Magyarország, 1936. július (43. évfolyam, 148-174. szám)
1936-07-01 / 148. szám
1936 július 1 szerda MAGYARORSZÁG awHiiwfaf iitfi' 11 TiWfijaahaM—■3 A bécsi francia követ feltűnő látogatása Schuschnigg kancellárnál Bécs, június 30. (Délután fél órakor érkezett) Schuschnigg kancellár ma délben fogadta Pu aux bécsi francia követet. A találkozást politikai körökben Delbos francia külügyminiszter kezdeményezésével hozzák összefüggésbe, amely tudvalevőn arra irányult, hogy a francia külügyminiszter a Népszövetség jelenlegi ülésszaka során személyesen szeretné az érintkezést felvenniSchuschnigg kancellárral, aki a legutóbbi kormányváltozás óta a külügyek vezetését is átvette. Félhivatalos körökben egyelőre mindennemű nyilatkozattól tartózkodnak Schuschnigg kancellár utazásával kapcsolatban igényt vetni. Így az építési anyagokat tutajokra kellett átrakni, hogy azok segítségével a sziget lagúnáin keresztül a szárazföldre szállíthassák. Éppen ezért esett r a japánok választása a Zeppelinekre, amelyek már többször bebizonyították, hogy a Csendes óceánhoz hasonló távolságokat közbeeső leszállás nélkül is könynyen győzik le. HOGY ÉL NAGYTÉTÉNYBEN A GYÓGYULÓ MINISZTERELNÖK ? Nagytétényből napról-napra jobb hírek érkeznek a betegszabadságát töltő Gömbös Gyula miniszterelnökről. Csalládja körében csendes visszavonultságban él a nagytétényi kis ■udvarházban Gömbös miniszterelnök. Balatonfüredről való megérkezése óta szigorú orvosi előírásoknak alávetve ffolytatja kúráját a miniszterelnök térsényi gyümölcsösében, barackfái között, amelyek olyan termést hoznak, mint talán még soha. Csodálatos őszibarackok Tudvalevő, hogy a miniszterelnök gyümölcsös kertjében teremnek az ország legszebb, úgynevezett japán barackjai, amelyeket a miniszterelnök látogatóinak mindig a legnagyobb büszkeséggel mutogat. Ezek a hatalmas, lapos japán barackok külföldi viszonylatban is a legszebb magyar gyümölcsöt reprezentálják, ezért a miniszterelnök ezeknek a barackfáknak a szaporítását határozta el már évekkel ezelőtt. Most már egész tekintélyes mennyiségű termése lesz Gömbös miniszterelnöknek, ő maga napról-napra örömmel figyeli a várható istenáldást.A program egyébként nem túlságosan változatos. A tétényi udvarházban a miniszterelnök családján kívül nem tartózkodik más, csak Pisky Zoltán őrnagy, a miniszterelnök parancsőrtisztje, aki Balatonfüreden is vele töltötte pihenőnapjait. Későn szokott ébredni Gömbös miniszterelnök. Éjszakái nyugodtak és csaknem teljesen zavartalanok, úgyhogy kipihenve, jó kedélyhangulatban indul rendszerint a nap. A miniszterelnököt egyre jobban érdeklik gazdaságának ügyei és miután a szigorú orvosi tilalom a kormányzati kérdésektől való távolmaradásra még mindig fennáll, Gömbös miniszterelnök teljesen a pihenésnek és szép kis gazdaságának szenteli minden idejét. A délelőttöket kint tölti gyümölcsösében, diétáját szigorúan kell még mindig tartania és ettől semmiféle eltérés nem történhetik. Séta A tétényi udvarházat látogatók ritkán keresik fel. Az elmúlt kettős ünnepen például Gömbös miniszterelnök senkit sem fogadott, politikus egyáltalában nem kereste, csak családja volt kint mind a két napon. Pisky őrnagy az egyedüli, aki jelentést tesz időről-időre a miniszterelnöknek a legfontosabb kérdésekről. Tétényben is használja Gömbös miniszterelnök azt a fürdőt, amelyet az örvösök számára előírtak. Délutánonkint nagyobb sétát szokott tenni gyümölcsösében, öt óra tájban pedig a közeli teniszpályához megy el és gyermekeinek teniszjátékát élvezi. Vannak olyan napok is, amikor szőlőjébe is felsétál, miután Pisky őrnagy postáját elreferálta neki. Az alkony óráiban ott üldögél Gömbös miniszterelnök a tétényi udvarház tornácán és így gyógyul, erősödik, napról napra itt a főváros közelében, de mégis olyan távol a világ zajától, teljesen elzárva minden politikai zajtól,valóban tökéletesen kikapcsolódva a politikai életből. * A királyszállási út terve Most szó van arról, hogy amennyiben melegebb napok következnek, Gömbös Gyula miniszterelnök mégis csak lemegy Királyszállásra, a szép kis vadászkastélyba, amely a kincstári erdőbirtok mélyén egyike a legszebb pihenőhelyeknek Magyarországon. Még nem döntöttek arról, hogy mikor menne Gömbös Gyula miniszterelnök Királyszállásra. Lehetséges, hogy erre csak július közepe táján kerül sor, de most már körülbelül biztosnak mondják környezetében, hogy Gömbös Gyula miniszterelnök abban a helyzetben lesz már e hó közepe táján, hogy a királyszállási erdőbirtokra elutazhatik. v. f. Vér-, bőr- és idegbajosok igyanak hetenként többször, reggel felkeléskor egy pohár természetes Ferenc József keserűvizet, mert ez mindig alaposan kitisztítja és méregteleníti a gyomorbélcsatornát s ezenkívül az emésztést és az anyagcserét is jótékonyan befolyásolja. Az orvosok ajánlják, ___ Japán Zeppelineket rendelt Németországban A tokiói Eastern Hemisphere Airways Co. Ltd. a napokban 2 darab »Hindenburg« típusú Zeppelin építésére adott megbízást a friedrichshafeni műveknek. E két léghajóval a japán társaság rendszeres járatokat akar megindítani a Tokio-San-Francisco-vonalon Vancouver-en keresztül. Nyilvánvaló, hogy ez a terv nyílt válasz az amerikai kormány legmesszebbmenő támogatásával megszervezett Pan-American Airways légivonalra, mely tudvalevőleg tavasszal nyílt meg San- Francisco—Hawai—Midway Islands— Manila és a kínai partokon levő Macao között. Az amerikaiak terjeszkedését a Japán érdekszférában Japán nem hagyhatta válasz nélkül és így sietve kell berendezkednie a konkurrens vonalra. Az amerikai társaság vállalkozása a kezdeti sikereken nem jutott túl, úgyhogy a rendszeres utasforgalmat sok apró és előre nem látott akadály miatt még a mai napig sem lehetett felvenni. Ezek között első helyen kell említeni a repülőgépek elégtelen számát és részben alkalmatlanságát. A gépeket vissza kellett szállítani és erősebb motorokat kellett azokba beépíteni. A feleúton levő, ezért Midway-nek nevezett, szigeteken kellett volna a vonal főbázisát és az utasok éjjeli megszállására szolgáló szállodákat felépíteni. Ez eddig nem sikerült, mert a szállítóhajók eddig képtelennek voltak a szigeteken kikötni. Az óceán ezen a ponton ugyanis olyan mély, hogy a hajók nem tudtak bor.- Étin H11SI A féltékeny ószeres agyonlőtte feleségét és öngyilkos lett Vasárnap szerelmi dráma történt a Reiter Ferenc utca 84. számú ház egyik lakásában: egymás mellett az ágyban fekve, holtan találták a ház tulajdonosát, Ihász Ferenc 43 éves ószerest és feleségét. Azonnal értesítették a főkapitányságot, ahonnan dr. Csepreghy János rendőrfogalmazó vezetésével rendőri bizottság szállt ki a Reiter Ferenc utcai házba. Megállapították, hogy a férj vasárnap este féltékenységből agyonlőtte a feleségét, azután magával végzett. Hosszú veszekedések, verekedéssel végződő civakodások előzték meg a vasárnap esti drámát. A férjénél tíz évvel idősebb asszony régóta el akart válni az urától, de a férfi nem akarta elengedni az asszonyt. Napról-napra hevesebbek lettek a veszekedések, a férj sokszor halállal fenyegette meg feleségét. Fenyegetését vasárnap este be is váltotta, a férfi elővette párnája alól Frommer pisztolyát és az asszony állába lőtt, majd főbelőtte magát. Mindketten azonnal meghaltak. Holttestükért a törvényszéki orvostani intézetbe vitték. I A kúria helybenhagyta Gúlái pékmester gyilkosának büntetését (A Magyarország tudósítójától) Takács István péksegéd a múlt év augusztusában fadoronggal agyonverte mostohaapját, Gúlai József pékmestert. A gyilkos fiút letartóztatták és szándékos emberölés büntette címén megindult ellene az eljárás. A törvényszéken annak idején megtartott tárgyaláson a péksegéd azzal védekezett, hogy mostohaapja durván bánt anyjával és vele. A gyilkosság napján is bántalmazta őket és efeletti elkeseredettségében követte el tettét. A törvényszék a péksegédet nyolc évi fegyházra ítélte. A tábla a büntetést hat évi fegyházra csökkentette és a kúria Loyczell-tanácsa ezt az ítéletet ma jogerőre emelte. 1 Mielőtt nyaralni BSSKISIS Harisnyát és reformnadrágot a legjobban vásárolhat Saigonul Kristófiér 2