Magyarország, 1937. június (44. évfolyam, 121-145. szám)
1937-06-18 / 136. szám
1937 június 18 péntek MAGYARORSZÁG MAGYARORSZÁG VAGY VAGY? A Nemzetközi Katolikus Sajtószövetség budapesti tanácskozása ünnepélyes eseménye az egész újságírásnak. Ezt nem lehet pártszempontból nézni, de nem lehet világnézeti szempontból sem — legkevésbé ama sajátságosan mai világnézeti szempontból, amely minduntalan a »vagy-vagy« kérdését veti fel, amely vélemények és közvélemények »irányított gazdálkodásában« nem tűrnek a szellem számára más helyet, mint egy mereven körülhatárolt topográfiai szélsőjobbot vagy mereven körülhatárolt topográfiai szélsőbalt. Mint a szabad toll képviselőinek minden mozgalma, gyűlése, manifesztációja, a mostani kongreszszus is valami, külön hangsúlyozásra vagy kifejezésre nem is szoruló tiltakozást jelent a szellem minden ilyen röghözkötöttségével szemben. Volt idő, amikor a katolikus sajtó jobboldali sajtó, sőt egyes országokban szélsőjobboldali sajtót jelentett — de hol van az a jobboldal a mai idők szélsőjobboldalától és annak módszereitől, tendenciáitól! A katolikus szellemet gyakran állították szembe a liberalizmussal; a liberalizmusnak valóban voltak egyoldalú túlzásai — de ezek a túlzások ép a liberalizmustól való elszakadás által támadtak. Érdekesen utal erre Friedrich Muckermann jezsuita páter nyilatkozata, amely többek közt ezt mondja: »Tudom, hogy manapság rendkívül divatos a liberalizmus elleni szónoklás... én nem akarok részt venni ebben a divatban, mert azt tapasztaltam, hogy ha a liberalizmust szidják, egyszerűen nem értik, mit jelent... Erős egyéniségekre van szükségünk, akik nem nyájba tömörülnek, hanem egyéniségük súlyát állítják egy eszme, a kereszténység örök eszméjének szolgálatába. Csak az ilyen egyéniségektől várhatjuk azt az őszinte, valódi szabadságot, amely a katolicizmusnak célja és alapja.« Lehet, hogy véletlen — de valószínűleg mégse véletlen csupán, hogy a katolikus politika ma nem egy helyütt és azoknak a jelszavaknak rohamával szemben védekezik, amelyek akkora vehemenciával fordultak a liberalizmus ellen. Aki a pofonokat kapja Rövid közérthetőséggel a liberális rezsim terhes örökségének nevezte egy úr a főváros magasépítési bizottságában a belvárosi templom felemelésének problémáját. Hát ezt nem nagyon kapiskáljuk. Sokat megtanultunk már úgy az utolsó esztendőkben, de azt mégsem, hogy a liberalizmus tehet arról, hogy egy tiszteletreméltó, régi plébániatemplom körül a talaj megváltozott, híd épült és házak emelkedtek. Mi a liberalizmus bűne? Az Erzsébet híd, a Kossuth Lajos utca, esetleg maga a Duna? Vagy a túlsó oldalon a Gellérthegy? A liberalizmus bűne, hogy itt megépült egy gyönyörű, modern világváros, amelynek minden országból csodájára járnak és hogy ez a város új palotái közt is tisztességes kegyelettel megőrizte régi templomait, évszázados oltárokat, régi művészek festette képeket és ablaküvegeket, amelyeket még sok száz év előtti mesterek színeztek! A belvárosi templomot Isten dicsőségére emelték és a hívők, akiknek garasaiból épült, nem politizáltak. Hagyjanak már békét annak a liberalizmusnak. Kezd unalmas lenni, hogy minden pillanatban és minden ürügyön őt szerepeltessék mint bűnbakot és ő legyen az, aki a pofonokat kapja. Ez unalmas. És nevetséges. És céltalan. Az emberek nem dőlnek be neki, hogy minden alkalommal a liberalizmust bántják és szapulják. Mindenről a liberalizmus tehet. Vízért, hídért, hegyért, országos esőért vagy szárazságért. Azért persze mi sem mondjuk, hogy a szabadelvűség véteknélküli. Van egy halálos bűne. Hogy elmúlt. SZERKESZTÉS KISPESTEN Kispestről jelentik: a helyi nácilap kiküldött rohamosztagosai nagy győzelmet arattak a színtársulat tagjain. Sikerült elejteniük egy táncoskomikust, kővel megsebesíteniük a színházi titkárnőt, felrúgni egy színészt és fejbedobni két másikat. E hírlapírói tevékenységük után visszamentek a szerkesztőségbe, íme így szerkesztenek zsedlapot Kispesten.* (És még néhány más helyen, például Hódmezővásárhelyt.) A hírlapíró ezekben a körökben csak erőteljes ember lehet. Nem anynyira a tollat kell forgatnia, mint inkább a husángot. A szerkesztőnek nem annyira a hasábok, mint inkább a fejek tördelésén jár az esze. A véleményt nem annyira írásban, mint inkább tettleg hozzák kifejezésre. A szerkesztésben a kőnyomatoson kívül magának a kőnek is fontos szerepe van. Mark Twain, a nagy amerikai humorista szerint hetven évvel ezelőtt ilyesféleképpen szerkesztettek lapot Texasban. Azóta elmúlt hét évtized, Kispest tudvalévően nem Texas, de azért az ottani »sajtónak« úgy látszik nincs tudomása arról, hogy másféle hírlapírási módszerek is vannak. Csak arra vagyunk kíváncsiak: hogyan olvassák az olyan lapokat, melyek így »íródnak«? 7 Boldog Margit írta: Kodolányi János Mozgalom indult Árpádházi Boldog Margit szenttéavatása érdekében. A mozgalom a jövő esztendőre — a ma érkezett római hírek szerint — sikerrel is jár. Boldog Margitból — Szent Margit lesz. Mert nem volt szent, csak »boldog«, ámbár nálunk általában Szent Margitként emlegetik IV. Béla király leányát, a nyulszigeti apácát. Igaz, hogy halála után nyomban megindították a szenttéavatási eljárást, vizsgálóbizottság szállt ki a Nyulak szigetére már 1271-ben, kihallgatta Margit apácatársait s mindazokat a tanukat, akik bizonyíthatták, hogy a szentéletű királyleány példamutató követője volt Jézusnak s nemcsak halála után, de még életében is csodák történtek általa, a jegyzőkönyveket fel is terjesztették a Szentszékhez, sőt 1276-ban újabb vizsgálat indult, a szenttéavatási eljárás megakadt. És később hiába sürgette több királyunk, köztük maga Mátyás is. A különböző Margit-legendák mint valóságos szentről beszélnek Margitról. Legfontosabb közöttük Johannes Weczellinus krónikája, amelyből valószínűleg Ráskay Lea is merítette az ő legendájának anyagát. Ez a középfélnémet nyelven írt szűkszavú, rendkívül szabatos, minden fellengősséget szigorúan kerülő krónika felsorolja azokat a csodákat, amelyek kibővítve és kiszínezve Ráskay Leónál is szerepelnek, de amelyek az úgynevezett »nápolyi legendában« alia fordulnak elő. (Abban sokkal színesebb és »csodaszerűbb« csodák vannak.) Hogy ezek az események hogyan, miként történtek meg, ma már, természetesen tisztázhatatlanok. Valószínű, hogy valóban történtek csodálatos gyógyulások nemcsak Margit sírjánál, hanem tőle távol, nevének említésekor is, mint ahogy ma is történnek csodák tömegesen a különböző kegyhelyeken. Mindez azonban csak annyiban fontos, hogy a szenttéavatási eljárást milyen irányban fogják befolyásolni. Margit alakja azonban akkor sem veszít jelentőségéből, érdekességéből, megható tisztaságából, példamutató hősiességéből, ha a csodákat nem tekintjük csodáknak, sőt ha azok a csodák meg sem történtek, Margit alakja igen bonyolult. Érdekes, hogy kolostorbeli rendtársai maguk is problematikusnak látták, amikor még élt. Mert Ottokár cseh király házassági ajánlatának visszautasítása után mindent elkövettek, hogy egy másik kolostorba, pláne másik rendbe menjen, annyira zokon vették, hogy Margit betű szerint ragaszkodik a jézusi tanításhoz és fogadalmához. Pedig nemcsak a király és királyné követett el mindent a politikai szempontból elsőrangú fontosságú házasság létrejöveteléért, hanem Marcellus atya, domokosrendi prior s a priorista, Olimpiád is soror, Margitnak csecsemőkora óta hűséges dajkája is. Ez a presszió nem történt minden erőszak nélkül. Margitnak keményen a sarkára kellett állnia, szembe kellett szállania szüleivel, a priorral és prioristával, sőt az egész klastrommal, hogy fogadalmához hű maradhasson. Úgy látszik, csak élete utolsó esztendeiben kezdték felismerni a különös királyleányban a szentség vonásait, addig gyakran hadakoztak ellene, feddezték, meggyőződése elleni cselekedetekre bíztatták, sőt, mondom, még a kolostorból is el akarták távolítani. Érdekes az a kis epizód is, ami Margit és együk fiatal sorortársa, Csenke vagy Csinga (Kinga) között történt. Ez a fiatal apáca egy ízben a konyhán Margit arcába verte a mosogatórongyot. (Margit csak mosolyogott, mint a legenda mondja). Ez sem azt bizonyítja, hogy már életében elismerték volna rendkívüli erkölcsi fölényét és hősies erőfeszítéseit a tökéletességért. Margit egyik legérdekesebb jellemvonása az volt, hogy irtózott királyi származásától. Már gyermekkorában sírt, ha királyleánynak szólították, később pedig egyre tudatosabban tiltakozott magas származásának említése ellen. Szóról szóra, betűről betűre vette az Evangéliumot, a szegénység parancsát s ezt következetesen teljesítette is. Elmondhatjuk, hogy emiatt került legtöbbször szembe a környezetével. Piszkos, tetves, rongyos volt, soha új vagy jobb öltözéket fel nem vett, árnyékszéket tisztított, a legsúlyosabb betegeket ápolta, lábukat, szenynyesüket most, s gyakran került olyan szituációba, amitől a mai ember borzad. Az ajándékul kapott arany-, ezüsttárgyakat, ékszereket nyomban eladatta a Dunapart »böszörmény«, latin és zsidó kereskedői között s árukat szétosztatta a vidék szegényeinek. A szegénység fogadalmát végig megtartotta, olyan könyörtelenül, ahogy egyetlen szerzetes sem. Ennek rendkívüli jelentősége volt az oligarchia kialakulásának, a »kun erkölcsök« terjedésének, a véres harcokban elridegült életformáknak abban a korszakában, amely IV. Béla király minden kísérletét a puritán s valóban keresztény állam újjászervezésére céltudatosan meghiúsította. Különös vegyüléke volt Margit a késői román és a korai gót léleknek. Soha jobbkor nem gondolhatunk az ő hősi erőfeszítéseire, aszkézisére, krisztusi alázatára, önfeláldozására s mindenek fölött a szegényekkel, megalázottakkal, kifosztottakkal, elnyomottakkal érzett szolidaritására, mint ma, a Szekfű szerint találóan »neobarokknak« nevezett időkben. Amikor a közélet telítve van látszatkereszténységgel, — de minden hősiesség és önmegtagadás nélkül, — amikor a népről annyit hallunk, de annál kevesebb kézzelfogható áldozatot látunk érette. Új szentet kap Magyarország, de új példára nincs szükség. Mert Margit, noha csak ezután lesz hivatalosan szent, példaként áll előttünk immár hétszáz esztendeje, egy neobarokk hipokrízissel telített közszellem előtt, amely közszellem oly lelkesedéssel ássa a középkor formáit, de annál messzebb elkerüli a példaképek szellemét, lényegét, örök igazságait. 21 napos egyéni átalányutazás a Fekete tenger legszebb fürdőhelyére Várnára Részletes felvilágosítással szolgál és jelentkezéseket elfogad Az E-d Utazási és Menetjegyirodája, Budapest, VII. kerület, Erzsébet körút 18—20. szám.