Magyarország, 1938. október (45. évfolyam, 221-246. szám)

1938-10-16 / 234. szám

12 Jogos önvédelemből használta fegyverét Zseby rendőrtiszthelyettes A főkapitányságon még ma délelőtt is folytak a tanúkihallgatások Zseby János rendőrtiszthelyettes halálos fegyverhasználati ügyében. Kilenc tanút hallgattak ki, akik egybehang­zóan azt adták elő, hogy a tiszthelyet­tes ellenőrző körútja során az Üllői út 124. számú házban levő vendéglő­ben a vendéglős hívására csendre in­tett néhány részeg­­vendéget. Eközben Frank György 30 éves famunkás a rendőrre támadt és beleszaladt a tiszt­helyettes szuronyába. Erre a részegek még jobban megvadultak. Frank Ti­vadar 33 éves munkás, Frank György testvére, a rendőrt le akarta ütni, mire Zseby fegyverét, használta és go­lyója azonnal megölte Frank Tiva­dart. Különös szerencsétlenség foly­tán ugyanez a golyó áthaladva Frank Tivadar testén, a mögötte álló Viczián Sándor 38 éves gyárimunkást is­ érte, akit szintén megölt. A tanúkihallga­tások után a rendőrség megállapítot­ta, hogy a tiszthelyettes jogos önvéde­lemből használta fegyverét.K­l­­­ausraat A Magyar Textilgyárosok Országos Egyesülete most tartotta dr. Buday-Gold­­berger Leó elnöklete alatt ezidei rendes közgyűlését. A közgyűlés egyhangú lel­kesedéssel hódolatát fejezte ki Horthy Miklós kormányzó úr őfőméltóságának, továbbá táviratilag üdvözölte Imrédy Béla miniszterelnököt, akik a mai törté­nelmi időkben emberfölötti önfeláldozás­sal kormányozzák az ország hajóját. Az ő államférfiúi bölcsességüknek köszönhe­tő, hogy máris sikerült a magyar igaz­ság erejével egy egész világ ellenállását megtörni és megnyitni az utat egy szebb magyar jövendő felé. A közgyűlés köszö­netet szavazott az elnökségnek és a tit­kárságnak az elmúlt évben is kifejtett eredményes munkájukért. Értéktőzsdei árfolyamok 1938. évi ptjegy 100.— — 100 — 1914. évi főv. 4.5% 298 — 302.5—305.5 301.­ E187fl E15ford t­B zárlat kötések Zárlat Nemzeti Bank — 163 163. Békéscsabai 10.5 10.5 10.5 Első Bp. malom 10.75 — 11.75 Hungária-malom — 26.5—27 26.5 Bauxit 221.— 226—233 231.— Borsodi szén 10.5 — 10.5 Szentlőrinci — — 8.— Cementia — 116 H6­— Kohó • 23.5 23—24.5 24.25 Drascher — — 8.— Aszfalt 8.— — 8.5 Kőszén 317.— 325—334 330. Nagybátonyi 43.25 13.25 43.25 Salgó 30.3 31—32.6 32.25 Urikányi 42.— 41.25—43.5 43.25 Fegyver 51.25 — 53.— Ganz 21.6 21.7—22.4 22.2 Rima 83.8 85—87 86.5 Schuller 36.— — 36.— Nasici 65.25 67—68 68.— Nova 14.— 14.1 14.— Tröszt 59.7 61.5—63.4 63.2 Délcukor 69.5 70.5—71.5 71.— Magyar cukor 101.— 104—107 106.— Dreher-Haggen. 138.— 138.5 138.5 Gsch­windt 680.— 685 685.—­P­rrutipar 30.5 — 30.— Flóra 14.— 15—15.5 15.5 Műtrágya — 47 46.5 Klotild 23.— 23—23.5 23.5 Gumi 68.25 69.5—70.5 69.5 Vasúti forgalmi 20.— 20.1—21 20.7 Telefon 10.— — 10.5 Államadósság, kötvények, záloglevelek : MAGYARORSZÁG 1938 október 16 vasárnap „Széleskörű változtatásokat" sürgetett Eden volt angol külügyminiszter London, október 15. (Havas.) Edén volt külügyminisz­ter pénteken este Cardiffban beszé­det mondott. Hangsúlyozta annak szükségességét, hogy valamennyi nemzet együttes erőfeszítést tegyen, amely meghalad mindent, amit ed­dig béke idején megkíséreltek. Noha a háborút sikerült elkerülni, az an­gol népnek határozatlan időre le kell mondania a gondtalan és kényelmes élethez való visszatérésről. Olyan korszakba lépünk, ahol gyökeresen megváltozik életünk egész üteme és amelyben változtatásokra lehet szük­ség társadalmi és gazdasági rend­szerünkben, olyan széleskörű változ­tatásokra, mint egyes más államok­ban történtek. A volt külügyminiszter ezután a nemzetvédelem elégtelenségét han­goztatta­. Ezt annak tulajdonítja, hogy a fegyverkezési ipar Angliában éppen úgy, mint Franciaországban békeidőkre van méretezve, ellentétben a totális államokkal. Szakítani kell azokkal a módszerekkel, amelyek Angliát az állandó alacsonyabbrendő­­­ség állapotában tartják. A nemzet ér­zületével ellenkező kisegítő megoldá­sok és megegyezések nem elegendőek. Eden végül állást foglalt a kiszéle­sített alapokra helyezett nemzeti kor­mány szükségessége mellett, amely az állami élet valamennyi területén ki­fejlesztené a nemzet védelmét, hogy el lehessen kerülni a háborút. Ez az egyedüli alap, — mondotta — amely­re demokráciánk és alkotmányunk támaszkodhatik, hogy szembenézzen a ránk váró megpróbáltatásokkal. London, október 15. (Magyar Távirati Iroda.) Több lap jelenti, hogy a kormány nemzeti szol­gálati minisztérium, megszervezésére gondol, amelynek első feladata Ang­lia 16—60 éves lakosainak lajstromo­zása lesz, mégpedig férfiaknak és nőknek egyaránt háború esetén telje­síthető szolgálataik megszervezésére. A minisztérium hivatalnokai házról­­házra fognak járni és lajstromot vesz­nek fel minden egyes lakos képessé­geiről, műszaki tudásáról és egyéb olyan tulajdonságairól, amelyek há­borús nemzeti szolgálat szempontjá­ból figyelembe jöhetnek. Az új mi­nisztérium élére valószínűleg Sir John Anderson kerül, mint nemzeti­­ szolgálati miniszter. Sir John Ander­­­­son legutóbb London légi védelmét­­ szervezte meg. t­őzsdei Árfolyamok az egész világból Nagyobb árjavulások a tőzsdén E­llanyhult a határidőpiac Az értéktőzsdén a bizakodó és barátsá­gos hangulat már nyitáskor éreztette ha­tását, amelyik papírban üzletkötésre ke­rült sor, mindenütt jelentős árnyereséget számoltak el. A tőzsdeidő későbbi folya­mán átmenetileg volt ugyan kisebb le­morzsolódás, de a tőzsdeidő végén a leg­több részvény árnyereséget számolt el. Az utótőzsde szilárd, kis forgalommal. A Bauxit 231, a Rima 86.25—86.75, a Sal­­gó 32.10—32.20, a Kőszén 330—331, a Ganz 22.20—22.30 pengő. A Nemzeti Bank a dollár és a hollandi forint árfolyamát 25—25 fillérrel fel­emelte. 1927. évi főv. 6%: 78.875 79-80 79,5 Leszámítoló F. d. zs. — — 80.— A bankok magánforgalmában az irányzat tartott A mai tájékoztató árfolyamok (zárójel­ben az előző napi árak): Kereskedelmi Bank (58) 58, Hitelbank (43%) 43,25—43,75, Leszámítolóbank (32) 32, Angol-Magyar Bank (24—24%) 24—24%, Hazai Bank (ISVz —19) 19, Olasz Bank (30 %—31%) 30%—31%, MOKTAR (18) 18, Pesti Hazai (57) 57. A határid­őpiacon a hivatalos forgalom a tegnapi árakhoz képest gyengülő árfo­lyamokkal indult. Az alacsonyabb árak később lassú lemorzsolódással tovább es­tek, úgyhogy a legolcsóbb árakat zárlat­kor jegyezték. A márciusi rozs 22, a májusi tengeri 12 fillérrel volt olcsóbbb, mint tegnap. Rozs: 1939 márciusra: 16.60, 16.63, 16.52, zár­lat 16.50—16.52. Tengeri: 1939 májusra: 18.58, 15.55, zárlat 16.51—18.53. LIVERPOOL, nyugodt Liverpool, október 15. (A Magyar­­ország tudósítójának távirata.) Búza Októberre (5 sh 1.25 : 13.68 P) P, 5 sh 1.625 : 13.77 P; decemberre (4 sh 9.125 : 12.76 P) 4 sh 9.75 : 12.90 P, 4 sh 9.375 : 12.82 P; márciusra (4 sh 8.125 : 12.54 P) 4 sh 8.50 : 12.63 P, 4 sh 8.375 : 12.60 P; májusra (4 sh 8 : 12.51 P) 4 sh 8.375 : 12.60 P, 4 sh 8.375 : 12.60 P. ROTTERDAM: nyugodt Rotterdam, október 15. (A Magyar­­ország tudósítójának távirata.) Búza novemberre (3.60) 3.625, januárra (3.675) 3.675, márciusra (3.85) 3.875, májusra (3.925) •3.95 holland forint 100 kg-ként, tengeri novemberre (87) 89, januárra (83.50) 84.50, márciusra (84.25) 85.25, májusra (83) 84.75 holland forint 2000 kg-ként. Londoni devizák London, október 15. New York 4.73u/ig, Montreal 4.80Vs, Pá­rizs 17.71, Brüsszel 20.0204, Milánó 90.03, Zürich 20.9214, Madrid 100.00, Berlin 11.82, Prága 138.00, Bukarest 655.00, Varsó 25.31, Belgrád 211.09, Szófia 390.00. Az arany Londonban Londoni aranyárfolyam­: 146/8.5 sh. A mai zürichi árfolyamok Zürich, október 15. (Záróárfolya­mok:) Párizs 11.70, London 20.92, New York 441.62, Brüsszel 74.67%, Mi­lánó 23.20, Amszterdam 240.40, Berlin 176.65, Szófia 5.40, Prága 15.17%, Varsó I 83.5, Belgrád 10.5, Athén 3.95, Buka­­­­rest 3.25. Aki túl sokat evett vagy ivott és ezért rosszul érzi magát, an­nak egy pohár természetes szerenc József® keserűvíz igen gyor­san és alaposan kitisztítja a gyomrát és a beleit és felfrissíti egész szerve­zetét. Kérdezze meg orvosát. Két kalandvágyó műszerészt keres a rendőrség, akik Afrikába készültek, de csak Bajáig jutottak Három kalandvágyó fiatalember egy ócska vitorlás hajócskával a Dunán Afrikába indult, útközben Nagytéténynél összevesztek, azután kibékültek, Baján ismét összevesztek, itt közülük az egyik kiszállt és fel­jelentést tett a bajai rendőrségen. Ez a rövid története annak a furcsa ügynek, amelyben most már a buda­pesti főkapitányság is nyomoz. Még augusztusban három fiatalem­ber, Nagy Károly kereskedő, Szika Attila és Cipész József műszerészek arra az ötletre jutottak, hogy Afriká­ba mennek. 350 pengőért vásároltak egy rozoga hajót, amelyre a két mű­szerész olcsó segédmotort szerelt fel. Egy szép augusztusi napon elindultak Afrikába. Nagytétényig minden rend­ben ment, itt azonban összevesztek. A két műszerész megverte Nagy Ká­rolyt. Később kibékültek és folytatták útjukat. Baján ismét nézeteltérés tá­madt közöttük, újra verekedni kezd­tek. Nagy megelégelte a dolgot, ki­szállt a hajóból és a bajai rendőrsé­gen panaszt tett két társa ellen- Köz­ben Szikénak és Cipésznek nyoma ve­szett. A bajai rendőrség értesítette az ügyről a budapesti főkapitányságot, amely most keresi az Afrikába indult műszerészeket. Búzából nem volt üzletkötés A készárupiacon a forgalom összezsu­gorodott. Hosszú idő óta nem volt arra példa, hogy búzaforgalom egyáltalában nem volt. Az árak névlegesen a teg­napiak maradtak. Rozsból 100 mázsa eladását jelentették, 5 fillérrel alacsonyabb árfolyamon, mint tegnap. Sörárpából 600 mázsa kelt el a tegnapi árkeretben, zabból 300 mázsa eladását jelentették be. A tengeripiacon csak csövestengeriből volt üzlet, 150 mázsa kelt el 9 pengős árfolyamon. A közrak­tári ótengeri árát névlegesen 10 fillérrel leszállították. Korpa iránt csak azonnali átvételre van kereslet, kötésre azonban nem ke­rül sor. , Búza: tiszavid­éki, fejérmegyei 77 kg-os 20.45— 20.60, 78 kg-os 20.65—20.80 , 79 kg-os 20.85-21.00, 80 kg-os 20.95—21.10, felsőtiszai 77 kg-os 20.40— 20.55, 78 kg-os 20.60—20.75,­ 79 kg-os 20.80—20.95, 80 kg-os 20.90—21.05, duna-tiszaközi 77 kg-os 20.40—20.50, 78 kg-os 20.60—20.70, 79 kg-os 20.80— 20.90, 80 kg-os 20.90—21.00, dunántúli 77 kg-os 20.45—20.55, 78 kg-os 20.65—20.75, 79 kg-os 20.85— 20.95, 80 kg-os 20.95—21.05. Rozs, pestvidéki 15.45—15.55, más származású 15.45—15.55. Takarmányárpa: elsőrendű 18.75—19.00, közép­­minőségü 18.60—18.75. Sörárpa: kiváló 21.00—21.75, príma 20.00—21.00, sörárpa 19.50—20.00. Zab: elsőrendű 19.00—19.20, középminőségü 18-90—19.00. Tengeri: közraktári 17.40—17.55. Őrlemények: korpa 13.25—13.50, 8-as liszt 15.80— 16.00. Rozs: 100 mm 15.55 budapesti paritásban. Zab: 150 mm vasmegyei 19.10, 150 mm szombathelyi 19.15 budapesti paritásban. Csövestengeri: 150 mm 9.00 budapesti pari­tásban. Árpa: 150 mm 21.00, 450 mm 21.25 budapesti paritásban. Lucerna: 10 mm minta szerint 230.—, 18 mm minta szerint 242.—, 2 mm alj 75.— Budapest, 100 mm 84% 232.— Monor, 12 mm mint­a szerint 232.— állomás, 3 mm minta szerint 170.— Békéscsaba, 25 mm fehérbárcás, okt. 290.— Szeged, 20 mm 90%-os 214.—, 20 mm 215.— Budapest. Magvak és hüvelyesek: Köles vörös 17.50— 18, egyéb 16.50—17, káposztarepce 24.25—24.50, kék mák 142—147, borsó Viktória sterilizált 18—19.50, zöld (express) steril m­att 18—19-50, lencse nagy szemű sterilizált 36—43, középszemű sterilizált 24—30, kisszemű sterilizált 22—24, fehér hosszúbab 35—36, fehér szokványbab dunai 29.50—30, dunántúli 29—29.50, felsőma­gyarországi 27.50—28, gömbölyű fürjbab 23—29, hosszú fürjbab 27—28, barnaba­b 27—27.50, lucernamag nyers arankás 210—235, lóheremag nyers arankás 100—110, bíborheremag 73—76, bükköny tavaszi 16—17.50, szöszös 35—36, csil­lagfürt fehér lapos 11.50—12. A budapesti lisztárjegyzőbizottság árjegyzé­sei (az 1938. évi gabonából készült őrlemény­ek): Búzaliszt: dara 38—38.75, Ogg 37—37-75? Og 37— 37.75, Of 37-37.75, Ogg 36-36.75, 2g 36—36.75, 2f 36—36.75, 4-es 34.50—35.25, 5-ös 33—34.25, 6-os 29.75—30.75, 7-es 20.75—22.50. Rozsliszt: 0-ás 30.26—31.25, 01-es 27.50-28.50, 1-es 22.75—23.75, 2-es 19.75—21.75. Sertésvásár A ferencvárosi sertésvásár összes mai felhajtása 346 darab. Eladás 345, eladat­lan 1. Angol hússertés felhajtás 174. Az irányzat változatlan. Árak: uradalmi zsír­sertés 340 kg-on felül 114—116, középren­­dű 105—110, silány 98—102, angol tőkeser­tés 107. A mai hivatalos valuta- és devizaárfolyamok . PÉNZNEMEK: Angol font 16.10—16.30 Belga 57.30—58.10 Cseh kor. 5.50—10.— Dán kor. 71.90—72.70 Dinár 7.15—7.70 US Adoll. 339.55—343.00 Kanadai déll. 382—337 Francia fr­ 8.80—9.20 Holl. frt 185.25—187.25 Lengyel zl. 60.—61.40 Leu 3.—8.45 Léva 8.—8.60 Líra 16.90—17­90 (az 500 és 1000 lírás bankjegyek kivét.) Német márka —_ Xorv. kor. 80 95—81.85 Svájci fr- 77.—77.90 Svéd kor. 83__83.90 Külföldi KIFIZETÉSEK! A­msterd. 185.65—187.21 Athén 8.025—3.055 Belgrád 7.82—7.88 Berlin 135.70—136.70 Brüsszel 57.68—58.12 Bukarest 3.41—3.44 Kopenh. 72.125—72.72­ London 16.145—16.295 Milánó 17.66—17­8864 Newyork 310.95—343.­ Oslo 81-15—81.85 Párizs 8.94—9.22 Prága 11.79—11.93 Szófia 4.11—1.15 Stockh. 83.225—83.925 Varsó 63.75—64.25 Zürich 77.20—77.90 Isztanbul 268—271

Next