Magyarság, 1923. július (4. évfolyam, 146-170. szám)

1923-07-01 / 146. szám

O ami 1923 július­i, vasárnap MAGYARSÁG !a"» ni is mi titkos szervezetek olyan hatalmat jelentenek Gömbös és a fajvédők kezében, amelynek ereje nagyobb a kormányzat és a nemzetgyűlés ere­jénél is, úgy, hogy éppen ezeknek jelenléte teremti meg nálunk az államhatalom beteges megosztottságát és szembenállását felelős és felelőtlen tényezők között. Nos, úgy látszik, hogy ez a hatalom inkább csak az el­lenfél riadt képzelődésében élt. S ha a konszolidáció és az egészséges kor­mányzat szempontjából örülni kell neki, hogy ez így van, a keresztény gondolat szempontjából kissé szo­morú és leverő tapasztalat volna, ha ennek a társadalmi szervezettségnek súlya és ereje nem bizonyulna olyan tényezőnek többé, amelytől — ha­csak erkölcsi tartalmánál és nyoma­­tékánál fogva is — a kormányzat­nak mindig tartania kellene. És volt még egy csalódás, amelyen a fajvédelmi politika vezérének át kellett esnie, erről azonban igazán elmondhatjuk, hogy csaló­dlás­t talán egyedül és kizárólag az ő számára jelentkezett. Mert nagyatádi Szabó István szövetségében és hűségében keresni a keresztény intranzigencia biztosítékait, ehhez már igazán naiv­­ság vagy kétségbeesés kívántatik. Ő megpróbálta ebben keresni s volt egy pillanat, a miniszterelnök kül­földi kölcsönutja előtt, amikor úgy tetszett, hogy ez a furcsa szövetség célját éri. Minden azt mutatta akkor, hogy kezükben tartották Bethlen gróf és a kormányzat sorsát. Amint azonban ezt a pillanatot — ne ke­ressük most, milyen méltányol­ható okokból, —­ de elszalasz­­tották, s amint a­ közös hatalomra­­jutás esélyei ezzel egyre jobban eltá­volodtak számukra, oly mértékben lazított Nagyatádi is a szövetségi kötelékeken s oly mértékben vált az agrárdemokrácia segítsége egyre kér­désesebbé. Gömbösék nem ismerték Nagyatádinak azt a legjellemzőbb s legalapvetőbb tulajdonságát, hogy minden politikát és minden pártot kész ugyan támogatni, de csak ad­dig, míg a hatalom megtartásának vagy megszerzésének biztos kilátásá­val teheti. Kockázatot pedig csak olyan mértékig ismer, ameddig sem­mit nem kell kockáztatnia s amed­dig egy bolt­biztos pozíciót nem kell egy kevésbé biztonságossal tölcséréln­ie. De hát ezek személyi és lírai moz­zanatok. Ha azt keressük, miben van a kormányhoz és a hatalomhoz ra­gaszkodó keresztény intranzigencia ilyen sorsfordulatainak legérdeke­sebb tanulsága, azt felelhetjük: kettőben. Először abban, hogy egy politika, mely valaminő irányzat­nak vagy programnak legszélsőbb elvi képviseletét s legkevésbé alkal­mazkodó gyakorlati megvalósítását hirdeti, előbb-utóbb zsákutcába ke­rül, ha az elvek végső konzekvenciái­hoz és a hatalomhoz egyaránt ra­gaszkodni próbál. A másik tanulság, s ez talán a mélyebb és messzebb­ható, az, hogy előrelátható volt, mily súlyosan megbosszulja ma­gát az a felfogás, mely a keresztény gondolat minden remé­nyét és üdvösségét csak a kormányzat erejében s a parlamenti többség és a párturalom előnyeiben kereste. Mindig mondtuk, hogy homokra épít, aki csak ezeket a tényezőket veszi számításba, holott éppen a zsidóság példája taníthatott volna meg ben­nünket arra, hogy nem a parlamen­ten és kormányokon keresztül lehet egy országot meghódítani, úri és gazdasági hegemóniát nem ezeken keresztül kell minden politikai válto­zástól függetlenül biztosítani. A kor­mány is fontos s a parlamenti több­ség se utolsó dolog. De az ellenzéken is erősebb vagyok az előbbiek, tudni­illik a társadalmi és gazdasági szerve­zettség birtokában, mint amilyen lehe­tek a kormányon ugyanezek hiányában. ét szótlanul, éles figyelemmel nézte, a mint az apja dolgozik, pipázik, dör­­mög, ír, porzót hint rá, meg lef­rics­­kázza... — Nini te kis sároslábam, hát te mit csinálsz itt ? Rég vagy-e itten­! No mért nézel rám olyan nagyon ? No, no, no, mit erőlködöl úgy. Ugyebár sze­retnél valamit mondani, ha tudnál... Istenem, mikor is fogsz már valaha megtanulni beszélni — Édesapám, férjhez szeretnék menni. Szép, tiszta magyarsággal mondta, semmi hiba nem volt benne. — Ejha, terringette, netenc ! Lám­­lám, hogy megjön a beszédje, mikor ilyen nagyon megjön rá a szüksége! Aztán kihez szeretnél férjhezigenni te kis sároslába? — és odahozta nevetve a nagylányát a térdére. — Azt akarom, hogy Butyka Laji vegyen el feleségül. — No, ezt is ugyan kimondtad. Hogy Butyka Laji ? Az a nincstelen senki­­semmi? Hiszen az, amióta hazajött az olaszországi cserepárkodásból, se ta­nulni, se dolgozni nem akar, csak vadászik, kártyázik, pipázik és csinálja az adósságot. Bezzeg ő tudja jól, hogy terád mennyi örökség esik, könnyű volt egy ilyen tudatlan leányt meg­környékeznie... Mondd, hol beszélte tele a fejedet­­? — Sohasem beszéltem vele. Ő engem sohasem is látott. — Úgy mondod, látom, nem hazudsz. He megfoghatatlan, hogy hol, mikor láthattad te őt egyáltalában ? Erről már egyetlen szót sem lehe­tett kihúzni belőle. Talán éjszakánként macskamódon künn kódorgott ez a borzasztó leány és úgy látta meg vala­melyik kocsma ablakán keresztül? Vagy oláh fáta-ruhában úgy lopózott valamikor utána, mikor a fiú a Sziget­ijén járt vadászni? Semmiképp sem lehetett megtudni tőle. — Ej, ej. Oh, hogy ennek lám csak arra jött meg a nyelve, elmondani, hogy elment az esze...Na, ha ezt az újságot megtudja az anyád!. .­.Aztán mi lesz, te sároslábú, ha nem adunk hozzá ? — Akkor én elbujdosom arra messze, Zalatnára! — És a kezével mutatta, hogy merre, pontos tájékozódó érzék­kel Zalatna irányába. — De ha bezárunk, hogy meg ne szökhess ? — Bebújok a szénába. És magamra gyújtom! Egy pillanatig se lehetett benne ké­telkedni, hogy megtenné. Mit volt mit tenni, az apja megbe­szélte az anyjával az ügyet s aztán el­ment a dolgot elrendezni Butyka Laci­­val. Vele könnyen ment a dolog. Szép fiú volt, mulatós, rabiátus, de naplopó és szoknyavadász, férjnek mindenképpen borzasztó. Látatlanba megígérte, hogy elveszi Zudor Lujzát. — No azért csak gyere és nézd is meg a menyasszonyt s a házatáját, ha már úgy csöppensz belé, mint l’ilátus a krédóba. A vőlegény meg is ígérte, hogy más­nap teszi tiszteletét. Másnap megint olyan ham­vazó napja volt, nagy mulatós, adósságcsinálás, lánycsókoló legénybucsu után. Lekó­­kadt fejjel, hunyászkodva somfordált be Zuborékhoz, egyelőre a nyárikony­hának véve ujját. Ott egy perzselen csinos oláhruhás cselédjelét talált, akit nyomban körül is csipkedett, amint dukál. A h­áta el is pirult, mint a tűzlápja, rá is vágott rettentőn a fakanállal és ripakodó oláh szóval: — Eredj a nyava­lyába komisz semmirevalója! -v­ Az első illetlen mozdulatra pedig kiebrudalta a konyhából. Beljebb került hát a házba, az apa és anya igyekezett jóképpel fogadni a jövevényt, ha már úgyse tehettek mást. Csak a várt menyasszonyt nem lehe­tett előkeríteni sehonnan sem. Egy félóra múlva akadtak rá nagynehezen, persze a szénapadláson, amit ugyan előbb is gondolhattak volna. Oláh ruhában volt, csakhogy az oláh var­­kocsai már szék­ére ki voltak bontva és a katrineáit is letepkedte magáról. Dühös sírásban találták, majdnemhogy harapott. — Hát te sírni is tudsz? bolond kis sároslábam — csilligatta az apja. — Na gyere, itt van a te Butyka Lajid. — Nem megyek! Nem megyek! — Nem ? Tán megjött az eszed ? Hát nem kell már Butyka Laji ? — De kell. Hanem nem megyek. Az apja mégis lehurcolta erőszakkal. Most már bedobja a vízbe a vesze­kedett kölyköt, hadd ússzék benne ma­gától, legalább jót nyel a zavarosból a haszontalan. Butyka Lajos elképpedett, mikor a fölbosszankodott apa bepündörítette a vad leányt a szobába: — Hát ez ? — ez az a k­atrincás ? — Akarsz még egyet? — kérdezte tőle a leány, megnyalazva a tenyerét. — Majd meglátjuk később, kedves kisasszony. Azt azonban kikötöm­, ked­ves jövendőbeli ir­pám és apám, hogy Lujzika kisasszony ne viseljen többé katrincát. — Csak csendesen, fiam. Ha elveszed , fogja ő még a nadrágot is viselni! Grenadinok Ruhaszövetek Kabatvelourok jutányos áron : Sslein Antal divat áruházában VII. S­irály utca 53.sz. A MAGYARSÁG TELEFONSZÁMA SZERK.: JÓZSEF 68-90., 68-91. SZ. K­IADÓHIVATAL : JÓZSEF 68-9?. KIADÓHIVATAL: JÓZSEF 68-99. A Holmi Welliek és a tankok sem tudják e­lyezni az e­locsátott közalkalmazottakat —­­A Magyarság tudósítójától —___ Néhány nappal ezelőtt megírtuk, hogy a kormány 23.000 közalkalmazott elbocsá­tását vette tervbe. A­ pénzügyminiszter be is terjesztette az erre vonatkozó törvény­­javaslatot, mely szerint az 1922/23-as költségvetési előirányzatba felvett tiszt­viselői létszámot húszszázalékkal csök­kentik. A törvényjavaslat részletesen is­merteti az elbocsátás módozatait, a fel­mondást, nyugdíjazást és végkielégítést. A köztisztviselők most egyre fokozódó nyugtalansággal tekintenek a jövő elé. Mi lesz azokkal, akiket elbocsátanak? A végkielégítés, ha a korona romlása to­vább tart, alig jöhet számításba, sőt az államnál már megszokott késedelmes kiutalás következtében a végkielégítés összegét az elértéktelenedés veszélye is fenyegeti. A pénzügyminiszter egyáltalá­ban nem emlékezett meg arról, hogy mi­képpen képzeli az elbocsátott közalkal­mazottak elhelyezését. A kormánynak pe­dig feltétlenül gondoskodni kell arról, hogy elbocsátott alkalmazottait a lehető­ség szerint magánvállalatoknál elhelyezze. Az elbocsátási és felmondási okiratokat szeptember 30-ig kézbesítik, de a ke­reskedelmi, ipari és mezőgazdasági érdek­képviseletekkel még nem indultak meg a tárgyalások a tisztviselők elhelyezésére vonatkozóan. A múlt alkalommal a gyár­ipar és a mezőgazdaság álláspontját is­mertettük, most a bankok és a kereske­­delmi érdekképviseletek nyilatkozatait kö­zöljük. Kresz Károly dr., a TEBE igazgatója a hozzá intézett kérdésre a következő vá­laszt adta: — Az állam mai helyzetében tényleg nem képes nagyszámú tisztviselőt eltar­tani és igen érthető a kormánynak az a törekvése, hogy a fejesszám­ú tisztviselők más pályákon való elhelyezkedését kí­vánja előmozdítani. A más pályákon való elhelyezkedésnek egyik előfeltétele azon­ban az, hogy a tisztviselők elbocsátása ne egyszerre és nagy tömegekben, hanem fokozatosan történjék, mert nagyszámú tisztviselőnek egyszerre való elbocsátása esetén az elbocsátottaknak a különböző gazdasági ágakban való elhelyezkedése nem lehetséges. A TÉBE és­ a pénz­intézetek már régen felismerték annak nagy fontosságát, hogy mindazok, akik a vesztett háború és a változott viszonyok folytán pályát cserélni kénytelenek, — tehát elsősorban a leszerelt katonatisztek, a menekültek és a köztisztviselők, — a gazdasági életben megfelelő elhelyezke­dést találjanak. Még annak idején Hege­dűs Lóránt, mint a TÉBE igazgatója 1920 szeptemberében megjelent hírlapi cikké­ben és felhívásában a társadalomnak és gazdasági érdekköröknek ügyeimét fel­hívta erre a kérdésre. A TÉBE a maga részéről 1920-ban egymillió­­koronát aján­lott fel a Menekültügyi Hivatalnak az át­képző tanfolyamok céljaira és egyúttal külön szervet létesített az elhelyezési akció lebonyolítására, amely egy magas­­rangú leszerelt tiszt vezetése alatt több, mint két évig működött. Az akció meg­kezdésétől az elmúlt év végéig a TÉBE kötelékébe tartozó intézetek több, mint kilencszáz közalkalmazottat helyeztek el, ezek közül több, mint 500 tisztet — köztük számos tábornokot és törzstisztet — és közel 100 menekültet. Ebben a számban bennfoglaltatnak a Menekültügyi Hivatal által rendezett első átképző-tanfolyam növendékei, mintegy harmincan, akiknek felvételét a TÉBE teljes ülése határozta el és később is előnyben részesítette az át-­ képző­ tanfolyamokat végzetteket. A TÉBE tehát kezdettől fogva a maga hatásköré­ben mindent elkövetett a köztisztviselők elhelyezése érdekében. A pénzintézetek vezetőségei a kormány ezirányú törekvései iránt a jövőben is megértéssel fognak viseltetni, azonban figyelembe kell venni, hogy már korábban igen jelentékeny számú leszerelt katona­tisztet és köztisztviselőt helyeztek el. Egyébként is korlátozott azoknak a munka­alkalmaknak a száma, ahol megfelelő elő-­ képzettség és gyakorlat nélküli tisztvise­lőket lehet alkalmazni, végül pedig tiszt­­viselőhiány a pénzintézeteknél ez idő szerint egyáltalában nincs. A kérdés ala­pos és beható vizsgálata nélkül nehéz megmondani, hogy mily mértékben lehet számítani arra, hogy az elbocsátott köz­tisztviselőknek fognak-e tudni a ■pénzinté­zetek munkaalkalmat adni. Balkányi Kálmán, az OMKE igazgatója, a következőket mondotta : — A kereskedelem igenis képes lenne elbocsátott közalkalmazottakat elhelyezni. Ennek azonban jelenleg az az akadálya, hogy a kereskedelmet bizonyos korlátozó rendelkezések béklyóba szorítják. Ha a kormány a kereskedelemnek lehetővé tenné a terjeszkedést, minden bizonnyal nagy számú közalkalmazott találna munka­­alkalmat. Farkas Elek, a Baross Szövetség igaz­gatója a következő választ adta: — A múlt évben meglehetősen nagy számú elbocsátott közalkalmazott és volt tiszt helyezkedett el kereskedelmi pályá­kon. Jelenleg nem sok kilátás van arra, hogy munkaalkalmakat találjanak a keres­kedelemben. Nagyon rosszkor jön a lét­számcsökkentés, mert a kereskedelmi vállalatokat még a régi mértékben sem lehet fenntartani. Higg­yeBci is uraim Mély tisztelettel ajánlunk Önöknek Ramburgi elnevezésű, mindennemű fehérne­műr­e alkalmas vásznat,mtr-ként 27SO K. 600 darab fehérített, bőrerős lepedőt, dara­bonként ............................... 8062 koronáért,. 140 cm. széles férfiöltönyssövet, kitűnő minő­ség, méterenként............................14.320 K. Gyönyörű nőfasövotok, méterje ... 2730 K. Selyemfényű batis­zt, férfiöltöny, vásznak, ze­­fferek, anginok, kékfestő maradékok, kana­­vászok, törülközők, abroszok, pohártürlök és gyönyörű hímzett kész női fehérnemnek minden elfogadható árért. QLsse BtBSFShétfővásár­osa és az aieSwarpsian Budapest, Király-utca 32. (Petőfi-utca sarok). EEEEEXiEEElaSSEEíSEEHEEfflBnBr fI itBSE A­­MAGYARSÁG* ELŐFIZETÉSI ÁRA | HÓNAFRA ...1600 K 3 HÓNAPRA ...4800 K KÉRJEN MUTATVÁNYSZÁMOT!

Next