Magyarság, 1923. augusztus (4. évfolyam, 171-195. szám)

1923-08-01 / 171. szám

Előfizetési árak: SegjMUnae M.OCO korona. Egy hóra 4900 korona. Egyes szám ára hétkösnap 190 korona. Vasárnap 150 korona. Ausztriában hétköznap 1 SCO'—„vasárnap 3000 o. K, Felelős szerkesztő: Milotay István Szerkesztőség: VII. kerület, Mlksa-utca 8. n&úm* Telelőn:«József 68-90, Józseí 68-91. - Kiadóhivatalt VII. kerület, Miksa-utca 8. TeieAn: József 68—82. Megjelenik hétló kivételével mlndetfejap. Lengyelország ás Szinaja Varsó, Jnl. S7 (A Magyarság tudósítójától) A sziuajai találkozóról sok külön­böző Ó3 ellentétes hírt koztak a ma­gyar lapok. Prágai és belgrádi hírek alapján azt is írták, hogy a sziaajai találkozón Lengyelország belép a kisántántba, ami természetesen igen rossz hatást idézett elő a magyar társadalomban s alkalmas veit arra, hogy elhidegülést keltsen a lengyel­ség irányában. Az ily táviratoknak célja világos: egyrészt sznggerálni akarnák Lengyelországnak, hogy lépjen be a kisántántba, másrészt kedvezőtlen hangnlatct akarnak te­remteni nálunk Lengyelország irányá­ban 8 minden közeledést megakadá­lyozni a két nemzet közt. A magyar olvasóközönség — saj­nos — külügyi kérdésekben még nagyon naiv s elbisz mindent, ami a prágai hazugsággyárból kikerül. A magyar olvasóközönség a legjob­ban tenné, ha a Prágából eredő hírek­nek egyáltalán nem adna hitelt. Az alábbiakban igyekezni fogok megvilágítani Lengyelországnak á kisántánthoz; és Oláhországhoz való viszonyát, melyek közt nagy különb­ség van, mert míg Lengyelországnak a kisántánthoz való viszonya nagyon laza, addig Oláhországhoz szoros katonai szövetség köti egy esetleges orosz támadás ellen. A lengyel sajtó sokat foglalkozik a szinajai találkozóval s a különböző pártállása lapok cikkei alapján meg­lehetős tiszta képet kapunk arról, hogy gondolkoznak a lengyel politi­kai körökben e kérdésről. A poseni sajtó a poroszok okozta lengyelüldözés következtében erőser. Egy szerencsétlen fiótás története Irta: Szegedi István (ütSrnnyomäB tilos) — Bandi teee! Hüűü Bandi, Bandi Byeee! Azt a... Kocsisbeszéd volt, nem lehet tovább tűrni. Hiába buzgólkodott azonban Cseresznyés Péter fuvaros atyámfia, aki a járási székhelyről vitt fel az isten hátamögé az elveszett falucskába, a kocsikerék menthetetlenül megrekedt e kátyúban, Bandi, kicsit elnyűtt lovacska, rántott egy keserveset a rozoga alkotmányon. A kocsi ugyan nem mozdult meg, do megunván á sok nógatást, öreg csontja valahol a tengely táján végérvényesen megrepedt. Cseresznyés uram elmondta mind­azt, amit kocsisok ilyen alkalommal elmondani szoktak. Nem tudtam na­gyon felháborodni e bőbeszédűségen, mert magam sem voliam túlságosan elragadtatva a gondolattól, hogy órák hős szat kell az ismeretlen falu kellős közepén vesztegelnünk. A hamarosan előkerült bognármesíer kezelésbe vette a kocsit, mig mi hárman, Cseresznyés aram, én meg a Bandi kicsit ostobán álltuk körül a megsérült homokfutót. Én hamarosan eluntam a várakozást és hűtlenül elhagyva társaságomat, rö­vid sétára indultam a faluba. Közel balesetünk színhelyéhez nagy kávás­­kut állott, lányok verődtek össze a kut­­nál. arra igyekeztem én is. hátha meg­námetellenes és minden kérdést csak ebhői a szemponthői tekint. Másik sajátsága az, hogy politikailag ke­véssé iskolázott, mert a porosz el­nyomatás idején a gazdasági harcra összpontosították minden erejüket az ottani lengyelek. Minden kérdést csak poseni szemüvegen keresztül tekintenek s mintha még mindig a poroszok ülnének a nyakukon. A varsói sajtó nem nagyon lelke­sedik az értekezletért. A Kurjer WarszavsM-hs.n Koskotvski szenátor irt nemrégen cikket a kisúntántról (VII, 8.) Töréloeny és gyenge alkot­mány címmel, melyben kimutatta, hogy a kisántánt kebelében nem uralkodik valami ideális viszony, mert Oláhország érdekei nem egyez­nek meg mindenben a csehek és szerbek törekvéseivel. Ezt látni lehe­tett Oláhország magatartásából Károly király második kisérlete éa a legutóbbi bolgár események alkal­mával, mikor Oláhország nem kö­vette Prága és Belgrád eljárását. A varsói cenfcrumpárti Kurjer PólsTci »»Sinaia«c.cikkében (VILII.) megpendíti azt az eszmét, hogy a lengyel diplomácia részére igen há­lás féladat nyílnék a közvetítésre Magyarország és szomszédai közt, Lengyelország az Oláhországgal való szövetségre támaszkodva a béke és nyugalom őrének szerepét játszhatná Szíriájában. A balpárti Kurjer Poranny szá­mos cikkben foglalkozott Lengyel­­országnak a esetiekhez és Oláh or­szághoz való viszonyával s mig a csehekhez való közeledésnek ellene van, az Oláhországgal való szövetsé­get melegen propagálja. E lap egyik cikkében (VII, 15.) foglalkozott a Magyarság-nsk »A Duna, Visztula és a Pó« c. cikkével is, mely Erdély önállósításáról ir, de megjegyzi, hogy indul valami vidám terefere, amivel f elütöm az időt, inig a kocsimat rendbe- $ hozzák. Amikor a lányokhoz közeledtem, erős szélroham indult meg a hegyek felől. A s^él fütyülése szinte ijesztő volt, ahogy erősödve, majd ellauyhuiva jött le a széles völgybe, mintha skálá­zott volna valaki valamely gigászi hang­szeren. Ahogy a lányokhoz érek, látom, hogy ugyancsak sűrűn vetik magukra a keresztet. Nono, — gondoltam magamban, — eléggé bűnös lélek volnék, de azt még­sem hittem voltul magamról, hogy ilyen nagy baj van feiern. Hiszen ezek en­gem itten az ördögnek néznek. Nem álltam meg a dolgot, odaszóltam a lányoknak : — Hé, lányok, mit csináltok ? Nem vagyok én az ördög! Jámbor utas va­gyok, ahol csinálják a szekeremet. — Legyék békességben a tekintetes ur, nem hallja a Viola Tihamér flótáját ? Ebben a pillanatban még hevesebben viharzott alá az orkán és valóban pokoli muzsika viharzott fel a szikla­hágón. A lányok félreforduitak és buz­gón imádkoztak. A dolog nagyon külö­nös volt. Mi köze vau Viola Tihamér­­nak a szélviharhoz és miért, hogy csak a lányok tartják annyira tisztelet­ben a szélvész fütyülését. A falu fő­utcáján öregasszonyok és férfiak ha­ladtak és a vihar indultán összefogták a nyakukon a ruhát, de egyébként kö­zömbösen mentek a dolguk után. A heves lökéssel a vihar kiadta mér­gét, A leányok megcsillapodtak, szak­­gatott előadásukból a következőket si­került aztán kihámoznom. lengyel részről nehéz ily ajánlatot tenni az oláhoknak. Sokkal alaposabban foglalkoznak e kérdéssel a krakői és lwówi (lem­­bergi) lapok. Az osztrák uralom alatt a galíciai lengyeleknek igen nagyfokú politikai szabadságuk volt, őnekik van tehát a legnagyobb politikai iskolázottságuk. A krakói Czas-ban jelennek meg az összes lengyel lapok közül a legtartalma­sabb s legmagasabb színvonalú cik­kek. A kisántánt kérdésével is e lap foglalkozik legtöbbet s legala­posabban. A számos cikk közül csak a legujabbakkal foglalkozunk, igy azzal, mely az oláh királyi pár kra­kói tartózkodása alatt jelent meg a lengyel-oláh viszonyról (VII. 28), s mely egyrészt kimutatva a cseh politika perfid és veszedelmes voltát Lengyelországra nézve másrészt ki­fejti a lengyel-oláh- szövetség szük­ségét a keleti! határok védelme szempontjából. E cikk ama hő óha­jának ad kifejezést, hogy bárcsak mielőbb jönne létre valami megegye­zés Magyarország és Oláhország közt, mert arra ngy Lengyelországnak, mint Oláhországnak és Magyarországnak szüksége van. E tekintetben a lengyel diplomáciára várna igen hálás, de egyúttal igen nehéz feladat. Ugyancsak e lap egy másik cikké­ben (VII, 4.) igen részletesen foglal­kozik Lengyelországnak a kisár. tánt­­hoz való viszonyával. A cikk igy kezdődik: »Az oláh királyi párnak varsói látogatása valósziniiíeg ismét előtérbe helyezi a kisántánthoz való viszonyunknak kérdését. A francia sajtónak egy­­rósze, mely különös kegyelettel visel­tetik a nagyántánt eme filiálisa irányában és nem szűnik meg sür­getni bennünket, hogy lépjünk he ebhe a középeurópai hármasszövet-Ezclőtt busz-huszonöt esztendővel élt a faluban egy Viola Tihamér nevű patikussegéd, aki a gyógyszerészet tu­dományán kívül a ílútázas művészetét is magával hozta a faluba s minthogy a makkegészséges emberek között a méregkeverést nem nagyon sokat gya­korolta, annál több időt szentelhetett a művészetnek. Viola Tihamér személye mihamar elválaszthatatlanul kapcsoló­dott a llótáshoz és fiótás Viola, ílótás Tihamér, csak úgy emlegették a faluban. Minthogy azonban az emberi lelket a művészet nem elégítheti ki teljes­­tökéletesen, — Viola Tihamér is meg­unta fiótás magányát a patikában és minthogy öregedő mester mellett dol­gozott, akinek már nagyon nagy baja volt a szivével, megbocsáthatóan a falu legmódosabb gazdájának leányát nézte ki magának, akivel a mester esetleges eltávozása után a patika és a flótázás magánját megoszthatná. Gazduraimiak a patika ellen semmi kifogása nem volt. a kerület első kor­tese lévén, ki lehetett ezt könnyen Viola urnák csinálni. Tetszett is neki Tihamér úri és mégis szerény sze­mélye, csak azt a fránya llótázást nem tudta sehogysem állni. Mikor aztán az öreg patikus szive utolsót reccsent és Viola Tihamér előállt a nagy kéréssel, gazduramoak nem volt semmi kifogása, csak a flóta kérdésében mutatkozott állhatatosnak. — Az az egy nem lehet, uramöcsém, hogy az én vöm egész nap furulyázzon. Az én vöm sem nem handle, sem nem cigány, hogy itt napestig a fütyülőt nyakgassa. sógbe, az oláh király lelkes fogad­tatásából nagyon is mohón azt a következtetést vonja le, hogy hamaro­san beleolvadunk a kisántántba.« A valóságban azonban egészen másképp áll a dolog s ezen nem segítenek Seyda miniszternek, a, csehekkel való kiegyezés lelkes hir­detőjének hivatalos kijelentései. Az oláhokkal való szövetség valóban népszerű Lengyelországban és pedig azért, mert a velők való közös érde­kek mindenki előtt nyilvánvalóak. Ez érdekszövetség az európai civili­záció védőgátját alkotja a keleti vörös barbárság elárasztása ellen. A közös érdekek e parancsoló szük­ségessége azonban azt is kívánja, hogy e védőgát megerősítése céljából további szövetségeseket keressünk, kik épp úgy érdekelve vannak s épp ngy veszélyeztetve vannak, mint mi. Ezeket pedig feltétlenül északon kell keresnünk, a hasonló helyzetben levő balti államok sorában, nem pedig délnyugaton az egészen más érdek­körben élő Csehországban és Szer­biában. Ugyan mit adhat nekünk a kis­ántánt? A kisántántnak egyáltalá­ban nincs németéllenes. frontja, del annál határozottabb annak magyar­ellenes iránya. Ma már teljesen bizonyos, hogy Lengyelország határai­nak elismerése dacára is egy Orosz­országgal való konfliktus esetén nem számíthatunk sem. Csehországra, sem Szerbiára. E nemzetek már régi idő óta kizárólag szlavofil politikát kö­vetve, feltétlenül Oroszország felé gravitálnak és az örökös orosz­lengyel konfliktusban sohasem rokon­szenveztek velünk s nem is rokon­szenvezhetnek soha. Nekünk viszont ezzel szemben nincs érdekünkben, hogy okvetlenül fennálljon egy magyarellenes blokk és hogy a mi Minthogy pedig gazduram komoly férfiú volt, nem kéri az semmi Ígérge­tést Viola Tihamértól. Hóna alá vette a megszeppent kérőt, kimerd vele a malomzugóhoz és ott a folyóba lékelte vele a flótát. — Látod, fiam, — szólt a megrökö­nyödött Violához, — most lettél komoly ember. A patikaügyedet rendbehozat­­tam odafent, két hónapra megtarthatjuk az esküvőt. így lett a fiótás Tihamérból gazdag patikus és élt boldog házasságban há­rom esztendőt. A negyedik tavaszon aztán meg­találták a malomzugónál Viola Tiha­mér kalapját és kabátját. A kabát zsebében rövid levél volt. »Ne hara­gudj rám, — irta a levélben fiótás Viola a feleségének, — nem tudok a flótám nélkül élni. Felejts el és légy boldog, hiszen még fiatal vagy.« Vio­­láné azonban nem feledett és a teme­tést követó vasárnap ugyanott halász­tuk ki, ahol az urát, ’ a fiótás pa­tikust. A vidám terefere kissé mélabusan sikerült. Elköszöntem a lányoktól és visszasiettem a kocsinkhoz. A tengely már elkészült, Bandit is megetetlek. Hamar felugrottam a kocsiba. — Hajtson, Péter bácsi! — szóltam oda a kocsisnak és Bandi ujuit erő­vel, vidáman ügetett lefelé a völgj'be. Napszálltakor újra moglendült a szól, sikongva, fütyülve vágott a fülem mellett Viola Tihamér fiolája! — jutott az eszembe, tíorzongva fogiará szoro­sabbra bö kooenyemet <823 mi gusztus 1, szerda J?Am 12B ferdíts* Budapest, IV. évf, 171. (776.) sgara

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék