Magyarság, 1923. augusztus (4. évfolyam, 171-195. szám)
1923-08-08 / 177. szám
1923 augusztus 8. szerda Ára 200 korona Budapest, IV. évf. 177. (782.) szám. ___________________________________________ Előfizetési árak: Jserlyedévre 12.000 korona. Egy hóra 4000 korcmi. Egyes szám ára hétköznap 200 korona. Vasárnap 250 korona. Ausztriában hétköznap 1500*—, vasárnap 2000 o. K. Felelős szerkesztő: Milotay István Szerkesztőség: VII. kerület, Miksa-utca 8. szám. Telefőn: József 68-90, József 68-91. Kiadóhivatal: VII. kerület, Miksa-utca 8. Telefőn: József 68—92. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Az oláh szövetség értéke és Magyarország Varsó, aug. 2 (A Magyarság tudósítójától) . Studnicki, az ismert jeles lengyel publicista, a Slowo egyik legutóbbi számában nagy cikket írt az oláh- magyar viszonyról. E cikk méltán keltett Oláhországban kínos feltűnést, mert szövetséges aligha mondott még kegyetlenebb és őszintébb dolgokat, mint ez az előkelő lengyel politikai Kó Oláhországról. Minthogy Studnicki fejtegetéseinek súlypontja Magyarországra esik, bizonyára nem lesz érdek és tanulság nélkül való, ha e cikk gondolatmenetével a magyar közönség is megismerkedik. Oláhország az úgynevezett kisímtánthoz tartozik. A mi viszonyunk Oláhországhoz nem fedi teljesen a kisántánthoz való viszonyunkat, az államok ama érdekszövetségét, melyeknek javára történt Magyarország részleges felosztása, ami most ugyanazt a szolidaritást idézi elő köztük, mint amilyen volt hosszú időn keresztül a három felosztó hatalom Oroszország, Poroszország és Ausztria közt. Lengyelország maga is szenved Magyarország részleges felosztása következtében, mivel meg van fosztva a Magyarországgal való közös határtól, nem fejlesztheti ki kereskedelmét, mert ellene dolgoznak a csehek, kiknek állami területe elválaszt bennünket Csonka magyarország- tól. Nem lévén közös határunk, nem vehettük igénybe a magyarok által felajánlott segítséget 1 920-ban a bolseviki invázió alkalmával. Megakadályozta Csehország, mely nem engedte át akkor a Lengyelországnak irányított muníciószállítmányt. Míg Csehország az Oroszországgal közös határra való törekvése miatt (ami Lengyelország részleges felosztását jelenti) a mi legnagyobb ellenségünk, addig Oláhországgal nincs ellentétes érdekünk, nincs vitás kérdésünk. Erdélynek Magyarországhoz való visszacsatolása nem oly életbevágó kérdés reánk nézve, mint Magyarország történeti határainak visszaszerzése északon. Besszarábiának Oláhországhoz való tartozását kívánatosnak tartjuk, mert Oroszországnak kisebbítése s anyagi és számbeli gyengítése csökkenti az orosz veszedelmet. Az Oláhországgal való szövetségünket a közös orosz veszedelemre való tekintet hozta létre. Lengyelországnak a lehetőség szerint védenie kell Oláhországot egy esetleges orosz támadás ellen Ezért kissé részletesebben kell foglalkozni az oláh viszonyokkal. A területi szerzemények, amelyeket Oláhország a békével nyert, magas százalékú másnyelvű és kultúrájú lakosságot adtak s érdekellentétet idéztek elő a szomszédokkal. Az új szerzemények lakossága nagyobbrészt oláh, de politikai, kulturális és gazdasági tekintetben a magyarok vezetnek. Az oláhok a legszegényebb és legműveletlenebb elemét alkották Erdélynek, bár ennek dacára kulturális tekintetben mégis magasabban állanak a királyságbelieknél. Erdély kulturális színvonala ugyanis jóvalta magasabb, mint Oláhországé. Tudjuk, mi a sora magasabb kulturális területnek, melyet alacsonyabb kulturájú állam foglalt el. Az elfoglalt terület kulturális hanyatlása következik be. Átélte ezt a vilnai terület az orosz uralom alatt, átéli ezt most Erdély az oláh foglalás után. Magyarország kulturális életében nagy szerepet játszott kolozsvári egyetemet megszüntették s oláh egyetemet nyitottak meg helyébe tanerők és hagyomány nélkül. Valamint a mi keleti területeinken nemzeti harc folyt vallási formában a lengyelséggel történelmileg összeforrt katolicizmus és az orosz görögkeleti vallás közt, úgy van Erdélyben is, ahol a magyar kultúrával összeforrt katolicizmus küzd a görögkeleti oláh elemmel, s valamint Oroszország a lengyelség megsemmisítése céljából üldözte a katolicizmust Lengyelországban, úgy ma Oláhország igyekszik kiirtani a katolicizmust Erdélyben. Az új uralom alatt megkezdődött Erdély gazdasági hanyatlása. Az oláhoktól elfoglalt terület földművelése hanyatlik az oláh földreform következtében. Oláhország a magyar elem meggyöngitésecéljából sokkal radikálisabb földreformot hozott be Erdélyben, mint a régi Oláhországban. Oláhország megkétszerezte termő területét s mindennek dacára búzatermelése csak 9,4%-kal nagyobbodott meg a háború előtti terméshez képest, a rozs 57.2%kal, az árpa 61.6%-kal, pedig magának a magyar területnek 42.1%kal kellett volna gyarapítania a termelést. Milliónyi parlagon heverő hektár s elpusztított kulturális értékek Erdélyben, mindez az oláh agrárreform jótéteményeit és a közigazgatás helyes működését dicséri. Az oláh szokások — az valami keveréke a párisi boulevardok és a keleti háremek szokásainak. Tanulmányoztam az oláh társadalmat a háború első évében s arra a meggyőződésre jutottam, hogy az megrothadt, mielőtt megérett volna. A párisi divat és elegancia a ruházatban, fényűzési cikkek a kirakatokban, a szépítő szerek általános használata, a sajtó és a hivatalok megvehetősége, mindez azt bizonyította előttem, hogy Oláhországnak katonai értéke nincs, hogy intelligenciájának életértéke jóval alatta áll a fiatal ország termelőképességének. A mi nagyiparosaink panaszkodnak, hogy az oláh vasutakat csak akkor használhatják, ha megfizetik a vasúti tisztviselőket. Az oláh vasútigazgatóságok tudnak az állomási elöljárók törvénytelen jövedelméről és részesednek belőle, mert állandó harácsot szed- nek az állomási elöljáróktól. A háború utáni oláh vasutak siralmas helyzetben vannak. Az erkölcsi erő hiánya Oláhországban és gazdasági tehetetlensége teszik az országot oly gyengévé. Nem számíthatunk annak katonai segítségére, csak egyetlen biztos szomszédunk, amely nem fenyeget támadással, mely nem vágja el a háborúban elkerülhetetlen hadianyag szállítását. Ezért Oláhországnak külpolitikai nehézségei nem közönyösek reánk nézve. Besszarábia elfoglalása az orosz antagonizmust erősítette meg. Erdély — az természetes forrása az A cipő írta : Tamás Mihály (Kassa, Utft&ajom&stile) Közülünk a második osztálybanTóth Laci volt az anarchista. Nagydarab parasztgyerek, mindnyájunknál fejjel magasabb és vagy három esztendővel öregebb. Kemény öklű, vállas, apró szürkeszemű. Mindenkit gyűlölt, akin jobb nadrág volt, mint az övé. Az apja Hajdú volt a városházán, csöndes, pipázgató öregember, attól ezt nem tanulta, az maga is urak kenyerén öregedett meg. A bátyja a téglagyárba járt dolgozni, ötvenöt krajcárért tolta a járgányt a sínen, szombaton pedig este betért a Rochlitz kocsmájába, a vasúti sorompó mellé. Laji nem tanult és hazafelé menet mindig nekiment valamelyikünknek, leginkább annak, akinek új ruhája volt, akinek az apja orvos volt, vagy számtiszt a városnál, vagy boltos a piaci bazárban. A háta mögé ment, lassan a nyomában és valamelyik utcasarkon hátulról hozzá vágta a könyveit. Néha, amikor keveselte a könyvet, ami éppen nála volt, az öklével vágta hátba. Akit megvágott, kalimpált vagy hármat, azzal tovább ment csendesen. Laji is. Senki se merte bejelenteni, féltek a bosszújától. Engemet még sohase bántott, mert egy utcában laktunk, ők túl mirajtunk, a negyedik házban, anyja mosni járt hozzánk, meg olyankor, amikor nagytakarítás volt. Az új cipőm éppen advent utolsó hetében lett kész, úgy, hogy még a karácsonyi vakáció előtt iskolába mehettem benne. Gyönyörű cipő volt, az orrán elől nikkel-pléh ragyogott, hogy hamar ki ne kopjék, a sarkára pedig, kifejezett kívánságomra, patkót vertek. Hogy jobban tudjak sikányozni. A borsarok nem karcolta elég jól a jeget, csak úgy, ha már lekopott a bőr és a szeg kiállott. De arra nem volt időm várni, azért kellett a patkó. Laji az iskola előtt mellém szegődött, a cipőmet nézte. Nem beszéltem vele, máskor igen, de most nem. A cipő miatt. Nagyon nézte. Siettem, mindenütt a nyomomban volt. Az ócska elemi előtt a folyókában gyönyörű sikanyó ragyogott a déli napban. Először úgy volt, hogy elmegyek mellette. A patkót igen éreztem a sarkamon, visszafordultam. Nekiszaladtam, úgy, ahogy kellett és végigsiklottam a jégen. A patkó pompásan vágott, akárcsak egy cipőskorcsolya, a legjobb fajta. Laji megállott, a karcolást nézte a jégen. Aztán a cipőmet. Aztán a karcolást. Tovább mentünk. Laji mellém jött. — Szép cipőd van. Nem néztem rá. — Ültüm. Megállóit. — Matisil a patkóját... Megálltam és felemeltem a lábamat,'hátra. Laji' a kezébe' fogta, mint a ló lábát, mikor patkolják, a másik keze mutatóujját végighúzta a patkó élén. Eleresztette. Tovább mentünk. A Toldyék háza előtt megint volt egy sikanyó, annak is nekiszaladtam. Sikerült. A ház szélén a járdára lecsöpögött a víz az ereszről, piciny jégkupac lett belőle. Belerúgtam. Csillogva pattogott széjjel a jég. Lasi megint megállt. — Mutasd az orrát. Megálltam. Megmutattam. Behajtotta a térdét, a térdére tettem. A mutatóujját végighúzta ezen is. — Jó éles. Nikii — Ühiim. Tovább mentünk. Lasi mélyen elgondolkozott mellettem, az ő cipőjére nézett, néha az enyémre. Borcsik előtt sikanyozott. Az ő cipője is karcolta a jeget, de csak kicsint, gyengén, mint a csirke karma. Az orrán meg nem volt nikli, az orrán lyuk volt... Komor, nehéz fény ült a Lasi szemében, szótlan volt, csöndesen jött mellettem. Én se szóltam. A Tabacsnik boltja előtt jobbkezéből átvette a könyveket a bal kezébe. Hazaértem. Megálltunk a kapu előtt, feléje fordultam, hogy köszönjek. Lasi szemben állt velem, közel lépett hozzám, egészen közel, az orrunk szinte összeért, a szeme villogott. Aztán hátralépett, úgy nézett rám és hirtelen cudarul pofonvágott. Beszaladtam, sírva. A vörös foltot fogtam az arcomon. Nagytakarítás volt nálunk, karácsonyi, anyám a verandán volt. Elmondtam neki mindent bőgve. Anyám arca szomorú lett, elgondolkozott. Álltam előtte, vártam az elégtételt, vagy legalább a vigasztalást. Bement a szobába. Maga után hívott. Bent elővette az ócska cipőmet. — Húzd le azt, ami a lábadon van, ezt vedd fel. Gondolkoztam, húztam-e, mert délután tornaóra lesz, oda nem baj, ha elkésik az ember, az iskoláig van idő sokat sikányozni. De az anyám arca komoly volt és végtelen szomorú. Lehúztam. Anyám a kezébe vette a pár cipőt, papirosba csomagolta. A papiros kiszakadt, a nikkiorra kikandikált belőle. Tóthnét hivatta be, Laji anyját, aki akkor éppen nálunk dolgozott. — Nézze, Tóthné, ezt a pár cipőt a fiam küldi Lajinak, a fiának. Karácsonyra ... Tóthné zavarba jött, meglepte a váratlan ajándék. Kezet csókolt az anyámnak. Délután ócska cipőben mentem a tornaórára. Az óra végén kihirdették a karácsonyi vakációt. Hogy másnap kezdődik. Lajit, láttam az órán, nem nézett rám. Óra végén szaladva mentem hazáig, hogy utat ne érjen. Pedig nem is sietett. Neki elég volt ennyi is. Az anyja este elment tőlünk, vitte a cipőt magával. Lajit karácsony első napján láttam megint. Hátul állt a sorban, amikor templombamentünk a kismisére. Az én cipőm volt a lábán, amikus. Menet mindig hátraforrul.-