Magyarság, 1921. november (2. évfolyam, 244-269. szám)

1921-11-01 / 244. szám

2 MAGYARSÁG 1921 november 1. k Sk nagyántánt a Habsburg-család trónfosztását tette magáévá a Bolsántánt programjéból A Magyarság legutóbbi számában hangoztatott fölfogásunk, hogy a nagyhatalmak kizáróan maguknak tartják fönn az intézkedést a Habsburg-kérdésben s hogy erről az oldalról hamarosan történni fog valami a túlfűtött légkör levezetésére, ma már konkrét, ha egyben szomorú valóságként áll is előttünk : a nagyántánt még szombaton újabb jegyzéket juttatott hozzánk, amelyhez ír kisántánt idevaló képviselői is csatlakoztak s igy az utóbbinak külön ultimátuma elmaradt, de ma harmadik jegyzéket is kaptunk a nagyhatalmaktól, amely a kisántánt kívánságával már annyiban számol, hogy követeli az egész Habsburgcsalád trónfosztását. A kisántánt harci lármájának tehát nem volt egyéb célja, minthogy gyorsabb és radikálisabb tempóba hajszolja a nagyhatalmak cselekvését. Trifkovics szeri belügyminiszter a belgrádi parlamentben még most is fenyegetőzik ,a legvégső eszközök alkalmazásával*, pedig *— mint hangoztatta — a »nagyontánt már hozzájárult a kisszövetségesek egész Habsburg-trogramjához. ■Most már tehát igazán itt az ideje, hogy a nagyhatalmak megállítsák a lavinát, amelyet Belgrádban — a világháború eleje óta immár másodszor — Európa felé elindítottak. S Szerbia tovább fenyegetőzik ? A szerb nemzetgyűlés szombati ülésén Trifkovics miniszter leginkább a bonyodalom első stádiumáról, vagyis a nagyántánt első jegyzékének létrejöttéről nyilatkozott, amikor Anglia, Franciaország és Olaszország csakugyan egységesen foglalt állást a Habsburg-kérdésben a kisszövetségesekkel, de igen keveset beszélt a szerb belügyminiszter a kisántánt külön követeléseiről, a tervezett külön ultimátumról, amelynek a nagyszövetségesek részéről tökéletes visszautasítás lett a sorsa. A belügyminiszter azonban mégsem állhatta meg, hogy legalább a jövőre vonatkozóan ne ígérjen valami újabb bonyodalmat Középeurópának, ami kétségkívül illik is azoknak a kiváló államférfiaknak a szájába, akik köztudomásúan szabadalmazott erei a földrész békéjének. A beszéd lényeges része egyébként ez. Elégedetten állapítják meg, hogy a Habsburg-kérdésben való akciónk megnyerte a nagyontűnt hozzájárulását. Megegyeztünk abban, hogy Károly király magyarországi tartózkodását casus bellinek tekintjük, s Románia is erre az álláspontra helyezkedett, sőt Olaszország is kijelentette, hogy ennek a megállapodásnak értelmében kell befolyását érvényesíteni. Akciónk eddigi eredménye, hogy Károly királyt el kell távolítani Magyarország területéről és ki fogják szolgáltatni a nagyántánsnak. Ez azonban sem nekünk, sem a cseh köztársaságnak nem elég, amíg azok a hivatalos magyar körök, amelyek utolsó percig Magyarország törvényes uralkodójának tekintik Károly királyt, továbbra is uralmon maradnak. f •— Ha meggondoljuk, hogy a mi célunk a végleges, tartós (?) béke,akkor kormányunknak kötelessége, hogy szövetségeseivel egyetértve kivívja az állandó béke szükséges biztosítékait. Megpróbáljuk ezt a kérdést békésen megoldani. Ha azonban szükségessé válnék, hogy nemcsak a magunk, hanem egész Európa békéje (?) érdekében a legvégső eszközökhöz nyúljunk, attól sem fogunk visszariadni. A nagyhatalmak közbelépése Prágában és Belgrádban Amikor ez a beszéd elhangzott, már folyamatban volt a nagyhatalmak leszerelő akciója, amely cseh és szerb hivatalos orgánumok vallomása szerint pénteken kezdődött és még vasárnap is folyt. Prágában Clark angol követ,— aki a román megszállás idején Budapesten képviselte Angliát, — továbbá Couger és Bordonaro közvetítették a nagyhatalmak kívánságát, Belgrádban pedig szintén a nagyontánt képviselői igyekeztek együttes föllépéssel megértetni a szerb kormánnyal, hogy a nagyhatalmak nem engedik meg a tervezett ultimátum elküldését. Vasárnap este újból megjelentek a nagyhatalmak képviselői Benes miniszterelnöknél és közölték vele a nagykövetek tanácsának véleményét a kisántánt legutóbbi párisi, londoni és római lépéseiről. Szombaton délelőtt ugyanis a kisántánt diplomáciai képviselői Parisban, Londonban és Rómában jegyzéket nyújtottak át, melyben kifejtik a cseh, jugoszláv és román kormány álláspontját a magyar kérdésben. Parisban azonnal öszesze hívták a nagykövetek tanácsát, hogy a kisántáni jegyzékét tárgyalják. A nagykövetek tanácsa leintette az ultimátumot A nagykövetek tanácsa — mint a párisi Petit Párisién értesül — elsősorban el akarta oszlatni a kisántant aggodalmait és gyorsan akarta rendezni Károly király jövőjének kérdését. A konferencia azonban azon a véleményen volt, hogy az ultimátum, amelyet a dunai államok Budapestre akartak küldeni, tárgytalanná, vált, minthogy a nagykövetek konferenciája már maga is a magyar kormánynak átadott jegyzékben Károly királynak és családjának letevését követelte. A magyar hadsereg dolgában a konferencia nemcsak arra nyilatkozott késznek, hogy a létszám csökkentésére ügyeljen, hanem arra is, hogy valóknak fogadja el azokat az adatokat, amelyeket a kisántánt erre vonatkozóan adhatna neki. Ami a kisántánt elhatározta mozgósításnak költségeit illeti, a konferenciának az volt a felfogása, hogy nem volna helyénvaló Magyarországra hárítani őket, minthogya kisántánt államai maguktól foganatosították intézkedéseiket, Magyarország pedig teljesítette kötelezettségét és meghiúsította az újkirály kísérletét. Benesék utólagos Mosakodása A kisántánt felelős vezető politikusai tehát most, amikor egész Európát már izgalomba sodorták, utólagos magyarázkodásokkal igyekeznek enyhíteni kardcsörtetésük jelentőségét. Benes miniszterelnök ismét meg akarja szerezni az antant közvéleményét s e célból máris megszólaltatja a rendelkezésre álló sajtószócsöveket. Így magáihoz kérette a többi között a párisi Excelsior prágai munkatársát, akinek a többi között ezt mondotta: Ha nem léptünk volna fel haladéktalanul, akkor a magyar kormány a kabnistákkal együtthaladt volna, mert a magyarok valamennyien megegyeznek abban, hogy egyedüli gondjuk, hogy miiképpen lehetne megfordítani és semmivé tenni a szerződéseket. A mozgósításra a világ békéjének érdekében volt szükség. A kisántánt nemcsak Károly királynak, hanem az egész Habsburg-dinasztiának trónfosztását kívánja és ragaszkodik ahhoz, hogy ezt a magyar parlament mondja ki törvényerejű határozatban. A kisántánt követeli továbbá azoknak a magyar bandáknak feloszlatását, amelyek jelenleg a nyugatmagyarországi vármegyékben garázdálkodnak. Tusar berlini cseh követ is sietett a berlini, valamint a Berlinben működő külföldi újságíróit tájékoztatni, a mi a főkövetelésünk — mondotta — arra vonatkozik, hogy Magyarországot lefegyverezzék és hogy Magyarország ünnepélyesen fossza meg a tróntól nem csupán Károly királyt, hanem azegész Habsburg-dinasztiát. Románia az elsietett mozgósítás ellen flamandi, a belgrádi román követ kijelentette egy nyilatkozatában, hogy Románia nem rendelt el mozgósítást, mert az a véleménye, hogy nem kell mindjárt mozgósítani s az államot olyan költségeknek kitenni, amelyeknek megtérítése nagyon kétséges. Hogyan gondolják, hogy Magyarország megfizeti. Csehországnak és az S. H. 8. királyságnak mozgósítási költségeit ? A trianoni békeszerződésben bennfoglaltatik és a jóvátételi bizottság ki fogja fizettetni Magyarországgal a szövetségeseknek járó minden adósságát. A szövetségesek az elsők, akik követelésüket be fogják hajtani. Ha Magyarország ki akarná fizetni a mozgósítás költségeit, a jóvátételi bizottság a maga számára foglalná le az összeget. Ezért nem is követeli Románia a mozgósítási költségek megtérítését. "Románia megtett minden előkészületet a mozgósításra. "A főkövetelés az, hogy az egész Habsburg-dinasztiát fosszák meg a tróntól. Éppen ezért nem szükséges fegyveres akciót kezdeni, mert a nagyontánt sikeres diplomáciai intézkedéseket tett Csehországban lázong a lakosság a mozgósítás miatt A Felvidék több helyén, mint ismeretes, még ez év júliusában kihirdették az ostromállapotot, amelyet azóta sem vontak vissza. Most mint Pozsonyiéi jelentik, újból kihirdették a statáriumot és kiterjesztették az egész Felvidékre. Az esküdtszékek működését egyidejűleg felfüggesztették. Együt és Másik éjszakája Már alvófélben a Dunasors Budapest, a csodálatos, ékes gyöngykosár lassan elhagyta különös, izgékony éjjeli életét. Fény is, nyomor is fátyolba burkolózva aludt, hogy kipihenje a napi örökös, félő, keserítő együttélést. Két fiatalember botorkált az éjféli Erzsébet-hídon át indító Budáról busizó Pest felé. Bizonytalan lépésüket bormámor dirigálta jobbrabalra, vígan vargabetűzték kétszeres bosszúra írtjukat.— Hopp! — botlott az Egyik. — Hooopp! — rándult vele a Másik. Az Egyik a híd közepén megállt e füle mellett feltolta mutatóujját figyelmeztetőre, hogy neki most valamiről véleménye lesz. A Másik szembeborult vele :■ álmos ■arcát hideg vonásokkal merevítette a mámor. Megállt, hogy no most ,már lehet vele beszélni, kibírja — » lába. Az Egyik aztán elkezdte: — Elég volt ebből, Andriskám ... [Furák lettünk . . . Csak akkor tudunk valamit, ha dühösek vagy részegek vagyunk. Nem vetted észre, mannal hogy’lapítunk? Perc fut percre s mi nem nyúlunk semmiért. Csak este a pohárért . . . Azt mondom neked, hogy slusz . . . Asszonyt ide és slusz! Megütögette jobb bordáit, hogy ime, oda azt az asszonyt és slusz ... A Másik előtt egészen nyilvánvaló igazságnak tűnt, hogy az ilyen nyavalyásnak, aki öt-hat pohár után ennyit filozofál, legjobb is megházasodnia. Asszonyt neki és slusz! Pedig az Egyik tiszta perceket élt. Huszonkilenc esztendejéből az utolsó tíz borosabbik ma nagyon a hátába került s gutaütésnyi ijedelmek kapogatták tarkón. Lyukas idegein olyan kísérteties süvöltés hasított keresztül, mint decemberi viharban éjféli tornyokon. Bent a szive sikongott igen, hogy lám, fut Boró István örökös szerelmi izgalomban , de még látványnak is olyan bosszantó, mint a villamos különvonat. Mikor odaér, akkor veszi észre, hogy üres ugyan, de üres is marad, mert nem szabad felszállni rá. — Házasodok —’ kiáltotta hangeserélyesen, miiért félt, hogy a Másik még bele talál egyezni. Sőt! Bele is egyezett: — Igazad van, Pistukám! Háházasodj! . . . Házasodj egy szépet hjöh!... Szépet házasodni ?... Ez a szöveg nem volt pontosan érthető. — Szépet Szépet vegyél el — magyarázta a Másik, részeg ösztönével azonnal megsejtve, hogy furát mondott. — Szépet kell elvenni és akkor az ember sluszt csinál . . . Ki-kit vesszel el? —: Ilonkát! Csaby Ilonkát! Azok közül valók voltak, akik a női nevet nemcsak úgy mondják, hogy hallja, aki éppen hallani akarja. De úgy, hogy a szivük is fájt bele. A nőről általában rossz véleménnyel voltak, egy nő azonban mindig akadt, aki csodálatos kivétel volt. Ebbe aztán közösen voltak szerelmesek, ha nemis ismerték mind a ketten ... Csaby Ilonkát is a Másik tán még jobban szerette, mintaz Egyik, holott azt sem tudta, kicsoda? — Ilonkát veszed el? — tántorodott rémülten. — Azt a szép, tiszta gyermeket akarod tönkretenni ? Te, te ... no nem mondom ki, mi vagy! Di ... disz ... — Hopp! — botlott az Egyik. — Hooopp! — rándult vele a Másik. — Disznó vagy! Micsoda lelketlenség! — Piszukám —• kérlelte később. — Egy másik nőt! Egy olyan jó, erős nőt, aki bírja rád a strapát... Ilonkát nem... Nem, nem, nem szabad Honkát... , És sirt a Másik és velesirt az Egyik. Mert ők nagyon jószivüek voltak. Önmagukat gyilkos modorral vetették meg, de bárki másért megszakadt a szivük, aki csalódott, vagy szomorú volt a földön. — Szegény, szegény Ilonka! *— sirt az Egyik és furcsa lelkiállapotban őszintén utálta önmagát, mert feleségül fogja venni. — Úgy fáj a szívem, Andriskám, hogy el fogom venni, úgy fáj . . . , És felzokogott.. És a Másik is megállt, ő is sírt. Azért a nőért, akit sohasem ismert. Mindegy, hogy kiről van szó! Béla van szó, az egyetlen nőről, aki őket megmentheti, aki a zűrös, mocskos világból elvont fogalommal, különálló csillagul él a szívükben. A Másik is kezdett moralista lenni. Ki ő? Ő. Andris kicsoda? Üres hajlék, akiben van ugyan szív húsdarabból, agyvelő szürke, romlandó anyagból, de romolhatatlan cél ,és hit ? No hiszen !... Pfuj!... És az Egyik még lélekzethez sem jutott, amikor már a Másik fel is mászott a híd karjára ... Onnan lelkendezte keserűen : — Én is sluszt csinálok... De ép tisztességesebb vagyok, mint te... Én nem áldozok fel senkit a haza oltárán ... Szégyeld magad ... Te gazember ... Szorongatta ügyön a halántékát, mert mintha bolondokat beszélne, főleg a »haza oltára« gyanús, de bánja a fene már ....