Magyarság, 1922. március (3. évfolyam, 49-74. szám)
1922-03-01 / 49. szám
1922 március 1, szerda 1 Ára 5 korona Előfizetési árak: Egész évre 1100 korona Negyedévre 200 korona Félévre...... 500 korona Egy kóra... 100 korona Egyes szám ára 5 korona Felelős szerkesztő: Milotay István Budapest, 111. évf. 49. (357.) szám Szerkesztőség: VII. kerület, Miksa utca 8. számg Telefon: József 68-90, József 68-91. Kiadóhivatal, VII. kerület, Miksa-utca 8. Telefon: József 68-92. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Társadalmi és „közjogi“ politikta Írta: Prslotay István A Keresztény Nemzeti Liga vasárnapi közgyűlésén Tormás Cecile, a kitűnő írónő beszédében amiatt panaszkodott, hogy a keresztény politikai pártok egységét vagy összeműködését milyen károsan befolyásolja a közjogi kérdések feszegetése, melyeken a régi politikusok és pártvezérek nyargalásznak, akik egyszer már ezzel a folytonos és elvakult közjogi marakodással ugyanígy széttépték a magyar társadalom egységét s végzetes veszedelembenöntötték az országot. Ez a panasz a nemzeti és keresztény poitikának egy nagyon fontos pro-piblémáját érinti. Valóban nem szömbös dolog e politika jöndeje és sikerei szempontjáig hogy a nemzeti és kereszny irányzat milyen viszonybandja magát azokkal az állami kérdésekkel, amelyeknekegoldása viszont az ország jól vagy balsorsával annyira elválaszthatatlanul összefügg. Nemkevésbé fontos, vájjon azok a staártok, melyek a nemzeti és keresztény irányzat alapján állanak, mekkora érzéket tanúsítanak ezek iránt az államjogi kérdések iránt s hivatásukat tisztára csak szociális vagy gazdasági irányban érzik-e, vagy programjuknak ezt a részét be tudják-e szervesen illeszteni egy a legmagasabb szemhatárt átfogó nemzeti politika gondolatrendszerébe. Mert nyilvánvaló, hogy semmiféle politikai párt, ha ezt a legmagasabbrendű hivatást is teljesíteni akarja, nem zárkózhatik el az úgynevezett közjogi kérdések elől s ha nem akar egy szükkörű tartományi, vagy városi politika érdekeibe gubózni, állást kell foglalnia ezekkel a kérdésekkel szemben. A nemzeti és keresztény politika nem követheti a Lueger-féle szisztémát, nem elégedhetik meg azzal, hogy a nemzet és az ország nagy bajai közül csak a társadalmi, kulturális vagy gazdasági természetűeket lássa meg és csak azokkal foglalkozzék, állandóan foglalkoznia kell s biztos és határozott feleletet kell adnia azokra a kérdésekre is, amelyek az állam, az ország létét külpolitikai vagy államjogi vonatkozásaiknál fogva olyan közvetlenül érintik. Annál is inkább felelnie kell ezekre, mert az úgynevezett belső , társadalmi, gazdasági és kulturális, feladatait is csak úgy oldhaaja meg, úgy nyúlhat ezekhez avatott kézzel, ha tisztában van azokkal az összefüggésekkel, melyek ezek és az úgynevezett közjogi kérdések között fennállanak. Régen vitatott kérdés az, vajjon melyik a helyes útja a nemzeti és állami megerősödésnek olyan helyzetben, amilyenben a magyarság most van, vagy amilyenben volt a forradalom előtt is az osztrák birodalmi közösséghez való viszonyunknál fogva, zavarna minket. Majd az eredményt úgy is megtudja. A titkár előre rohant a lépcsőn, az igazgató kényelmes léptekkel haladt lefelé, mindjárt utána a leány és tisztes távolban kullogott utánuk a mama. Mikor egészen leértek, a színpadra vezető kis vasajtó előtt az igazgató megállt és most nézett először szemébe a leánynak és megkérdezte tőle. — Hány éves? — Húsz. — Itt fog énekelni a nagyszínpadon. Nekünk hallani kell a hang igazi terjedelmét. És kinyitotta az ajtót. Még egy lépés: a küszöbön túl ott volt a színpad, a legnagyobb és legelső zenés színház színpada, a maga mérhetetlen arányaival, laikus előtt érthetetlen ezernyi furcsaságával. Most volt először itt, ma volt először színpadon és ennek a pillanatnak a jelentősége annyira a szívére szaladt, hogy hosszú másodpercekre elállt a lélekzete. Megijedt,szeretett volna visszafutni a mamájához, aki odakint maradt, de amikor az első félmozdulatot megtette, maga előtt látta a nézőteret. Az aranyozott, halványkékre festett — üresen is gyönyörű — nézőteret, ami neki is jó ismerőse volt, ami hirtelen és érthetetlenül bátorságot öntött beléje. A nézőtér, ahonnan eddig is A Kossuth—Széchenyi-per már ennek a nagy kontroverziának jegyében folyt le. Széchenyi a politika társadalmi kulturális és gazdasági vonatkozását hangsúlyozta, Kossuth talán inkább a közjogiakat, Széchenyi azt hangoztatta, kerüljük az államjogi kérdések feszegetését, előbb erősödjünk meg belülről, azután ezek maguktól megoldódnak. Kossuth viszont úgy látta, hogy a Széchenyi-módszer is előbbutóbb az államjogi kontroverziók elkerülhetetlen fölvetéséhez vezet s hogy a közjogi kérdések tisztázása nélkül a nemzet belső társadalmi, kulturális és gazdasági konszolidációja is lehetetlen. A történelem tanítása, mint mindenben, itt is úgy szól, hogy az igazság körülbelül a középen van, akár az írek szabadságharca, akár a keresztény lengyelség háborúelőtti küzdelme a belső megerősödésért és a külső, állami függetlenségért ugyanezt az igazságot szemlélteti. A lengyel keresztény pártoknak is, amelyek a zsidósággal szemben a belső gazdasági és kulturális felszabadulásért küzdöttek, dönteniük kellett abban a közjogi kérdésben, hogyan képzelik Lengyelország állami boldogulását, orosz segítség és jóakarat, vagy német, vagy osztrák támogatás mellett. Ezek a pártok se állhattak meg tehát egy úgynevezett szociális politika, egy belső társadalmi és gazdasági szervezkedés sorompói között s ugyanez áll a magyar keresztény pártokra is: nemcsak ide fölábrándozott, most igy szemtől-szembe, mint egy kedves, biztató ígéret hatott reá: Vigyázz, onnan felkerültél ide, most már soha nem szabad többé visszabuknod! Maradt és csak belső remegése volt, kezdett nyugodtan viselkedni. Meglátta a színpad túlsó végén a zongorát, látta, hogy egy-két villanykörte kigyűlik, több úr jön be, kettőhárom, halkan, maguk között társalognak, azután az egyik odajön hozzá és barátságosan megkérdi. — Kisasszony, mit akar énekelni? „ — Faustból. Az ékszer áriát. — Látom, elhozta a kottát is. Adja csak ide. Majd mindjárt ... És kivette a kezéből a könyvet, odasietett a zongorához. Ez volt a karmester. Követte. A zongora előtt pedig hirtelen és újból elfogta az a kimondhatatlan láz. Most mindjárt énekelnie kell! Erre a gondolatra megint elfogta a félelem. Egy tiszta hangot nem volna képes adni, érezte és egyedüli reménye csak abban volt, hogy még nem kell kezdeni: a karmester még lapoz a partitúrában, még nem helyezkedett el. De a másik pillanatban, mint a végítélet szava, úgy hatott reá ez a felszólítás : — Nos kisasszony, kezdhetjük. — A leány ijedten, — mielőtt még meggondolhatta volna, — kérősig szólt a karmesterhez, arra kell felelniök, hogyan képzelik a keresztény magyarság hegemóniájának biztosítását, de felelniök kell arra is, hogyan képzelik az ország jövőjét külső ellenségeivel szemben ? Ha erre az utóbbi kérdésre nem tudnak kielégítő feleletet adni és nem tudnak ezen a téren sikereket felmutatni, akkor fából vaskarikát akarnak csinálni, politikát — állam és nemzet nélkül. Mert a mi mai helyzetünkben százszorosan nyilvánvaló, hogy éppen ennek a közjogi vagy államjogi politikának sikerei vagy sikertelenségei befolyásolják szükségképpen előnyösen vagy károsan a keresztény gondolat minden más irányú törekvését is. M1a ez a keresztény és nemzeti gondolat nem tud közjogi téren olyan sikereket felmutatni, amelyek megnyitják végre előttünk mostani külső bezártságunkból a szabadulás útját, akkor nem tud azokra a belső bajokra se orvoslást találni és nem tud megnyugtatást arra az elégedetlenségre, sem, amely szociális és gazdasági okokból a nemzeti és keresztény politikával szemben előbb-utóbb és egyre nagyobb erővel fel fog támadni. Igenis, a keresztény és nemzeti politika problémái között ott van a királykérdés is, nem hunyhat szemet előtte, felelnie kell rá ilyen vagy olyan igennel, ha történelmi és államépítő hivatását is be akarja tölteni. Nem azt mondjuk ezzel, hogy a keresztény politika tengelyévé Próba írta: Aida (Utánnyomás tilos) Az igazgató házitelefonján csengetett a titkárjának. — Titkár úr, vége van már az összes próbáknak ? — Igen. Fél kettő elmúlott. — Mondja csak, itt van az az... izé . .. Greiner kisasszony ? — Itt vár a mamájával reggel kilenc óta. — Hát akkor mindjárt leinthetünk a próbára. Felállott az íróasztala mellől, vette a kis selyem házisapkáját és kinyitotta a folyosóajtót. Ugyanakkor egy másik ajtón lépett ki a titkár és a folyosón álldogáló két nőre mutatott, kicsit mosolyogva, mintegy jelezve, hogy ők azok. Anya és leánya ott állottak az óriási kőszínház folyosó-labirintusának egyik legfélelmesebb pontján, az igazgatói iroda szomszédságában, reggel kilenc óta étlen, gyomsan, elfáradtan, csupa félelemmel és reménnyel. Az igazgató közömbösen nézett rájuk, alig egy pillantást és csak úgy menetközben szólt oda hozzájuk — Ön a kis leány anyja? — Igen is, kérem. — Leak maradjon itt. A próbán !— Kérem, egy percet csak. Most nem tudok. A karmester ránézett. — Kél? A leány egy mélyet lélegzett, amiben benne volt a fohásza, sóhaja, álmatlan, éjszakáinak minden vágya, reménye és ijedelme, összerázkódott és igy felelt: — Nagyon. — Hát akkor várjunk— mondotta a karmester és odament a színfalak mögött várakozó urakhoz. Az igazgató volt ott, a titkár és a színház főrendezője. Ők is elbújtak, hogy lehetőleg ne zavarják a leányt, ha ezután a kis incidens után szinte hangosan kezdtek nevetni és megjegyzéseket tenni. — Mind ilyen ez — mondotta az antilopbetétes cipőjű, a főrendező. — Amíg idejönnek, azt hiszik, ők az új, a javított kiadású Pattik, a zongora, előtt pedig mukkanni sem tudnak. — Hja, de próbálni kell — vélelkedett a karmester, próba nélkül nem lehetne soha felfedezésekettenni. Nekem a meggyőződésem, hogy azért van annyi rosszhangú énekes, mert a legjobb hangok felfedezetlenek és bölcsődalnak, borbély- és egyéb munkák kisérőjének lesznek felhasználva. Ezen mind nevetni kezdtek, de a karmester nem engedett. — Igen, igen, Franciaország okos, ott minden évben van egy nagy dí-