Magyarország, 1934. november (41. évfolyam, 247-270. szám)
1934-11-03 / 247. szám
1 V. ~ ára 1© fillér MAGYARORSZÁG XLI. évfolyam, 247. szám Szerkeszti Szerkesztőség és kiadó-Budapest, 1934. 7 VT m TT V T A IA C hivatal telefonszámait november 3. szombat fólLAU I L A if 45-5-50 — 57-ig, 46-4-18 Krisztus a gyárban Gyárak, műhelyek munkáscsoportjai előtt vetette fel a kérdést Ravasz László: mit találna maKrisztus, ha egy gyárban megjelenne? A kérdés rendkívül izgató, hiszen olyan gyökereket érint, amelyek a mai ember életét, egész testi-lelki nyomorúságát döntően befolyásolják. Az bizonyos, hogy Krisztus szeretetet nem mindenütt találna. Szeretetet, amely nélkül nincs élet, nincs harmonikus munka, nincs jelen és nincs jövő. »Mert mit ér, ha az egész világot meggyőzitek is, ha nincs bennetek szeretet ne Hogy mit ér, azt látjuk. .. A tőkét számtalan oldalról ostromolják. Szemére vetik, hogy fél a szív legkisebb dobbanásától is, hogy könyörtelenül csak önmagát nézi. És a maga rabszolgaságától irtózó ember hajlandó a tőkét pénznek tekinteni. Akinek sok pénze van, az tőkés. Akinek kevés van, az nem tőkés. Pedig a tőke: szellem. A tőke: lelki beállítottság. A tőke: álláspont, szemléleti mód, jellem. A tőke némely fajtája: az emberi lélek elferdülésének egyik tünete. A termelő és munkát adó tőkére szükség van, hiszen ez az alapja az egész mai termelési rendnek. De az a tőke, amely mindig készen áll mások megrövidítésére, eltaposására: távol van minden szeretettől , távol van Krisztustól. A hadianyagi üzemek félelmetes telepei, a bányák sötét mélységében éhségsztrájkoló tömegek panasza, a világot behálózó acél- és petróleumtrösztök kegyetlen szövevényei — mind-mind megtestesülései a szeretet híján kevélykedő léleknek. S ha Krisztus nemcsak a gyárban tenne látogatást, hanem kint, a mindennapi életben is, ha a drága zsemlyétől, tejtől kezdve a téli hidegben didergő kályhákig, a családtalanul tengő tisztviselőkig, a földtelen zsellérekig, a zsúfolt cselédlakásokig, a hitbizományokig és a skatulya gyufáig végigpillantana a mai ember életén, elborzadva látná, minő vasláncok fonják keresztülkasul a népmilliókat, a bölcsőtől a koporsóig. Vájjon Krisztus mit cselekedne az 5 dédelgetett, forrón szeretett szegény testvéreiért? Vájjon remélné-e, hogy ez a kegyetlen szemlélet, ez a kíméletlen lélek befogadja őt s magához öleli a munkásokat? Vájjon ő, aki az emberi lélek legmélyéig látott s megbocsátott minden tévedést, bűnt és ferdeséget, meg tudná-e bocsátani a milliókat nyomorban tartó s lelketbénító erőszaknak s önzésnek ezt a világot elborító szörnyűségét? Vájjon ő, aki jobban örült egy megtértnek, mint kilencvenkilenc igaznak, remélné-e ennek a lelkiségnek a szeretethez való megtérését? S bízna-e abban, hogy az egykori gazdag ifjúval ellentétben, aki nem tudott lemondani, ez a lélek majd lemond igazi természetéről és hatalmáról? Ha az ember csak szeretni tudna, ha önmagában mindig másokat is látna, ha azonosítani tudná a maga örömét, fájdalmát mások örömével és fájdalmával, akkor nem lenne fillérekért görnyedő tüdővészes gyermek, nem lenne a nyomortelepeken ezer és ezer koldus, nem lézengenének az utcákon munkanélküliek, nem pusztítaná a népet az egyke, iszákosság és éhség. Ha a szeretet hódítása nem állana meg mindig bizonyos határokon, akkor Krisztus vidáman daloló munkások között járna a gyárakban és földeken, sőt a tőkések között is. Akkor többen gyakorolnák az egymásért küzdő élet örömetadó tevékenységét. De igaza van Ravasz Lászlónak. Krisztus ma a munkások szívében él, Krisztust ma a munkások értik meg. Az a tőke pedig, amely nem ismeri a szeretetet, csak uralkodik rajtuk. Francia szuronyerdő / 0 a Saar-vidék határán Új francia rémregény Jankapuszta körül A „Paris Soir“ magyar jobbágyokkal, éjjel-nappal lövöldöző vad usztasikkal borzongatja olvasói idegeit Sándor király ismeretlen nyilatkozata a jugoszláv-német barátkozásról Párizs, november 2. A La Presse című lap Bécsbe küldött tudósítója, George Suarez beszámol arról, hogy a marseillei merénylet Franciaország jóhírnevére súlyos csapást mért. Bécsben, amely Kelet-Európa megfigyelőállomása, — írja a tudósító — nem csinálnak titkot abból, hogy Németország befolyása Belgrádba Sándor király uralkodásának utolsó napjaiban lényegesen megnövekedett. Jóllehet, Barthou vissza tudta téríteni Jugoszláviát a francia érdekkörbe, mégis, Belgrád nagyon előrehaladt a Németországgal folytatott gazdasági tárgyalások terén. Sándor királyt az új politikai irányválasztásra részben személyi, részben általános jellegű politikai okok késztették. Egyik előző párizsi látogatása alkalmával Sándor királyt a francia hatóságok igen figyelmetlenül fogadták. A király kevéssel azután Berlinbe utazott, ahol megkülönböztetett udvariassággal fogadták. Néhány héttel később Bécsbe látogatott el, ahol egy ottani kiváló francia személyiség előtt a következő kijelentéseket tette: — Franciaországra lehetetlenség számítani. Franciaország minden két hónapban cseréli kormányát és sohasem tárgyalhatunk ugyanazokkal az államférfiakkal. Egyébként a francia államférfiak minden jószándékuk ellenére is képtelenek felszabadítani magukat pártjuk szempontjai alól. Éppen ezért Berlin felé fordulunk. Berlint és Belgrádot semmi ellentét sem választja el egymástól, Berlin nem cseréli kormányát naponta és segítségünkre lehet Olaszországgal való kapcsolatainkban. A tudósító a királynak ezzel a kijelentésével összefüggésbe hozta azt a fényes fogadtatást, amelyben Göring tábornok Sándor király temetése alkalmával részesült. Kifogásolja, hogy Göring a gyászmenetben ugyanolyan helyet foglalt el, mint Pétain tábornagy, aki pedig egy győztes szövetséges hadsereg élén áll. Sajnos, — írja a tudósító — mindezekből mélyreható következtetéseket vonhatunk le. A kisantant egyik állama, amely Franciaország csodálaatára és barátságára a legméltóbb, elfordul tőlünk és volt ellenségeinknél keresi azt, amit minálunk nem talált meg :a kapcsolatok szilárdságát és a külpolitika erejét. Németország — írja aggodalommal a tudósító — erős helyet foglal el Jugoszláviában kelet kapujánál. Amellett pedig ismét befolyási körzete alá igyekszik vonni Magyarországot és Ausztriát, amelyet a francia politika elhanyagolt. Mindenesetre — fejezi be cikkét a tudósító — Németország és Olaszország húzza hasznát a francia diplomácia hibáinak. Miért mondott le a jugoszláv igazságügyminiszter ? London, november 2. A Daily Telegraph jelenti Belgrádból: Maximovics délszláv igazságügyminiszter lemondását a délszláv kormány és a kormányzótanács közti politikai ellentétek idézték elő. Maximovics tényleg azért mondott le, mert ellenezte a Pál herceg részéről tervezett politikai közkegyelem megadását és vonakodott az ehez szükséges lépéseket megtenni. A levelező egyébként úgy értesül, hogy csak Pál herceg erélyes fellépésének sikerült megakadályozni, hogy Uzunovics miniszterelnök ne alakítson mindjárt a király meggyilkolásának éjszakáján a jelenlegitől eltérő kormányzótanácsot. A kormányzótanács és a kormány közti nehézségeket mutatja az a tény is, hogy Sztankovics, akit Sándor király második kormányzóul szemelt ki, engesztelhetetlen ellensége Siksics- nek. A király végrendelete világosan mutatta, hogy olyan kormányzótanácsot kívánt, amely végleg szakítson 3 múlttal. Azonban a jelenlegi pánszerű kormány azokból az államféró fiakból áll, akik éppen felépítették ezt a múltat és nem fognak semmiféle