Magyarság, 1922. október (3. évfolyam, 223-248. szám)

1922-10-01 / 223. szám

1922 október 1, vasárnap Ära 15 korona Budapest, III. évi. 223. (531.) szára Előfizetési árak: Negyedévre 560 korona Egy hóra... 200 korona Egyes szám ára lO korona Ausztriában hétköznap és vasárnap 300 osxtr. kor* Felelős szerkesztő • Miiotay István Szerkesztőség: VII. kerület, Mlksa-utca 8. szám. Telelőn: József68-90, József 68-91, - Kiadóhivatalt VII. kerület, Miksa*utca 8. Telefon: József 68—92* Megjelenik hétlő kivételével mindennap. (y) Lloyd-George törökellenes poli­tikája veszedelmes hínárba juttatta Angliát. A hatalmas szigetország fényesen győzött a világháborúban, de a rosszul megszerkesztett béke négy esztendeje nagyon erősen meg­viselte. Mélyreható belpolitikai és gazdasági válságok gyötrik évek óta á brit birodalmat és mindennél kívánatosabb reá nézve az igazi, a valódi béke, amely időt és nyugal­mat engedne neki arra, hogy kényes szerkezetén támadt veszedelmes repe­déseket összedrótozza és megzavart termelési rendjét uj alapokra fek­tesse. Nem csoda, hogy a napokban a canterbury érsek elrendelte, hogy minden angol ember fohászkodjék a Mindenhatóhoz a béke megóvásáért. Ezzel szemben a ma még döntő­­szavu Lloyd-George politikája, úgy látszik, makacsul halad tovább azon az utón, amely Angliára nézve fel­tétlenül katasztrófális összeütközé­sekre vezet és amelyről hovatovább nehezebb lesz a visszatérés. A görög imperializmus tüzét Anglia szította fel és a fizikailag és anyagilag gyönge kis görög nem­zetet valósággal belekorbácsolta a kisáz8iai kalandba. Mint a múltban annyiszor, az angol politika most is mással akarta kikapartatni a gesz­tenyét és a fáradt görög hadsereggel akart végzetes csapást mérni a világ egyik legszívósabb nemzetére: a törökre. A két év óta dúló török­görög háború végre Kémed döntő győzelmével végződött és a török csapatok megjelentek a Márvány­tenger partján, követelve Konstanti­nápoly és Trácia visszaadását. * Mindez összeomlással fenyegeti azt az újabb angol külpolitikai tervet, amely a Dardanellák és a Bosz­­porus feletti uralom megszerzésére irányul görög álarc alatt. A hirtelen fordulattól meglepett Lloyd-George a francia és olasz tö­rökbarát nyomásnak engedve, a párisi konferencián kénytelen volt bele­menni abba, hogy Törökországnak visszaigérjék Konstantinápolyi és Tráciát, de a tengerszorosok sem­legesítésének ürügye alatt sietve ka­tonai és diplomáciai intézkedéseket tesz, hogy ezek az Ígéretek testet ne ölthessenek és az angol presztízsen Párisban ütött csorba kiköszörültes­­sék. Angol csapatok és angol hadi­hajók indulnak a Márványtengerre és az angol diplomácia mindent elkövet, hogy Törökországot fegyveres ellent­­állásra bírjaTráciában és Szerbiát meg Komániát fegyveres megmozdulásra késztesse a törökök Európába való visszatérése ellen. A suba alatt angol löszről nagy erőfeszítések tör­ténnek , hogy Lloyd-George vizbe­­esett keleti politikáját pávt’famentsék és lelkiismeretlenül folyik a. háború tüzével való hazard-játék, amely könnyen lángra lobbanthatja az esztelen békekötések által Európa­­szerte botorul felhalmozott nagy­mennyiségű gyúlékony anyagot. Kemal basa nem olyan ember, akit időnyerésre spekuláló taktikázással és félrevezetésre szánt diplomáciai fogásokkal el lehetne téríteni ki­tűzött céljától és igy tartani lehet a keleti kérdés végzetes kiélesedésé­től, amely az európai államokat teljesin uj csoportosulásban hajtja az egymás ellen való küzdelemre. A Lloyd-George koncepciója gya­nánt a háború alatt megfogalmazott és az akkori viszonyok között meg­okolnak látszó az az angol politika, afiiely Törökország megsemmisítésére tört, nagy eltávolodást jelentett^ attól a konzervatív és reálpolitikai meggondoláson nyugvó angol kül­politikától, amely a török birodalom támogatásában az angol gyarmat­­birodalom érdekeinek hathatós szol­gálatát látta. De idejét múlttá vált ez a háborús angol célkitűzés az után a teljes győzelem után, amelyet az ántánt aratott. Lloyd-George azonban — épp úgy, mint a többi háborús államfér fiú —• a béke el­­következtével képtelen volt vissza­térni arról az útról, amelyre csupán a háború feltétlen megnyerésének szüksége hajtotta. A háború be­­fejeztét követő időben az an­gol diplomácia Törökországgal szem­ben épp úgy teljesen feladta a régi, kitünően bevált politika elveit, mint az osztrák-magyar mo­­narhiával szemben is és Törökország és a monarhia teljes megsemmisíté­sével az angol érdekek védelmére teljesen uj erőtényezőket próbált te­remteni. A Lloyd-George-féle uj külpolitika azonban rövidesen vesze­delmes kátyúba juttatta Anglia sze­kerét és most már világos, hogy könnyen olyan háborúba sodorhatja a szigetországot, amelynek megvívá­sára sem ereje, sem kedve nincsen. E külpolitika aligha sorozhatja sikerei közé, hogy szoros baráti összeköttetést hozott létre a százéves ellenfelek: Törökország és Oroszország között és e szövetségnek élét egyenesen az angol gyarmatpolitika ellen irányí­totta. Ez a törökellenes angol poli­tika felébresztette a franciák és ola­szok féltékenységét is, akik Föld­közi tengeri hatalmi állásukat féltik a Márvány-tenger partján emelni szándékolt uj angol Gibral­tártól. Ily körülmények között neheze» lehet feltételezni a nagyonis reálisan gondolkodó angol közvéleményről, hogy a végletekig támogatni fogja Lloyd-George-ot az eddigi kudarcok és a nyilvánvalóan Angliára váró veszedelmes kockázatok utján. Bár­mennyit köszönhet is Anglia Lloyd-George rendkívüli államférfiul képességeinek és páratlan erélyének abban a tekintetben, hogy a háborút szerencsésen megnyerte, a józan angol közvélemény mégis előbb­­utóbb észre fogja venni, hogy a nagy háborús államférfi, — épp úgy, mint sok másországbeli társa,— a béke korszakában és a bék. munkálásában nem tudja megállási helyét és a háborús évek eseményei által beoltott elfogultságával megy tovább a megkezdett utón. A keleti kérdés kiélesedése minden valószínű­ség szerint nem csak Lloyd-George, hanem a háború alatt kialakult egész angol külpolitika bukására fog vezetni, mert csakis úgy kerül­het ki —' megtépázottan bár —• Anglia abból a végzetesen veszedel­mes zsákutcából, ahová egy gyökeré­ben elhibázott külpolitika juttatta. Gyónás Magyarság, fajtám, lettem volna án fa Bátor Botondod, bárdos és csatás, Bizánc portáját vágtam volna én ia, Szerettelek, tán jobban soha más. Szenvedtem érted és vérzettem érted Belül, — a seb fájóbb, ha vét se jő, — De ja), már engem elfáradt legénynek Szült bus anyánk, a magyar őserő 1 £n már megálltam és csak alkonyatkor Imádtam bíborában a napot, Mely tán utolszor áldozik amott: De bűnben, gyászban mégis csak fiad volt, Apátián árvád, akt most neked Nem adbat mást, mint csüggedt éneket 1 Juhász Gyula Az uj ember Irta: Rozványi Vilmos (Utánnyomás tilos) A rendórtanácsos ur gyorsan átfutja a következő ügydarabot. »Rumsauer Károlyné, született Kádár Erzsébet. .. Férjétől különváltan él. Folyó hó 16-án Baumhorn Ignác József-körut X. szám alatti üzletéből, miután kisebbértékü élelmiszert vásárolt össze, óvatlan pil­lanatban fizetés nélkül távozott. Kint, valószínűleg előre megállapított terv szerint, nyolcéves Károly nevű kis­fiának átadta a kosarát, úgyhogy mikor az üzlet alkalmazottai utánafutottak, már nem volt nála a jogtalanul elsajá­tított élelmiszer. Kihallgatás során, jól­lehet a kisfiút éppen abban a pillanat­ban sikerült feltartóztatni, amikor a kosárral Német utca Y. szám alatti lakásukba, be akart surranj, mindaket­­ten tagadnak«. És így tovább. Bámulatos pedan­tériával és mégis rössznl fogalmazott ügydarab. A tanácsos ur nem is olvassa végig. Ismeri már ezeket á történeteket. Néha megdöbbenve el­gondolja : Azok a szegény emberek, akik végső kétségbeesésükben ilyen apró tolvajlásokra vetemednek, kép­telenek a megszokott két-három sab­lonnál többet kigondolni. Beszólitja az anyát. Unottan, az asz­­szonyra egyetlen pillantást sem vetve felteszi megszokott kérdéseit s végül: — Miért tette ? — Nem tettem . . . Ezt a választ is megszokta, de most olyan különösen hangzott, hogy ön­kéntelenül felvetette fejét. Magas, barna, életerős asszony. Szép. Az Ilyeneket különös szigorral szokta kezelni, mert meglátszik rajtuk, hogy tudnának dol­gozni is. — A szépség pedig külön terhelő körülmény, mert a szépség jó meg­jelenést kölcsönöz, tehát az ilyen köny­­nyebben juthat munkához. Ez a tanácsos ur régi elve. Fiatal korában, nehéz éjszakákon ambíciói és erkölcsi érzékenysége tetőfokán fog­lalta tételekbe egészen egyéni és sok szempontból értékes .jogbölcseletét. Azok közül a régi vágású, hatalmas lelki és testi erejű emberek közül való volt, akik hetedrangu helyen is láng­elmét koptattak el egyetlen zokszó és sérelmeskedés nélkül. Öröme abban telt, hogy rendet teremt az egyetemes életűek azon a darabján, ahol ö áll a vártán. Idegesen felhúzta vállait s könyökén támaszkodva mélyebben süppedt a karosszékbe. Fontos, hogy az asszony egyetlen szemrebbenése ki ne kerülje a figyelmét s ehhez ő válla izmaival szokta oly mereven megtámasztani fejét, hogy az meg se rezzen. »Nem tettem« . . . Ebben a válasz­ban nem dac volt, amit a tanácsos ur megszokott, hanem meggyőződés. Ez döbbentette meg. Az asszony, igenis, roeg.jftM-győződve arról, hogy nem követte el a lopást. S meggyőződése nem az, hogy nem lopást követett el, ez megszokott és banális a bűnösök­nél, hanem, hogy magába tényt, ame­lyen félig tettenérték, de amelyet min­denesetre rábizonyítottak, nem követte el. A tényt magát és nem a minősí­tést tagadja — belsó meggyőződéssel. A tanácsos ui; mélyen az asszony szemébe néz. És önkéntelenül szinte csak önmagának mormolja: — Az uj ember ! .,. A tanácsos ur szinte tíz év óta érzi fojtogatón, hogy sokszor nem ismeri fel az embereket. Valami uj van ben­nük, valami roppant hazugság, amely tömör s körülbelül pontos megközelí­téssel igy hangzik: »Én nem vagyok én.« Ez a mai ember állandó jelszava. Gépies lelkek sajátja azelőtt s most majdnem mindenkié. A mai emberé. — Csak egyszer Meríthetnék egy ilyet! Csak egyszer kapjam rajt’ em­berségen, mindjárt rendben lenne. Ószintén szóivá, félt tőlük. . . Az uj emberektől; mert hihetetlenül széle­sebb látókörüeknek érezte a régieknél. — De érzéstelenek. Ha érzelmeik ilyen széles mezőben mozognának. . . Oh. az az emberiség uj aranykora len,ne! És itt ez az asszony is. Ezzel most megbirkózik. Bizonyosság kell, egyet­len biztos jel az emberről. . . Kell! Arany napsugarak táncoltak az ablak­­párkányon. A tanácsos ur szeme kigyul, kérdez, feleleteket egy pillanat alatt lemér, boncol, következtet, hom­lokán vad borongás és pillanatnyi derű váltakozik, ragyogó ügyességgel mondat a vádlottal jelentős szavakat, birkózik az uj emberrel, a rettenetes géppel; az asszonyban egyszerre furcsa mozgást észlel, az” asszony meleg, sze­­lid szavakat mond. az asszony egy­szerre összecsapja tenyerét: »líároly, drága, kicsi gyerekem !« , . . Ez! Ez a’kiáltás! ■; ,T Végre. . A tanácsos ur behívatja az asszony kisfiát. A tanácsos ur arca makacs már és merev. Kegyetlen. — Gyere, te kis csirkefogó, — mondja keményen. Az anya arca, mint bomlott kalei­doszkóp, pillanatról-pillanatra váltja kifejezését. Keze összekulcsolódik: — fíe ! . .., Ezt.. . ezt ne ! ... — Csend!! A tanácsos ur egyenesen megrohanja a kisfiút, mig az anyja újra meg nein mered »uj emberré«, addig . . . Addig kell a gyereket elébe tartani. A gyer­meken át most mindent megtud. Nem a bűntényt, ez öt nem érdekli ... Az embert! — Nem vagy ügyes, kis semmire­­való ... Rosszul hazudsz ... Azt kellett volna mondanod, hogy anyádat nem is láttad aznap... Hogy reggel adott pénzt neked, hogy magad vásárolj be mindent... S hogy te nem is tudod, hogyan került anyád abba az üzletbe.., Eddig jutott a tanácsos ur... Meri itt a kisgyerek már közbe is vágott... — Hát nem is tudom ... A csönd szinte döbbent, oly hirtelen csapódott a teremre*... Mindenki szo­rongó aggyal figyelt, csak a tanácsos ur tudta, mit csinál. A kisfiú bámulatos erővel és meg­győződéssel hazudott. — Csakugyan nem tudom, anyám hogy került a boltba, kérném. Anyám­nak akkor éppen mosni keljeit volna, vagy vasalni valahol ... Én voltam bevásárolni a Rákóczi-uti csarnokban. A Jcövetkező kofáknál voltam . . . És megrenditó volt, ahogyan a kisfia tiz-tizenőt nyakatekert nevet mondott el egymásután. Elment megtanulni ne­veket a csarnokba és kitanulta a fel­nőttek életkörülményeit és hallgató« zott a nagyok, az ó ” életében már a »régiek« életén, hogy megvédhessen egy a tanácsos ur előtt, »aj« embert s az anyját . . . R Anglia zsáKutcában

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék