Magyarország, 1938. október (45. évfolyam, 221-246. szám)

1938-10-29 / 245. szám

1938 október 29 szombat MAGYARORSZÁG Beck lengyel külügyminiszter nem utazik Németországba Varsó, október 28. A Kurier Warszawski pénteken, cá­­­folja azt a híresztelést, amely szerint Beck lengyel külügyminiszter Német­országba utazik, hogy megbeszélést­folytasson Hitlerrel. A lap illetékes lengyel­­körökre való hivatkozással visszautasítja ezeket az állításokat és mindent, amit azokkal kapcsolatba hoztak. (MTI) Nyugdíjazták Zilahy Dezsőt, a Fővárosi Idegenforgalmi Hivatal igazgatóját Markos Béla lesz az utóda Szendy Károly polgármester ma nyugdíjazta Zilahy Dezsőt, a főváros Idegenforgalmi Hivatalának igazga­tóját. Zilahy Dezső betöltötte 65.­ élet­évét és így törvény szerint­ nyugdí­jazni kellett. Még Bárczy István bíz­ta meg Zilahyt a főváros idegenfor­galmának megszervezésével. Akkori­ban az idegenforgalmi kérdésekhez úgyszólván senki nem értett és Zilahy Dezső kiváló képességeinek, ötletessé­gének volt köszönhető elsősorban, hogy a székesfőváros idegenforgalma évek folyamán megizmosodott, meg­erősödött. Kiválóan vezette a főváros Idegen­forgalmi Hivatalát és irányítása mellett sikerült aránylag nagyon sze­rény eszközökkel az egész világ köz­véleményének figyelmét Budapest felé fordítani. Zilahy Dezső ma búcsú­­látogatást tett a városházán Schuler Dezső alpolgármesternél és Kovács­­házy Vilmos tanácsnoknál. Szendy polgármester még gyengélkedik és nem jár be hivatalába. Zilahy utóda a főváros Idegenforgalmi Hivatalá­nak­ élén dr. Markos Béla lesz, aki eddig mint igazgatóhelyettes műkö­dött és kiváló munkatársa volt Zi­lahy Dezsőnek. November 28-án tárgyalja a bíróság a Rokkantegylet és Hermes biztosító sikkasztással és csalással vádolt igazgatóinak bűnperét Szeptember elején meglepetést kel­tett, hogy az ügyészség elfogató pa­rancsot bocsátott ki Bárdos Ferenc volt országgyűlési képviselő, a Ma­gyar Rokkantsegélyző és Nyugdíj­­egylet és Hermes biztosító részvény­társaság vezérigazgatója ellen, to­vábbá elrendelte Kovács László, a Hermes ügyvezető igazgatója, Halár­szovich Leó főkönyvelő és Lesznik Károlyné tisztviselőnő, Bárdos tit­kárnőjének letartóztatását. Később Leszniknél szabadon bocsátottak. Kovács és Halászovick továbbra is fogságban maradt, Bárdost pedig ed­dig még nem sikerült elfogni. Az ügyészség nagy munkával foly­tatta a nyomozást a Rokkantsegélyző Egylet és a Hermesnél történt soro­zatos visszaélések ügyében és a munka első része, mely a Hermes biztosítónál történt visszaélésekre vo­natkozik, végetért. Baróthy Pál fő­ügyész, a budapesti ügyészség elnöke aláírta a vádiratot. Az ügyészség Bárdoson, Kovácson, Halászotti­­on és Leszniknén kívül, akiket sikkasz­tás bűntettével vádol, vádiratot adott ki Sterbinszky Lipót András nyugal­mazott számtanácsos. Sütő Ferenc MÁV-nyugdíjas, Zombory Gyula ma­gántisztviselő, a Hermes igazgatósági tagjai ellen ugyancsak sikkasztás bűntette címén. Bárdost, Kovácsot és Halászovichot még közokirathamisí­tással és csalással, Leszniket külön hamis tanúzásra való felhajtással, vé­gül Halászovick Leó fiát, Halászovick Bélát csalással és sikkasztással vá­dolta meg az ügyészség. A vádiratból kiderül, hogy amikor ez év augusztus 17-én a Hermes igaz­gatóságának működését ..-felfüggesz­­tették és vitéz Móricz Istvánt, minisz­teri biztossá kinevezték. Bárdos és társai még egész sereg manipulációt követtek­ el. Leszniknéval több igaz­gatósági ülésre vonatkozó antedatált jegyzőkönyvet készítettek. Az egyik­ből az derül ki, hogy Bárdosnak il­.OOO pengős végkielégítést adnak,­ ugyan-­­akkor eladják neki 10.000 pengőért.­ Hermes autóját, a másik szerint Ko­vács íjászló fizetését havi 400­0 pen­gőről 500-ra, Leszniknéét 200 pengő­ről 300-ra emelik fel, Kovácsnak meg­szavaznak még 1600 pengő mérleg­­pénzt, sőt Halászovich fiának, Halá­­szovich Bélának, aki szintén tisztvi­selője volt a Herm­esnek, a fizetését 180 pengőről 220 pengőre emelik fel. Mindezt akkor, amikor már semmi joguk nem volt. A Hermes három igazgatósági tag­ja ellen az a vád, hogy bár tudták, hogy ezek a jegyzőkönyvek hamisak, mégis aláírták és így a manipulációk elkövetését elősegítették. Lesznikné ellen még azt is felhozza a vádirat, hogy Sütő Ferencet arra akarta r­i­­bírn­i, hogy ha kihallgatják, mondja azt, hogy­ az egyik igazgatósági ülés jegyzőkönyvének tartalma való. A nagyszabású bűnügyben ma dél­ben kitűzték a főtárgyalást. Az ügyet a büntetőtörvényszék H­éthely­i-taná­­csa tárgyalja november 28-án. I ~i~-----------------------­ „Csangkajsek már nem egyéb egyszerű zendü­lővezérnél** Tokió, október 28. Hivatalosan bejelentik, hogy a ja­pán kormány november 3-án kiált­ványt tesz közzé Japán kínai politi­kája tárgyában. s­gy tudják, hogy ez a kiáltvány megerősíti, hogy Csangkajsek kínai tábornagy most már nem egyéb egy­szerű ,zendülővezérnél és Tokiónak el­­tökélt szándéka, hogy semmiféle dip­lomáciai kapcsolatot nem tart fenn vele. A kiáltványban bejelenti azt is, hogy Japánnak az a célja, hogy az­­új­ Kínában bástyát építsen ki a bel­­­­se­vízmá­s ellen. Horthy Miklós kormányzó levele Csitáry székesfehérvári polgár­­mesterhez, Széchenyi főispánhoz és Ecsedy alispánhoz Székesfehérvár, október 28. Vitéz nemes Poós Rezső ezredes, a székesfehérvári Vitézi Szék szakkapi­­tánya, ünnepélyes keretek között adta át Csitáry G. Emil polgármesternek a kormányzó levelét, amely így szól: Kedves Csitáry ! Különös örömömre szolgál az, hogy a folyó Szent István-év május havá­nak 22. napján Székesfehérvárott megtartott vitézi avatás és a Vitézi Székház alapkőletételének ünnepsége, a Vitézi Rendhez méltó és minden eddiginél fényesebb megrendezésben zajlott le. Tudomásom van arról, hogy a vitézi ünnepségek sikerét Méltóságod lelkes és fáradhatatlan munkája eredmé­nyezte. E dicséretes munkával megterem­tett lélekemelő ünnepélyek benyomá­sa örökre emlékezetes marad előttem. Budapest, 1938 október 14. Horthy s.k., a vitézek főkapitánya. A kormányzó hasonló tartalmú le­velet intézett gróf Széchenyi Viktor főispánhoz és Ecsedy József alispán­hoz. 11 SSSSSS!S:SS::!SSS!S:s:S!SS:»SSS!S!S:SS!SSSSSSSSSSSSSSSSSSSiSS!SS!S!SaSSS:S!SSSSS!iS!!SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS!SiiSSSSSSS!S!SSS!S!SaSSSSSSS!SSS^;; MEGLEPETÉS | ÉS ÖRÖM I ifimfimirnariiiHiii iIuüiBbi lesz mindenkinek z zésri 0i0.o J ül HÁRMAS-I KÖNYVEI ;"::::::i:::::::::á::::::::::::::::::::nií::nöninn:nnn:án::n:"nn:::”nnönínnö:nninöi ­Általános választások lesznek Angliában még karácsony előtt Átalakították a kormányt, lord Runciman lesz a titkos tanács elnöke London, október 28. b­eni egyezmény ellen elhangzott bírálatokra és a külpolitikai kérdé­sekkel kapcsolatos heves vitákra, a konzervatív párt vezetői hajlanak ama felfogás felé, hogy tanácsos lenne, ha a kormány megbízatást kapna a nemzettől a közel­jövőben követendő politikájára. Egyébként a Daily Mail és a Daily Express valószínűnek tartja, hogy­ Chamberlain miniszterelnök az újra összeülő házzal ismerteti majd fegy­verkezési és nemzeti szolgálati terveit és nemzeti egység létesítését fogja sürgetni. Ennek a beszédének a hatá­sától teszi függővé további lépéseit. Nagyobb arányú kormányátszervezés sincs kizárva. Lord Hailsham, a tit­kos tanács elnöke, rövidesen lemond. .Utóda lord Runciman lesz. Hivatalosan közüik, hogy Duff Cooper utódaként Stahnhope lordot nevezték ki az admiralitás első lord­jává. Stanhope eddigi nevelésügyi miniszter­ hivatalát Karl de la Warr eddigi lordpecsétőr veszi át. A lord Stanley halála folytán megürült do­­miniumü­gyi minisztérium vezetésére Malcolm MacDonald gyarmatügyi miniszter kapott ideiglenes megbíza­tást. A Daily Mail szerint bizonyos poli­tikai körökben arról beszélnek, hogy még karácsony előtt általános vá­lasztások lesznek. Chamberlain mi­niszterelnök tudvalevőleg kijelen­tette, hogy csak akkor választat, ha úgy érzi, hogy kezdi elveszíteni hí­vei támogatását.. Tekintettel a man- „Az amerikai flotta nem el­ég erős Amerika és birtokai megvédésére" London, október 28. Edison, az Egyesült Államok he­lyettes haditengerészeti államtitkára, kijelentette, hogy az Egyesült Álla­mok tengeri hadereje nem elég erős az Egyesült Államok és összes birto­kainak megvédésére. — Nagyon kétséges, — mondotta Edison — lehet-e még bízni a nem­zeti biztonság megszilárdítását célzó nemzetközi egyezményekben. Ha kor­mányunk ismét háborúba keveredik, nincs semmi biztosíték arra, hogy szövetségeseink visszatartják az el­lenséget addig, amíg kellőképpen mozgósíthatjuk iparunkat a háborús erőfeszítések támogatására. Ha egy­általában tengeri haderőre lesz szük­ségünk, olyan haderővel kell rendel­keznünk, amely bármely lehetséges ellenséget vagy ellenséges csoportot le tud győzni. A második legjobb­ tengeri haderő legfeljebb a »bluff«­­műveletek során bírhat némi fontos­ságnál, de ha igazán színt kell val­lani, csak a legerősebb haderő győz­het.

Next