Magyarság, 1923. január (4. évfolyam, 1-24. szám)

1923-01-03 / 1. szám

1923 Január 3. szerda Budapest, IV. évf. 1. (606.) szám H Ára 20 korona H&OVIRÁ 1G Előfizetési árak: Negyedévre 1120 korona Egy hóra 400 korona FÖIClŐS SZEr­keSZtŐ : MILOTAY ISTVÁN Egyes szám ára 20 korona Ausztriában hétköznap és vasárnap 2000 osztr. kor. Szerkesztéség: VII. kérőlet, Miksa­ utca 8. szám. Telefon:József 08 00,.József 68­ 01.­­Kürzdőhivatali VII. kerület, Miksa­ utca 8. Telefon: .József 68—92. Megjelenik hű­lő kivitelivel mindennap. 1923 Enyhe tavaszias szellő szárnyain köszöntött ránk az új esztendő, 1918 óta az ötödik, amely országunkat négy darabra szakított­, állapotban, nemzetünket az élet és halál kes­keny mesgyéjére szorítva, keresztény társadalmunkat a mindennapi falat kenyérért való kétségbeesett, csaknem reménytelen vergődés forgatagában élt.­Amikor az első bocskorosok át­­lopództak az erdélyi hágókon s óva­tosan lesurrantak a székely völgyek felé, amikor a zsebrákok előhadai történelmi nevükhöz méltó mohó­sággal hozzákezdtek a Felvidék ki­fosztásához és megszállásához, ami­kor a Balkán fekete lovasai át­keltek a magyar Dunán s el­­portyáztak a Franchet d’Esperay-féle demarkációig, akármilyen sötétnek és kietlennek tűnt a magyar históriának az a csillagtalan éjszakája, akkor közöttünk talán a legfanyarabbak és a legsötétebben látók sem álmod­ták, hogy ennek a télnek zúzmarája rádermedjen -még az ezután követ­kező öt esztendőre is. Sem külső­, sem belső politikai helyzetünk nem nyújt még oly halovány jogcímet se arra, hogy derültebbnek lássuk az újat, amely talán csak szaporí­tani fogja rabságunk éveit. A nem­zet és a társadalom belső erői mo­­lekulányit se gyarapodtak azóta, s — úgy látszik — kisorvadóban van belőlünk az a dinamikus hatalom, amelynek hiánya egyet jelent az ájulással, sőt, talán magával az enyé­szettel is. És ebben a hangulatban talált bennünket a Petőfi-évforduló napja és kellett volna, hogy érintse és megihlesse lelkünket annak a misztériumnak tündöklő jelentősége és annak a jelképnek valóságos és mély értelme, amit a magyarságnak ez az elapadhata­tlan fiatalságú láng­elme jelent. A különböző és annyi ünnepi színpadra széjjelszórt Petőfi-ünnepé­­lyek szépek voltak, nem egy mozza­natukban talán meghatók is, sőt el­hangzottak olyan megnyilatkozások is, amelyek a ma hátterének szomorú árnyképein át egy pillanatra át­­rezegtetni tudták a diadalmas fény­­sugárt s egy percre érzékeltették velünk azt, hogy ez a szent éjszaka nem csupán a magyar irodalom házi­­ünnepe, egy szegény nemzetnek és boldogtalan társadalomnak oltár­­építése a lángész kultuszára, a művészet papjainak és hivatalnokai­nak leborulása a teremtő művészet egyik legnagyobb csodája előtt. Nem akarunk még utólag sem ünneprontók lenni. Nem akarjuk gáncsolni azt, hogy az ó- és az újév küszöbén, amikor tízezrek zarándokoltak el a Dunapartra a költő bronzemlékéhez, amikor előkészítés és rendezés nélkül, pusztán lelkük sugallatának engedve az emberek, elvonultak a­ szoborhoz, hogy áldó imádság mellett mondják el szent nevét annak, aki száz esztendővel ezelőtt született. A fő­város és kormányhatóságok nem vettek maguknak annyi fáradtságot, hogy megtiszteljék magukat megjelenésük személyes hódoltatával-fel­szedték,­­hogy a lelkes tömegek a sikeresen árnyékba borított szobor talapzatá­nál maguk elmélkedjenek ennek az éjszakának jelentőségén és megbot­­ránkozzanak azon, hogy senki se vállalkozott a hivatalos hatalmasok közül az emlékezés és a kegyelet »adójának lerovására«. A tömegek tüntetése magasztos volt és impozáns, arányainál fogva, de talán még im­­pozánsabb volt az a bürokratikus érzéketlenség, amellyel a magyar főváros urai ezt a nemzeti ünnepet eljelentékteleníteni merészelték.­­ Sajnáljuk, hogy egyetlen hatalmas demonstráció méreteiben nem mutat­kozott meg a magyar társadalom és a külföld előtt ennek az emlék­ünnepnek büszke nyugtalansága, szikrázó aktualitása és a mával való eleven összefüggése. Petőfi annak a Magyarországnak költője és hőse volt, amely mnaszakadtáig és ereje fogytáig küzdött az ellen a lehetőség ellen, amelynek mi olyan könnyen megadtuk magunkat. Ő a tettek, a bátor erőfeszítések, a végső dolgok­ban alkudni nem tudó elhatározások tűzoszlopa volt. Foglalata és tar­talma egy nemzet elárulhatatlan céljainak és halhatatlan becs­vágyainak. A magyar lélek isteni gyermeksége, makulátlan erkölcsisége és cselekedetekre serkentő energia­­forrása volt Petőfi. Azért kellett elesnie a segesvári mezőn, mert nem volt már indokoltsága az ő pályájá­nak és tartalma az életének. Mert mi sem volt távolabb ettől a csodá­latos géniusztól, mint élni a Wart pour Wart-os művészek papircséletét,­­ mert megszakadt a nemzet élete, meg kellett szakadnia az övének is. És Petőfi azrt nagyobb, jelentősebb, maibb és magyarabb mindenki más­nál, mert ő­ a bele nem nyugvás, a hajthatatlan fölebbezés, a ma­gyar határokon végigreszkető jaj­­kiáltás a dolgok trianoni rendje ellen, ő a bősz zivatar, amely elsepri a párisi államférfiak kártya­várait és idebenn­e a folyto­nos tiltakozás az ernyedés és a tes­­pedés, azaz, finom diplomáciai nyel­vezeten kifejezve, ,a megfigyelés és a várakozás ellen. És ha itt nem,­­ is,­­ de túl a cseh, szerb, oláh drótkeríté­sekor , valahol csak beszélik, vagyis inkább suttogják az üldözött magyar nyelvet, az ő neve a megváltás ígé­rete, a dolgok történelmi rendjének helyreállítása, a nagy jóvátétel és a b’1. tv - fölény. * A Petőfi-ünnepélyek méla me­­lk­­ntői között meg kell emlékeznünk : ünnepek egy másik motívumáról, egy különös hírről, amely a kék ég magasából lepottyant bennünket a magyar politika békanyálas kis r­o­­csárvilágába, ahonnan különös nesz ütötte meg a dobhártyánkat. A kor­mány sajtója az új évet a cáfolatok pergőtüzével vezette be. * Cáfolja ugyanis a kormány lemondását De hát miért ez a lárma, miért ágyaz­nak a verebekre? Miért e türelmet­len és dühös üvöltözés? Ugyan­ micsoda rossz kisértet riasz­totta meg annyira ezt a félhivata­los papirosdzsungelt? Ki ellen ha­dakoznak oly hadvészülte képpel ? Miféle tapintatlan walesi bárdokat kell elnémítani? Nosza elő a rend­törvénnyel, igazán ideje, hogy egy­szer már becikkelyezzék a magyar törvénykönyvbe, majd akkor lesz rend és csend, mint a sírban. A politikai új esztendő — szó sincs róla — kellemes ajándékkal lepte volna meg a független magyar köz­véleményt, ha a kormány önkéntes lemondását tette volna asztalunk terítékére. De hát mi nagyon jól tudjuk, hogy a kormánynak esze ágá­­ban sincs elmenni, sőt nem is könnyen hagyja menesztetni magát. Nem úgy A miniszterelnökök újabb értekezlete a német hadisarc dolgában ma délután négy órakor megkezdődött Párisban.. Az angol bizottság Bonar Law miniszterelnökkel már vasárnap, a belga pedig Zhennis miniszterelnökkel hétfőn érkezett meg a­­frgre­da fővárosba Mussolini­­miniszter-­­elnököt Della Torretta, márki nagyköveti képviseli. Az értekezlet alkalmából Párisba érkezett Bergmann államtitkár is, aki a német kormány új javaslatát hozta magával, amelyet a kereskedelem, ipar és bankvilág vezetőtérvainak közre­működésével dolgoztak ki. Az újabb tanácskozás igen pesszimisz­­tikus légkörben kezdődik s mint az Echo de Paris megállapítja, Parist és Londont még igen mély szakadék választja el, így például Boyar Lawnak az a szándéka, hogy fokozatosan­­ megszünteti az egész jóvátételi bizottságot, a másik oldalon pedig Poincaré nemcsak az intézmény vál­tozatlan fönntartásához ragaszkodik, ha­nem a mostani értekezlet tengelyébe is a jóvátételi bizottságot akarja állítani, úgy, hogy mindjárt az elején a németek­nek a fa- és szénszállítás körül való mulasztását akarja leszögezni kiinduló­pont gyanánt. Ebben az esetben azonban, mint a Petit Parisién értesül, Bradbury, a jóvátételi bizottság angol küldöttségé­nek vezetője munkatár­­ival egyetemben le fog mondani tisztségéről. „•­ az érdeklrfi­e?" előtt a francia kormány kétszer is tartott miniszteri tanácskozást, de megcáfolják azt a híresztelést, hogy ezeken Foch marsall is részt vett. Ss­nc,a tv2-tau­tés zálog nélkül A Havas-iroda értesülése szerint francia politikai körökben általános a vélemény, hogy Pain caré kétesztendei fizetési halasz­tást fog javasolni Németország részére, de csak a következő zálogok ellenében: a német állami erdőségek kiaknázása a fa­­anyagszállítási program keretében, a Ruhr­­vidéken lévő szénbányák ellenőrzése és a széntermelés megadóztatása, vámok be­hajtása a Rajna balpartján s végül a Rajm-vidék, valamint a fruhr-terület kivitele után bizonyos adónak a beszed- főhatása. A garancia-bizottságot Berlinbe helyezik át az ellenőrzés végrehajtására. A ‘temps, amely most is a francia kor­mány felfogását szokta tükröztetni, az é­rtekezlettel kapcsolatosan nyomatékosan hangoztatva, hogy a szövetségeseknek első­sorban azt kell vizsgálniuk, vajjon meg­egyeznek-e arra vonatkozóan, hogy zálog nélkül nem kaphat Németország fizetési halasztást sem. De még ha a szövetsége­sek nem is tudnának megegyezni, fenye­getőzik tovább a Temps, Franciaország rendezkedtek be, hogy szépszerű­vel elmenjenek. De ugyan minek is mennének? Ki pótolhatná pótolha­tatlan középszerűségüket? Ki tudna oly türelmesen és szellemesen várni és megfigyelni ? Az ő idegeik drót­kötélből vannak. S ha az ötödik év is elmúlt fölöttünk gyászban, szé­gyenben, nyomorban, türelmes váltás­ban és szellemes megfigyelésben, ők rajta lesznek, hogy a hatodik és a tizedik év is ilyen szépen, ilyen ese­ménytelenül, »megrázkódtatások nél­kül« teljen el. Nem hiába mondotta Montesquieu, hogy boldogok azok a nemzetek, amelyeknek évkönyvei unal­masak, semmi körülmény között sem mondhat le arról, hogy maga szerezze meg ezeket a zálogokat Ha pedig a brit kormány hely­telenítené ezt az eljárást, súlyos felelős­séget venne magára, mert ezzel egyene­sen bátorítaná "Németországot az ellen­állásra. Német békejavaslat a papírkosárban Cuno német birodalmi kancellár beszé­det mondott Hamburgban, amelyben a többi között kijelentette, hogy Német­ország egyik harmadik hatalom közvetí­tésével tudomására adta Franciaország­nak, hogy kész vele, valamint a Rajnánál érdekelt többi nagyhatalommal együttesen egy emberöltőre ünneplés kötelezettséget vállalni, amelynek értelmében népszava­zás alapján történő közvetetten felhatal­mazás nélkül nem folytatnak egymás ellen háborút. Franciaország ezt az aján­latot — mondotta a kancellár — vissza­utasította. A fiarai­ iroda másként ismerteti a tényállást Elmondja, hogy az említett harmadik hatalom Amerika volt, s hogy a washingtoni német nagykövet csak­ugyan fordult ilyen kezdeményezéssel Hughes államtitkárhoz, de ennek a kez­désnek nem volt pontosan körvonalazott javaslatjellege. Az Egyesült Államok kor­mánya nem látta szükségesnek, hogy a kezdeményezést Párisba közvetítse , így Franciaország — mondja a Havas — nem is volt abban a helyzetben, hogy visszautasítsa. Az orosz kormány a dunai és balkáni államok szövetségét javasolja A lausannei értekezleten az orosz kül­döttség szombaton délután emlékiratot adott át Curson lordnak, amelyben igen élesen bírálja a nagyhatalmak keleti politikáját- Az emlékirat a többi között ki­­fejti, hogy a mostani orosz kormány meg­­semmisítette azokat a titkos szerződéseket, amelyek Konstantinápolyt Oroszor­szágnak szolgáltatták ki s ezeknek a titkos szer­ződéseknek félretolásával a szovjet nem­csak Törökországot, hanem Bulgáriát és Oláhországot is közvetetten veszedelemtől szabadította meg. A keleten csak akkor szűnhetnek meg a bonyodalmak, — foly­tatja az emlékirat, — ha az imperia­lista nagyhatalmak lemondanak arról, hogy a mohamedánokat alárendelt népfaj- ként kezdjék. Az orosz, ukrán és georgiai küldöttség »itr előre is kijelenti, hogy minden olyan koncessziót, amely a resi­des jog keretén kívül esik s amelyet a hatalmak nyomás alkalmazásával kény­szerítenek Törökországra, erkölcsi és jogi szempontból is érvénytelennek tekintenek. Csak egyetlen módja van annak, — végzi az emlékirat, — hogy a Duna mentén, valamint a Balkán félszigeten valódi béke legyen, hogy ennek a területnek népei, önkormányzatuk megőrzése mellett, föde­ratív államszövetségbe tömörülnek. Megkezdődött a párisi értekezlet Franciaország a német nép fővámszedőjének szerepében

Next