Magyarország, 1934. november (41. évfolyam, 247-270. szám)

1934-11-03 / 247. szám

1 V. ~ ára 1© fillér MAGYARORSZÁG XLI. évfolyam, 247. szám Szerkeszti Szerkesztősé­g és kiadó-Budapest, 1934. 7 VT m TT V T A IA C hivatal telefonszámait november 3. szombat fólLAU I L A if 45-5-50 — 57-ig, 46-4-18 Krisztus a gyárban Gyárak, műhelyek munkáscso­portjai előtt vetette fel a kérdést Ravasz László: mit találna ma­­Krisztus, ha egy gyárban megjelen­ne? A kérdés rendkívül izgató, hiszen olyan gyökereket érint, amelyek a mai ember életét, egész testi-lelki nyomorúságát döntően befolyásolják. Az bizonyos, hogy Krisztus szeretetet nem mindenütt találna. Szeretetet, amely nélkül nincs élet, nincs harmo­nikus munka, nincs jelen és nincs jövő. »Mert mit ér, ha az egész vilá­got meggyőzitek is, ha nincs benne­tek szeretet ne Hogy mit ér, azt lát­juk. .. A tőkét számtalan oldalról ostro­molják. Szemére vetik, hogy fél a szív legkisebb dobbanásától is, hogy könyörtelenül csak önmagát nézi. És a maga rabszolgaságától ir­tózó ember hajlandó a tőkét pénznek tekinteni. Akinek sok pénze van, az tőkés. Akinek kevés van, az nem tő­kés. Pedig a tőke: szellem. A tőke: lelki beállítottság. A tőke: álláspont, szemléleti mód, jellem. A tőke né­mely fajtája: az emberi lélek elfer­­dülésének egyik tünete. A termelő és munkát adó tőkére szükség van, hi­szen ez az alapja az egész mai terme­lési rendnek. De az a tőke, amely mindig készen áll mások megrövidítésére, eltaposá­­sára: távol van minden szeretettől , távol van Krisztustól. A hadianyag­­i üzemek félelmetes telepei, a bányák sötét mélységében éhségsztrájkoló tö­megek panasza, a világot behálózó acél- és petróleumtrösztök kegyet­len szövevényei — mind-mind meg­testesülései a szeretet híján ke­­vélykedő léleknek. S ha Krisztus nem­csak a gyárban tenne látogatást, ha­nem kint, a mindennapi életben is, ha a drága zsemlyétől, tejtől kezdve a téli hidegben didergő kályhákig, a családtalanul tengő tisztviselőkig, a földtelen zsellérekig, a zsúfolt cseléd­­lakásokig, a hitbizományokig és a skatulya gyufáig végigpillantana a mai ember életén, elborzadva látná, minő vasláncok fonják keresztül­­kasul a népmilliókat, a bölcsőtől a koporsóig. Vájjon Krisztus mit cselekedne az 5 dédelgetett, forrón szeretett sze­gény testvéreiért? Vájjon remélné-e, hogy ez a kegyetlen szemlélet, ez a kíméletlen lélek befogadja őt s ma­gához öleli a munkásokat? Vájjon ő, aki az emberi lélek legmélyéig látott s megbocsátott minden tévedést, bűnt és ferdeséget, meg tudná-e bocsátani a milliókat nyomorban tartó s lelket­bénító erőszaknak s önzésnek ezt a világot elborító szörnyűségét? Vájjon ő, aki jobban örült egy megtértnek, mint kilencvenkilenc igaznak, re­mélné-e ennek a lelkiségnek a szere­tethez való megtérését? S bízna-e ab­ban, hogy az egykori gazdag ifjúval ellentétben, aki nem tudott lemon­dani, ez a lélek majd lemond igazi természetéről és hatalmáról? Ha az ember csak szeretni tudna, ha önmagában mindig másokat is látna, ha azonosítani tudná a maga örömét, fájdalmát mások örömével és fájdalmával, akkor nem lenne fillé­rekért görnyedő tüdővészes gyermek, nem lenne a nyomortelepeken ezer és ezer koldus, nem lézengenének az ut­­cákon munkanélküliek, nem pusztíta­ná a népet az egyke, iszákosság és éhség. Ha a szeretet hódítása nem állana meg mindig bizonyos határo­kon, akkor Krisztus vidáman daloló munkások között járna a gyárakban és földeken,­­ sőt a tőkések között is. Akkor többen gyakorolnák az egy­­másért küzdő élet örömetadó tevé­kenységét. De igaza van Ravasz Lászlónak. Krisztus ma a munkások szívében él, Krisztust ma a munká­sok értik meg. Az a tőke pedig, amely nem ismeri a szeretetet, csak uralko­dik rajtuk. Francia szuronyerdő / 0 a Saar-vidék határán Új francia rémregény Jankapuszta körül A „Paris Soir“ magyar jobbágyokkal, éjjel-nappal lövöldöző vad usztasikka­l borzongatja olvasói idegeit Sándor király ismeretlen nyilatkozata a jugoszláv-német barátkozásról Párizs, november 2. A La Presse című lap Bécsbe kül­dött tudósítója, George Suarez beszá­mol arról, hogy a marseillei merény­let Franciaország jóhírnevére súlyos csapást mért. Bécsben, amely Kelet-Európa meg­figyelőállomása, — írja a tudósító — nem csinálnak titkot abból, hogy Németország befolyása Belgrádb­a Sándor király uralkodásának utolsó napjaiban lényegesen megnövekedett. Jóllehet, Barthou vissza tudta téríte­ni Jugoszláviát a francia érdekkörbe, mégis, Belgrád nagyon előrehaladt a Németországgal folytatott gazdasági tárgyalások terén. Sándor királyt az új politikai irányválasztásra részben személyi, részben általános jellegű po­litikai okok késztették. Egyik előző párizsi látogatása al­kalmával Sándor királyt a francia hatóságok igen figyelmetlenül fogad­ták. A király kevéssel azután Berlin­be utazott, ahol megkülönböztetett ud­variassággal fogadták. Néhány héttel később Bécsbe látogatott el, ahol egy ottani kiváló francia személyiség előtt a következő kijelentéseket tette: — Franciaországra lehetetlenség számítani. Franciaország minden két hónapban cseréli kormányát és soha­sem tárgyalhatunk ugyanazokkal az államférfiakkal. Egyébként a francia államférfiak minden jószándékuk el­lenére is képtelenek felszabadítani magukat pártjuk szempontjai alól. Éppen ezért Berlin felé fordulunk. Berlint és Belgrádot semmi ellentét sem választja el egymástól, Berlin nem cseréli kormányát naponta és segítségünkre lehet Olaszországgal való kapcsolatainkban. A tudósító a királynak ezzel a ki­jelentésével összefüggésbe hozta azt a fényes fogadtatást, amelyben Gö­­ring tábornok Sándor király temeté­se alkalmával részesült. Kifogásolja, hogy Göring a gyászmenetben ugyan­olyan helyet foglalt el, mint Pétain tábornagy, aki pedig egy győztes szö­vetséges hadsereg élén áll. Sajnos, — írja a tudósító — mind­ezekből mélyreható következtetéseket vonhatunk le. A kisantant egyik ál­lama, amely Franciaország csodálaa­tára és barátságára a legméltóbb, el­fordul tőlünk és volt ellenségeinknél keresi azt, amit minálunk nem talált meg :a kapcsolatok szilárdságát és a külpolitika erejét. Németország — írja aggodalommal a tudósító — erős helyet foglal el Ju­goszláviában kelet kapujánál. Amel­lett pedig ismét befolyási körzete alá igyekszik vonni Magyarországot és Ausztriát, amelyet a francia politika elhanyagolt. Mindenesetre — fejezi be cikkét a tudósító — Németország és Olaszország húzza hasznát a fran­cia diplomácia hibáinak. Miért mondott le a jugoszláv igazságügyminiszter ? London, november 2. A Daily Telegraph­ jelenti Belgrád­­ból: Maximovics délszláv igazságügy­miniszter lemondását a délszláv kor­mány és a kormányzótanács közti po­litikai ellentétek idézték elő. Maxi­movics tényleg azért mondott le, mert ellenezte a Pál herceg részéről tervezett politikai közkegyelem meg­adását és vonakodott az ehez szüksé­ges lépéseket megtenni. A levelező­­ egyébként úgy értesül, hogy csak Pál herceg erélyes fellépé­sének sikerült megakadályozni, hogy Uzunovics miniszterelnök ne alakít­son mindjárt a király meggyilkolá­sának éjszakáján a jelenlegitől eltérő kormányzótanácsot. A kormányzótanács és a kormány közti nehézségeket mutatja az a tény is, hogy Sztankovics, akit Sándor ki­­rály második kormányzóul szemelt ki, engesztelhetetlen ellensége Siksics- nek. A király végrendelete világosan mutatta, hogy olyan kormányzótaná­­csot kívánt, amely végleg szakítson 3 múlttal. Azonban a jelenlegi pán­­szer­ű kormány azokból az államféró fiakból áll, akik éppen felépítették ezt a múltat és nem fognak semmiféle

Next