Magyarság, 1923. március (4. évfolyam, 48-73. szám)
1923-03-21 / 65. szám
2 történt, hogy az országház előtt lezajlott ■ünnepség után az ifjúság zárt sorokban a városba vonult. Felmerült az a feltevés, hogy azért mentek az Erzsébet körút felé, hogy ott esetleg romboljanak és egyeseket bántalmazzanak. A rendőrségnek kötelessége volt intézkedni, az ilyen esetleges tervet meggátolni. Leghatározottabban visszautasította azt az állítást, hogy Az Est szerkesztőségében helyezték el a rendőrség készültségét és ott lepálykázták volna őket. A rendőrségi készültség Az Est előtt állott fel, ezt a készültséget egyszerre kétoldalról közrefogták úgyhogy a kisszámú legénység a tömeg közepén találta magát, amelynek fenyegető magatartását látva, saját védelmére kardot rántott. Ugyanez az eset játszódott le másnapon és mindkét esetben bebizonyosodott, hogy a rendőröket tettleg bántalmazták. A nálajárt diákküldöttségnek kijelentette, hogy a rendőrség tekintélyét mindenkivel szemben megvédi, de ezt nem úgy lehet megvédeni, hogy a rendőrség ellen komoly helyről érkező vádakat egy gesztussal elhárítja, nehogy bárki is azt mondhassa, hogy egy jelentést vizsgálat nélkül a magáévá tett. A megindított vizsgálatnak az a célja, hogy megindíthassa a fegyelmi eljárást azok ellen, akik esetleg szabálytalanul jártak el. A rendőrtisztviselőket, akik állami tisztviselők, az állami szolgálatból minden további nélkül elbocsátani nem lehet. Nem hajlandó azt a követelést sem teljesíteni, hogy a vizsgálatot olyanok folytassák le, akiknek erre a fegyelmi szabályzat jogot nem ad. Bizonyos , oldalról fenyegetődzések is felmerültek és kéri, hogy az ifjúságot ne juttassák oda, ahol már bizonyos cselekmények elkövetésétől nem lehet visszatartani. A rendőrség szellemének kifogástalan volta fontos nemzeti kérdés s nem lehet utcai harcok sorába süllyeszteni. Akinek komoly panasza van, az jöjjön hozzá és ő reparálni fogja a hibákat Felszólít minden oldalt, hogy a kivont kardot helyezzék vissza a hüvelybe és ezt a szomorú ügyet tekintsék elsimultnak (Helyeslés az egész Házban.) Ezután Csilléry András kijelentette, hogy a választ tudomásul veszi és csak azt sajnálja, hogy a miniszterelnök nem válaszolt arra a kérdésre, amelyet a destruktív sajtóval kapcsolatosan tett. A miniszterelmnte az izgató sajtóból Bethlen István gróf miniszterelnök kijelentette, hogy miután Csilléry személyében aposztrofálta, válaszol a sajtóra vonatkozó kérdésére, noha nem először foglalkozik ezzel az üggyel. Ő már két-három hónap előtt felszólította az ügyészséget, hogy a sajtóizgatások ellen, bármely oldalról jöjjenek is, a legszigorúbban járjon el. Ennek ellenére ,a sajtóban az utóbbi időben fokozott mértékben fordultak elő izgatások és ő tegnap magához hivatta a főügyészt és felszólította, hogy fokozottabb mértékben teljesítse kötelességét, mert nem tűrheti, hogy azt a konszolidációt, amelyet hosszú hónapok alatt sikerült megteremtenie, megbontsák. A miniszterelnök válaszát az interpellációk, valamint a teljes nemzetgyűlés egykét kormánypárti képviselő kivételével tudomásul vette. Medemszipség fesl.ptez.fisz a vizsgá tat&t sz tüntetésasz ügyében A főkapitányság fegyelmi osztálya, amely a legutóbbi utcai incidensek ügyében a nyomozásokat vezeti, még mindig a tanuk kihallgatásánál tart. A kihallgatások Vay Károly miniszteri osztálytanácsos jelenlétében történnek, aki a belügyminisztert képviseli a rendőrségen. A kihallgatott tanúk vallomása még eddig nem nyújt semmi támaszpontot arra a vádra, amely a rendőrök túlkapásaira vonatkozik. Itt említjük meg, hogy Marinovich Jenő főkapitány a belügyminiszter felkérésére közölte a rendőrtisztviselőkkel, hogy a belügyminiszter a diákküldöttség fogadásakor nem tette azokat a kijelentéseket, amelyek egyes lapokban megjelentek és amelyek a rendőrtisztviselőkre sérelmesek voltak. A rendőrségen az a vélemény, hogy a tényállást még körülbelül kétnapi munka után lehet csak tisztázni. A Tudományegyetemen, a Műegyetemen, valamint az Állatorvosi Főiskolán szünetel az előadás és rendzavarás sehol sem történt. Ősz volt... Irta: Erdődi Mihály s ■ (Utánnyomjts tilos) I. Hiába is kezdeném most azzal, hogy ősz volt, ködbe fulladt, csatakos és hideg. A hangulatbeállítás e formájával nem érnék célt. Mert valójában, a maga igazában úgyse tudnám eltalálni, azt a titokzatosságot, azt a megborzongató finom álomszerüségere, ami a budai csöndes utcákra ül ilyenkor, október elején. A budai őszt csak az érti meg, aki járt már arra, aki ismeri. A lány búcsúzott. — Hát isten vele, kedves Balázs úr. Sok szerencsét. — Csak igy, hogy Balázs úr . A lány szeme kerekre nyílt. És kihúzta kezét a fiú forró ujjai közül. A kapuban, ahol álltak, visszhangzott minden szó. A falak még a sóhajt is visszaverték. — Ne mondja, hogy Balázs úr. Mondja, hogy Ferenc. — Ha éppen akarja... — Csak akkor. — Nézze, én már sokszor megmondtam magának... én... én... hiszen tudja... A fiú reszketve figyelt. Várta, hogy mi jön. Mint aki lutrin játszik és fél, hogy nem húzzák ki a számot Egészen belesápadt. — Nézze, Ferenc ... nekivanja, hogy melegebben szóljak. Én hálás vagyok, amiért az öcsémnek olyan jó instruktora volt . . . maga kedves ember ... sokszor szórakoztatott ... és én kellemesen fogok visszagondolni magára, de az Istenért, mit akar hát egyebet ! A fiú torkára gyűrűként nehezedett valami feltörő keserűség. — Margit. Ne kérdezze, hogy mit akarok... Lássa, én most elmegyek... hosszú időre... messze... egy erdélyi kis faluba, messze... Elmegyek tanítónak... Most jóidőre nem fogom látni magát... Elhagyom ezt a szép kis utcát... ezt az egyetlent... — No ezt ugyan kár siratni. Talál ilyen görbe utcát a falun eleget. — Soha .. . lehel... Hallgattak. És ez a csend még jobban nyomta a fiú szivét. Köd ereszkedett az utca kőkockáira. Sötétedett. A leány, fázott. Összehúzta vállán a kendőt. És sietve nyújtotta mégegyszer a kezét. — Hát Isten vele ... A fiú szédült. Pirosra gyújtotta arcát valami elszántság. Most már nem bánta, akármi lesz. És kidobta a szót: — Szeretem. A leány először végignézte. Aztán megsajnálta. A vallomás hirtelen jött. És felnevetett. — Margit... De a lány csak kacagott... kacagott... — Margit... Megfordult. És szó nélkül hagyta ott a fiút. Ezzel aztán be is fejeződött minden... Égő szomorú szégyenkezést érzett a fiú. És csak nézte a kaput, amely üresen, unottan ásított feléje, mintha a lány utolsó üzenetét adta volna át... Kigyulladtak a lámpák. . Halvány, sárga fénylepkék a ködben... Valahol lebocsátottak egy rollot. A vaslécek csörömpölve zuhantak alá... Vége. — Hát jó éjszakát... És indult lefelé a meredek kis görbe utcán. De még sokszor visszanézett. II. Orgonavirágok friss szagát hozta be a tavaszi szél, ami az erdélyi hegyekről jött, átsóhajtott a fiú szivén és ment tovább, messze... messze... A fia ott állt a nyitott ablak előtt, kezében a nádpálcával. Éppen földrajzi óra volt. Egy gyerek hadarta a leckét. Maszatos ujját" a térképhez nyomta. Neki nem fájt a kegyetlen vonal ott, Kolozsvár előtt... Pergett belőle a szó gyorsan, minden lélek nélkül. — Magyarország fővárosa Budapest... A tanító erre már megfordult Ránézett a pufókarcú parasztnebulóra és úgy érezte, mintha az ő kis tanítványa az ujjával a szivét érintette volna. — Budapest.... Budapest... A gyerek ujja ott reszketett a Duna kanyarulatánál. A tanitó tekintete megzavarta. Elszaladt. Nem tudta folytatni tovább... — Budapest... Budapest... A tanitó ki akarta sejgíteni. De neki is torkán akadt a szó. Az emlékek rohanták meg... Az,a budai ősz... egyszer... régen... És Margit... És az ,a kis görbe utca... És egyszerre nagyon nehéz lett a szive. — Tovább... És nem ment. Hiába. — Budapest. Hát beszélj róla. Mit félsz? Csak mondd tovább... A gyerekek súgni kezdtek. És egy mondatot még kinyögött: — Legszebb utcája az... az... — Az ? — Nem tudom, tanitó úr, sírva a gyerek és piszkos a szemét dörzsölte. A tanitó látta a könynyeit. Csak az övét nem látta senki. Pedig a szomorúság, a keserű fájdalom már égette a szemét. De erőt vett magán. Aztán hirtelen egy ötlet gyújtotta ki. — Csitt. Egy szót se. Ide figyelj, András. És idefigyeljen az egész "osztály. A könyvetekben egy hiba van. Nem az a legszebb utca. Nekem ezentúl senki se mondja úgy. Mert a legszebb utca, idefigyeljetek és mondjátok utánam. .. a legszebb utca, csitt, az Ostrom-utca... Melyik hát a legszebb utca? És az egész iskola teje torokkal kezdte rá: — Legszebb utca az Ostrom-utca... Zengett ez a mondat Muzsika volt. A legdrágább, a legédesebb muzsikaszó. Soha nem érzett, furcsa melegség öntötte el a szivét Most gondolatban ott járt a budai öreg kis házak között, a vaspántos kapuk előtt, a rácsos kerítések mellett ahol egyszer olyan szomorú délutánja volt És látta a lányt ahogy összehozta vállán a kendőt és foga a kezét, azt a drága kis kezet... És hallotta a kacagást is, a gyilkos csilingelést.. . De erre már lebukott a feje. Alla a mellére esett A szeme leragadt András megbökte a szomszédját és halkan odasugta: — Nézd, te.., a tagító ur sir... ^ . .. — fakadt ujjaival a MAGYARSÁG 1923 március 21, szerda Keffittség a kultuszminiszternél Az egyetemi ifjúság két kiküldöttje ma felkereste a kultuszminisztert és ismertette előtte az egyetemi, polgárságot ért sérelmeket. Hangoztatták a küldöttek, hogy a teljes rend és nyugalom mindaddig nem állhat be az egyetemeken, amíg az ügy aktái nincsenek lezárva. A kultuszminiszter hivatkozott arra, hogy a mozgalom a tanítás és tanulás menetét súlyos mértékben veszélyezteti. Kijelentette, hogy a belügyminisztert felkérte a sürgős vizsgálat lefolytatására. ígérte, hogy a minisztériumok minden erővel szorgalmazzák az ügy gyors elintézését. Egyben kérte az ifjúságot arra, hogy őrizze meg nyugalmát. A komáromi incidens a Miselit li ellenzék fülesét előre elkészített férj alapján zavarták meg A zenékénték vezetője a kultuszminiszter egyik alantasa vall — A Magyarság tudósítójától — A nemzetgyűlés ötnapos szünet után • ma folytatta a még húsvét előtt letárgyalásra váró törvényjavaslatok vitáját A napirend kimerítése után sürgős interpellációk keretében a Ház elé került a diáktüntetések ügye, valamint az ellenzéki pártok által Beniczky Ödön programbeszéde alkalmából Komáromban rendezett népgyűlés megzavarása is. A komáromi incidenst Oliger Miklós tette szóvá s hatásos beszédben mutatott rá arra, hogy az ellenzéki gyűlést előre elkészített terv alapján zavarták meg s a rendbontók vezetője éppen a Komáromban jelöltséget vállalt kultuszminiszter egyik alantasa volt. A mai ülést féltizenkét órakor nyitotta meg Szcitovszky Béla elnök s előterjesztései során bemutatta az amerikai magyaroknak az Egyesült Államok szenátusához intézett emlékiratát, amelyben a magyar ügy igazságos elbírálására kérték fel a szenátust. Az elnöki előterjesztések után a nemzetgyűlés harmadszori olvasásban is elfogadta az országos erdei alapról, az erdőhitelről és a hágai ópiumegyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatokat, majd áttért a gazdasági munkásházak építéséről és állami támogatásáról szóló törvényjavaslat tárgyalására. A javaslathoz, amelyet Marschall Ferenc előadó ismertetett Szeder Ferenc és Kiss Menyhért szólottak. Szabó István földmivelésügyi miniszter válasza után a Ház a javaslatot úgy általánosságban, mint részleteiben magáévá tette. Ezután Kállay Tibor pénzügyminiszter beterjesztette az országos pénzügyi tanács 1922. évi működéséről, valamint a háború előtti állami adósságokkal összefüggő egyes kérdések rendezéséről szóló jelentéseit, majd pedig a gazdasági munkaviszonyból felmerülő ügyekben a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozó eljárás szabályozásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása következett. A javaslathoz, amelyet Szabó Sándor előadó ismertetett, Szeder Ferenc, Dénes István és Farkas István szólottak. A szónokok mindnyájan a javaslat ellen beszéltek. Farkas István felszólalása után az elnöka vitát megszakította s napirendi indítványt tett, amely szerint a Ház szerdán tartja legközelebbi ülését. Rövid szünet után Mayer János ismeretes összeférhetetlenségi ügyében az ítélkező zsűri tagjainak kisorsolása következett. A kisorsolás után a zsűri tagjai nyomban letették az esküt, majd elhagyták az üléstermet, hogy megkezdjék az összeférhetetlenségi ügy tárgyalását. Ezután a Ház áttért a sürgős interpellációk tárgyalására. Csilléry András és Benedek János a március 15-iki diáktüntetések ügyében intéztek sürgős interpellációt a kormányhoz. Az interpellációkra Rakovszky Iván belügyminiszter válaszolt, de felszólalt Bethlen István gróf miniszterelnök is. Az ülés eme részéről lapunk más helyén közlünk részletes tudósítást A bocjáromi incidens Giiger Miklós az ellenzéki pártok által Beniczky Ödön programbeszéde alkalmából vasárnap Komáromban rendezett népgyűlés előkészített megzavarását tett a szóvá sürgős interpellációban. Részletesem ismertette a gyűlés lefolyását s kijelentette, hogy mint jelen volt, azt a tapasztalatot szerezte, hogy a Beniczky Ödön programbeszédének meghallgatására öszszegyűlt mintegy 1300—1500 főnyi tömeg legnagyobbrészt Beniczky-párti volt Csupán egy tíz-tizenöt főnyi kisebb csoport jelent meg a népgyűlésen szemmelláthatóan azzal a szándékkal, hogy zavart okozzon és megakadályozza az ellenzéki jelölt programbeszédének elmondását. Ez a csoport már röviddel a gyűlés megnyitása után zajongani kezdett és olyan kiáltásokat zúdított az emelvényen Beniczky Ödön kíséretében megjelent nemzetgyűlési képviselők felé, mint »Puccsisták! Budaörs! Hazaárulók! Kun Bélát akarják visszahozni/ kit nem fognak beszélni !- stb. Midőn a zajongás egyre hangosabbá vált, Beniczky Ödön emelkedett szólásra. Erre a rendzavarók a Himnuszt kezdték énekelni, a Himnusz hangjaira az emelvényen ülő nemzetgyűlési képviselők közül többen levették kalapjukat, szóló azonban, ezt nem tette. (Dréhl Imre: Elég szégyen ! Zajos ellentmondások a baloldalon„ hosszantartó lárma.) Nem tette pedig azért, mert ha rendbontók alakán hangzik fel a Himnusz, az akkor profanizálása a nemzet imádságának, profanizálása azért, mert a Himnuszt nem tehet techniai eszközzé, kortesnótává lealacsonyítani. (Hosszantartó zajos taps az ellenzéken.) Ha a gyűlésre kirendelt rendőrtisztviselő csak egy szóval is figyelmeztette volna a rajongókat, akkor meg lehetett volna óvni a rendet és nem került volna, sor , sem dulakodásra, sem pedig a gyűlés feloszlatására. A rendőrtisztviselő azonban ezt nem tette meg, vagy azért, mert érthető okokból nem akarta, vagy pedig azért,, mert nem merte megtenni. Milyen Klebelsberg »arany középútja« Beszéde további során arról szólott az interpelláló, hogy amennyiben nem zavarták volna meg a komáromi népgyűlést és ott elmondhatta volna ő is beszédét, kifejtette volna, hogy miért támogatja Beniczky Ödönt, de elmondta volna a komáromiaknak azt is, hogy milyen az a bizonyos arany középút, amelyről Klebelsberg Kuno gróf kultuszminiszter első programbeszédében szólott Komáromban. Erre az arany középútra ugyanis a legjobb példa Klebelsberg grófnak az az eljárása, amelyet belügyminiszter korában a választójogi rendelet megalkotása idején követett. Akkor ugyanis a volt belügyminiszter úr a hajdani keresztény nemzeti egyesülés pártjának értekezletén azt mondotta, hogy a választójogi rendelet Bassayék ellen irányul