Magyarság, 1921. augusztus (2. évfolyam, 185-192. szám)
1921-08-23 / 185. szám
1921 augusztus 23, kedd Apátiból délután 3 órakor száztagú lovasbandérium kísérte Patacsi Dénes miniszteri biztost, akinek autója hosszú kocsisor élén érkezett meg folytonos éljenzés közt a városházára. Patacsi államtitkár a városháza erkélyéről mondott lelkes beszédet. Azután a városháza tanácstermében a képviselőtestület tartott ülést, majd a tisztviselők és az elüljáró- Bág tette le a hivatalos esküjét. Délután öt órakor pedig a városháza dísztermében teljes csendben megtörtént a város katonai átvétele.___• Czébe László 1 Pécs felé (A M. T. I. jelentése) Ma, 22-én reggel 5 órakor Magyarszékról és Málfáról elindultak azok a csapatok, amelyeknek Pécsre kellett bevonulniuk. A kaposvári és pécsi medence közti vízválasztón, az Árpád-tetőn, ahol a régi demarkációs vonal volt, a csapatok rövid pihenőt tartottak. Program szerint Szikora felügyelőnek kellett volna köszönetet mondania, de csak odáig jutott: Testvéreim ... a többit kitörő könnyei mondták el. A diadal kapu mellett ünnepi ruhában felöltözött nagy tömeg üdvrivalgásai mellett lépte át a nemzeti hadsereg a régi demarkációs vonalat. Az üdvözlések után elindult az elővéd zászlóalja, amelyet Maxon tábornok, a bevonuló vegyesdandár parancsnoka személyesen vezetett. A zenekarok folytonos játéka közben ezernyi és ezernyi lelkes tömeg éljen-riadalai között meneteltek az elővéd csapatai az országúton, ahol a közeli falvakból sokácok, svábok, magyarok színes tömegei tolongtak. Az első megálló a Jrecsen-pusztán volt, ahová 10 órakor ért Maxon tábornok csapata. Itt tízóraival várták a bevonulókat. Ezután a csapatok megkezdték a Pécsre való bevonulást. Egy útkeresztezésnél a bányamunkások nagy tömege nemzetiszínű zászlók alatt állott sorfalat. A csapatokat lelkes éljenzéssel fogadták. Szabolcsbánya-telep ez. Az úton jó szerencsét felirású diadalívet állítottak fel, nemzeti színű zászlókkal feldíszítve. Itt Gianone Virgil bányafőtanácsos, azután egy bányamunkás és Szikom Gyula központi felügyelő felesége üdvözölték a hadsereget és vezérét. Az üdvözlésekre válaszolva, Soós altábornagy kijelentette, hogy a munkásság iránt baráti érzelmekkel jött. Még azokat is szeretettel fogadja, akiket lelkiismeretlen vezetőik megtántorítottak. Mindjárt kezdetben gondoskodik élelmezésükről, olcsó ruházatról, később biztosítani fogja részükre a szervezkedés szabadságát, amelyet az anyagiak biztosítására jónak lát. A szervezkedésnek nemzeti alapon kell történnie, ami nem zárja ki a nemzetközi kapcsolatok keresését a jobb megélhetés biztosítására. A bányászok folyton élénkülő figyelemmel hallgatták az altábornagy beszédét. A nemzeti hadsereg a tömeg lelkes ünneplése közben vonult tovább az országúton. A szabolcsbányatelepi park mellett az országúton Mecsekszabolcs és Somogy közönsége kitörő lelkesedéssel fogadta a bevonuló magyar sereget. A csapatok a Mecsek utcánál hosszabb pihenőt kaptak, a tisztikart pedig a Türr-malomban látták vendégül ebédre. Nagy az öröm Pécsett Az elővéd-zászlóalj Maxon tábornok vezetésével féltizenegy órakor kezdett bevonulni Pécs városába. A sorompónál lombokkal díszített hatalmas diadalkapu volt felállítva, Isten áldd meg a magyart felírással. Szinte leírhatatlan az a tüntető lelkesedés, ahogyan a magyar csapatokat a pécsiek fogadták. Ember, ember hátán szorongott végig a mintegy két kilométernyi hosszú útvonalon, piros-fehérzöld kokárdákkal, a nők nemzeti ruhában. Az útvonal véges-végig nemzeti szinű zászlókkal volt fellobogózva. Harsogva zúgott az éljenzés: Éljen a nemzeti hadsereg! Isten hozott, testvérek ! Az elővédzászlóalj 11 órára érkezett meg a Széchenyi-térre, ahol a szorongó tömeg viharos lelkesedéssel éljenezve fogadta a magyar katonákat. A főcsapat délután hat órakor vonult be. Az előnyomulás tervszerűen, minden zavaró incidens nélkül folyt le. Pécsett teljes a nyugalom és rend. Pécs átvétele Az elővédzászlóalj egységei egyenként vonulnak el a térről őrségeik átvételére. A nemzeti hadsereg csapatai a városban már nem találtak szerb katonákat. Délben 12 órakor vette át Maxon tábornok a várost. Az átvétel úgy történt, hogy Maxon tábornok, Gosset angol ezredes és Foster angol őrnagy jelenlétében a városházán aláírta az átadási jegyzőkönyvet. Ezután a Széchenyi-téren megtörtént az elővadzászlóalj elosztása és a nagy töpseg lassan kint oszladozni kezdett. Délután 5 órakor indult el a Pécsre bevonuló főcsapat Mecsek-pusztáról. Az útvonalon véges-végig sorfalat állott a régi lakosság lelkes ünneplő tömege. A városon keresztül való bevonuláskor tetőfokára hágott a lelkes ünneplés. A bevonuló csapatok előtt egy lovasrendőr haladt, utána magyar ruhába öltözött száztásti lovasbandérium haladt. Ezután kürtjelzés hallatszik az éljen-riadalok között. Hat lovaskürtös fújja a dísztelet. Az altábornagy parancsőrtisztje vezetésével egy huszárszázad következik kivont karddal. Ezután jött lóháton Soós Károly altábornagy a pécsi antantmisszió tisztjeivel, töréskorától kísérve. Percekig tartó viharos lelkesedéssel fogadták. Az altábornagy belovagolt a Széchenyi térre, ahol Maxon tábornok, az elővéd parancsnoka megtette jelentését. Ezután folyamatosan vonulnak be a fősereg csapatai,élükön a katonai zenekarral. Soós altábornagy a téren lévő Szentháromság-szobor mellett foglal helyet lovával, köréje sereglenek az antanttisztok és a törzskar. A Széchenyi-téren szorongó beláthatatlan tömeg egyre fokozódó lelkes éljenzéssel, kendőlobogtatással, virágesővel várja a magyar csapatokat. Folyton fel-feltörő viharos éljenzés támadt, amint egy-egy újabb csapattest vonul a térre. Végre a tömeg lelkes ünneplése közben elhelyezkednek a téren az egyes csapattestek. Maxon tábornok jelenti az elhelyezkedést Soós altábornagynak, kürtjei harsan fel és Maxon tábornok imához vezényel. Harangok zúgnak, a zenekar játszik, viharos éljenzéssel ünneplik a nemzeti hadsereget. A templom oldalhajójából nagy papi kísérettel baldahhin alatt jön Zichy Gyula gróf megyéspüspök, hogy áldást osszon. A Szent Háromság szobrára épített oltárhoz megy, miközben a csapatok az »imához» vezényszóra feszes állásba helyezkednek. Soós altábornagy az oltártól jobb oldalra áll meg a lovával. Zichiy püspök megáldja a zászlót Zichy Gyula gróf püspök remegő hangon, eleinte alig hallhatóan beszól a katonákhoz: — Eljöttetek, honfiaink, akik e gyászos idő alatt a határokon őrt állottatok és figyeltetek ránk, hogy megszűnjön mii előbb a gyászos megszállás, a három éven át tartott rabszolgaság. A mi honfivéreink, Csonkamagyarországnak, de tán egész Magyarországnak hadfiai jönnek ide Pécsre s első feladatuk itt az, hogy munkásságukat, a békének és a szeretetnek munkásságát megkezdjék. Jöjjetek ide, a szeretet nagy Istene elé, a Krisztus Jézus elé, aki azért van itt, hogy mindenüvé az ő szeretetének lelki kincseit áldozza, jöjjetek ide, hogy fiúi hódolatotokat és gyermekded imátokat lerójjátok. Egy főpásztornak, egy püspöknek nem lehet nagyobb öröme, boldogsága, vigasztalása, mint ez a nagy egyetértés ebben a városban. Az örökkévalóság királyának akarnak hódolni, mert tinektek, kedves hadfiaim, mindannyitoknak és veletek együtt mindannyiunknak, akik ebben az ünnepélyes pillanatban a szeretet királya előtt leomlunk, azt mondom: Tenite, adoremus! Imádjuk az Istent, imádjuk őt szívünk mélyéből, imádjuk teljes lelkünkből. Hogyha ez az igazán keresztény, igazán krisztusi szellem hat át, akkor nincsen mit tartania a honnak, ha ilyen hadfiai vannak. Köszönöm főpásztori szivem mélyéből, hogy ide eljöttetek és nejünk védelmet nyújtotok abban a nagy munkában, amely a mai naptól, fogva az egész vónaton megindult. Mert ennek a diadalmeneti ünneplésnek nincs más jelentősége, mint az, hogy kezdete egy nagy nemzetalkotó munkának, amelyből mindnyájan kivétel nélkül kivesszük részünket. És hogy ezt a részt kivehessük, leborulunk ime most teljes alázattal és azzal a szeretettel, amit ti, kedves véreink, onnan túlról hoztatok nekünk, mert hiszen a szeretet hozta azt a diadalutat, azért jöttetek, hogy a szeretet Istenértek hódoljatok és a szeretetből folyjon a t. munkásságtok velünk együtt ebben a szép városban és kapcsolódjunk ahhoz a megcsonkított országhoz, hogy ebből az országból veletek együtt az igazi krisztusi, igazi keresztény alapon új hont, uj országot alkossunk. Úgy legyen! Amen. Egy törzsőrmester, egy tiszt kíséretében a pécsi helyőrség zászlaját viszi a püspök elé, aki azt megáldja és szalagot fűz a zászló rúdjára. A püspök az áldás után papságával visszavonult a templomhoz. Soós altábornagy az oltár másik oldaláról megkerülve, jobb kezét sisakjához illesztve halad a baldahhin alatt menő és Szentséget vivő püspök baloldalán. Az ünnepi csendben a szemközt lévő városháza tornyáról szívbemarkolóan messze elhallatszik tárogatón a Hymnusz hangja. Soós altábornagy megvárja, amíg a püspök belép a templom oldalhajóján, azután visszalovagol előbbi helyére. s Máry Pál imádsága. Most Nyáry Pál református lelkész ment fel a Szent Háromság-szobor magaslatára és a következő szavakkal fordul Soós altábornagy felé: Örökké valós Isten, népek, nemzetek, hatalmak Ura, szerető édesatyánk az Úr Jézus Krisztusban! Hogyan mondjunk te neked hálát azért, hogy elhoztad számunkra ezt a napot, városunk felszabadulásának ünnep- napját, annyi minden megpróbáltatás után. Ösi hálát adunk Neked, Felséges Isten, hogy ezen a napon egybekapcsoltál bennünket ismét a mi szeretett hazánkkal, amelynek annyi sebtől vérző testéből immáron csaknem három esztendeje elvágattunk! Kegyelemnek Istene! Legyen ez a mai nap e város újjászületésének ünnepe, hogy amiként egybedobbantak szíveink vitéz hadseregünk ünnepies fogadtatásánál, akképpen legyünk egyek és maradjunk egyek a magyar haza újjáépítésének szent munkájában, abban a lángoló hazaszeretetben, amely nem keresi a maga dicsőségét, nem keresi a maga hasznát, egyedül e hazának kedvét és a Te nevednek dicsőségét, Atyánk ! Oh, áldd meg e magyar hazát, e hazának kormányzóját, áldd meg államférfiainkat, áldd meg vitéz hadseregünket, legyen a Te áldásod ezen a városon, ennek lakosain és adjad oh Mindenható Isten, hogy a sötét esztendő gyászosemlékei után virágozzék itt a nemzeti eszme, az igazi honszerelem, virágozzék itt az istenfélelem, a Jézus Krisztus evangéliuma, az igazságés békesség uralkodjék időtlenidőkig. Amen. A beszéd után a pécsi helyőrség zászlóját a zászlótartó tiszthelyettes a lelkész elé vitte, meghajtotta és a lelkész a következő szavakkal tűzte rá a szalagot : Megáldom e zászlót, a magyar nemzeti hadsereg pécsi helyőrségének zászlóját. A piros szín hirdesse rajta a magyar szabadságszeretetet, amely nemcsak szavakban hoz áldozatot, hanem vérét is kész áldozatul adni a hazának üdvéért. Legyen rajta a fehér szín a honfiúi erények színe, amely nem tűr magán foltot. A harmadik a reménység színe. Legyenrajta a szín prófécia, amely a kegyelmes Istennek jóvoltából teljesedjék be rajta. Ebben az egész magyar reménység valóraválásában: Hiszek Magyarország feltámadásában! Az Úristen áldása legyen e zászlón és vitéz hadseregünkön. Például lelkess áldása Utána Baldauf Gusztáv evangélikus lelkész áldotta meg a pécsi helyőrség zászlóját. Magyar testvéreim! Imádkozzunk az öröm és vigasság órájában hál? telt szívvel a minden áldások Urához 11 képpen: Uram, Isten ! szerető ment Atyánk! Téged illet a hála ó? dicsőség mindörökké. Örömkönnyezett magasztal szivünk és száll gyelmedért, hogy az igazságot juttattad. Áldunk, hogy a alját, a mi gyönyörű városunk hontibánattal annyira megszeg és rajta mindent itt újra vissszeretett magyar hazánkan Te voltál mindenha erős! Örülj, hogy mindjárt az első cselekedetével igazolva lettél. Nem volt az komoly ember, komoly kérő. Nagyon boldogtalan lettél volna mellette. A forró napsütésben, a bágyadt energiátlanságban — nekik — a legizgatóbb, legfontosabb témát vitattták, de azért alig mozdultak a félmeztelen testükkel. Megint egy halk sóhajtás és megint egy könnyű megjegyzés. — Az is lehet. Ebben a pillanatban, alig pár lépésnyire tőlük, egy fehérrel szegett fekete trikós férfi lépett a trambolinra, meglóbálta kissé magát és nagyszerű fejest ugrott a vízbe. A trambolin zörgésére, a víz hatalmas loccsanására mindenki odanézett és a három leány is önkénytelenül bámulta meg a produkciót. — De gyönyörű férfi volt — mondta az, aki a festő pártját fogta. — Micsoda erő! Mint egy Achilles, olyan egyenes, délceg és katonás. Igazi atléta, — jegyezte meg az, aki úgy lepocskondiázta az imént a festőt. A harmadik felnevetett. — Mit nevetsz? — De gyönyörű férfi! Achilles. Atléta! Ismeritek talán? — Nem. — Na hát akkor! Atléta, esetleg csak artista., Mert szépen ugrik! Mert izmos. És nektek mindjárt tetszik. Még a nevét sem tudjátok, fogalmatok sincs, hogy áll rajta a ruha, hogy milyen, finom, uri-e, vagy gőgös, durva, finomlelkű, vagy prózai ? Nektek tetszik, mert férfi, mert szép volt , abban a trikóban. Látjátok, leányok, így vagyunk mi legtöbbször, talán mindig a férfiakkal, a házassággal. Trambolinon ugrunk mink, meztelenre vagy félmeztelenre levetkőztetett —■ a lelki megismerést értem ■— urakkal. Egyikről sem tudjuk igazán, ki ő. Tetszik, vagy nem tetszik. Ha mérlegelünk, elmélkedünk, kutatunk: rossz. Ha karjaiba dobjuk magunkat, talán még rosszabb. Ott van az én esetem. Mind a ketten mást mondtak. És én is egészen mást gondolok már. — Mit? — Megbántam. Hozzá kellett volna mennem. — No de miért ? — Mert megkért. Leányok, hozzá kell menni ahhoz, aki megkér, mert az szeret. Ha csak érdek nem játszik közbe. De az nála nem volt. Nem szabad válogatni. Az elsőhöz hozzá kell menni, aki komoly hangon szól hozzánk, így is csak trambolin az, amitől a nagy lépést megtesszük, de az első legalább mindig a fiatalság, talán egy kicsit a meggondolatlanság is,,tehát a poézis, a szerelem. Ami később jön, az már alkuvás, mérlegelés, visszagondolás a múltra, abban már raffinéria, tapasztalat van, nem ugrunk olyan ruganyosan, szabályosan, pedig a szép, a tökéletes ugrás a vízbe is, a házasságba is az, amikor frissen, könnyen, bátran, fiatalon vetjük le magunkat. • Aida MAGYARSÁG 3