Magyarország, 1933. december (40. évfolyam, 276-295. szám)
1933-12-05 / 276. szám
ri a világsajtó Miklós Andor haláláról Miklós Andor halálának híre rendkívüli gyorsasággal terjedt el nemcsak a fővárosban és az országban, de egész Európában, sőt az Óceánon túl is. Szinte még nem is jelentek meg a budapesti utcán az első gyászkeretes lappéldányok, amikor Amerikából megérkezett már az első részvéttávirat a Newyork Times rádió jelentése alapján. A Budapesten megjelenő napilapok közül — Az Est-lapokon kívül — sorrendben elsőnek a Pester Lloyd estilapja közölte a közönséggel a tragikus eseményt. Cikkében többek között a következőket írja: — Mint lapkonszernjének vezetője, mélyen belelátott a belpolitika szövevényébe és a nemzetközi diplomáciába s jónéhány vezető államférfi bizalmát élvezte. Művészeti és irodalmi ügykben is éreztette befolyását, mindig, mint a haladó liberális szellem harcosa Egy Briareus, száz karral dolgozó munkás férfi hunyt el vele. Az Esti Kurír azzal kezdte cikkét, hogy váratlanul és fiatalon halt meg a magyar újságírás és lapkiadás egyik vezető alakja, aki már ifjú korában feltűnt tehetségével, rátermettségével, kitűnő ítélőképességével, majd így folytatja: — Eredményei, munkássága áttörést jelentettek a magyar újságírásban és lapkiadásban, szellemi és technikai részben egyaránt. Halála súlyos veszteséget jelent a magyar újságírásnak és lapkiadásnak és általános, mély részvétet kelt a társadalom és közélet legszélesebb rétegeiben. A Pesti Hírlap cikkében többek között a következőket mondja: — A szíve ölte meg, amelyet teljesen elhasznált több mint három évtized hajszás és izgalmas újságírói munkája. Egy darab fehér papiros, amit a szerkesztőségi szójárás »kutyanyelv«-nek nevez, toll és kalamáris — ez volt az az eszköz, amellyel pályafutását megkezdte. Szerette és mindennél nagyobbra becsülte a mesterségét, az újságírást és újságcsinálást. Minden dolgozni szerető ember gönyörűséggel és elégtétellel mélyedhet el Miklós Andor pályafutásának szemléletében, mert ezt a dolgos embert az a kemény munka vitte, emelte, amelyet napról-napra elvégzett. Az ilyen pályafutásra szokták azt mondani, hogy szagyogó. Miklós Andor azonban mindig az maradt, aki a kezdet kezdetén volt: halk beszédű, nyájas modorú, higgadt, csendes, szerény ember. Ha lekötötte magát valamely irányhoz, ehez hű maradt, bár 1933. december 5. Kedd MAGYARORSZÁG II MI* kötött, viruljon tovább, éljen tovább a magyar közélet, a magyar haza és a magyar újságírók javára- Indítványára az elnöki tanács egyhangúlag elhatározta, hogy részvétiratot küld Az Est-lapok szerkesztőségeihez és a gyászoló családhoz. Mélyen megrendülve, hangtalanul távoztak a gyászoló újságírók a gyászülésről életet, ragaszkodást, amellyel Miklós Andor az édesapját körülvette. Szeretetéből bőségesen jutott testvéreinek, Fennynak, Zoltán Béla, a New York igazgatója feleségének, Kálmánnak, a Pharmacia dobozgyár igazgatójának, Lászlónak, az Újságüzem rt. alelnökének, Jolánnak, aki Miklós Andor felejthetetlen munkatársának, Sebestyén Arnoldnak az özvegye és Dezsőnek, aki mérnök és egy rádió berendezési vállalat tulajdonosa. Unokaöccsei, unokahugai, sógorai és sógornői is mind érezték ennek a nagy léleknek, nemes szívnek a melegét, a családi érzésbensőségének sugarait. Miklós Tindor családfa Miklós Andor rajongásig menő szerelemmel viseltetett felesége Gombiszögi Frida, a nagy művésznő iránt és végtelenül szerette 85 éves Nagy édesapját Miklós Sámuelt. A köztiszteletben álló öregúr gyakori vendége volt fiának a szerkesztőségben, s megható volt látni azt a fiúi hegye- Miklós Andor ravatala a halottasházban 3 mi történt is, ma nem tagadta meg a tegnapját. A Magyar Hírlap így ír: — Őszintén jó ember volt, barátainak igazi barátja, minden becsületes ügynek erős támasza. Nem csupán mestersége és hivatása, de levegője, kenyere, vize volt a lapcsinálás. Hibátlanul tiszta jubiciuma volt, szabatos, finom stílusérzéke, nagyszerűen friss újságírói szemek. Tekintetes úr maradt. Visszautasította a magyar és külföldi kitüntetések sorát. Mégis volt egy kitüntetési dekrétuma, amely íróasztala fölött függött: a nyomda jelentés arról a háborús napról, amikor 170 000 példányban jelent meg Az Est. Útbaigazításért jártak nála miniszterelnökök és főpapok, híres művészek és bankvezérek, elesett emberek és tanácstalan fiatalok. Mindenki azzal az érzéssel távozott, hogy értékes útbaigazítást kapott egy nyugodt, erős, tiszta fejtől. És mindenki vitt magával egy jó emléket egy jó emberről. Az Újság cikkében többek között a következőket írja: — Fiatalon hagyta itt széles munkaterületét, eddig is rengeteget alkotott. Egyéniség volt. Soha nem tudott kitaposott utakon haladni, folyton újabbra, nagyobbra, eredetibbre törekedett, új csapásokat vágott. A Budapesti Hírlap cikke többek között így emlékezik meg róla: — Elvesztését őszintén gyászolja a magyar sajtó amelynek éveken át''váló, köztiszteletben álló, igen jelentős ténye