Magyarság, 1923. október (4. évfolyam, 230-246. szám)

1923-10-12 / 230. szám

2 Rendszerálvosc a zsidóság ellen — Vonatkozik, ez a zsidókra is? — Természetesen. Nem egyes zsi-dók ellen akarunk fellépni, hanem a zsidóság egyeteme ellen, amely bomlasztó tényező volt az országban, és amelyet, különösen a gazdag bank- és tőkezsidóságot, tovább az ország élén hagyni és döntő befolyásukat eltűrni nem lehet. Vannak ezen túlmenő rendszabályok is, amelyekről most még nem időszerű beszélni. A versaillesi szerződést meg kell semmisíteni — Igaz-e az a hír, hogy a nacionalisták a franciák ellen mozgósítást akarnak? — Ez tévedés. A mozgósításnak most semmi értelme nincs. Ellenben természetesen követeljük a versaillesi szerződés megsemmisítését és az általános védkötelezettség behozatalát. Amennyiben nem áll elegendő fegyver rendelkezésre, akkor, az általános munkakötelezettség be- hozatalát kívánjuk minden hadköteles német férfire. Mi magunk nem ronthatunk neki Franciaországnak, de oly külpolitikai helyzet lehetséges, amelyben a völkischtendenciájú országok, például Olaszország, Magyarország támogathatnák a fajvédő Németországot. — Történt kísérlet a más országbeli fajvédő szervezetekkel való együttműködésre? — Úgynevezett fajvédő internacionáléra nem gondolunk. Azonban arról lehet szó, amint minden állam rendőrsége legutóbb kongreszszust tartott a gonosztevők közös leküzdésére, úgy mi is időnként kongresszusra jöjjünk össze a világ nagy gonosztevője, a zsidóság elleni intézkedések megbeszélésére. Erre történt már egy kísérlet a bécsi antiszemita kongresszuson, amelyen a mi képviselőink is résztvettek és érintkezésben is voltak a magyar ébredők kiküldöttjeivel. Ekkor úgy volt, hogy a következő kongresszust Budapestre hívják össze, ez azonban előttem ismeretlen okokból elmaradt. Mi az ily irányú együttműködésre mindig készen állunk. A bajor Kírálykérdés — Mi az álláspontjuk a királykérdésben, különösen Rupprecht trónörökössel szemben? — Felfogásunk szerint a mi mozgalmunk nem azért létesült, hogy összedőlt császári és királyi trónokat újra felállítson. Mi a legnagyobb tisztelettel hajlunk meg a régi német uralkodócsaládok nagy szolgálatai előtt, de ha ezek a királyi és császári házak a 18-as forradalomban nem tudták magukat megmenteni, akkor mi sem tekinthetjük első feladatunknak, hogy energiánkat az ő érdekükben vessük latba. A királykérdés most háttérbe szorul és bár a Wittelsbachok nagy érdemeit fenntartás nélkül elismerjük, ha most Rupprecht trónörökös részéről kísérlet történnék az uralkodás átvételére, mi ezt feltétlenül károsnak tartanánk és a magunk erejével ez ellen foglalnánk állást. Lattendorf lillerék párban — Milyen a kapcsolat Ludendorff tábornok és a nemzeti szociális párt között? — A legszivélyesebb. Szinte naponta együtt vagyunk és megállapítható, hogy minden lényeges kérdésben egyetértünk. Ludendorff tábornok a legteljesebb mértékben átérzi a »fajvédő« mozgalom jelentőségét. Ő nem akar politizálni és a királykérdésben is az az álláspontja, mint nekünk. Bár, ami érthető, a legnagyobb hűség érzetével viseltetik a Hohenzollern-ház iránt, nem hiszem, hogy ma a német császárság kérdésének megoldására gondolna, különösen oly személyiséggel kapcsolatban, akik már a trónról lemondottak. Ha Szászországban bolsevizmus lesz, bevonulnak — Végül még egy kérdést. Gondolnak a nemzeti szocialisták és a bajor Kampfbund többi tagjai a Szászországba való fegyveres benyomulásra? — Ezzel a tervvel ilyen formában nem foglalkozunk. Ha azonban Szászországban kitör a nyílt bolsevizmus, mi kész vagyunk a vörös terrorral szemben szorongatott szász testvéreink segítségére sietni. Egyelőre várunk. Ennyi tájékoztatást kaptam a bajor fascisták terveiről. Radnai Endre távéházakban, tőzsdékben, újságárusítótól követelje a Magyarságot. 00Ősz írta: Simándi Béla V. (Utánnyomás tilos) Budától az őszi napsugár búcsúzott. A hegyek halvány bíborban ragyogtak és a megnyúlt árnyéku utcákon békést emberek ballagtak dolguktól, sétájukról hazafelé. Azután kis lángok ragyogtak fel a pardon és a Duna tükrén. A balparton fényesek, a jobbon halványabbak. Mintha ott most ébrednének az emberek, emitt meg aludni térnének... Már a bíbor is eltűnt a hegyekről, sötét lett minden, csak a lámpák fénylettek és a csillagok az égen. A Gellért-hegyről egy bő köpönyegű úr jött lefelé. Meg-megállt egy-egy pillanatra és nézett maga elé. — Már megint itt van... — mondta és összébbhúzta kabátját. Az őszre értette. Aztán a Rácfürdő táján leért a hegyről és egy kocsmába tért be vacsorázni. A söntés nagy asztalánál hangos emberek vitatkoztak, de a belső, a fehérabroszos szobában még alig volt valaki. Leült megszokott asztalához és az étlapot kezdte böngészni. Már vagy húsz éve, amióta Budán lakik, minden este itt vacsorázik. A kezétdörzsölte, mert az őszi szél az ablakot verdeste és hidege ide is behatolt. — Itt vagyok, itt vagyok... — fütyülte Szeder Péter fülébe. Szeder Péter, akinek jókedve a felette elszállott évekkel együtt szállt tova, ma még szomorúbb volt. Az őszt nem szerette, különös emlékezéseket hoz az ősz és ő a múltat azon a délelőttön, amikor húsz év előtt kis kofferjével átjött az Erzsébet-hídon Pestről Budára, örökre eltemette. Hivatala fent volt a Várban és azóta se volt többé Pesten... A vacsorája se ízlett és a fröccsöket, amelyek mellett pedig olyan jó volt éveken át az estéket keresztülbeszélgetni, ma keserűnek érezte. Nem várta be megszokott asztaltársaságát, fizetett és elment a kocsmából. Az utcán, a túlsó partról, Pest ragyogott feléje ezer lámpájával és ő szemére húzta kalapját s úgy ment, tovább a földet nézve. Gyűlölte Pestet. Szobáját is, amelyről mindig úgy beszélt, hogy meghitt zug, ahová az ember a világ komiszságai elől mindig elmenekülhet, ma ridegnek és barátságtalannak találta, könyvet nem talált, amely érdekelné és a tea, amely egyik legfőbb gyönyöre volt, szintén nem ízlett neki. A csend gyötörte és a szél, az ősz ide is eljött utána és kopogott az ablakán: — Itt vagyok, itt vagyok ... Az emlékek pedig döntötték a lelkét, mint egy megáradt patak a mezőt és nem volt hová meneküljön, és a szivéből most felsírt a vágy egy puha öl után, amelybe belehajthatná fejét Csak ült az asztalnál és a bútorokat nézte, mintha azoktól akarna menedéket. És amint a szeme így végigjárt a szobán, egy fényképen akadt meg a tekintete. Egy fiatalember képe volt, fakó, nagyon régi. Ezt nézte most. — Barátom, régi cimborám jóban, rosszban, merre jársz most? — beszélt a képhez és valami ellenállhatatlan vágy vett rajta erőt, hogy ha ő ezzel a fiatalemberrel beszélhetne, ha írhatna neki, aki társa, tanúja volt fiatal életének. Nézte a képet és most már nem vetett gátat emlékei patakjának, hagyta azokat zuhogni és már jólestek neki, mint a júniusi fürdő. Aztán levélpapírt keresett elő íróasztala fiókjából és írni kezdett: »Barátom, régi cimborám, ugye, meg fogsz lepődni levelemen, de neked sincs több jogod a neheztelésre, amiért olyan sok éven át nem gondoltunk egymásra, mint nekem. Mert igaz, hogy már majdnem teljesen elfelejtettelek és ma se írok neked, ha a körülmények úgy nem hozzák, hogy a fényképed amely pedig állandóan ott függ a szobám falán, szemembe nem ötlik. Milyen fiatal vagy rajta és milyen nagyon ősz van odakint! Bálod, erről az őszről akarok neked irni. Kegyetlen számonkérő, aki elől nem menekülhetsz, mindenütt utólér, szomorú ráncokban az arcodra ül, meggörbíti derekadat! megrontja vacsorád, borod szét és bárhová menekülj, megzörgeti ablakodat: — Itt vagyok, itt vagyok ... Szép, szép az ifjúság, a legénykedés, amikor az ember fekete üstökét borzolja az októberi szél, de ha egyszer kihull a haj, a szivünkbe kapaszkodik és ilyenkor nagyon kellene valami, js-kinek megfoghatnánk meleg kezét. Mert nagyon kellene ám most már egy kis meleg, hisz a kályha kevés akkor, amikor az embernek a lelki fázik. Látod, szamár voltál te akkor, barátom, nagyon nagy szar már, amikor azt a lányt, azt hiszem Bözsinek hívták, el hagytad menni. Milyen nevetni való lehettél, amikor jöttél át koffereddel az Erzsébet-hídon Pestről Budára, műharaggal a szívedben! Miért? Szamárságért. És mi lett? Ő elment, de az ősz bezörgetett magányodba és azt próbáld meg elküldeni, vagy az elől elmenni! Bocsásd meg, hogy így megírom neked azt, hogy szamár voltál, de amikor az ősz zörög az ember ablakán és a szivét tépi, őszintének kell lennie az embernek ...« Aztán bomitékot vett elő, bedugta a levelet, elment hazulról és feladta azt a saját címére MAGYARSÁG 1023 október lit, pente* MéMm Misiteit ! Kisiilji! — A Magyarság tudósítójától — A budapesti egyetem legnagyobb előadóterme, a Trefort-kert Gólyavára ma délután zsúfolásig megtelt az érdeklődők százaival, akik már jóval hat óra előtt siettek helyüket biztosítani, hogy meghallgassák korunk egyik legnépszerűbb német idegorvosának Schrenck- Notzing bárónak előadását. Ha Freud tanai ezreket, úgy elmondhatjuk, hogy Schrenck-Notzing kísérletei százezreket mozgatnak meg. Ma, amikor a minden nagy háborút követő idealista és romantikus világszemlélet egyre szélesebben gyűrűzik nemcsak nálunk, de világszerte, napról-napra többen fordulnak a rejtelmes jelenségek misztikuma felé, ahol a ma embereinek elcsigázott lelke megnyugszik. Egyre nagyobb közönsége van az úgynevezett okkult tudományoknak, a spiritizmusnak, a tisztánlátásnak és ezzel rokon jelenségeknek. Ez az egyre fokozódó érdeklődés annál érthetőbb, mert minden kezdődő tudománynak az a rendes fejlődésmenete, hogy eleinte boldog-boldogtalan adeptusává szegődhetik. Természetesen, csak addig az időpontig, amíg kialakul a helyes, szükséges és nélkülözhetetlen kritika, amely megrostálja a tudósgárdát és kiszitálja az ocsnt, hogy megmaradjon a tiszta szemtermés. Az okkult tudományok ma még gyermekcipőkben járnak. Igaz, hogy olyan tekintélyeket is elkönyvelhetnek már e tudomány évkönyvei, mint Crookes, Wallace, Flammarion, Geley dr. Parisban és mások, mégis túlnyomó még ma is a dilettánsok száma, akik a könynyen hivők rajongásával és a ráérők lelkesedésével hetet-havat összehordanak. Schrenck-Notzing dr., a bajor báró más anyagból van gyúrva. Képzett, tekintélyszámba menő idegorvos, aki a természettudományos gondolkodás biztos kalauzolása mellett veszi nemcsak megfigyelés, de szigorú ellenőrzés és komoly kritika alá azokat a ma még titokzatos jelenségeket, megnyilvánulásokat, amelyeket parapszichológia gyűjtőnéven foglalhatunk össze. Münchenben hatalmas, a kísérleti tudományok tökéletes mechanizmusával felszerelt laboratóriumot rendeeztt be, ahol nem a laikusok tapsaira pályázik, hanem elsőrangú biológusok, orvosok, fizikusok, csupa egyetemi tanár ellenőrzése mellett folytatja le tökéletesnek mondható kísérleteit. Mai előadásában azokat a materializációs jelenségeket ismertette, amelyeket egy 16 éves médiumon, Willy Sch .. .en figyelt meg és fényképezett le. A zsúfolt terem zajos tapssal köszöntötte a dobogóra lépő, magas kzmetil, elegáns fellépésű, kissé őszbecsavarodott tudós idegorvost. Bevezetőszavaiban körvonalazta az okkult tudományok mai állását. Hangsúlyozottan kiemelte, hogy kiárólag szigorúan ellenőrzött kísérletekről számol be és nem esik az angolszász népeknél divatos túlzásba, ahol a médiumizmus már üzleti jelleget öltött. A fiatal Willy, akivel Schrenck- Notzing báró legújabb kísérleteit végezte, ideges, labilis természetű, hisztériára hajlamos, mint minden médium. Ismertette a laboratóriumot és a módszert, ahol és amellyel a kis leleteket végezték. A médium vagy testhezálló trikóban, vagy fekete lepelben kerül a laboratóriumba, ahol a kísérlet előtt és után, úgyszintén alatta minden zugot átvizsgálnak, úgy, hogy minden csalás kizártnak tekinthető. Ilyen ellenőrzés mellett is sokszor megfigyelték, hogy a médium testén, ruháján és haján vakítófehér képletek, ujjak, kéz, szallagok, kendők jelentek meg. A két kézzel leszorított médium másfél méter távolságban álló csengőt megmozgatott, villanylámpát fölemelt az asztalról, stb. — anélkül, hogy hozz nyúlt volna. Vetített képek egész sora igazolta Schrenck-Notzing médiumának megfelelő teljesítményeit, amelyeknek ismertetése után a tudós orvos röviden kifejtette a jelenségeket magyarázó elméletét. Eszerint a médium a megfigyelés első szakaszában előkészek azokra a nagy erőfeszítésekre, amelyekkel a második szakaszban, az emanációs stádiumban kilöki magából a teleplasmát vagy pseudoporfiumot. A kisérlet harmadik szakaszában ez a rövid ideig látható finom, anyagi/.tv jelenség hajtja végre a telekinetikus jelenségeket. Érdekes előadásában * és figyelemre* méltó gondolatmenetével Schrenck* Notzing báró arra következtet, hogy a materializációs kísérletek új biológiai tudomány küszöbére vezettek, ahol az anyag és az energia azonos. De ebben az új ismeretkörben a szellem a primaer, az elsődleges, az alkotó. A nagyszámú közönség mindvégig feszült érdeklődéssel hallgatta Soharia Notzing báró m másfélórás fejtegetéseit. Kétségtelen, hogy a szkeptikusok’fia meggyőzte arról, hogy a materializációs jelenségek fölött ma már nem lehet egyszerűen napirendre térni. Mert, míg a spiritizmus a hit kérdése, addig Schrenck-Notzing kísérletei a tudományi ellenőrzése alatt állanak. SAVONNERIE ET PARFÜMERIE M- BERTIN & CHI NANTES PARIS BUDAPEST .