Magyarország, 1944. május (51. évfolyam, 97-121. szám)
1944-05-01 / 97. szám
20 fillér / Esti nap Köveitől délnyugatra és a Dnyeszter felső folyásvidékéről térnyerést jelent a német véderőfőparancsnokság 27 rombolót és 153.820 tonnát vesztettek áprilisban az angolszászok Sztálin sürgeti a második frontot, a németek folytatják az angliai inváziós bázisok rombolását Denesflf újabb egyeniténybendics hálónál és politikai alárendeltséget vállaltak Moszkvával szemben Szombaton a háború egyik legnaagyobb, a német leírásokból kitűnően mindenesetre a legszélesebb kiterjedésű légi csata-sorozata zajlott le Németország, illetve a nyugati megszállt terültek felett. A német légitérbe betört amerikai repülő flottát a tengerpartvidéktől Berlinig mindenfelől megrohanták a Luftwaffe vadászkötelékei és lépten-nyomon harcba kényszerítették, kitűzött bombázási célpontjai előtt megcsavarták, a támadó kötelékeket szétzilálták , igen nagy veszteségeket okoztak neki. Az eddigi jelentések szerint 130 körül van azoknak a lelőtt gépeknek a száma, amelyeknek megsemmisülését már megállapították, azai emberben mintegy 1200—1300 fő kiesését jelenti az amerikai légierőből. Éjszaka folytatódtak az angol-amerikai támadási kísérletek, ugyanakkor a német légierő nagyobb arányú támadást zúdított Anglia délnyugati partvidékére, s elsősorban Plymouth városára, amelynek katonai jelentősége erett. Ezekkel a légi akciókkalidőben a szokottnál nagyobb arányú tengeri összeütközés történt német és brit kötelékek között: újabb jele a nyugati harci tevékenység általános fokozódásának és megerősítése a német feltevésnek, hogy az angolszászok inváziós szándékai megértek és a támadó kísérlet bármikor bekövetkezhetik. Most már arra nézve, hogy vezető angol körökben hogyan ítélik meg az invázió vezélyfokát a várható veszteségek szempontjából, a legfrissebb tájékoztatást kapjuk Halifax washingtoni brit nagykövet tegnapi beszédéből, aki a következőket mondta: «•* A németeknek hosszú hónapokig bőven volt idejük arra, hogy hatalmas erődítményeket emeljenek, amelyekben jól kiképzett hadosztályokat helyeztek el. Bizonyosak lehetünk, hogy semmit maj ősin mulasztottak, amit emberi találékonyság védelmük erősítésére előteremthet Súlyos és kemény harcok nélkül bizonyára sehol sem engednek bennünket partraszállni vagy előrenyomulni... Halifax lord megállapításaiban semmiesetrre sem téved. * Nyugaton tehát sok minden történik, amiből az inváziós kísérlet közelségére lehet, következtetni s a német védelmi készültség ennek megfelelően harcrakészen áll, ez azonban még nem invázió, nem is második front. Sztálint csak valóságok elégítenék ki, ezt nem győzik hangoztatni Moszkvában. Az olaszországi partraszállás időreórára elhallgattatta a Kreml diktátorának elégedetlenségét, de azután, hogy a front csak nem akart továbbmozdulni Cassinótól, hogy a nettunói hídfőt az angolok és amerikaiak éppen csak tartani tudták. Moszkva erélyesebben kezdte sürgetni az »igazi« második arcvonalat Az angolok és amerikaiak mindeddig könnyű lélekkel adtak meg minden politikai előnyt a Szovjetnek, a habardőr gondatlanságával adtak fel minden olyan politikai pozíciót, amire az oroszok a leghalványabb célzás formájában is igényt jelentettek be. Az egész engedékenység hátterében az a reménykedés állhatott, hogy amíg »politikává vtetik", Moszkvát, addig takarékoskodni lehet az angol és amerikai emberanyaggal, a katonai cselekedetekkel. Nos, ha a jeleknek hinni lehet, Sztálin nem akar tovább várni nyugati szövetségesei véráldozataira ... A vörös diktátor május elsejei kiáltványában — mint az NST jelenti — többek között hangoztatta: „Nem férhet kétség hozzá, hogy Németországot csak úgy lehet megverni, ha egyszerre csapnak le rá: kelet felől a szovjet sereg, nyugat felől pedig a szövetségesek hadereje.“ Azután többet is mond Sztálin. Még emlékezhet az olvasó régebbi nyilatkozataira és kiáltványaira, amelyekben nem győzte hangoztatni, hogy „egyetlen“ hadicélja a Szovjetföld felszabadítása a német megszállás alól. Nem győzte írni és mondani, hogy a Szovjetunió peremén élő népeknek nincs okuk aggodalomra: a Szovjet megáll a maga határainál s azontúl sem katonai, sem politikai hódító tervei nincsenek. Józan ésszel nem lehetett elképzelni, hogy ezek a sztálini ígéretek a Kreml urának valóságos szándékait fejezték volna ki. Az érdekelt országok minden gondolkozó emberének rendelkezésére álltak a riasztó példák: mit jelent a Szovjet „érdektelen“ szomszédsága s vájjon hihető volt-e, hogy Sztálin egy többesztendős véres hadjárat végére remélt győzelmi pozíciójában ne használna ki minden terjeszkedési lehetőséget, amit kezébe kaparíthat. Nem volt hihető s ez magyarázza, hogy a moszkvai ígéretek egyetlen érdekelt ország népében sem ébresztettek hiú reményeket, egyetlen ország népében sem rendítették meg az önvédelem elhatározását. A lengyelek határvitája és a finn fegyverszüneti feltételek azután igazoltak minden gyanút: Moszkva más elveket hirdet, és ismét más a gyakorlat, amit minden, a hatalmi körébe került néppel szemben érvényesít vagy érvényesíteni akar. A májusi kiáltvány már leszámítolta az időközben történt változásokat és ebben már nem -*a szovjetföld felszabadításáról” van szó, hanem távolabbi célokról. Közvetlen célokról és olyanokról, amelyek már egészen homályba vesznek és elvi fedezetét nyújthatnák a vörös hadsereg bármiilyen messzemenő alkalmazásának Sztálin ugyanis most már azt üzeni hadseregének, hogy »nem elég kiverni az ellenséget a Szovjet foteljéről, hanem a szovjet csapatoknak fel kel szabadítaniok a lengyeleket, csehszlovákokat és más nyugtaeurópai népeket is.* Hogy a lengyeleknek mi a véleménye erről a felszabadításról, azt körülbelül sejteni lehet Aligha az, amit Sztálin és politikai köre gondol. Hiszen még Stettiniusna sem sikerült rávennie Londonban Mikolajczykot, a menekült lengyel kormány miniszterelnökét hogy engedékenységet mutasson Moszkva felé a két kormány között kirobbant vitás kérdésekben! Bezzeg »csehszlovákjaink« — Benes és londoni köre — nem okoznak csalódást bolsevista barátaiknak! Alig közeledtek a vörös csapatok a Kárpátok felé, a londoni cseh kormány már bejelentette a nagyvilágnak, — az arányokra mindig sokat adtak... — hogy a „felszabadítandó“ Ruténföld területén politikailag és katonailag együtt kíván működni az oroszokkal. Katonailag támogatja a bolsevista hadsereget, — elfelejtette közölni a nagyvilággal, hogy hülyén katonai erővel szándékozik végrehajtani ezt a támogatást — politikailag pedig természetesen rendelkezésre áll az oroszoknak. Kárpátalján a gyakorlatban bebizonyosodott: mennyire semmi sincs Benes kormányának ezt a területet érintő ígéretei mögött; sem »csehszlovák« katonai erő, sem politikai befolyás. A magyar és német csapatok kemény fellépése és hősies erőfeszítései nyomán az arrcvonal eltávolodott a Kárpátok gerincétől, visszatolódott kelet felé, Kelomeához. A csehek nem álltak meg az ígéretek és a tervezgetések útján. Visniazki helyettes külügyi népbiztos