Magyarország, 1933. december (40. évfolyam, 276-295. szám)

1933-12-05 / 276. szám

HŰSÉG MIKLÓS ANDORHOZ Miklós Andor lapjába írjuk ezeket a betűket és míg írjuk őket, néhány száz méterrel odébb tőlünk, átadják a földnek azt, ami Miklós Andorból múlandó volt. Most teme­tik. És mi mégis tudunk az íróasztalnál ülni, cikket írni, mon­datokat szerkeszteni, a szavak súlyára vigyázni, a mondato­kat kihangsúlyozni, írni. Ezren és ezren, kik talán — ezzel senkit nem akarunk megbántani — nem voltak olyan közel hozzá, nem juthattak annyira a közelébe, most siratják, hideg decemberben fagyott földbe temetik, mi fűtött szobá­ban cikket írunk, írást szerkesztünk. És ez így jól van. Mert míg mások temetik, mi folytatjuk Miklós Andort. Műveiben őt magát. .­­. Mert folytatjuk. Ebben a fekete órában is hallatjuk és hangoztatjuk, ha ma még fátyolba hangon is, de az élet szavát hallatjuk. Miklós Andor életpárti volt. Ura és mestere, ma már fájdalom eltávozottja az életnek, de életpárti volt. Élet­párti volt az íróasztal mellett és most életpárti a ravatalon. Amit alkotott, nem órákra, nem évekre alkotta, de a magyar élet, a nemzet kollektív életének mérhetetlen időtávlatára. Művét nem temeti magával és ha minket itt hagyott, azért hagyott itt, hogy dolgozzunk. Az ülés tart. Folytatódik az élet és folytatódik az ő alkotása. Amely erős és időtálló. Művét csorbítatlanul visszük tovább, min­dent ami az övé volt, az írói gondolatokat és a nyomdai gépeket egyaránt. Munkatársai, nagyok és kicsik, mind a helyükön. Itt ebben a házban nem tolunk odébb egy hamu­tartót sem, mindennek úgy kell lennie, amint volt, amikor ő élt. És él ma is. Bennünk. Akik — így érezzük — nem túl­éltük őt, de hordjuk őt magunkban.­ Szellemét és szellemies­ségét, lelkét és lelkiességét. Amit ránk hagyott, a politikai végrendeletet, nem ma kell betanulnunk. Ezt tőle százszor hallottuk, okos, csendes hangján, amint mondta, szavaival mindig a dolgok velejéig érve, hogy akár álomból riasztva­­is tudnék recitálni. A revízió történelmi magyar gondolata, a magyarság politikai és társadalmi konszolidációja, melynek e nemzedék számára legbiztosabb támasz és legfőbb bizto­síték a kormányzó Horthy Miklós elhivatott személye és az ország gazdasági talpraállítása és újraszervezése — ez az a három pont, amit ránk hagyott munkatársaira és közönsé­gére, íróira és olvasóira, de — nem túlzunk — arra a magyar jövendőre is, amelyért ő élt, dolgozott, áldozott. Mi ezt a hagyatékot híven megőrizzük, de nem úgy, hogy emlékké, merevítjük, hanem a napi életben elevenen kiteljesítjük. Miklós Andor házában tovább építjük azt­ a szellemi épület-­­ csoportot, amit mi ránk bízott. ... , - ■ .V- t■ . - ; zr- ■ Elég erőseknek érezzük magunkat a feladatra? Elég mél­­tóaknak? Igen! Hogyne bíznánk meg erőnkben, amikor ő mérte meg azt, hogyne tudnák magunkat méltóknak, amikor ő nem ítélt méltatlanoknak. Tudjuk, hogy szabad tovább dolgoznunk, de ha szabad, akkor kell is.­A jog most köteles­ség. Folytatjuk az ő életét, folytatjuk agyunkban, karunk­ban, a nyomdai és az írógépek, a töltőtollak és a kézirat­papirosok, mind arra valók, hogy ebben ő éljen tovább, a betűben, amit leírunk és a szellemben, amivel ezeket a betű­ket megtelítjük, ez pedig — fogadjuk — az ő szelleme lesz. M­iklós Andor él, az órán mélyen megadatik a földnek, is mondjuk, hogy él. Miklós Andor él, mert él a műve és mert ab­ban nem változik semmi. Minden a helyén marad és min­denki, itt ebben a házban, ebben a miklósandori magyar szel­­l­­emi impériumban, nem mozdul el a helyéről sem egy ember, sem egy szög. Minden marad a régiben. Nem jól mondjuk. Minden tovább fog élni, napról-napra megújhodni, szavunk nem lesz halkabb, habár hangunk ma még könnytől fátyolos és karunk sem gyengébb, ha kezünket ma még meg is remeg­­teti a fájdalom. Az útravalót, amit tőle kaptunk, nem her­dáljuk el, munkásai leszünk továbbra is egy műhelynek, ahol a munka pillanatig sem állhat meg. És amikor így cselek­szünk, akkor cselekszünk az élet törvénye, de ugyanakkor az ő szelleme szerint is. Vizes szemmel álltunk ravatalánál, de vidám szívvel ülünk le íróasztalunkhoz. Nincs megállás, nincs változás. Vezérünk volt és marad . Miklós Andor, mű­veinek integritását pedig megőrizzük legjobb erőinkkel. Nem mindennapi órában tesszük ezt a fogadalmat, ame­lyet meg fogunk tartani, mindenki közülünk addig, amíg élete gyertyája tart. És ha valakinek megint el kell menni közülünk, elmenni az ismeretlen tartományba, honnan még nem tért meg utas, úgy az bátor szívvel fog mehetni, mert helyét átadta egy ifjabbnak, valakinek abból a nemzedékből, amely minket folytatni fog, mert folytatni kell. Keletkezés, élet, elmúlás mindez az élet misztériumát szolgálja, ezt a nap­fényes, tiszta...világos misztériumot." Az­ élet halhatatlan. És a munka­ is az. Miklós Andor testét eltörte a hálás, de Miklós Andor műve töretlen. Nincs repedés a téglákban, itt minden­­ pontosan működik, idegszálak a koponyákban és villany­­huzalok a falakban. Isten Veled Vezérünk...„A Te - tanításodnak hódolunk, am­ikor ,halálodban köszöntjük a halhatatlanságot, "elmúláson­­túl az életet. A gép nem állt meg és az alkotó sem pihen. Halottam is tovább dolgozik eleven seregében. ­ Mas Mz egyiptomi fcei*esztttika Ara 10 miére 5/eff! M nB SBB m&iW ''B «i n* JM bMB ?9R ilfB Jffly Emf B BBk H IS WA B« Hm K M bwm tsn­ejw hmV Mt|V gHesS JHH ^V&Ejbt Jnv A Hm­ Bj xShSbsj BB8 JHSBflflBK| «ww tmerI ^f6 wHB jg5§­ 70us fagss ^SkI ^*w A JEftff jt /w5EflB'jSci Rwfv mj hh HH K ■ VA| «y| HB ^#3 Sr ^sSi aga gpB wl 5^6 &hem Ifa ^B8 ifingly J Mr ij^ra femi Be­^5 Budapest, 1933 december 5 kedd Telefon: 455—50-től 57-ig, 464—18. 464—19. XL. évfolyam 276. szá m

Next