Magyarság, 1921. október (2. évfolyam, 218-243. szám)

1921-10-14 / 229. szám

1921 október 14, péntek A velencei döntés (p. s.) A velencei tárgyalások befejeződtek alig remélt diplo­máciai eredménnyel ugyan, ma­gyar szempontból mindazáltal rengeteg tanulságoktól duzzadó fél-sikerrel. A büszke Chioggia, amelynek tornyán Nagy Lajos idejében magyar lobogót lenge­tett az adriai szellő, a dózsék és a prokuráciák csodás palotái, amelyek Mátyás­ k khrály óta nem láttak falaik között magyar diplo­matákat, tanúja és színhelye voltak az elmúlt napokban olyan tárgyalásoknak, amelyeknek ha­tása és jelentősége túlharsog a csonkaország ideiglenes hatá­rain. Ama problémák és kérdé­sek domborműveiből, amelyek­nek végső megoldását próbálták kifaragni a lagúnák városában, e pillanatban csakis néhány szembeötlő, a relief síkjából ki­­kivánkozó ténynek és tanulság­nak felvázolására szorítkozunk. És­pedig a következőkre: 1. a velencei tárgyalások annak a megismerésnek kútfőjéből ered­tek, hogy a magyar kérdés nem elszigetelt s szomszédainkkal való perpatvar kérdése, hanem egész Középeurópa nyugalmának a k­érdése; 2. azok a szerény ered­mények, amelyeket a magyar álomférfiak útipoggyászaikban hazahoznak, alig észrevehető finomsági repedést okoztu­k a trianoni békemű porcellánján; 3. az önálló Magyarország diplo­máciájának, a keresztény kur­zusnak, mindenekfelett azon­ban a fölkelők hősi ki­tartásának sikere az elért eredmény, verhet­etlen és cáfol­hatatlan­ bizonysága az erő im­pozáns hatásának; 4. ez a tény maga jellemző aláfestését abban a háttérben leírja, hogy megvál­toztattak egy már aláírt és különböző nemzetek törvény­­könyvébe becikkelyezett úgy­nevezett jogi állapotot, holott a Károlyi — Batthyány — Jászi - féle felfordulás az egyoldalúan meg­teremtett tények tűrésével az ellenség számára kiszolgáltatta az ország területének három­negyed részét. Álljunk meg ennél az analó­giánál egy pillanatra s elmélked­jünk néhány vonatkozásán és tanulságán. Az utóbbi időben nagy erővel emelte föl mind a száz felét a destrukció és az októbrizmus hidrája s a keresz­tény politika némely bosszantó elcsuszamlását és mulasztását ki­használva, teli tüdővel fújja a hamelni patkányindulót. Már nemcsak magyarázzák és mente­getik, hanem dicsőíteni is meré­szelik az októberi lázadást, s azok, akik a világtörténelem leghitványabb nemzet-és ország­rombolásának tényező részesei voltak, már nem lapulnak meg többé a fal mellett, hanem újság­cikkekben és beszédekben mellü­ket verik azért, amit 1918 ok­tóber 31-én műveltek. A köz­véleménybe azt a hazugságot próbálják elültetni, hogy ők már semmit sem tehettek a területi épség megtartására, mert mikor kormányra kerültek, már nem­zetközi szerződésekben végezték el Magyarország félharmadolta­­ttását. Hiába lett volna — mond­ják ezek a pacifista forradalmá­rok — fegyvert fogni Franchet d’Esperay szuronyai ellen, hiába lett volna minden vérontás a csehek és oláhok kivezetésére, az antant már elkönyvelte sor­sunkat és odadobott bennünket szomszédaink prédájául. A ve­lencei tárgyalás rész­sikere és a nyugat magyarországi szabadság­­harc megmutatta, mekkora ál­nokság és hazugság foglaltatik ezeknek a desperációknak véde­kezésében, hogy mennyit — ta­­lán mindent! — el lehetett volna érni 1918-ban és 1919-ben, ha lett volna köztük egyetlen férfi, egyetlen elszánt magyar, egyet­­len becsületes ember, aki szavát komolyan vette és megtartotta volna. A nyugatmagyarországi­­fölkelőkkel való összehasonlítás­nak viszonyában bontakozik csak ki ezeknek a forradalmi nemzeti­­ »hősöknek« egész lelki silány­sága és égbekiáltó, gyávasága. . " Ez tartozik a velencei félsiker­ből a belpolitikához, amelyben a keresztény rendszer megizmoso­dását és önérzetének gyarapodá­sát sejtjük és reméljük. A másik az, hogy még­sem vagyunk egé­szen Európán kívül, hogy Ma­gyarország mégse egészen Csáky szalmája s az emberi nem hamu­pipőkéje, akibe minden bocsko­­ros bántatlanul belerúghat. A nyugatmagyarországi ellenállás által mozgásba hozott diplomácia nem tudta elfátyolozni és elha­zudni azokat a főbenjáró és kiegyenlíthetetlen ellentéteket, amelyek Olaszország és a kis­­ántánt szláv tagjai között lap­pangtak s most az első puska­lövésre kirobbantak. A nagy­­ántánt, amely eddig parancsokat és ukázokat bocsátott hozzánk s egy tollvonására magyarok milliói görnyedtek idegen uralom alá, végre ráeszmélt, hogy Magyar­­ország mégis s­em senki földje, hogy a magyar nemzet fel­hőre mégse az az érzéketlen és türel­mes kísérleti anyag, amelybe bántódás nélkül lehet belemár­tani a kegyetlen műtőkést s mar­kolatig döfni a balkáni handzsárt. Erőt mutattunk s a lehető leg­­baljóslatubb körülmények között kihúztuk hüvelyéből kardunkat, hogy orrára üssünk azoknak, akik hozzányúltak ahhoz, ami nem az övék. Ezt az elhatározást tudomásul kell venniök a párisi bölcseknek, s ez nem fog er­­nyedni és lanyhulni, míg vala­mennyi magyar testvér­ünket keblünkre nem ölelhetjük Szent István birodalma egységében. Tisztelet, becsület Bethlen István­nak és Bánffynak, akik megment­­ették nekünk Magyarország egyik legszebb és legkulturáltabb váro­sát, Sopront, az ágfalvai fenyve­­seket, a brehnbergi szenet és a nagycenki szentsírt. Magasztalá­­sunkat és dicsőítésünket azonban azoknak a névtelen hősöknek tartogatjuk, akiknek egy része már alulról »szagolja az őszi levelek illatát« s átlépték a halhatatlanság küszöbét. Dicsérd és tisztesség adassék azoknak az élőknek, akik még ott virrasztanak éjen-napon át a nyugati gránicon, s akik bizonyára éppoly fanyar és keserű mosollyal fogadják a féleredményt, mint jómagunk. Budapest, II. évf. 229. (243.) százod HF MIKAN­SMe* Előfizetési árak: Egész évre 440 korona­ Negyedévre 110 korona félévre­­ 220 korona Egy hóra ... 40 korona Eaves szám ára 2 korona Felelős szerkesztő: Milotay István Szerkesztőség: VII. kerület, Miksa­ utca 8. szám. Telefon: József 68-90, József 68-91, — Kiadóhivatal, VII. kerület, Miksa­ utca 8. Telefon: József 08—92. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Népszavazás lesz Sopronban és Mrmgéfcé® Nyolc nappal a nőikelőtt végleges kivonulása után - A s®pr©rt­ tábornoki bizottság ellenőrzi a népszavazást - A nsagyar-osztrátt határt a Kísérőlevél értelmében szabályozzák - A felkelők Ausztriá­ban amnesztiát kapnak Velencéből jelentik. A konferencia meg-­­ állapodásairól eddig a következőket sike­rült megtudni. Nyolc nappal azután, hogy a szövetségesközi tábornoki bizottság megállapította Nyugatmagyarországon a lefegyverzés megtörténtét, Sopronban és környékén, beleértve Ágfalvát és Brenn­­berget is, népszavazást tartanak a bizott­ság ellenőrzése mellett. A határvonal többi részére nézve elvi megállapodás jött létre, hogy annak rendezése a magyar békefeltételekhez csatolt kísérőlevélben fog­laltak értelmében fog történni. Rende­zést nyer a tisztviselők és nyugdíjasok kérdése, a felkelőknek pedig Ausztria amnesztiát biztosított. Az Ausztriával szemben támasztott magyar pénzügyi kö­vetelésekről tizenöt nap múlva tárgyalások indulnak meg Bécsben. Ha ezek a tárgya­lások újabb tizenöt napon belül nem ve­zetnének eredményre, akkor a trianoni szerződés határozataihoz képest vegyes döntőbíróság fog a kérdésben dönteni. / * A velencei konferencia záreíztése Velencéből jelentik . A velencei értekez­­let, mint tegnap már jelentettük, ered­ménnyel végződött, a magyar és osztrák delegáció között tegnap este 9 órakor megegyezés jött létre. A megállapodáso­kat tartalmazó jegyzőkönyvet éjszaka fogalmazták meg és nagyon szerencsés módon sikerült a szövegezéssel mindkét fél érzékenységét tiszteletben tartani. A jegyzőkönyvekkel éjszaka fél háromkor készültek el. Ma csütörtökön fél tizenegy órakor tar­totta meg a konferencia formális záró­­ülését. Della Torretta márki az ülés meg­nyitása után bejelentette, hogy a jegyző­könyv elkészült és felhívta a meg­bízottakat, hogy írják alá a jegyző­könyvet. A négy oldalra terjedő francia nyelvű­ jegyzőkönyvet olasz nem­zetiszmű szalag fűzte össze. Először Della Torretta márki, írta alá Olaszország nevében, majd Schober kancellár Ausztria nevében, végül Bethlen István gróf és Bánffy Miklós gróf Magyarország nevében. Valamennyien pecsétgyűrjükkel pecsétjüket is rátették a jegyzőkönyvre. Della Torretta márki ezután köszönetet mondott az osztrák és a magyar kor­mánynak a vele szemben tanúsított biza­lomért. A tárgyalás mindegyik résztvevője — mondotta — örülhet a tárgyalás ered­ményének, de különösen meg lehet vele elégedve Olaszország. A megegyezéseiben, igen nagy jelentősége van, nemcsak abból a szempontból, hogy a mostani vitás kérdést sikerült békésen megoldani, ha­nem azért is, mert ez lehetővé teszi, hogy a két ország szomszédi viszonya a jövőben szívélyes legyen, amihez Olaszországnak fontos érdekei fűződnek. "" Bethlen István gróf franciául válaszolt a külügyminiszter szavaira. Hálás elisme­rést fejezte ki azért, hogy Della Torretta márki az igazságosság szellemétől és a fennforgó ellentétek eloszlatásának vá­gyától áthatva, közvetítő akcióra vállal-­lkozott és annak,az óhajának adott kifeje­zést, hogy a megkötött­­egyezség tartós javulásra vezessen Magyarország és Ausz­tria viszonyában. Schober kancellár végül német nyelvű felszólalásban méltatta Deila Torretta márkinak a közvetítés körül szerzett érdemeit és a maga részéről is kifejezte azt a reményét, hogy a mostani egyezmény megkötése után Ausztria és Magyarország viszonya fokozatosan ja­vulni fog.­­ A delegátusok ezután szívélyes búcsút, vettek egymástól és pontban ha órakor elhagyták a prefektusa épületét. Éppen akkor dördült el a delet jelző szokásos ágyulövés, amikor az utcára értek. Gian­­nini commandatore, az olasz külügymi­nisztérium sajtófőnöke nyomban sietett, hogy a várakozó újságíróknak­ lediktál­ja a hivatalos közleményt. Bécsből jelentik: A Politische Korres­pondenz jelenti: A velencei tanácskozások eredményéről a két delegáció közös meg­állapodással kommünikét adott ki, mely­nek szövege megegyezik az Agenzia Stefaninak már köztudomásra jutott köz­leményével. A tanácskozásért lefolyása Velencéből jelentik. Az olasz lapok je­lentései és egyéb információk alapján módunkban van részleteket közölni­"az értekezlet lefolyásáról. A megnyitó­ ülésen Della Torretta márki olasz külügyminisz­ter hangsúlyozta annak szükségét,, hogy Középeurópában a béke rsiegóv­assék. Ez egyformán érdeke­­Ausztriának, 'Hedt,Ír­országnak és Olaszországnak, a magyar­­és osztrák küldöttségekkel folytatottt kü­­löntárgyalások során az olasz külügy­miniszter fáradhatatlanul iparkodott meg­találni a békés megoldás útját. Schober osztrák kancellár k­ezdetl­en hajthatatlannak mutatkozott. Kijelentette, hogy Ausztria nem elégedhetik meg Nyugatmagyarország formális átadásával, mikor ott szabadon dolgoznak a fölkelők. Bethlen István gróf miniszterelnök és Bánffy Miklós gróf külügyminiszter erélyesen védelmére keltek a magyar érdekeknek. Hosszabb vita folyt arról, hogy a fölkelőket milyen módon lehetne lefegyverezni és az olasz külügyminiszter ezen a ponton több gyakorlati­­észrevételt tett. Az osztrák küldöttek még délután is ragaszkodtak merev álláspontjukhoz. Ekkor Della Torretta újból külön megbeszélést folytatott Schober kancellárral, szemre­hányást tett neki, hogy még most sem hajlandó már túlhaladott álláspontját fel­adni és rábeszélte, hogy a megegyezés érdekében ne tartsa magát teljes szigorú­sággal azokhoz az utasításokhoz, melyeket az osztrák külügyi bizottság adott. A ma­gyar kiküldöttek teljes mértékben méltá­nyolták az olasz külügyminiszter nemes céljait és a maguk részéről mindent meg­tettek, hogy a nehézségeket ki lehessen küszöbölni. Ilyen előzmények után sikerült végre olyan formulát találni, melyet mindkét fél hajlandó vélt elfogadni, úgy­­a magyar, mint az osztrák delegáció tagjai teljes mértékben méltányolták azt a diplomáciai ügyességet és tárgyilagos­ igazságérzetet, mellyel az olasz külügyf­­­miniszter a tárgyalásokat vezette. -

Next