Magyarország, 1944. június (51. évfolyam, 122-145. szám)

1944-06-01 / 122. szám

20 fi­lip Az angolszászok már minden itáliai tartalékukat harcba­­vetették, állapítja meg Berlin Dél-Franciaország ellen irányuló inváziós előkészületek Afrikában és Korzikán Izmef­ineno szemlét (ártott a Dardanellák eredítmennel lelőtt Ploestit és Turnuszeverint bombázták, 28 gépet lelőtt a védelem . Jassynál nagy légicsatában súlyos vereség érte az oroszokat Az első világháborút követő két év­tized diplomáciai történetének hitelét vesztett népszövetségi fogalmai támad­tak fel az Egyesült Államok terveze­tében, amelyet az Associated Press is­mertet­ A Közgyűlés, a Tanács a Világbíróság és sok minde­n egyéb, ami a Népszövetség fogalomkörében kivirágzott. Minden együtt van a terv­­be, ami nem vált be és természetesen a kicsenek benne a tervben a váloga­tott gyönyörű titkárkisasszonyok, a­­ Palota a genfi tó partján, a vidám élet, ami a sorsdöntő — és mindig kudarcba fulladt! — tárgyalások körí­téseképpen kifejlődött, a horribilis tisztviselői fizetések és a pompásan kiépített hivatalnoki gépezet, amelyre nemcsak a Népszövetség működését alapozták, hanem a híres svájci üdülő­helyek forgalmának jelentékeny szá­zalékát is. Ezek a népszövetségi dolgok beváltak. De aminek a lényegnek kel­lett volna lennie, az csúfosan meg­bukott. Megbuktak a nemzetközi élet­­ szabályozására szánt szervek és csú­fosan elbukott az elv, amire az egész Népszövetséget építették. Ahol ugyanis nagyhatalmakkal került szembe a »kö­­zösségi akarat«, ott legjobb esetben halogatásra, bizottságok és albizottsá­gok kiküldésére futotta az erejéből, Mihor pedig a gyengék keresték az iga­­zaikat, ott a Népszövetség behódolt az erősebbek érdekei előtt. Az erősebb­nek, vagy az erősebbek barátainak mindig igazuk volt. Szü­llő Géza mon­dotta egyszer a Népszövetségről, ami­kor valami felvidéki magyar kisebb­ségi panaszt félretettek: — Ez a Népszövetség túlságosan gyenge ahhoz, hogy a nagy ügyeket el­intézze és túlságosan hatni más ahhoz, hogy a kis ügyekkel foglalkozzék.­­ Körülbelül ez volt a második világ­háborúval kimúlt népszövetségi rend­szernek a pontos kórképe. Ennél sem­ivel sem ígér jobbat az amerikaiak öt pontja, amely­re az angolszászok győzelmük esetén az új világbizton­sági szervezetet felépíteni akarnák. 1. Az Egyesült Nemzetek tanácsot alakítanak Oroszország, Anglia, Kína és az Egyesült Államok, valamint há­rom vagy négy kis nemzet részvételé­vel, amelyek meghatározott időközök­ben váltakoznak. 2. Az Egyesült Nemzetek közgyűlést (Assembly)­ alakítanak mind a 35 egyesült nemzet részvételével, de esetleg valamennyi többi államot is belevonják. A közgyűlésen a kis nem­zetek is ugyanolyan szavazati joggal és szuverenitással rendelkeznek, mint a nagyok. 3. A rendőri hatalom elsősorban a négy nagy nemzet katonai erőiből áll. Ezek az egységek megőrzik különállá­sukat, de csak a közgyűlés határoza­tainak megfelelően lehet őket felhasz­nálni. 4. Világbíróságot szerveznek, amely dönt a nemzetek között felmerülő min­den jogi kérdésben. A bíróság az Egyesült Nemzetek erkölcsi és kato­nai támogatásában részesül­ 5. Közvetítő gépezetet létesítenek olyan viták elintézésére, amelyek nem­ tartoznak bíróság elé mert nem tar­talmaznak jogi kérdést. Ha az olvasó figyelmesen tanulmá­nyozza a pontokat, nem lesznek kéte­lyei a tervezet iránt, ha valóban sor kerülhetne egy ilyen világszervezet megalakítására. A négy nagy paran­csolna az új népszövetségben — vár­jon De Gaulle mit szól hozzá, hogy őt nem vették fel a nagyhatalmak közé?! — s hogy befolyását egész biztosan érvényesíteni tudja, arról katonai ér­telemben is gondoskodnak, mikor rá­juk bízzák a „rendőri“ szerepkör be­töltését. Sőt arról is gondoskodnak, hogy ha a négy nagy egyszer nem ért­ egyet, — amire a történelmi példák szerint hamarosan er kerülne — mindegyiknek kezében legyen bizo­nyos önálló katonai erő, amivel a szö­vetségi egyetértés nagyobb dicsősé­gére megkezdhesse a háborút társai vagy azok ellen, akikkel szemben ha­talmi igényekkel lép fel Elgondolni is nehéz, milyen garanciája volna egy ilyen szervezetnek például arra, hogy Oroszország egy csapásra megszelídül és jámboran behajtaná fejét a népszö­vetségi igába, holott most sem enged szövetségesei kívánságainak még a leg­jelentéktelenebb dolgokban sem, pedig erősen rá van utalva az angol­­amerikai szállításokra. Hogy a kis nemzetek szavazati egyenrangúsága és szuverenitása ho­gyan érvényesül a népszövetségi gya­­kor­atban, arról már keserves tapasz­talatai vannak a világ minden kisebb népének. Adott esetben a nagyhatalmi diktatúra legkomiszabb formája lép fel velük szemben, ha nem úgy érvé­nyesítik »szuverenitásukat«, nem úgy adják le szavazataikat, amint a vezető hatalmak érdekei — és nem a kicsi­nyek érdekei! — megkövetelik. A világbíróság és a »közvetítő gépe­zet« így, egymás mellett, azzal a szán­dékkal, hogy egymást kiegészítsék, a legmulatságosabb elképzelés. Csodála­tos gazdagságát biztosí­ják az ü­gy­­síbolási váltásag­o­nak és a vitáknak, hogy mi jogi és mi nem jogi probléma, amit a Népszövetség elé vittek s ami­ről a két­­szervezet közül az egyiknek döntenie kell. Ez az amerikai tervezet aligha szerez népszerűséget Európa kisebb nemzetei körében, nem is szólva arról, hogy olyan abszurd elképzelés alapján dol­gozták ki, mintha népek százmillióit ki lehetne kapcsolni a világ ügyeinek in­tézéséből. A háborút nem az ilyen tervezetek, hanem a fegyverek döntik el. * Az angol-oromz barátság és az egy­más iránt kölcsönösen táplált »biza­lom« újabb adalékait kapjuk a Sphere angol hetilap figyelemreméltó cikké­ben, amelyet a Transkontinent Press tolmácsolásában kaptunk meg. A Sphere megállapítja, hogy a­z oroszok törekvései minden jel szerint olyan szövetség létrehozására irányulnak, amely Vladivosztoktól Brestig ter­jedne és ez a szándék bizony-- angol körökben a legsúlyosabb aggodalmak­kal találkozik. A Sphere vizsgálja De Gaulle, Benes, Tito és a lengyel kom­munisták kapcsolatainak fejlődését a bolsevistákhoz és arra a meggyőző­désre jut, hogy Sztálin céltudatosan készíti elő egy kommunista államszö­vetség élesítését, amelybe az oroszok és angolszászok közös győzelme ese­tén belépésre kényszerülne minden ál­lam, amely Vladivosztoktól az Atlanti­­óceánig terjedő térségben fekszik. De Gaulle és Moszkva kapcsolatai most már egészen bensőségesekké váltak, Benes pedig »mindent magába ölelő« paktumot kötött az oroszokkal. A len­gyel és délszláv ügyek Moszkva aka­rata szerint történő fejlődésének szem­tanúi vagyunk. Egy ilyen kommunista szervezet igen hatalmas befolyást gya­korolna az új népszövetségre és min­den ítélkezésre — így kesereg a Sphere —, de elfelejti megírni, hogy mit tesz Anglia és az Egyesült Álla­mok ennek a veszedelemnek az elhárí­tása érdekében. Angliában sokat írnak és beszélnk mostanában az oroszok befolyásának túlságos megerősödéséről, ha odáig még nem jutottak el, hogy beismerjék: ennek a túlhatalomnak ma egyetlen gátja a n­émet véderő és a Német birodalommal szövetséges országok hadseregei. Vájjon mikor kerül sor erre a beismerésre i­s? lap i­­

Next