az oroszok meglátogatták P­oi­m­­p­e­­­i­t is. Mint Moszkvából jelentik, a nápolyi fo­­gadtatás nagy megelégedéssel tölti el a szovjetet. Hivatalos helyen remélik, hogy legközelebb Leningrádba látogat el az olasz flotta. Az olasz katonai küldöttség küszöbön álló moszkvai látogatása, mint hivatalos orosz körökben már most kije­lentik, az olasz—orosz barátság megingat­­hatatlanságának a bizonyítéka. Dovgajevszkij tesz a washingtoni nagykövet Moszkva, november 2. Itteni beavatott körökben hírlik, hogy washingtoni orosz nagykövetté Dovga- l­e­v­s­z­k­i­j mostani párizsi nagykövetet nevezik ki. Tizenöt évi fegyházra ítélték a feleséggyilkos szigetmonostori gazdát (A Magyarország tudósítójától.) A pestvidéki törvényszéken Márton Albert dr. törvényszéki tanácselnök ma hirdetett ítéletet Lakatos Márton, szigetmonostori feleség­gyilkos­ bűn­ügyében. Lakatos Márton ez év feb­ruárjában feleségét egy karóval úgy fejbefújtotta, hogy az asszony két nap múlva meghalt A gyilkos gazda ellen a kir. ügyészség házastárson el­követett szándékos emberölés bűn­tette címén vádat emelt. A korábbi tárgyaláson a tanúk val­­­­lomásából kiderült, hogy a 61 éves gazda iszákos ember volt, brutálisan bánt feleségével és családjával. Jó­szágállományát eladta és a pénzt mind kocsmázásra költötte. A tra­gikus eset napján a gazda azért tá­madt feleségére, mert az asszony el­törte a lopótököt, hogy ne ihasson több bort. Leányai, akiket szintén ki­hallgattak, azt­­vallották, hogy apjuk ü­tötte-verte őket és anyjukat többször véresre sebezte. A mai tárgyaláson Németh Ödön dr. törvényszéki orvosszakértő előterjesz­tette orvosi véleményét. A perbeszé­dek elhangzása után a törvényszék Lakatos Mártont bűnösnek mondotta ki házastárson elkövetett szándékos emberölés bűntettében és ezért 15 évi, fegyházra ítélte. Az ítélet nem jog­­erős.­­• — (Gyászrovat.) Irsik Józsefné főgimná­ziumi tanár mej. sz. Zádor Ilona f. évi november hó 1-én hosszú szenvedés után meghalt. Temetése pénteken e hó 3-án, 14 órakor a krepesi úti temető halottas­házából történik.

Next