Magyarország, 1936. május (43. évfolyam, 100-125. szám)
1936-05-27 / 121. szám
MAGYARORSZÁG Ma éjfél átutazik Budapesten a lengyel külügyminiszter Varsó, május 27. (A Magyarország külön tudósítójától,) Beck külügyminiszter ma reggel elhagyta a lengyel fővárost, hogy Brünnön és Budapesten keresztül Belgrádba utazzék. A belgrádi látogatásról hivatalosan a következő köztét adták ki. A Népszövetség keretein belül már egy év óta szorosabb a diplomáciai együttműködés Lengyelország és Jugoszlávia között, úgyhogy a belgrádi tanácskozás ennek csupán szerves folytatása kíván lenni. A megbeszéléseken az európai biztonságon és a Népszövetség reformján kívül főkép a lengyel-jugoszláv közvetlen kapcsolatok megteremtésének kérdéséről lesz szó. E kapcsolatok szorosabbá tételével a lengyel diplomácia nem kíván Jugoszláviának bármely harmadik állammal fennálló mostani viszonyára befolyást gyakorolni, kivéve ha lehetősége nyílnék arra, hogy kiegyenlítse azokat az ellentéteket, amelyek ma még Jugoszlávia és egy harmadik állam között mutatkoznak. A Népszövetség aktuális problémái közül a szankciók ügye kevésbé érinti Lengyelországot, mint más államokat, úgyhogy téves az a hír, mintha a mai tisztázatlan helyzetben Beck külügyminiszter kezde- ményező lépést óhajtana tenni a Szankciók kérdésében fennálló ellentétek kiegyenlítése érdekében. (T) I . Beck külügyminiszter ma éjjel utazik át Budapesten. Vonata 23 óra 32 perckor érkezik a keleti pálya udvarra. Nem okiratfeamisítás, nincs károsult Megszüntető végzés készül a fotókópiák ügyében (A Magyarország tudósítójától.) Ma délben az ügyészségen ismét megbeszélés folyt a Rajniss-féle fotókópiák ügyében. Egy hete, hogy az iratok a rendőrségből átkerültek az ügyészségre, amely azonban még mindig nem döntött: mikép minősíti ezt a nagy port felvert ügyet, elrendel-e újabb kihallgatásokat, meghallgat-e szakértőket. A múlt héten Baróthy Pál főügyész és Gr Ottó László ügyész, az ügy referense megjelent az igazságügy minisztériumban, ahol ebben az ügyben megbeszélés folyt. Ma délben Grottó László ügyész, Barátsiy Pál főügyésznek referált az ügyről, döntés azonban ma sem történt. Az elterjedt hírek szerint az ügyészség megszüntető határozatot készül hozni ebben az ügyben azzal az indokolással, hogy okirathamisításról nem lehet szó, az ügynek károsultja nincs, tehát megszüntető végzést kell hozni. Az ügyészség előreláthatóan néhány nap múlva hozza meg döntését. Mosolygó fotóriport a halasi tanyákról Kiskunhalas fele lakossága állandóan kint él a szőlőföldeken és a tanyákon, ügyes-bajos dolgaik elintézésére nincs idejük útjuk a városba menni. A halasi polgármester ezért most a közigazgatást ötnapi panaszkörútra vitte ki a halasi tanyák közé. Panasz alig akadt, mindenki bizakodik: Baki Károly és Monda Béni halasi gazdák arca is íme igazolja, hogy panaszkodás helyett milyen hangulatban várják a májusi esők után a nyarat a halasi tanyák világában Hóman Göbbelsnél Berlin, május 26. Román Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter ma délelőtt látogatást tett a dahlemi antropológiai intézetben, majd a fizikai és elektrokémiai intézetet kereste fel. A látogatások után elment a dahlemi temetőbe és koszorút helyezett Gragger Róbertnek, a berlini Magyar Intézet és a berlini magyar tanszék megalapítójának sírjára. Délben Göbbels propaganda miniszternél tett látogatást. Az eldobott cigarettavég felgyújtott egy lakást (A Magyarország tudósítójától.) Beteljesült az eldobott cigarettavégről szóló tanulságos példálózás: ma délután félháromkor nagy riadalmat és nagy kárt okozott egy gondatlanul eldobott parázsló cigarettacsútka. Az Andrássy út 56. számú ház III. emeletén egy háromszobás lakásban, ahol egy biztosítási tisztviselő lakik, a mindeneslány észrevette, hogy valamelyik belső szobából füst szivárog ki. Kinyitotta az ajtót, a világítóudvarra néző szoba már teljesen lángokban állott. Segítségért kiáltozott, a szomszédok kihívták a tűzoltókat. A VI. kerületi tűzőrség három tűzoltóautót küldött a szobatűz eloltására. A hálószoba, ahol a tűz keletkezett, teljesen leégett és megperzselődtek a szomszéd szoba bútorai is. A tűzoltóknak megfeszített munkával sikerült húsz perc alatt odáig jutniuk, hogy a ház lakásait már nem fenyegette a tűzveszély. _ . A tűzvizsgálat során megállapították, hogy egy eldobott cigarettacsutka okozta a tüzet. Száznegyven bűncselekmény, két és félévi fegyház Éhezett a pilisszentlászlói jegyző ( Magyarország tudósítójától.) A pestvidéki ügyészség 89 rendbeli csalás, 5 rendbeli magánokirathamisítás, 10 rendbeli közokirathamisítás, kétrendbeli sikkasztás és többrendbeli ingó vagyonrongálás bűncselekményei miatt adott ki vádiratot Simon István volt pilisszentlászlói jegyző ellen. Simon István kilenc éven át töltötte be ezt az állást. A pestvidéki törvényszék Fajts Gáspár tanácsa ma vonta felelősségre Simon Istvánt. Bűnösnek vallotta magát, valóban elkövette a terhére rótt cselekményeket. Védekezésül azt hozta fel, hogy néha 6-8 hónapig sem kapta meg fizetését és felesége és két kisgyermeke éhezett. A törvényszék több mint húsz tanú kihallgatása s a perbeszédek után bűnösnek mondotta ki Simon Istvánt a vádbeli cselekményekben és összbüntetésül 2 és félévi fegyházra és 10 évi hivatalvesztésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. iwwMWWMMWMwwwtwmwmww Felelős szerkesztő: Dr. MIHÁLYFI ERNŐ Felelős kiadó: SÜMEGI VILMOS Szerkesztőség és kiadóhivatal: VII. kerület, Rákóczi út 54. szám Jegypénztár, hirdetési-, előfizetési-, utazási-és könyvosztály: VII. kerület, Erzsébet körút 18-20 KIADJA A MAGYARORSZÁG NAPILAP R.-T. Szerkesztőség Bécsben I* Kohlmarkt 7. Kéziratot nem érzünk meg és nem adunk vláza Az Athenaeum irodalmi és nyomdai részvénytársulat nyomása. Felelős nyomdavezető: Kárpáti Antal.