Magyarság, 1923. szeptember (4. évfolyam, 196-215. szám)

1923-09-01 / 196. szám

2 naMAGYÁÉSIG 1923 szeptember 1. szombat idézzenek elő. Ez egész Európának és különösen hazánknak is rendkí­vül nagy érdeke. Az eddigi tervek szerint szeptember­ 19-én indulok, eddig körülbelül húsz előadásról van szó, am­i legalább másfél hó­napot jelent. Ha már, egyszer,­­oda­kint vagyok, a lehető legteljeseb­ben iparkodom kihasználni az al­kalmat, amely tájékozás szerzésére és nyújtására nekem­­ott nyílik. Amúgy is tizenegy év előtt tett amerikai utániról igen kellemes emlékeim vannak és tudom, hogy odakint nagyon jól fogom maga­mat érezni. & ntiidszíerl­i&tö&esiéfek után ésísidnosságban megszavazták a iftszámi­­esztteitési farosMof A i»etfi$pn2i;i$£ief üstltiihdzoífalelartöiiaios ÉDredöh u^éro! — A Magyarság tudósítójától — A nemzetgyűlésen ma a napirendet megelőzve az egyik ébredő képviselő szóvátette a tegnap éjszakai titokzatos Ébredő letartóztatások ügyét. Rakov­­szky belügyminiszter válaszában épp­oly titokzatos­ maradt, mint a rendőr­ségi információk, annyit árult el mind­össze, hogy valami államellenes bűncse­lekmény miatt kellett ily erélyesen fel­lépni és a rendőrség kezében döntő bi­zonyítékok vannak. Ezeknek tudomásulvétele után vissza­tért a nemzetgyűlés a létszámcsökken­tési javaslathoz, de igen kedvetlenül és fáradtan. Barthos Andor, Csik József, Ostör József és Kiss Menyhért után elt apadtak a szónokok és végetért az ál­talános vita. A kormány részéről elő­ször Klebelsberg Kuno gróf kultuszmi­niszter válaszolt, és tudatta a képvise­lőkkel, hogy hivatali állásában sikerült megóvnia a magas kultúra érdekeit. Mikor aztán bizonyos kultúrintézmé­nyek leépítésére tért át, baloldalról va­laki bosszúsan közbeszólt: — A magyar kultuszminiszter nem tud magyarul beszélni. Klebelsberg erra nem válaszolt sem­mit, csak nevetni kezdett s oly derűs és felemelő­ látványt nyújtott, hogy a kép­viselők pártkülönbség nélkül felléleg­zettek, a kultuszminiszter visszanyerte végre azt az ifjonti, zavartalanul vidám kedélyt, amelyet, mint elpanaszolta teljes huszonöt esztendő előtt vesztett el. Klebelsberg gróf után Rakovszky bel­ügyminiszter indokolta meg feltűnően üres padsorok előtt a javaslat belügyi vonatkozású rendelkezéseit, a csonka­­megyék megszüntetését azzal mente­gette, hogy mag is fájó szívvel szánta rá magát erre a lépésre, amely pénz­ügyi okokból elkerülhetetlen volt. Szavazás előtt még Szilágyi Lajos követelte, hogy addig függesszék fel a tanácskozást, míg a pénzügyminiszter előkerül és válaszol a hozzám­ézett kér­désekre. A többség ezt nem tartotta szükségesnek, enélkül is megszavazta a javaslatot, s miután a beteg pénzügy­­miniszter helyett más miniszter sem akart nyilakozni­, a tisztviselők most törhetik a fejüket, mi történik a fizetés­­javítással. ____ A mai ülésen napirend előtt Kiss Menyhért szóvá tette az Ébredő Ma­gyarok Egyesülete több tisztviselőjé­nek tegnap történt letartóztatását. A letartóztatás szerinte beharangozása az egyesület feloszlatásának, pedig a le­tartóztatottak semmiféle bűncselek­ménnyel nem gyanúsíthatók­. Azt kér­dezte a belügyminisztertől, hajlandó-e sürgősen intézkedni a letartóztatottak szabadonbocsátása iránt. Rakovszky Iván belügyminiszter nyomban válaszolt a felszólalásra , té­vedésnek mondotta Kiss Menyhértnek azt az állítását, hogy a letartóztatottak nincsenek komoly bűncselekményben kompromittálva. A másik tévedése Kiss Menyhértnek az, hogy az esetet az Ébredő Magyarok Egyesületével hozta kapcsolatba. A letartóztatottak nagyon komoly államellenes bűncse­lekménnyel vannak gyanúsítva, melyre vonatkozóan objektív bizonyítékok ál­lanak rendelkezésre. Ezekről azonban a nyomozás érdekében egyelőre bővebben nem nyilatkozhatni. Igen rövid idő alatt megtudja a Ház, hogy mi történt. Megjegyezte a miniszter, hogy amikor a­ nyomozás megindult, nem is tudták, hogy az ébredők tagjairól, pláne tiszt­viselőiről van szó. Rossz szolgálatot tesznek úgy maguknak, mint az ÉME- nek azok a képviselők, akik az ügyet összefüggésbe hozzák az Ébredő Ma­gyarok Egyesületével. Felszólalása vé­gén hangsúlyozta a miniszter, hogy komoly államellenes bűncselekményről van szó , ezért semmiféle közbelépéstől nem bef­oly­ásoltat­ja­ magát, hanem szi­gorúan teljesíti kötelességét. (Helyes­lés.) . A tisztviselői létszámapasztásről szóló törvényjavaslathoz Hartos Andor szólott. Kifogásolta a bürokratizmus kinövéseit és a hivatalos iratok ma­gyartalanságát.. Részletesen ismertette a hivatalok nehézkes ügykezelését. Sé­relmet lát abban, hogy a képviselővé választott tisztviselők nem léptethetők elő. A javaslatot elfogadta. A kultuszminiszter beszéde Klebelsberg Kuno gróf kultuszminisz­ter beszélt ezután. Még a vita vége előtt el akarja mondani a tárcáját érdeklő észrevételeit. A kultusztárca összes fe­lesleges alkalmazottait elbocsátotta már s igy a további csökkentés a kultúra életszerveit támadná meg. Súlyos di­lemma elé került, mert egyrészt segít­ségére kellett sietnie a pénzügyminisz­ternek, viszont a rosszul alkalmazott ta­karékosság kultúrfölényünket veszélyez­tetné. Emiatt inkább a központi igaz­gatás csökkentéséről lehet szó, nem pe­dig a magyar iskolák apasztásáról. A kultusztárcának az 1921. évi létszám­csökkentés előtt 18.681 alkalmazottja volt, utána pedig 15.664 maradt. Most a pénzügyminiszter megértő támogatásá­val kieszközölte, hogy az óvónőket, nép­tanítókat és polgári iskolai tanárokat kikapcsolták a létszámapasztásból. Ilyenformán a husz százalékot most 7220 alkalmazott után kell számítani s igy tárcája körében 1410 alkalmazottat kell elbocsátani. Az elbocsátást keresz­­tülviszi úgy, hogy emiatt a kultúra semmit sem szenved. Vigyázni kell, mert a hat éven felüli analfabéták száma ma Magyarországon 1.900.000 és így a ta­nítóság száma nemcsak hogy nem nagy, de t­évés. A bajok nemcsak onnan ered­nek, hogy nincs elég népiskola, hanem települési viszonyaink is közrejátsza­nak. A­z alföldi iskolázási nehézségek kiküszöbölésére részletes reformot dol­gozott ki, s ara ennyiben szükség lenne, az uradalmaknál mutatkozó nehézsége­­ket törvény erejével fogja megszüntetni. Magyarországon nincs felesleges óvónő, tanító és polgári iskolai tanár Klebelsberg Kuno gróf kultuszminisz­ter. A polgári iskolák terén örvendetes mozgalomról számolhat be. A magyar falvak legutóbb sok polgári iskola fel­­állítását vették tervbe s a kultuszm­i­­nisztérium az állanisúly és gazdasági helyzetében is támogatja ezt az akciót s egyben a polgári iskolai oktatást gazdasági irányba tereli. Reformálni kell a polgári iskolák felügyeletét is, mert a szakszerű felügyelet hiánya régóta érezhető. A reform emelni fogja a polgári iskolák nívóját s a polgári iskolai rendtartás kibocsátásával az ország komoly lépést tesz a népoktatás terén. Meggyőződése szerint Magyar­­országon nincs felesleges óvónő, tanító és polgári iskolai tanár. Felkiáltások a szocialistáknál: Az el­bocsátásoknál ne érvényesüljön a hos­­­szúállási Klebelsberg Kuno gróf kultuszimnista tér. Beismeri, hogy a kultuszminiszté­rium adminisztrációja túlságosan ter-' jedelmes s az óriási aktaszám csaknem­ lehetetlenné teszi a pedagógiai kérdé­sekkel való foglalkozást. A bajokon a minisztérium decentralizálásával akart segíteni s arra kéri a Házat, hogy eb­­­ben a tényben ne lásson politikai célo­kat. A kultuszminiszteri állás ma rend­kívül súlyos kötelességeket ró arra, aki betölti. Ma az a kötelessége a kul­tuszm­­iniszternek, hogy megmentse azt, amit három nemzedék ránk­ hagyott. A® ő eszménye a francia akadémia egye­­temrendszere, ezt azonban ma nem le­het megvalósítani. Ma csak azt tartoz­hatja szem előtt, hogy ne romboljon­­ kólákat. Garanciákhoz kötik a tanítói kinevezéseket Klebelsberg Kuno gróf kultuszminisze­ter. Ezután a tanítóknak a főispánok által történő kinevezésével kapcsolato­san kijelentette, hogy a főispánok tör­vény­ adta joguknál fogva véleményezik a kinevezéseket. Ebbe azonban semmi-f­iféle politikát nem hagy elegyíteni. Szükség van erre a véleményezésre, mert a kultuszminiszter ismeri az egye­temi tanárokat, de nem ismerhet min­den pályázó óvónőt, vagy népiskolai tanítót. A tanítói kinevezéseket egyéb­ként mindenkit megnyugtató garan­ciákhoz fogja kötni. A végrehajtási utasításban részletesen, körülírja azo­kat a szempontokat, amelyeket a főis­pánoknak követniük kell s gondoskodni fog arról hogy visszaélés ne történhes­sen. Beszéde további során megemléke­zett arról, hogy minisztersége alatt­­ gyarapodtak a gyűjtemények is. A­ kisgazdaképviselők sosem tettek neki szemrehányást azért, hogy először a magasabb egyetemi kultúrát karolja fel, csak a szélsőbaloldal vádolja őt azzal, hogy a népoktatást elhanyagolja. A szakiskolai szerves törvény előkészí­tés alatt van s elkészült a gazdasági szakoktatás reformjáról szóló törvény­ Csipcsirip írta: Erdődi Mihály (Utánnyomás tilos) Is Az ébresztőóra berregése verte fel álmából. Első tekintete a szürke kis verébre esett. Gyorsan felöltözött és ami kendermag még a stanicliban maradt, behintette neki a kalickába. Mert úgy élt itt ebben a meszelt szobában ez a csöpp veréb elkényeztetve, gon­dozva, akár egy kanári madár. — Ugyan, fiatalúr, dobja már ki azt a csúf madarat... — mondta Mari néni, ahogy a mosdóvizet készítette ki, a szagos szappant, meg a frissen vasalt törülközőt. — Hová gondol?' Az én drága kis madárkámat... — De hát mit félti azt a rongyos verebet?... Hiszen kinevetik érte. . — Törődöm is vele, mit beszél­nek ... —■ És hozzá még az ablakba teszi, hogy mindenki lássa. — Tavasz­ban, hadd örüljön sze­gény kis madár... — Ugyan mit tetszik sajnálni rajta...­­ — Azt csak én tudom ... maga azt nem érti, Mari néni... Mit tudja azt maga, mi az egy ilyen szürke, csöpp veréb... ügy a szi­vemhez nőtt... Az emlékek ... És amit ez a szegény kis féreg szen­vedett ... —­­No hát... —• Tudja, akkor februárban, amikor öt kínt a küszöbnél össze­­fagyva, a hóba süppedve rátalál­tam... felemeltem... tenyerembe fogtam... behoztam ide a kályha mellé s ahogy egyszerre megresz­ketett... éledt... ébredt... és élt... és ahogy vergődött, riado­­zott dobogó, pici ijedt szivével a kezemben szegény.... és ahogy pa­rányi szemecskéjének fekete pont­jait rámvillogtatta, mintha a há­lája fénytért volna benne, amiért megszántam, magamhoz emel­tem... Mari néni, érti ezt? Micsoda pillanat volt ez nekem... nekem, aki olyan árván, egyedül élek ezen a világon, éppen olyan szür­kén, igénytelenül, akár csak ez a csöpp madár... A sorsomat, az életemet éreztem meg akkor abban a lihegő jószágban, igen, Mari néni, a sorsomat... de maga ezt nem érti... és hozzon egy kis me­leg vizet, mert borotválkozni aka­rok... — Hozom már, ifjuur... — és ahogy kiment, rázta a fejét, — en­nek is több van egy kerékkel... II. Pont nyolckor már ott ült a hi­vatalban az akták között és gör­nyedve másolta a végzéseket, a sommás pereket, amiket íme, ha­lálosan unt, de mennyire unt min­dent, az alpereseket, a felperese­ket, a kopott gyakornokot, akivel egy asztalnál ült és a pápaszemes kopasz kezelőtisztet, az irodaszol­gát, a szeplős genk­ókisasszonyt, mindent, mindent, az egész gyötrő, lealázó alárendeltséget, amely rá­­terpeszkedett az ő életére s le­fogta szárnyait, amelyekkel re­pülni szeretett volna, repülni, re­pülni... Menekülni innen, ki ebből a förtelmes vakondtúrásból, mesz­­sze, messze ... Utálta, szive mélyéből utálta ezt a fanyarszagú irodát, a savanyu embereket, az egész kisvárost, amely bepókhálózta, eltemett­e... — Hát Varga úr, mi újság? — kérdezte a gépirókisasszony, ahogy épp egy makacsolást kopogtatott — Holnap... — mondta Varga és torkán akadt a szó. Aztán foly­tatta: — Igen... holnap... A pályázat ideje lejárt... Ha szerencsém van... a kinevezésem már holnap benne lesz a hivatalos lapban... — Itthag­y minket... — Pest... Pest... Ott egészen más ... Pest... És kibámult az ablakon. A kezelőtiszt az asztalra csapott: — Disznóság. Ezt a Bajor— Stransz-aktát megint elrontotta... Hát Hol jár magának az esze, Varga, mi? De Varga napirendre tért. Csak dörmögjön ez a medve, persze irigykedik, fáj neki, hogy utol­érik ... Émelyítő emberek... El innen... el... És nyugtalan fantáziája már vé­gig is pergette terveinek nagy­szerű filmjét, a költözködést, a bú­csút, az utolsó kalapemelést a gő­gös Lenke kisasszony előtt, a vo­natot, a pályaudvart, a pesti ut­cát, az új hivatalt, a kedves kis hónapos szobát valahol a negyedik őm­zeten, fönn, aztán az ügyvédi vizsgát, a praxist, az irodát, a be-­­ folyást, a karriert, Istenem, csak­­ egyszer kimozdulhatna innen,­­ csak egyszer áttörhetné magát­­ ezen a sárhoz ragadt nyomoron, amely körüldrótozta álmait, mint egy kalitka a vergődő, szárnyát csapkodó madarat. Tíz órakor érte jött a szolga» — A járásbiró úr hivatja, ké­­­rem­... Átment. Elszorult szivvel nyitott be az ajtón. Meghajolt. Várt. A járásbiró keresztbevetette lá­­­bait, kamánista csak úgy virított a lakkcipője fölött és acélmanikür­­jével körmeit reszelte. Aztán fel­nézett és összeráncolta homlokát. — Privát ügyben akarok be­szélni magával... — Kérem... — nyelt egyet Varga és várta, hogy , most mi lesz. — Arról van szó, tudja... —­­kezdte a járásbiró, — no igen, ar­ról van szó, hogy maga, barátom, kicsit kapaszkodó... Az unoka­­hugom . .. igen . . . Lenke . . . tudja.. — De ... kérem ... — dadogta Varga és egészen belevörösödött. — Hallgasson. Most én beszélek. Figyelmeztetem, hogy unoka­­húgomnak maga egyszers minden­­korra hagyjon békét... Mit ül­dözi ... mit kisérgeti folyton. . mit akar? Amiért tavaly nyáron le­ereszkedett a maguk jótékonycélú táncmulatságára és magával is táncolt, az még nem jogosítja föl magát arra, hogy egy ilyen társa­ságbeli hölgyet, mint az én unoka­­húgom, tolakodásával minduntalan molesztáljon... Szokjon le, bará­tom ... szokjon le... Keressen ma­gának más társaságot... Csaj, ezt akartam mondani... Mehet Szédülve fordult ki az ajtón és kábultan roskadt vissza, az asztal­hoz, ahol már azóta egy levél várta. A hivatalos borítékon a pesti járásbíróság elnöki pecsétje feketéllett.

Next