Magyarság, 1921. szeptember (2. évfolyam, 194-217. szám)

1921-09-02 / 194. szám

1921 szeptember 2, péntek Budapest, Ií. évi. 194.(208.) szám i»l IftYAlWAi. Előfizetési urak : Egész évre 4Í0 korona Negyedévre 110 korona Félévre 220 korona Egy hóra ... 40 korona Eaves szám ára 2 korona Felelős szerkesztő: Milotay István Szerkesztőség: VII. kerület, Miksa-utea 8. szám» Telefon: József68-90, József 68-91. - Kiadóhivatalt VII# kerület, Miksa-ntca 8. Telefon: József 68—92« Megtelenik hétfő kivételével mindennap. Ebért ur cilindere A halálraítélt német nemzeti önérzet végső kétségbeesésében bosszút esküszik és fegyvert emel azokra a német politikusokra, akik az elsők, közölt alkudtak meg háta mögött a német sorsra s akik a pacifizmus és demokrá­cia nevében arra is minden perc­ben készen állnak, hogy egy tál lencséért, a maguk pünkösdi uralmáért áruba bocsássák a né­met jövendőt. Ellenségektől kö­rülvéve, területeinek egy részétől, gazdasági erőforrásainak segítsé­gétől megfosztva, Németország a »béke« .és a nemzeti »önrendel­kezés« minden kínját szenvedi. Dicsőséges és győzhetetlen fegy­vereit elszedték tőle, munkájának minden percéből, keresményének minden filléréből »jóvátételt« kell fizetnie, gazdasági és politikai életműködésében gyarmati elnyo­más,- rendszabályozás és kizsák­mányolás terheit és szégyenét tűri s ellenségei kegyelméből él­vezi azt a jótéteményt, hogy »köztársaság« lehet s Ebert elnök urat ünnepies alkalmakkor kato­­nfizenével és egy diszszázaddal tisztelheti meg a legfőbb állami hatalom nevében. Van egy bizonyos német de­mokrácia, amely úgy érzi, hogy ennél úribb sor már el sem kép­zelhető. Ez a demokrácia csak az imént jutott az állami «és kor­mányzati hatalom birtokába, nem­régen álmodni se álmodott róla, hogy ekkora örökség szakad a nyakába s most úgy viselkedik, mint a tipikus par/venü: azt hiszi az uraságot az elnöki frakk, a diszszázad és a katonazene teszi, ha ez meg van, ugyan mit kívánhat még bármiféle ön­érzet vagy öntudat? Mint a sze­gény néger az üveggyöngyöt és a cilinder-kalapot, úgy viseli Zu a demokrácia a német biro­dalom hatalmát: boldog és büszke a nagyság és erő látszatának ma­radék színes rongyaira, melyeket a német nép ellenségei neki ke­gyelemből meghagytak s nem veszi észre e szegény rongyok alatt szánalmas koldusságát és szolgaságát. Ha én elnök va­gyok és köztársaságot' játszha­tok, — kérdi ez a ma érkezett német demokrácia, sok keleti szinvegyülékkel testi és szellemi ruházatában egyaránt, — mit kí­vánhat még a német nemzeti nagyság és a német nemzeti ön­érzet? Ez az utóbbi pedig Nagy Károly és Nagy Frigyes dicsősé­gére, az ezeréves német történe­lem emlékeire gondol és gondol az ezeréves német szellemi, fizi­kai és anyagi erőfeszítés lélek­emelő teljesítményeire és hagyo­mányaira s nem tud boldog lenni az Ebert elnök ur cilinderkalap­jától, amelynek, mint egy Geszler­­fövegnek árnyékában, napról­­.napra megalázzák és arculverik. Azoknak, akik Németországot legyőzték — ó, nem a maguk erejéből, az Amerikából kölcsön­vett segítséggel, — s akiknek a német demokrácia és a német pacifizmus olyan jól kamatozik, azoknak természetesen módfelett tetszik ez a köztársasági cilinder, íme, most annak a revolver­lövésnek nyomán, mely JErzbér­­ger életét kioltotta, farkasszemet néz egymással Németországban a letiport, de megalkudni nem tudó nemzeti gondolat s az új­donsült és párt hatalmában bol­dog demokrácia. A szélsőséges szocialista és kommunista irány­zat megragadja az alkalmat, hogy a »reakció«-val szemben, amely a belső rendet s a köztársaság uralmát és a békét fenyegeti, de amely valójában az egész német nép életérdekét és becsületét félti, — talpraálljon. Szocialista és kommunista tömegeket moz­gósítanak a »vezérek« a német irredentizmus és a német nem­zeti érzés minden megnyilvánu­lásával szemben s ha kell, botok­kal és fegyverrel támadnak reá, akárcsak nálunk Károlyiék és .Tásziék népköztársasága idején. Itz az irredentizmus a német egységért harcol, tehát a Ruhr­­vidékért éppen úgy, mint Felső­szilézia bányáiért. Harcol a, né­met ipar, a német gazdasági és politikai nagyság életföltételeiért: a német szénért és vasért, me­lyet ellenségei el akarnak ra­bolni Németországtól, vagy már el is raboltak tőle, s amely nél­kül válság és nyomor fenyegeti a német munkás- és polgári tál'­­sadalmat egyaránt. Ezt a »reakciót« le kell törni, üvölti a német radikális és paci­fista sajtó s vele üvölt helyeslő­­leg, vállvei'egetve az az angol és francia sajtó is, amelynek Ebert elnök ur cilinderkalapja és demo­kráciája olyan kedves, mert olyan ártatlan. Hogyne örülne ez az ántánt-sajtó ennek a cilindernek és ennek a demokráciának, hiszen ő segiteUe mindkettőt nyeregbe s a győzők csak addig és akkor alkatnak nyugodtan, inig ezt a cilindert és ezt a demokráciát a helyén látják. A német soviniz­mussal és imperializmussal szem­ben, amely vassisakban jár -és a császárra esküszik, ez az ántánt­­sajtó kész a néniét demokráciát »megerősíteni« és kész morzsákat odavetni neki az elrablóit német javakból, hogy a belsfö ellenségek meg ne döntsék s hogy »sike­­rék«-re nivatkozhassék hóhérai kegyelméből. A Morning Post, az Echo de Paris, a Daily Chronicle és a többiek egyek ebben a buz­­góságban s a magyar sajtónak ama bizonyos demokratái is büszkén mutatják fel, hogy ime, a müveit külföld mennyire el­itéli a német terrort, mely Erz­­berger életére tört s mennyire remeg a német munkásság és polgárság jóvoltáért. Mintha már egyszer hallottuk volna ezeket a hangokat. Most Németország vergődő tetemét károgják körülj de félelmük ma is ugyanannak a magyarságnak szól. ’ melynek szájából a paci­fizmus és demokrácia szirén­hangjaival egyszer már kikárog­ták kenyerét és jövendőjét egy­aránt. Ausztria Nyugaimaguarorszáit©« nem szándékozik katonái Kpesckd tenni Schober Kancellár expozéiéban a magyar Kormányi teszi felelőssé az eseményekért - A párisi nagyKüvefi erieKezlet utasította Ausztriái, hogy Nyugatmagyorország megszabása után azonnal kezdjen tár­gyalást Magyarországgal - A szüvefsegesKözt bizottság nem engedte meg az osztrákoknak a mésodlK zónába való bevonulást Schaber szövetségi kancellár Nyugat­­magyarországra vonatkozó expozéja áll a mai eseményele élén. Ausztria kanoellárja a nyugatmagyarországi eseményekért való felelősséget igyekezett teljesen a magyar kormányra áthárítani és azzal dicseke­dett, hogy Ausztria megnyerte az antant tetszését azzal, hogy nem katonai, hanem csak diplomáciai eszközöket alkalmazott. Mint főtromfot a párisi nagyköveti érte­kezlet határozatát játszotta ki, amely uta­sítja Ausztriát, hogy mihelyt az egész terü­letet megszállta, nyomban kezdjen tárgya­lást Magyarországgal a magyar követeié sek­­röl. Ebből kiderül, hogy az osztrák kormány nyomatékos felszólítást kapott arra, hogy keresse a békés megegyezés útjait és lehe­tőségeit a magyar kormánnyal. Legalábbis eiTo vall az a jelenség, hogy az osztrák sajtó kardesörtetése megenyhült s hajlan­dóságot mntat a magyar kormány nehéz helyzetének megértésére és méltánylá­sára. Sohober beszédét általában valaine­­lyes mértéktartás jellemzi, ami talán arra vall, hogy az osztrákok kezdenek elgondolkodni laz eseményeken, vagy talán már meg is bánták éket Gratz Gusztáv volt külügyminisz­ter egyelőre nemhivatálos formában tár­gyalásokat kezdett ’ Schober kancellár­ral s ma Inkább van remény a tisztessé­ges és méltányos megegyezésre, mint né­hány hónappal vagy héttel ezelőtt, amikor az osztrák követségi kormány merevsé­gén minden magyar részről történt kí­sérlet zátonyra jutott. Lehet, hogy a cseh és jugoszláv kormányok örvende­zése Afagyarország és Ausztria hajba­­kapásán bizonyos józanságra mérsékelte a német nacionalistákat is, akik a szó* ciálkommunisták mellett ólén jártak a magyar kormány ellen való kirohaná­soknak. A nyugatmagyarországi helyzet külön­ben változatlan. A soproni Széchenyi­­szoborról eltávolították a magyar had­sereg gyászfátyolos koszorúját, abban • reményben, hogy a szép magyar város birtokukban marad, A legutóbbi órák­ban a beérkezett jelentések szerint mindkét ‘zónában helyreállott a nyu­galom. Schober kancellár expozéja becsből jelentik: ScJwber kancellár a külügyi bizottságban a következő beszé­det mondotta: Azok az események, amelyek múlt va­sárnap Nyugatmagyarországon lejátszód­tak, minden pártatlanul gondolkozó em­bert sajnálkozással és felháborodással kel), hogy éltöltsenek. Az előzményeket már bőven ismerik a bizottság tagjai, úgy, hogy azt hiszem, nem kell azokat köze­lebbről részleteznem. ' Mihelyt az első híreket kézhez kap­tam: nyomban azonos jegyzéket intéztem a főbatalmuk bécsi képvigelőihoá, amely­ben hivatalosan közöltöm velük a történ­teket és kértem, hogy .kormányuknál hassanak oda, hogy Magyarország ázón­­hal rászorittassék, hogy a békeszerződé­sek határozatainak teljes terjedelmükben eleget tegyen. Különös súlyt helyeztem arra, hogy Ausztria az antantra kell, hogy rábízza azt, hogy szerződésszerű (s a hatalmak részéről ismételten elismert jogához hozzásegítse. Ugyanakkor utasí­tottam párisi és budapesti követünket, vala­mint soproni képviselőnket, hogy a nagy­követi értekezletnél, illetőleg a magyar kormánynál', valamint a szövetsógesközi tábornoki bizottságnál a leghatározottab­ban tiltakozzanak a magyar kormány ma­gatartása ellen. JB lépések során kifeje­zetten hangoztatta, hogy Aúsztna a hatal­mak autoritásába vetett teljes bizalomtól vezetve pontosan ragaszkodott a számára előirt eljárási módozathoz és szigorúan tartózkodott attól, hogy a magyar erő­szakot hasonló módon viszonotza, aüiíál inkább számíthat tehát arra, hogy az ántánt határozatainak érvényt fog sze­rezni. Éppúgy kifejezésre juttattam, azt is, hogy Ausztria az eddigi, vala­mint az esetleg még ezután történendő eseményekért, amelyek az ántánt akara­tának nyugodt végrehajtását háborítják, a felelősséget Magyarországra kénytelen hárítani és hogy Magyarországnak létt volna a kötelessége, hogy az átadás ideje alatt a biztonságról és a rendről olyan módon gondoskodjék előre, hogy minden körülmények között kikerülhetők lettek volna azok az események, amelyek, .saj­nos, lejátszódtak. Vád a magyar Kormány ellen Még augusztus 27-én este a tisztelt bizott­ság ülósg után közöltem az itteni magyar követtél a tisztelt bizottság határozatát Noha ez a határozat igen előzékeny volt, a magyar kormány tűrte a messze szét­­ágazóan előkészített üzelmeket, vagy leg­­alábbis nem akadályozta meg, — üzelme­ket, ' amelyeknek célja a szerződésszerű átadás hátráltatása. Jellemzőként bátor­kodom megemlíteni, hogy meg szom­baton, augusztus 28-án délben meg­jelent nálam a magyar követ, hogy az előző napon beérkezett ama közlé­sekkel szemben, amelyek az első zónában Héjjás cs Prónay embereinek, valamint az Ostenburg-különitménynek felbukkaná­sáról szóltak, biztosítson engem, hogy az ő értesülése szerint az osztrák bevonulás minden zavar nélkül fog végbemenni és hogy magyar részről az ántánt utasítá­saihoz fogják magukat tartani. Figye­lemreméltó, hogy ebben az időben a ma­gyar kormány már minisztertanácsot tartott volt, amelyen elhatározta, hogy a, második zónát egyáltalán nem üríti ki, hanem azt visszatartja, zálogul az Ausztriával szemben támasztandó pénz­ügyi igényekért > ; / A magyar Kormány aide memoir iá A magyar követ augusztus 2<}-én dél­előtt aide memoirt nyújtott át nekem, amőlyben a magyar kormány védi állás­pontját és eljárását, kiindulva abból, hogy mindig leghőbb kívánsága volt, hogy a függő kérdések egész komplexumát ba-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék