Magyarország, 1935. július (42. évfolyam, 147-172. szám)

1935-07-12 / 156. szám

2 beszédében azt hangoztatta, hogy min­denben helyesli a névfront törekvé­seit. Azt követelte, hogy pontos és rész­letes szociálpolitikai programot kell kidolgozni, amelynek alapján mennél előbb meg lehessen valósítani »a munka köztársaságát«. (T.) MAGYARORSZÁG 1935. július 12. péntek Forgalmi szünet és riadókészültség 14-ikén Párizs, július 11. (A Magyarország külön tudósítójá­tól.) *A kormány a július 14-iki nem­zeti ünnep zavartalan rendjének biz­tosítása érdekében ma ismét tanács­kozást tartott Párizs kormányzójával, rendfőnökével és helyőrségi parancs­nokával. Elhatározták, hogy július 7 -én riadókészültségben lesz a fővá­rosunik vidékről is megerősített hely­őrsége, valamint motorizált mozgó­gárdája. A várost déltől kezdve két részre osztják és gondoskodnak arról, hogy a jobb- és baloldali szervezetek az összeütközés elkerülése végett ne kerülhessenek egymással semmiféle érintkezésbe sem. Délután három órá­tól kezdve a földalattin és a többi közlekedési vonalon is megszűnik a forgalom. (T) Szörnyű robbanás szétvetett egy embert Schmidt József felsőgallai lőmester robbantó anyagot vitt a robbantás színhelyére. Az iparvasút mozdonyá­ból szikra szállott a kézben tartott robbanószerre, mire az explodált és a felismerhetetlenségig szétroncsolta Schmidt Józsefet. A nyomozás meg­indult. Fedél alá jutnak a Hungária körúti hajléktalanok (A Magyarország tudósítójától.) A Hungária körúti kilakoltatást Hegedűs Bertalan bizottsági tag közbelépése után kedvezően elintézte Schara Béla tanács­nok, VI. kerületi elöljáró, aki a­ Ml®kol­­tatott 28 család családfőjének ma fejen­ként 20 pengő rendkívüli segélyt folyó­sított abból a célból, hogy ebből ma e-.ír­nak ideiglenes lakást foglaljanak le. A székesfőváros által július hó 25-én Németh Ödön lakásügyi kormánybiztos rendelke­­ziéstra rég átadandó . A szán- -szükséglakásban elsősorban az itt hajléktalanná váltak nyernek elhelyezést. Az erdélyi magyar tisztviselők nyugdíja Bukarest, július 11. Az Országos Magyar Párt emlék­iratot terjesztett a kormány elé, mely­ben sürgeti a nyugdíjazásra váró ki­sebbségi magyar tisztviselők nyugdíj­­kérvényeinek elintézését. Amerika semlegességéről szigorú törvény készül London, július 11. Pitman szenátor, a washingtoni szenátus külügyi bizottságának elnö­ke, Hull külügyminiszterrel folytatott tanácskozása után kijelentette, hogy a külügyi bizottság sürgősen tanul­mányozza Amerika semlegességének kérdését két másik hatalom közti há­ború esetén. Az idevonatkozó törvényjavaslatok­nak még a folyó ülésszak során tör­vénykönyvbe kell kerülniük. Közölte Hull Pitmannal, hogy Amerika poli­tikájának célja 1. a béke biztosítása. 2. Amerika távoltartása minden hábo­rús bonyodalomtól. A benyújtandó törvényjavaslatok módosítani fogják a tengerek sza­badságáról szóló amerikai tételt és megtiltják az amerikai alattvalók­nak, hogy a hadviselő feleknek hadi­anyagot szállítsanak, kölcsönt nyújt­sanak vagy személyes szolgálatokat teljesítsenek. KI­KÖTŐ-ERKÖLCSÖK London, július 11. (A Magyarország alkalmi tudósítójától.) A hetedik birodalmi társadalmi egészség­­ügyi kongresszuson, mely most tartja ta­nácskozásait Londonban, az egyes felszó­lalók megdöbbentő adatokat közöltek a prostitúció, elterjedéséről. Csak eredeti üzemi töltésű O.M.T.K. TEJFÖLT vegyen. 2 dél. papírpoh­árban F. A. Rich­ardson kapitány a kikötővá­rosok erkölcseiről számolt be. Különösen Londonban, Liverpoolban és Cardiffban végzett kutatásokat. Ezeknek alapján ál­lította, hogy csupán a londoni kikötőne­gyedben körülbelül 300 gyanús ház van. Cardiff matróznegyedének csupán egyet­len utcájában 15 úgynevezett kávéház mű­ködik, amely kizárólag titkolt prostitú­cióból és kábítószerekkel való kereskedés­ből él. Liverpoolban 450 anglo-negroid csa­lád él, körülbelül 1350 félvér gyerekkel. Ezek között megdöbbentő mértékben el van terjedve a prostitúció. Tengeralatti csőhídat terveznek Kalábria és Szicília között a messinai szoros alatt Róma, július hónap. (A Magyarország római szerkesztőségé­től.) Az olasz közmunkák tanácsa, a Con­­siglio superiore dei Lavori Pubblici érde­kes tervvel foglalkozik: Kalábria és Szicí­lia között, a messinai tengerszoros alatt, meg akarják építeni a világ első tenger­­alatti átjáróját. A tengeralatti átjárók kérdése nem új. Ezer meg ezer terv szüle­tett már, amely Angliát akarta összekötni tengeralatti alagút segélyével a konti­nenssel, az utóbbi időben sokat gondolkoz­nak a Gibraltár alatt elfutó alagút tervé­ről, azonban belátható időn­ belül aligha valósul majd meg bármelyik is. Most azon­ban az olasz közmunkatanács elé került terv komoly stádiumba jutott és remény van rá, hogy amennyiben a kellő tőkét össze tudják szedni, a tengeralatti át­járóból valóság lesz. A terveket az egyik világszerte ismert olasz tengerészeti szak­értő, Corridori készítette el és ugyancsak az ő számításai szerint a tengeralatti át­járó elkészítése mintegy 150 millió lírába kerülne. .__ _Vulkán és függőhíd A tengeralatti átjáró megépítésének fő oka az volna, hogy jelenleg a száraz,­föld és Szicília között a közlekedés meg­lehetősen bonyolult. Két nferry boat­, két hatalmas gőzkomp bonyolítja le a forgal­mat és szállítja Villa San­­Movanniból Messinába a vonatokat, autókat, kocsikat. Ily módon azonban az átszállítás több mint két órát vesz igénybe és az idővesz­teségen felül igen költséges is. Eredetileg arra gondoltak,­hogy­ a tenger alatt alag­ ’utat fiítnak SS Így kötik össze a szigetet Kalábriával. Erről a tervről azonban hamarosan letettek, miután rájöttek ar­ra, hogy a messinai szoros medre alatti földrétegek fúrása közben eddig ismeret­len vulkáncsatornákra bukkanhatnak, amelyeknek megbolygatása könnyen vég­zetessé válhat. A másik érdekes terv függőhíd építését ajánlotta. A híd egy­­nyílású lett volna és pillértől pillérig 2800 méterre nyúlt volna. A közlekedés a tenger színe felett 90 méter magasság­ban bonyolódott volna el, de a láncszer­kezet legmagasabb pontja to6 méter lett volna. Eltekintve a techniiai nehézsé­gektől, már a horribilis — hatmillióva lí­rára rúgó — költségek is lehetetlenné tet­ték ennek a tervnek megoldását. Utazás a vascsőben A legújabb terv szerint a két part összeköttetése a tengerbe bocsátott hatal­mas vascsövek segítségével történne. Corridori tanár vascsöve akkora volna, hogy egy vasúti sínpár és egy autóút ké­­nyelmesen elférne egymás mellett. A csö­veket 25—30 méter mélységbe eresztenék a víz színe alá. A 30 méter hosszú cső­­daraboknak kettős burkolata volna. A külső és a belső burok között vízszigetelő­­anyagok lennének úgy, hogy amennyiben valamilyen szerencsétlenség következté­ben tengervíz kezdene szivárogni az egyik csőbe, akkor is órákba tartana, amíg a nedvesség eléri a cső belső falát. Amint azonban a vízálló anyagot nedvesség éri, érdekes jelzőszerkezet hívja fel rá a figyelmet, úgyhogy a bajt búvárok segít­ségével hamarosan ki lehetne javítani. Érdekes egyensúlyszerkezet gondoskodik arról, hogy a csőalagút teljesen szilár­dan álljon és ne legyen kitéve a tenger­áramlások játékának; ugyancsak meg­felelő szellőztetőkészülékek gondoskodnak állandóan friss levegőről. Hatszázalékos kamatozás Az olasz közmunkák tanácsa előtt egy vállalat tervezete fekszik az építés anyagi részét illetően. A vállalat arra számít,, hogy évente 750.000 utas, 4000 autó és 50.000 tonna gyorsárú venné igénybe az alagutat. Számításuk szerint az ebből szár­mazó tiszta jövedelem mintegy kilenc­millió líra volna. Miután az alagút építése 150 millió lírából telnék, a tiszta kamato­zás hat százalékos volna. Hír szerint a C­­d. L. P. most foglalkozik a terv mérnöki részével és ha a számítások és kísérletek megnyugtató eredményekre vezetnek, úgy belátható időn belül megkezdik a világ legelső tengeralatti átjárójának építését. (b. i.) A Kereskedelmi Bank vasdorongos vendége A Kereskedelmi Bank tegnap be­jelentést tett a főkapitányságon, hogy a folyosókon és az aulában egy fiatal­ember járkál napok óta, akinek ugyan semmi dolga sincs ott, de mindent megfigyel. Detektívek mentek ki a főkapitányság épületéből és előállí­tották a fiatalembert, aki Gyuricza Jenőnek nevezte magát. Gyanús kö­rülmény, hogy a fiatalember aktatás­kájában egy vasdorongot találtak, amelyről nem akart felvilágosítást adni. Most megállapították, hogy Gyuricza kecskeméti, Kecskemétről jött fel Budapestre. A kecskeméti rendőrséget bízták meg, nyomozza ki, mit akarhatott Gyuricza­ Jenő Buda­pesten a Kereskedelmi Bankban. fomákcsi u * kövecs Szeged. 4 heti nyaralás összköltsége 3 gyönyörű földközitengeri utazásunk: U?,“R ...... ... . I. Vili. 27-IX. 14.« Hamburg-Gy°nyoru -a'd?nal at?zassa.1 Boulogne-Lissabon-Cadiz - Ceuta­egybekötött 21 napos üdülés Elsőrangú Palma de Mallorca-Alger-Napoli­lakas és ellátás. Indulás hetenként ha- Venezia. romszor, szerdán, pénteken és vasárnap. .. _ . _ . (A Magyar Nemzeti Bank engedélyével.) “ Ve*nezia—Cattaro ,u ____­. —Phaleron—Athén—Dardanellák— Bosporus—Istanbul-Port Said—Cairo * Passaulg _ Haifa - Jerusalem - Beyrouth-F87~tor Napoli-Genova. Kékesi autótúra júl. 14-én 12.— P. v v _ .. .. Hl X. 11—X. 24. — Genova—Napoli— Olcsó nyaralás Balatonalmádin Alger-Ceuta-Tetuan-Kanári­szi-Filléres hajó WIEN-ben­getek — Las Palmas — Teneriffa—Ma­ I 1935 július 16-­­ 12.80. delta-szigete-Lissabon- Hamburg Vasúti (hálókocsi), repülőgép- és sínautóbuszjegyek kaphatók és lenti utazá­sokra felvilágosítással szolgál és jelentkezéseket elfogad . Az Est Utazási és Menet­­jegyirodája, VII., Erzsébet körút 18—20. Telefon 455-50.

Next