Magyarság, 1923. május (4. évfolyam, 98-121. szám)

1923-05-01 / 98. szám

1928 május 1, kedd MAGYARSÁG . fogyatéka mivé tett az epigonok kezén? — Hogy Magyarország, sőt Európa is, ez­­el mit vesztett, azt utólag alig lehet meg­­állapítani. A végső összeomlás és az azt megelőző szomorú tények elhom­ályosítot­­ák Andrássy alkotásait, de méltán fel lhet vetni a kérdést, váljon ő passzív eemlélő és hallgatag résztvevő maradt olna-e a német politikának a bitmarcki agyományoktól eltérő kockázatos kifejte­­tésével "Szemben, amely feszültséget leté­tít elő egyidejűleg két világhatalomm­al: az orosszal és az angollal? Várjon nem itta volna-e előre ennek a fejleménynek veszélyeit? Vájjon nem sikerült volna-e teki tekintélyével a szövetséget ettől­­ attól eltéríteni, vagy a monarchia orsát annak esélyeivel szemben másképp­iztosítani? Andrássy egyéniségének ta­­nulmányozása épp az ellenkezőre utal. torán bekövetkezett haláláig pedig akkor még több év állott rendelkezésére, melyben érvényesülhetett és talán gon­­dolatvilágától áthatott utódot nevelhetett v Ina. — Andrássy konkrét alkotásainak romba­­törése tehát mit sem bizonyít koncepció­dnak eredeti helyessége ellen, esek az orgonok elégtelenségét állapítja meg. R­ounok nem temették maguk alá az ősz­­épot, melyet ő magának a történelemben emelt, a helyzet gyökeres megváltozása sem csökkentette annak a tanításnak ér­tékét, melyet a nemzet e nagy fiának ketéből meríthet. — Ez a tanítás lehetővé tette volna, hogy fajunkból kifejtsük a nagy célokért való lelkesedést, a katonai és polgári eré­­lyeket, amelyeknek csírája megvan a nemzeti lélekben és távoltartsük magun­­kat azoktól a hibáktól, azoktól az eltére­­kedésektől, amelyeknek sokasága maga alá temeti nemzeti nagy tulajdonságain­kat Vagy mikor lett volna nagyobb szük­­ség tárgyi nagy szempontok uralmára a gondolkozásban és a mérlegelést követő bntoríthatatlan elhatározásban, mint ma. S­iker volt parancsolóbb a nemzet lelki vi­­lágának ilyen értelmű ki­ is átalaku­lása, mint most, amiben saját lábun­kon feh­­­llanunk és saját higgadtan mérlegelt erőnkkel kell magunknak utat fágni a mai világhelyzet pusztaságá­­ban. Ami képességünk erre van, azt Indrássy nevelte belénk; ami nekünk abból hiányzik, az azért hiányzik, mert Indrássy irányító és nevelő befolyásának lnala idő előtt megszakadt . Ezt a fonalat kell újra felvennünk, ebbe az irányba indítsa gondolkodásunkat a mai ünnepély, amely nem szól egy végleg elhantolt múltnak, hanem egy örökéletű gondolatnak. Andrássy nap­­ragaras alakja, amíg élt, friss és nyugodt tetterőt jelképezett: emlékéből is a föl­­támadási gondolatnak fénye ragyog felénk. (Percekig tartó éljenzés és taps.) Megkoszorúzzák A Andrássy lovasszobrát A Himnusz eléneklésével véget ért az ünnepség. Innen a résztvevő testületek és egyesületek az Andrássy-lovasszobor­­hoz vonultak, hogy azt megkoszorúzzák. Elsőnek Daruváry Géza külügyminiszter,­­, kormányzó képviselője helyezte el a koszorút. Majd Szcitovszky Béla, a Ház elnöke a nemzetgyűlés nevében, J­akovszky Iván belügyminiszter a kormány nevé­ben, Fölkusházy Lajos alpolgármester Budapest székesfőváros közönsége nevé­ben, Belitska Sándor honvédelmi minisz­ter a magyar királyi honvédség nevében, Zselinszky Szilárd a Közmunkák Tanácsá­nak nevében helyezett koszorút a szoborra. Koszorút helyeztek még el a 48-as hon­védek, a Nemzeti Kaszinó, Andrássy Manó gróf és családja, Andrássy Géza gróf és családja, Gömör­ és Kishont közönsége, , Esterházyné Andrássy Irma, Batthyány Gyula gróf és felesége, Batthyány Lajos gróf és felesége, Andrássy Sándor gróf, a Budapesti Gömör és Kishont vár­megyeiek Köre, Tiszátok község uradalmi­­ tisztikara. A honvédhelyőrség zenekara a koszorúzás alatt magyar dalokat játszott. Az ünnepély a Szózat eléneklésével ért véget. Váci utca 11/b, félemelet Csoportkiállítás Új festők és szobrászok Megnyílik ma, május hó 1-én. Vasárnap megtartották a cseh­ határincidens vizsgálatát Szedlacsek örömes­en magyar területen és harc közben esett el —­­A Magyarság tudósítójától . Miután cseh részről megtették a szinte ellenségeskedésszámba menő „büntető intézkedéseket«, vasárnap délben a Kimi­tetőn találkozott a ma­gyar és a cseh bizottság, ahogy Scedla­­csek őrmester halálának körülményeit tüzetesen megvizsgálja. Az utólagos vizsgálat, a trianoni határokon kívül rekedt magyarok kiutasítása és a ha­tárelzárás olybá tűnik minden józanul gondolkodó ember előtt, mintha vala­kit halálra ítélnének, az ítéletet végre­hajtanák, s csak azután indítanák meg a nyomozást, hogy tényleg a kivégzett volt-e a tettes ? A vizsgálat már eddig is megállapí­totta, hogy az a beállítás, amellyel a cseh kormány saját polgárait és a nyugati hatalmakat intézkedései mellé akarta hangolni, — fantasztikus és lelkiisme­retlen koholmány. Szedlacsek őrmester az összeütközés helyén magyar földön, puskával a kezében halt meg, s nem úgy, mint ahogy a cseh hivatalos jelentések azt világgá kürtölték: a magyar határőrök által elhurcolva, megkínozva és azután brutálisan kivé­gezve. A helyszíni vizsgálat után el­döntetlen maradt az a kérdés, hogy melyik jár­őr használta előbb a fegyve­rét, de a határzár és a megtorló rend­szabályok még ma is változatlanul fenn­állnak. Ha a magyarság életét fojto­gató mozdulatokat látjuk, szinte cso­dálkozunk azon a fatalista nyugalmon, amellyel a magyar kormány a cseh marok fojtogatásait tűri. Pedig nekik is van jónéhány érzékeny pontjuk, ahová ha ütnénk, rögtön engednének. Van elég cseh ipari és kereskedelmi ér­dekeltség Magyarországon, vannak ha­talmas bank-expozitúrák, a cseh nagy­tőke és pénz-érdekképviseletei, amelyeken keresztül mi is anyagi és erkölcsi retor­ziót alkalmazhatunk a csehek kegyetlen­kedéseivel szemben. A vizsgálat régen megállapítja majd az egész helyszíni csetepaté lefolyását, amelyben a cse­hek legalább is annyira hibásak vol­tak, mint a fegyverüket használó és megtámadt magyar vámőrök, amikor a határzár még mindig fenn fog állani, ha nem nyúlunk erélyesebb eszközök­höz és a fogat fogért, szemet szemért , elv alapján a cseheket józanabb belá­­tásra nem indítjuk. A bizottság eddigi vizsgálatairól az alábbi tudósításunkban számolunk be. A helyszíni szemle: A magyar bizottság Hernádvócson szál­lott le és onnan Hernádpetribe ment, ahol annak a vámőrnek van a székhelye, amelynek körzetében az incidens történt. A magyar bizottság tagjai Madnay küvet­­sségi tanácsos, a bizottság elnöke, Koller György ezredes és Szentirmay Pál Abauj­­Roma vármegye alispánja elmentek a vám­őrség épületébe, ahol Tóth Ernő hadna­gyot, Horváth Sándor őrsvezetőt és Kar­dos Manó gönci járásorvost hallgatták ki mint az esetnek legközvetlenebb részt­vevőit, illetve tanúit. Innen a vámőrökkel felmentek a 818-as számú magaslatra, de a cseh bizottság tévedése folytán a 325-ös magaslaton az eset színhelyén várakozott a magyar bizottsági­ 3. A csehek sokkal nagyobb apparátussal vonultak fel, mint a mieink. A cseh bizottság Kvnd Jizresky Rudolf kormánytanácsos, Dolejts Béla miniszteri tanácsos és Kovák Zdinko ezredesből állott, kíséretükben pedig Cser­­mák Miklós, a budapesti cseh követség tagja, egy csomó csendőr és katona volt. Elő­ször azt a cseh katonát hallgatták ki, aki a meghalt Szedresekkel együtt vett részt az összetűzésben. A cseh járőrt fel­állították oda, ahol abban a percben állt, amikor az incidens történt. Elmondta, hogy éjjel tizenegy órakor a sötétben egy-két alakot látott mozogni és rájuk kiáltott csehül: — Ej ti puskát, főt a kezekkel! Erre azonban már tüzet kaptak. A lövések elől futva menekült azon a széles úton, amely a magyar területet jó darabon átszeli. Vallomása szerint a magyar vámőr szu­ronyszúrása a puskalövés hallatára a földre fekvő Szedreseket hason feküdve érte. A bizottság kifogásolta a cseh vámőr előadását, mert a szúrások a holttesten a mellen vannak és így szemtől-szembe kellett kapnia Szedincseknek. A követ­kező tanú Horváth Sándor szakaszvezető volt, aki szintén felállott arra a helyre, ahol a kiáltást hallotta. Előadta, hogy amikor a kiáltást hallotta és emberi ala­kokat látott, ő is lekapta fegyverét és állj-­ vezényelt Ebben a percben már feléje is lőttek. Ő előrerohant és védeke­zésből használta fegyverét. Tóth hadnagy, aki az őrsvezetővel volt ellenőrzőúton, nem messze volt az esettől s amikor látta, hogy az őrsvezető veszélyben van, társaival segítségére sietett. A sötétben látta, hogy valaki int és utánalőtt. Ezután az orvosok kihallgatása követ­kezett. Kardos Mór dr. gönci járásorvos előterjesztette látleletét, amelyet Szedla­csek holttestéről készített. A három szúráson kívül, amely közül kettő fel­tétlenül halálos volt, más sérülési nyom nem volt található a holttesten. A csehek orvosszakértője egy, a hulláról készült fényképpel a kezében, érvelt a magyar orvos előadása ellen és azt hangoztatta, hogy a hullán több szúrási nyom is lát­ható. A magyar orvos azonban rögtön meg­magyarázta, hogy a fényképen látható folt csak a véraláfutás nyomai,amelyet a vizsgá­lat során ő maga is látott. Úgy a tanúk, mint az orvos kihallgatása után a bizott­ságok tanácskozásokra vonultak vissza, amelyek meglehetősen hosszúra nyúltak. Később a cseh bizottság vezetője kijelen­tette, hogy csupán a tényállás felvételére kaptak meghatalmazást és erről kel részletes jelentést tenniök a cseh külügy­minisztériumnak. A tárgyalások német nyelven folytak, azonban, amikor fehér asztalhoz ültek a bizottságok, a csehek közül többen magyarul kezdtek be­szélni. A vasárnapi vizsgálatot este hét órakor fejezték be és megállapodtak abban, hogy hétfőn tíz órakor foly­tatják a további vizsgálatokat, de ez már nem a Szedlacsek-esetet fogja felölelni, mert azt befejezték, hanem a régebbi határincidensekkel fognak fog­lalkozni. A Szedlacsek esetben a cseh bizottság elismerte,hogy a csehek részéről is történt lövés, csupán azt akarják bizonyítani, hogy a magyarok részéről indították meg a tüzet. Afelett is vitatkoznak, hogy cseh területen történt-e az összeütközés, de a vizsgálat végén már elismerték, hogy közösen használt magyar területen akadt össze a két jávor. Szivonyok közt­­teregetik át a maagyarokat Sátoraljaújhelyről Írják: A megszállt Északmagyarországból napok óta szaka­datlanul tartanak a kiutasítások. A csehek az újhelyi határátlépő állomás felé külö­nösen a Munkács és Beregszász környéké­ről való magyarokat irányítják s a ki­utasítottak között vannak olyanok, akik húsz évnél hosszabb ideje laknak a Fel­földön, rendes foglalkozásuk s kereske­delmi telepük van. Felháborító, ahogyan a csehek végrehajtják ezt a kiutasítást! Ma éjjel például a cseh határőrök a kiutasított magyarok egy ilyen csapa­tát nem a határátlépő-állomáson adták át, hanem a »határ«-jelző Ronyva­­patakon szuronyok között hajszol­ták keresztül csonka­ magyar területre. Minden egyes kiutasított hozzátartozói három napot kaptak, hogy kövessék a családfőt. A felvidéki lakosság körében a legnagyobb megdöbbenést talán K Kertész Pál munkács-várpalánkai róm. katolikus plébános kiutasítása keltette. Kertész, aki nyolc éve van állásában és felsőmagyar­országi illetőségű, azért utasították ki oly hirtelen fa csehek, mert állítólag a Kossuth-nótát énekelte egyizben, állitólag Magyarországért imádkozott s a község, elemi iskolában állítólag magyarul taní­totta a hittant. A munkácsi katolikusok a pápai nunciust kérik fel, hogy a kiüldö­zött plébános ügyében járjon el Masa­­ryknál. A pozsonyi mi­risztérium jóvá­hagyta a kiutasításokat Prágából jelentik. A pozsonyi mi­nisztérium, mint ismeretes, az összes kiutasításokat jóváhagyta és minden felebbezést elutasított. Kassán a feleb­­bezések elutasítását közlő végzést a feleknek azonnal kézbesítették, ezzel egyidőben a kiutasítottak lakásán meg­jelentek az adóhivatal közegei és adó­hátralékok biztosítása címén bútoro­kat, zongorákat foglaltak le, sőt finisz­zeket is lepecsételtek. A kiutasítottak legnagyobb része még szombaton el­­hagyta Kassát. Vörös domonkosrendi perjelt nagy néptömeg kísérte ki az állomásra, a Domonkosrendiek tem­­plomában mondott búcsumiséjén is nagyon sok hívő jelent meg. Mindkét helyre nagy rendőri készültség vonult fel, de közbelépésre nem került sor. A vonatjáratok Hidasnémeti és Csolng között szünetelnek. Magyar utasoknak Csánytól Hidasnémetig, a cseheknek Hidasnémetitől Csányig gyalog vagy kocsin megengedték a közlekedést. 3 Magyarországgal szemben a hitelezőnek türelmesnek kell lennie Reynold francia szenátor nyilatko­zata a francia-magyar szimpátiáról Párisból jelentik: Reynold szenátor, a francia szenátus külügyi bizottságának titkára s Franciaországnak a nemzetek szövetségébe küldött delegátusa a Corres­­pondance Universelle munkatársa előtt a következő nyilatkozatot tette: Ha az ember végigfut a magyar napi­lapokon, meglepődik, hogy milyen mérsé­kelt hangon írnak és kommentálják a ruhrvidéki eseményeket. Bizonyos terje­delmet a Berlinből jött nyilatkozatoknak és germán tendenciájú intervjúknak szen­telnek, de ezzel egyező terjedelem­ben foglalkoznak a francia szemponttal a következtetéseik lehetőleg tárgyilagosak. Magyarország mindig igen erős rokon­­szenvet tudott kelteni azokban, akik érint­keztek vele. Hogy a mi íróink közül válasszunk valakit példának, Jean de Bonnefon mély ragaszkodással szereti Magyarországot és hivatkozhatnék régi parlamenti harcosokra, amilyen például Tisseyre képviselő, akik oldalakat irtatt róla megindult és megindító hangon. Mindettől nem kell meglepődni. A magya­rok olyan faji és kulturális tulajdonságok­kal rendelkeznek, amelyek valóságos bajt kölcsönöznek a velük való érintkezésnek és vendéglátásuknak. Magam is érez­tem ezt, mint aki a szenátusban a trianoni szerződés előadója voltam, amikor többekkel érintkeztem közülök. Magyarországot kímélet nélkül határolták körül és határai most egy igen nagy mértékben megkisebbedett területet zárnak körül. Hasztalan volna visszatérni azokra az indító okokra, amelyek ezt az új ha­tárt előírták. Majd a jóvátétel kórdéseir® térve át, beismerte, hogy Magyarország komoly erőfeszítést tett állampénzügyei­­nek ús rendbehozására. Az 1922—23. évi költségvetés, amely az első rendes költ­ségvetés 1914 óta, jelentékeny előhaladást jelent az előző évekkel szemben, bár még mindig jó néhány milliárd korona döfi­­eket tüntet fel, ami főképpen a magyar korona legutóbbi esésének következménye. A legsúlyosabb teher, amely ma az ál­lamra nehezedik, a tisztviselők ellátása, pedig ez sovány ellátás, amelyet részben természetben biztosítanak nekik. A lét­számcsökkentéshez azt a reflexiót fűzte, hogy nem lehet durván az ideára taszít­ani azokat az embereket,­akik éveket töltöttek tisztviselői pályájukon, s akik egyik nap­ról a másikra nem tudnának képességeik­hez illő alkalmazást találni. Ném lehet őket és családjukat éhenhalásra ítélni és oly rosszul fizetik és táplálják őket, hogy még csak a hajlékot és a betevő falatot lehet tőlük megvonni. Kell hát bizonyos idő a probléma meg­oldására. A győztes hatalmaknak be kell ezt ismerniök. Minthogy e­i­határozásukban tévedtek és nem láttak mindent előre, legjobban teszik, ha bevallják és meg­­kísérlik helyrehozni ennek következmé­nyeit. Vannak makacs adósok, amilyet például Németország, amelynek magatar­tása kihívja maga ellen a megtorló in­tézkedéseket, vannak olyanok is, ame­lyeknek joguk van a hitelező türelmére, Magyarország is ezek közé tartozik. Ed­dig azokról a szimpátiákról szóltam, amelyeket Franciaország táplál Magyar­­ország iránt. Magyarországon is rokon­szenveznek Franciaországgal. Ez a köl­csönös rokonszenv el nem hanyagol­ható eleme Középeurópa rendje újjá­születésének. mmmm J­­SZIECSHENDOK. g.“ & Ituozoné'.fl éstöi so ~ Budapest, V., Báró Ard­­uó» .

Next