Magyarság, 1922. december (3. évfolyam, 274-297. szám)
1922-12-08 / 280. szám
022 december 8, péntek II AP3' lO If 01*0113 Budapest, III. évf. 280. (588.") szám ■ lkcit.^2« Arak * Szerkesztőség: VII. kerület, Mikmatea 8. uáM. . ... «sionaeiesi araié J . ... Mii at»v IdtVIV Telefon: József 08-90, József 08-01. Kiadóhivatel* Jleojedíwe 660 korona Egy hóra... 200 korona FelelOS SZerkeSZTO Z MI LOTAY ISTVÁN VII. kerület, Miksa utca 8. Telefon: Józael 08-02. Egyes számára 10 korona . . . Ausztriában hétköznap és vasárnap 1000 osztr. kor. Megjelenik hétfó kivételével mindennap. A gyancsak Szemere Bertalan, a negyvenkilencediki függetlenségi kormány miniszterelnöke, az emigráció idején, 1860- ban egy kötetet adott ki Párisban, amelynek az volt a célja, hogy tájékoztassa a külföldi közvéleményt azokról az állapotokról s arról az uralmi rendszerről, amelyet a Bachkorszak név alatt könyvelt el később a magyar történelem. Szemere könyve tulajdonképpen tíz levelet foglal magában (La question Hongroise, 1848—1860. Six lettres sur la Hongrie. Adressées à monsieur Richard Cobden, Membre du Parlament anglais), amelyek Cobden Richárdhoz, a híres angol politikushoz vannak intézve, aki tudvalévően szimpátiával viseltetett a magyar szabadságtörekvések iránt. A levelek közül egy ismerteti az osztrák önkényuralomnak s a képtelenségig vitt rendőri felügyeletnek és beavatkozásnak szégyenletes, bosszantó és nevetséges túlkapásait, melyekre Bachék mind azért vetemedtek, hogy csírájában elfojtsanak minden kritikát, minden véleménynyilvánítást s minden az övékével ellenkező politikai törekvést, vagy csak gondolatot is. Ez a rendszer rendőri kémhálózattal fojtotta el a politikai és szellemi élet minden megnyilvánulását. Gyanús volt előtte minden és mindenki, aki nem hajtott fejet föltétlenül brutális és ostoba rendszabályai előtt s nem esküdött föl kitűzött végcéljára: az egységes és elnémetesített monarkiára. Az egyik faluból a másikba csak rendőri útlevéllel lehetett utazni.A rendőrség vizsgaszemmel vigyázott az újságok minden betűjére. A nyilvános táncmulatságokat épp úgy tilalmazta, mint a legjámborabb disznótort vagy keresztelőt. Átkutatta a magánkönyvtárakat s ha valakit lakásában rajtacsípett, hogy nem megbízható könyvet olvas, nyomban feleletre vonta és büntetéssel sújtotta. Ha valaki sok levelet írt, vagy sokat kapott, az épp oly gyanús volt előtte, mintha a kalapján a megszabottnál szélesebb pántlikát mert viselni, vagy ha megfeledkezett magáról és mosolyogni próbált az utcán egy-egy beckker közeledtére. Az ember olvassa Rakovszky belügyminiszter úr törvényjavaslatát a közrend fokozottabb biztosításáról s elképzedve eszmél rá, hogy ez a javaslat minden intézkedéséből ugyanazt a szellemet árasztja, amelylyel Bachék valamikor birodalmat akartak szervezni, konszolidációt akartak teremteni s tekintélyeket próbáltak létesíteni. Az a kormány, amely ma Magyarország sorsát kezében tartja, a választásokon és azóta is azzal próbálta magát a naiv magyar közvélemény előtt népszerűsíteni, hogy az Ausztriával való közösség gyűlöletét prédikálta s hirdette azt a nemzeti függetlenséget, s amelyet négyszáz éven át éppen az osztrák uralom tett számunkra lehetetlenné. És íme a kormány, mintha csak egyenes örököse lenne szellemben és erkölcsökben a legbornírtabb osztrák szisztémának, s mintha a régi magyar osztrákmagyar monarchiából semmi egyebet nem mentett volna meg, mint a rendőri uralom gondolatát, visszatér a gyűlölt elődhöz s annak hagyatékából is a leggyűlöltebb és legostobább módszereket próbálja életrekelteni. A rendőrség és a közigazgatási hatóságok elbírálására akarja bízni, ki tekinthető politikai értelemben megbízhatónak a fennálló rend szempontjából s a rendőrség kezébe teszi le a büntető hatalmat minden megbízhatatlanság megtorlására, amelyet bárkiben és bármiben a maga egyéni ízlése szerint észrevesz és megállapít. • , Ha a rendőrség aggályosnak találja magatartásodat, ha úgy érzi rólad, hogy nem vagy elég megbízható, nem lelkesedsz eléggé a fennálló rendért, vagy nem tiszteled azokat a tekintélyeket, akiket a kormány ilyeneknek előír, felügyelet alá helyezhetnek, lakásodra internálhatnak, — ez még a jobbik eset, ha ugyan dologházba nem zárnak, — leveleidet felbonthatják, telefonodat kihallgathatják vagy elvehetik, megtilthatják, hogy társas összejövetel címén barátodnál vacsorázz, sőt beleszólhatnak abba is, hogy milyen nótát muzsikáltass magadnak, ha a fennálló rendszer miatt a rendesnél jobban elérzékenyedtél. A gyülekezési szabadságot, vagy a véleménynyilvánítás szabadságát, ennek eszközét, a sajtót, ugyanilyen zaklató és korlátozó intézkedésekkel veszi felügyelet alá ez a törvényjavaslat, amelynek elfogadását attól a nemzetgyűléstől kéri a belügyminiszter úr, amelynek illetékessége ellen alig két évvel ezelőtt ő maga tiltakozott a leghangosabban, kétségbevonva ezzel a fennálló rend alkotmányos jellegét és üdvözítő voltát egyaránt. Ha ez a törvény életbelép, a rendőrkapitánytól fog függni a mosolygásod éppen úgy, mint a kalapodon a pántlika szélessége : ha lakásodról a szomszéd kávéházba akarsz menni, épp úgy útlevelet kell majd kérned, mintha most arra szánod szegény fejedet, hogy Kolozsváron tégy rokoni látogatást. Csodálatos dolog, hogy találkozik minden kormányrendszer, amely a maga belső morális és politikai gyöngeségét érzi, ugyanazon rendszabályokban, hogy válik előtte gyanússá minden szabadabb mozdulat s milyen hisztérikus félelemmel próbál kizárni és megfojtani minden olyan életjelenséget, amelyet az ő céljaira, ha még oly alaptalanul is, de veszedelmesnek érez. Mit is írt Camille Desmoulins a konvent rémuralma alatt a gyanúsakról hozott törvényről, amely az állam bizton-sága érdekében az üldözés legborzasztóbb rendszerét hívta életre a francia polgárokkal szemben, melyet a világtörténelem valaha csak ismert? »Könnyű az állam ellen vétkeket találni, — úgymond, — mihelyt a tekintet, a Pintyeke tizenhetedük születésnapjára Az életútnak első harmadán — Pintyőke — elnyűtt a gyermektopán. Tizenhatéved Ioaakapuját Hadd nyissa dallal néked most — apád. Lépd halkan át e szentelt küszöböt, Szemed fehér fátyollai között: Ifjúságod rózsaszertje vár ... Ez itt — Vigyázzi — az Éter útja már. Magyar kert: mély titkot rejteget Apád, ki tudja, meddig megy veled .. . Szárnyad kibomlik, büszke vagy hevis, Hiszed, hogy lázban egekig repít. Apád te hitte, a szárnya törve bár Ae alkonyaiban még dúdolva jár. Minden örvényre vert kemény hidat A lelkében és 5 Élet áhítat. Hidd el, Pintyőke, örök a tavasz De nem a világban, telkedben van az, Ha rózsakerted minden illatát Halkan vigyázva szíved szűri át. Apád előtted itt a küszöbön Leborul a szent fehér kövön. Elereszti két gyermek kezed, vm Ifjúságom szállj... Isten veled. Dutka Ákos A Két Sámson írta: Szentgyörgyi Ferenc (Ctomiyomis tilos). Sámson János az ablaknál állott és sápadtan, eltorzult arccal bámult ki az alkonybafutó falusi utcára bent a szobában csend volt, a kirobbant düh, az elfáradt harag szülöttje a vibráló, reszkető csend, amely a lelkek megfeszített húrjain zenél tovább. Sámson János aztán hátrafordult. A könyvespolc mellett, egy öreg, régi karosszékben ült a fia Gubbasztva, előrebukott fejjel, arcából, mintha kifutott volna a Vér. Sámson János a fiára nézett és a szive körül a vasszorítás gyengült, engedett. Aztán megkérdezte: — Mennyi az az összeg ? Andor nem emelte föl a fejét, a szőnyeg furcsa figuráit nézte, a görbe zongoralábakat, majd fáradtan, bágyadtan knyögte: — Ötszázezer . . . Sámson felszisszent. Mondani akart valamit, kiáltani, de visszaszorította a torkát karcoló rettenetes szavakat ismét a fiára nézett, a karosszékben gubbasztó, fáradt rossz fiúra, aztán odalépett az íróasztalához , nehéz, döngő lépésekkel, fölszakította a fiókot, maga elé dobta a csekkfüzetet, a tinta szétfröccsent a papíron, a toll botlott, sercegett, de azért a belük egymás mellé sorakoztak és _a toll alól kifutott a szó . . . Ötszázezer . . . Sámson János, kirúgta maga alól a széket Elörelőtt A szoba közepén megállott. — Ott van az asztalon, — dörögte —• Az utolsó Több nincs. Ha ez sem elég, akkor . . . Az ajtó kilincséhez nyúlt A, küszöbön megállóit, hátrafordult és befejezte a mondatot: — ... akkor vedd a revolveredet. . Az ajtót nagy robajjal bevágta maga után Andor még az éjszaka csomagolt és hajnalban anélkül, hogy az apjától bucsúzott volna, elutazott. Két hétig csend volt a Sámson-házban. Egy éjszaka aztán megzörgették Sámson János hálószobája ablakát. — Távirat. Budapestről jött, Andortól. Pénzt kért. Sámson János nem válaszolt. Jött a második távirat, a harmadik, a kérő a könyörgő és a negyedik, amelyben az életet emlegette, az életet és a halált. Sámson János darabokra lepte ezt a táviratot is és makacsul hallgatott. Két nap múlva, — éppen ebédnél ült, — újra sürgönyt hoztak. Sámson János lángoló arccal, szikrázó szemekkel ugrott föl az asztal mellől — Hát lesz már ennek vége? — ordított föl, amikor a postásgyerek kezéből kikapta a táviratot Föltépte a papirost és amikor a postáskisasszony ismert, gömbölyű betűi a szemébe vigyorogtak, a szívéhez kapott és hangtalanul végigvágódott a padlón A föllépett távirat melléje hullott. »Andor agyonlőtte magát, Viktor.« Ennyi volt az egész. . .? A hajnali vonat vitte Pestre. A kerekek élesen csattogtak alatta, a tengelyek nyikorogtak alatta és úgy érezte, hogy az egész fekete kocsisor az ő lelkén dübörög végig. A pályaudvaron Viktor várta, a sógora kocsiba ültek és hazáig nem szóltak egymáshoz egy szót sem. Otthon az edénnel Sámson János eltolta maga elől a tányért, felállt és görnyedten, megcsukló térdekkel átbotorkált a másik szobába. A sógora nehány perc mulva után ment Sámson János egy fotel mélyén ült. .lecsukott szemekkel és fáradt szive hangosan dobogott Viktor melléje lépett., megérintette a vállát. — János, kérlek ... Sámson János összerezzent. Szeme, amely mélyen feküdt a fekete koporsóban, — a sógorára tévedt. — Viktor, — mondotta, — most... mest már akarok tudni mindent. És Viktor elmondotta. A kényes részleteket óvatosan kerülte, de azért Sámson János megtudott mindent, amit fia halálának előzményeiről tudni akart. Azt, hogy van egy leány a táncos pesti éjszakában, egy vöröshajú, húsosajkú leány, egy kiválasztott királynő azok közül, akik kacagva merülnek el a részeg éjszakák, fekete iszapjában. Neki kellett a pénz, Sámson János pénze, "neki kellett az élet, Sámson Andor élete. Viktor aztán elhallgatott, Sámson János pedig fölemelkedett a székből, hatalmas, izmos teste kiegyenesedett, mint a jegenye és öklét belevágva a levegőbe, — rekedten ordította: — Az életét akarom annak a bestiának ! . . . Két nap múlvaeltemették Andort. Sámson János, a temetés után, nem utazott el. — Ne haragudjatok, — mondotta, — de köztetek akarok "maradni. Szükségem van rátok. Azt akarom, hogy halljam a hangotokat, hogy ne érezzem, mennyire egyedül maradtam. Viktoréi vigasztalták és természetesnek találták elhatározását. A temetés után egy hétre Sámson János egyik este odafordult a sógorához: — Viktor, kisérjél ma este el abba... abba a csapszékbe. Viktor megrettent. — Talán attól félsz, hogy én... igy.. . ahogy vagyok, nem illek oda? Közéjük ! - kérdezte Sámson János. Viktor mosolyogni próbált. — De, kérlek János, —■ dadogta, — hogy gondolhatsz ilyent? Óh, nem, semmi, semmi, csak ... izé ... Sámson János felpattant: — Látni akarom, — kiáltotta. — Érted? Látni akarom. Ezt csak nem tilthatod meg! ?