Magyarság, 1922. december (3. évfolyam, 274-297. szám)

1922-12-07 / 279. szám

r 2 Peyer Károly újabb felszólalásában ki­jelentette, hogy a Szabó által felolvasott jegyzőkönyv aláíróit a bíróság előtt vonja felelősségre. Rassay Károly személyes kérdésben szólalt fel és visszautasította azt a vádat, minthogyha az ő államtitkársága alatt egye­sekkel szemben politikai okokból beszün­tették volna a bűnvádi eljárást. Botrányos jeleneteit Bogya interpellációja közben Bogya János interpellációjában az ál­lami rend hatályosabb védelméről szóló törvény szigorúbb alkalmazását köve­telte. A kisántánt forradalmasítani akarja a társadalmunkat, hogy kész prédája legyünk. Felolvasta a Dimineata egyik cikkét, amely Rassaynak, a kolozsvári l­­orai Újságban megjelent »üzenetéhez« hosszas kommentárokat fűzött. A kommen­tár alapján bebizonyítottnak látja, hogy a szélsőbaloldal politikai működése és a kisántant törekvései között összefüggés van, mert az oláhok ugyanazokat támadják, akiket Rassayék és a szocialisták. Éles sza­vakkal támadta a munkásság vezetőit, akik szabadon járnak-kelnek, amíg a munkás­sok az internáló táborban vannak. (Bogya e kijelentésére a szociáldemokrata kép­viselők felugráltak a helyükről, a padokat csapkodták és percekig teljes erővel kiabálták: Gazember! Csirkefogó/ Hazu­dik! Rágalmazó! Bitang ! Ki kell dobni! Az elnök a rendet sokáig nem tudta helyreállítani.) Mikor végre a lárma csillapult, Bogya interpellációjának máso­dik részében pert Rezsőnek a vesz­­prém megyei terrorban való részvételé­vel foglalkozott s arra kérte az igazság­­ü­gyminisztert, hogy Rupert szerepét vizsgáltassa meg. Az elnök az állandó személyes kevése­i ellen Bogya interpellációja több személyes kérdésben történt felszólalásra adott okot. Ho­váth Zoltán visszautasította Bogya beszédének egy reá vonatkozó sértő kitételét. Patacsi Dénes azt kifogá­solta, hogy a szociáldemokraták közbe­szólásaikban állandóan zupás őrmeste­e­r­nek titulálják. Aki a magyar katonáról becsmérlően nyilatkozik, azzal nem le­het szóbaállni. Rassay Károly azt fejtegette, hogy sem a bukaresti Dimi­­neatáról, sem a kolozsvári 5 órai Újság­ról nem tud semmit. Követelte, hogy az ő többször említett nyilatkozatát is ol­vassa fel Bogya. Ő az elszakított terüle­tekkel a gazdasági, szociális és kulturális összeköttetést sürgette, amit Bethlen István gróf miniszterelnök is megtett. Végül felszólította Ulain Ferencet, hogy magyarázza meg Bogya beszéde közben tett ama megjegyzését, hogy ő (Rassay) közelebb áll a esetiekhez, m­int az oláhokhoz. Ulain Ferenc kijelentette, hogy pár hét­tel ezelőtt közölték vele, hogy a Ras­­say-párt egy tagja választási célokra Bécsben cseh pénzt vett igénybe. E kijelentésre óriási vihar támadt a szélsőbaloldalon. Hegymegi Kiss Fát a padot verve kiabált: Aljasság ! Ki mondta ? Revet! Az elnök csak nehezen tudta helyreállítani a csendet, mire Ulain Fe­renc kijelentette, hogy nem aktív poli­tikusról van szó. Az ügyben nyomoz, egyelőre azonban adatai még nincsenek. Sajnálja, hogy közbeszólását megtette. Rassay Károly intézkedést kér az elnök­től egy parlamenti bizottság kiküldésére, amely előtt Ulain vagy igazolja vádját, vagy levonja alaptalan vádaskodá­sának következményeit. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Mondjon le!) Az el­nök kijelentette, hogy miután Ulain be­ismerte hibáját, nem kíván beavat­kozni. Egyben rámutatott arra, hogy órákhosszat személyeskedésekkel töltik a képviselők a Ház idejét, pedig az ország népe nem ezért választotta őket. Fel­kérte a nemzetgyűlés minden tagját, hogy kellő komolysággal fogja fel a mai súlyos időket s a Ház munkáját ne gátolja olyan kérdések feszegetésével, amelyek egyáltalában nem a nemzet templomába valók. (Helyeslés a Ház minden ol­dalán ). Ezután még három interpelláció hang­zott el. Szabó József az állami gépgyá­rak munkásainak béremelését sürgette. Létay Ernő az osztrák hatóságoknak ma­gyar állampolgárokkal szemben tanúsított sérelmes intézkedései miatt külügymi­nisztériumunk beavatkozását kérte. Kiss Menyhért egyik választójának, Szervo Fülöp iskolaigazgató politikai üldözése miatt interpellált. Angyali adomány Írta: Kilián Zoltán (UUnsyomts tilos) — Hogy te, Gyuri, pénzen ? Ugyan ! Honnan a szószból termelt volna ne­ked háromszázezer koronád ?! Talán a gazdád, az a kétfejű Polákovics és Blaustein ? Gyuri legyintett — Fene! Rongy cég, az az ilyenhez ! Egy kis angyalka adtai — Micsoda?! Gyuri is, szép felesége is felnevetett. — Pedig így van. Hallgass csak ide, fiam! ... Hát egyszer volt, hol nem volt egy buta este, mentem nagy nekibusultan hazafelé. Azazhogy a feleségemhez, mert kétfelé laktunk, ahogy tudod. Margitot nem vihettem apámhoz az egyszobakonyhába, én meg nem telepedhettem be a sok húga közé. Mentem hát látogatni az asszonyt és szomorú voltam, mert napok óta gyötört Margit már azzal, hogy megöli magát, ha sokáig nem lakunk még együtt... De hát honnan ? Ebben az undok városban repdes, pénztelen ember, ha kettéreped is kínjában, nem juthat lakáshoz ... Két-három­száz­ezret pedig ... Mikol ? ? Így bandukoltam és mondhatom, nem forradalmi, de gyilkoló hevülések túrták az agyamat ! Már azon a pon­ton voltam, hogy megforgatom a bics­valami vélt okozóban, amikor egy­szerre csak­­ hidd el, ha nem velem történik meg, magam se hin­ném el — rám száll az égből valami: papirosgyüpot, tíz huszonötezer koro­nás! Gondolhat valaki ilyet? Nem, ugy­e ? Én se gondoltam erre. Csak rám hullott a papír s amilyen dühös voltam amúgyis, már fel akartam kiabálni, ledisznózni azt, aki még ilyenkor is szemetet hajigál. Bele is rúgtam a papirosba s kiléptem az utca közepére, hogy felorditsak valami durvaságot, de valami ösztönzött, kap­jam fel a papírt . . . Mondhatom, ko­mám, még így nem állt el bennem a lélek! Tíz huszonötezres . . . Önkívületben gyűrtem zsebre a pénzt. Azt hiszem, csonttá merevü­ltek a hangszalagaim ... Rohantam vele Margithoz, dadogtam neki valamit. — Találtam ... rendőrség... a ta­lált tárgy tíz százaléka jutalmul... Margit elájult először. Mikor azonban feléledt, egyszerű, jámbor és termé­szetes volt, mint még sohasem. — Semmi rendőrség, becsületes meg­találó, jutalom ! Hát nem érted, te buti ?!... Ezt g­­é Isten küldte le nekünk! Angyalországon jött le a lábad elé.«* — Én azt hivram­ Inkább, valaki ki­dobta abból a házból, tévedésből vagy veszekedésből ... S én, mint becsü­letes ember, törvényt tudó polgár . . . Margit retteneteset toppantott. — Marha !!! Egyszer az életben ke­ze, te ! Hát nem tudod, mi minekünk a lakás? Jövő, gyerek és boldogság! Különben is — Itt elkapta barátom előlem a pénzt. — Vedd tudomásul, hogy ez a pénz az enyém ! Kizárólag és vitán felül az enyém. Hétfőn ígértem egy ezrest a Páduainak, ha lakást szerez az idén ... Drága, cuki kis Páduai, máris leküldte a pénzt! — De... de... becsület... törvény... rájönnek... — Így nyögtem neki még egy darabig. Hiába. A nő makacssága a világ leg­nagyobb ereje. Napokig jártam a legnagyobb két­ségek közt. Rettegtem és harcoltam az asszonnyal. Végünk van, ha kinyomoz­nak ! Az asszony lerázta az okaimat, ostromomat. Neki lakás kell s azt csak pénzért kaphat! Gyáva kutya vagyok! Lógtam, zengtem,lengtem az irodában is. Ha megszólított valamely üzlet­felünk, összerezzentem: detektiv ! Végre egyszer a Fehér Gaszton, annak a ponyvás-zsákos Fehérnek a beltagja­ rámförmedt: — Megbolondult maga, Kovács úr ? Vagy valami nagy bája van? — Mit mondhattam? Ránéztem és úgy rebegtem: — Lakás­­­fis itt jön, barátom az, amit szeret­nél tudni ! Fehér csak ennyit mon­dott !­­— Miért nem szól ? ! Sze­rezzen — na, háromszázezer koronát, holnap felviszem hozzám! Mit csigázzam tovább a kiváncsisá­g­od ? Másnap megnéztem a lakást­­, ebfr szér pegMJtaw t \ * wil tollasodott ? Megdunyhásodott már, barátom s a régi háromszobáját most készült felcserélni egy pompás új vil­lával. Elsejére odaadta nekem a lakást. Háromszázezerért, a többi ötvenet nagynehezen még felhajthattam. És ahogy ott számolom neki a pénzt, bejön egy nett kölyök, a kis Gaszton. Áradozásba fogtam. — Milyen helyes, okos, drága! — Mit, drága ? ! Mit tudja maga, milyen drága nekem ! A múlt szerdán hajított ki az ablakon csak úgy játék­ból tíz huszonötezrest... Elöntött a vér. Kacagtam, erőltet­tem a nevetést. Fehér komolyan bólo­gatott. — Í­gy éljek, Kovács úr! — És . . . és . . . — dadogtam — Fehér, ur nem tett feljelentést? — Én ? Én ? — kérdezte Fehér úr indignálódtan. Most már nyeregben voltam, bará­tom ! — Ja persze! Az üzleti gondosság... ártana a presztízsnek! Egy Fehér Gaszton! Nála ilyesmi nem fordul, hát . . . — Stimmi, stimmt! — kapta meg kezemet Fehér úr. Hát rendben va­­gyunk! Hercig kis asszonyka a fele­­sége, maga is kuláns ember, hát ezért ) Csak háromszázért... Remegtem a kéjtól. Odaléptem ifjabb Fehérhez, homlokon, blatton csó­koltam n- Te cáfolj te drága! Drágáit !w'T •*#' \ MAGYARSAC 1022 december 7. csütörtök­ fb&etikától nirjifo­ripái válság­­...*....... eid&inéset fi" —'54. Magyarság tudósítójától — A szombatra egybehívott londoni érte­kezletről, valamint az utána tervezett brüsz­­szeli értekezletről különféle hírek érkez­nek ma, amelyek csak abban egyeznek meg, hogy valamennyien igen sötéten festik a helyzetet, épp úgy, mint tavaly a washingtoni értekezlet előtt. Akkor Lloyd­ George mondotta a lordmajor tisz­teletére adott ebéden: Imádkozzunk, hogy sikere legyen!, ma pedig Amerika londoni követe, Harvey hangoztatja alább közölt beszédében: nagy veszedelem fenyegeti az egész világot. Tavaly Anglia és Ame­rika közös egzisztenciális érdekéről, a japán szerződésről és Ázsiáról volt szó, amikor pedig ezt sikeresen elintézték, az értekezlet folytatása megfeneklett a le­szerelés és a francia pache zátonyán. Most ugyanebbe a stádiumba pergett vissza a világpolitika, mert Európa tre­zorjainak és a francia szövetségi szerző­désnek aranykulcsa még mindig Amerika kezében van. A most tervezett két érte­kezleten tudvalévően a német kérdést fogják tárgyalni, amelyet Anglia is­ és Franciaország is véglegesen szeretne el­intézni, véglegesen, mert, mint ugyancsak Harvey mondja, ha most se oldják meg a gazdasági programot, a jó Isten tudja, mi mentheti meg az európai szárazföldet az összeomlástól. Az elintézésnek azonban csak három módja lehetséges. Az egyik az, hogy a francia kívánság­nak megfelelően ragaszkodnak a tavalyi, százharminckét milliárdos ultimátum végrehajtásához s csak néhány jelenték­telen, formai könnyítést engednek meg, de ebben az esetben a német kérdés to­vábbra is azon a ponton marad, amelyen most van, mert Németország nem tud fizetni. A másik lehetőség, hogy ugyan­csak francia kívánságra elhatározzák a Rajna és a Ruhr területének katonai megszállását, de ez ellen föltétlenül föl­lázadna az egész németség és új háborút vonna maga után, erre pedig Európa rossz lelkiismeretének szószólói, a kis- és nagy­­szövetségesek minden hangos fogadko­zásuk mellett se merik elszánni magu­kat, legalább Anglia és Amerika föltét­lenül elfordulna ettől a monstrózus gon­dolattól, mert nekik legkevesebb okuk van egy újabb európai mészárlás ódiumát magukra vonni. Az ő helyzetük a leg­kevésbé komplikált s egyetlen elszánt gesztussal maguk mellé állíthatnák Törökországot, az izlámot, Ázsia rokon­­szenvét s Európának minden megsanyar­gatott, békére áhítozó nemzetét. A harmadik lehetőség, hogy Amerika elengedi európai adósainak a háborús tartozásokat s igy lehetővé teszi, hogy a szövetségesek is legalább felére redu­kálják Németország terheit. Ez volna az egyetlen józan módja a német hadisarc végleges elintézésének, amelyet Német­ország is elfogadna, de erről a meg­oldásról Amerika egyelőre mit sem akar­ tudni, mert — igen helyesen — nem látja elintézettnek vele a többi európai kérdést is, az új államok életképességét, az orosz, török és magyar kérdést. Franciaország pedig csak akkor megy bele ebbe az elintézésbe, ha Amerika, Anglia és Olaszország húsz-harminc esz­tendőre szóló katonai szövetséget kötnek vele. Ennek az érdekében agitál már hetek óta Clemenceau Amerikában, ennek a pact­-nak akarja megszerezni az amerikai közvélemény rokonérzését, a háborús bajtársi viszony szentimentális húrjain keresztül. Mint látjuk, a helyzet valóban válságos, mert régi, odvas problémákat kellene most hirtelen, úgyszólván néhány nap alatt kibogozni, vagy pedig — amitől a szövetségesek nem kisebb mértékben irtóznak — elválni egymástól. Sikerül-e tehát Amerikát nagyon is megokolt állás­pontjától eltéríteni? Elengedi-e a háborús államadósságokat, hogy ugyanakkor Anglia­ ival egyetemben megkösse a francia katonai­­ szerződést? Ez az a kérdés, amely döntően fogja befolyásolni a londoni értekez­­letet — az egyik oldalon. A másik oldalon pedig, amely bennünket, magyar­ rókát közvetetlenül érdekel, — súlyosan esik ugyanakkor latba Lausanne is, ahol a török-orosz-német diplomáciai viszony veti előre árnyékát, amelyet szintén szét szeretnének tépni a szövetségesek, még­ mielőtt a nagy pac­e ellensúlyozó meka­­­izmusává növi ki magát A saövetségesem­ el átterjesztve javaslataikat Lausanneban !"'­ Törökország és Oroszország határozott állásfoglalásának — mint Lausanneból­­jelentik — meg volt az az eredménye, hogy a szövetségesek meghajoltak Izmed basa felfogása előtt és elhatározták, hogy az értekezlet legközelebbi ülésén elő­terjesztik javaslataikat a tengerszorosok dolgában. Valószínű, hogy Curzon lord, az értekezlet elnöke már holnap fogja bejelenteni a szövetségesek állásfoglalá­sát. A katonai és tengerészeti szakértők állítólag teljesen egyetértenek egymással. Törökország, mint jelentik, változatla­nul ragaszkodik ahhoz az állásfoglalásá­hoz, hogy szuverén jogait nem engedi megnyirbálni s a tengerszorosokat nem engedi át a nagyhatalmak kénye-kedvé­­nek. Hir szerint a szövetségesek azzal akarják megpuhítani Törökországot, hogy a Dardanellák ellenőrzőbizottságának el­nöki tisztjét a törököknek ajánlják föl. Az orosz bizottság körében kijelentik­, hogy a maguk részéről ragaszkodnak a tengerszorosoknak minden hadihajóval szemben való elzárásához. Karvesz reagy-tervei szózata Nagy jelentőséget tulajdonítanak Har­vey londoni amerikai nagykövet tegnapi beszédének, amelyet — mint Londonból jelentik — az amerikai klub vacsoráján az európai helyzetről mondott. — Nagy veszedelem fenyegeti az egész világot, — mondotta a nagykövet. A négy szövetséges európai hatalom miniszter­elnökeinek találkozása olyan fontos, ami­lyenhez fogható értekezlet 1918 óta még nem ült egybe. Az oka ennek igen egy­szerű : a háborún kívül vannak még más utak és módok is, amelyek nemzet­közi katasztrófát okozhatnak. Történ­hetnek olyan dolgok is, hogy egyik nemzet kiéhezteti a másikat. Ha a mostani találkozáson nem jut közelebb a gazdasági program a megoldáshoz, akkor nem tudom, mi mentheti meg az európai szárazföldet az összeomlástól. Európa nem maradhat még egy évig ilyen fenyegeté­sek között. Londonban a legközelebbi hetekben nemzetközi megállapodást kell létesíteni. A mostani állapot egy évig sem maradhat fenn. Végül kijelentette Harvey, hogy a négy miniszterelnök ta­nácskozásának eredményétől milliók sorsa és jóléte függ. Mussolini mérv nem vállnak­ Londoni távirat szerint Mussolini mi­niszterelnök még mindig nem közölte véglegesen, vájjon megjelenhetik-e a szombati előértekezleten.

Next