Magyarság, 1923. november (4. évfolyam, 247-271. szám)

1923-11-01 / 247. szám

1923 november 1, csütörtök Előfizetési árak: Kegyedévre 20.000 korona. Egy hóra 7000korons. Egyes szám ára hétköznap 350 korona. Vasárnap 400 korona. Ausztriában hétköznap és vasárnap 2000 osztr. K. Budapest, IV. 6vf. 247. (852.)szátB( felelős szerkesztő; Milotay István Szerkesztőség: VII. kerület, Mlksa-ntna 8. számúi Telelőn: Józsel CS-OO, József 6S-91. - Kiadóhivatalr! VII. kerület, Miksa-ntca 8. Telelőn: József Ott—02j Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Bőlyai-csíiíerniárlum Irta: Dávid Lajos November 3-á.n éppen száz esz­tendeje született a Bólyai­­geometria. Száz esztendeje irta Bólyai János azt a történelmi fontosságú levelet apjának, Bó­lyai Farkasnak, amelyben be­jelentette a XIX-ik század leg­csodálatosabb matematikai elmé­letének a megszületését. »A sem­miből egy ujj, más világot terem­tettem, mindaz valamit eddig lciildöttem tsak kártyaház a to­ronyhoz képpés te irta — a láng­elmék és a huszonegyesztendősök szent és büszke elragadtatásával •— a fiatal hadnagy ^Temesvárról apjának, a marosvásárhelyj. pro­fesszornak. Az emberi szellem ezen a napon tudott végre egészen fölemelkedni — kétezer esztendő óriási erőfeszítései utáu — a tér-N íttefc ahhoz az általános elméleté­hez, amelynek az iskolában mind­nyájunk által tanult geometria iesak egyik praktikus, de volta­képp csak igen primitiv esete. : A mostani esztendő sok eenten­­náriuma között ez a Bólyai-éw forduló a legkevésbé alkalmas a nemzet nagyobb tömegeinek á megmozditására. De minél ke­vésbé népszerű tárgyának mate­matikai volta miatt, annál inkább megragadhatja figyelmünket sze­replőinek, a két Bolyainak min­den izében magyar sorsa és a sor­jukhoz fűzhető magyar tanulsá­gok sorozata. Ebből a nézőpont­ból a Bólyai-évfordnló csak na­gyon keserű számonkérésre, ko-Azután volt ez, hogy Noé Máté uram bandája betakarította becsü­lettel a Gerlióe báró százholdjáról a fölvállalt, részt. Máté tokjába dugta a fenőkövet, bálik vállára a kaszát és leparolázott a népekkel illendő­mód. — Azt az áldomást én se sajná­lom. ha inög nero vetik kcutök. — így invitálta az aratókat szives be­széddel. Nem mondható éppen, mintha csupán a szokást uralta volna ezzel a bivással, mert ez igy semmiképp se lenne igaz. Ellenben a való­igazság abban tartózkodik, hogy kedve járta egy-bét kulacs italra, némi barátkozásokra neki magának is. Főleg, miután az Emer leányzó­val ilyen szépen létrejöttek. Hogy Dékán István a virtusban lemarasz­­talódott ország-világ szemeláttára: gazé] uramhoz kötötte a hajadon a virágos saraglyát egész. Már ezután Máté huzza a kettejük szekerét alig­ha nem. Hát, örülnivaló' dolog az ilyen na­gyon s amúgy a kívülálló népek se igen-igen szoktak búslakodni rajta, miértig a hiváb elfogadtatik köz­akarattal. A szekérről két legény le­emeli a hordót, hány akó, hány se: nem firtatják, ám a szalonna, mi — ha tudna — most panaszkodnék hangos szóval, mert az kifogy ez árnyókvilágból, mind, egy nyeleiig. No, gyászolja, aki sajnálja! Mivel moly vezeklésre alkalom, nem pe­dig üres mellveregetésre, hangos örvendezésre, Tragikus fordulatokban gazdag élettörténetükből mint kérlelhe­tetlenül visszatérő alapmotívum emelkedik ki cgyedülvalóságuk. De most nem a lángelmék mond­hatni tipikus egyedülvalóságára gondolunk, hanem arra, amely a mozgalmas, kölcsönhatásokkal serkentő és megtermékenyítő tu­dományos élettől való szomorú, sorvasztó elszigetelésben áll. A kuriózumok kedvelőjének nehezen hozzáférhető könyvekben kell ke­resgélnie, ha meg akarja tudni, hogy pl. kik voltak a pesti egyete­mek matematikai professzorai, yagy kik nyertek matematikai jutalmat az Akadémiától, vagy kik voltak az Akadémia matema­tikus tagjai azokban a nagyon hosszú évtizedekben, amikor a két Bólyai hiába küzködött vidéki elszigeteltségével; amikor csak saját költségükön, keserves nélkü­lözések árán tudják kiadni hal­hatatlan müveiket; amikor Bólyai Farkasnak, a modern matematika egyik legeredetibb előhírnökének tüneményes, bőveu omló • gondo­latai eredmény nélkül hangzanak el hozzá nem méltó hallgatósága előtt; amikor csak egy lelkes er­délyi mágnásasszony (Bazár Mó­ric grófné, Barcsai Póli) sejti meg, mint tanítvány, a Bólyai Já­nos csodálatos intuícióját. Ne bolygassuk, hogy kik voltak ezekben az időkben azok a kiváló férfiak, akikért a két Bolyait vég­leg ott lehetett hagyni fojtogató magánossá gukban. Ne keresgél­jünk e férfiak neve után, mert szürkék leszünk a könyvtári por­tól. De mégis: egy név tanulsága megérdemli, hogy porosak le­gyünk. Egy név — hasonló nevek jól összeforrasztott, hosszú lán­cának egyik első szeme a magyar­­országi tudományos életben a. Vész (Weisz) Ármin neve, aki Bólyai János életében már egye­temi rendes tanár és az Akadémia tagja volt. Idegenek szeretetével, klikekkel a két Bólyai sem tu­dott megbirkózni. És azóta is hány meg hány esetben látjuk— úgy tudományos, mint politikai téren — magyar értékeink izolá­lását. A dolgok intézőinek szürke megbízottjai ezt a politikai élet­ben, igen átlátszó ókokból, sok­szor hajtották végre nägy ügyes­séggel. Ámde a nem politizáló — yagy legalább mai értelemben nem politizáló — magyar tudós­nak is szenvedni kell az elszige­teltséget, pl. ha vizsgálatait világ­nyelven akarja közölni. Pedig a nagy nemzeti érdekek közé tar­toznék, hogy a magyar tudósok vizsgálatai világnyelven is meg­jelenjenek. Álmodoztak erről a Bólyaiak is, de János »ujj, más világa« több mint hét évig he­veri, mig végre keserves nélkülö­zések árán latinul megjelent. De hét esztendei késedelem akkor is veszélyes fényűzés volt: Bólyai János majdnem egészen elveszí­tette prioritását az orosz Loba­­csevszkijjel szemben. Erőteljes, célszerű cselekvés sohasem tör­tént, hogy a magyar tudós ered­ményei gyorsan és részletesen!' terjedhessenek el a külföldön. Ah háboruelőtti időkben négy: lomha esztendő, sőt több is el­telt, mig az akadémiái dolgozat tok megjelentek az Akadémia né-* metül és franciául kiadott folyó­iratában. Az akkori lomhasághoz i persze most nagy pénzügyi nehéz-,; ségek is szegődtek — jóindulatú mentegető ül. Ezért mai napság majdnem csupa kimenekült kom­munista és — fájdalom — itthon-: maradt, de fajtája nemzetközisé­gének mindéi nagy előnyét él­vező »magyar tudós« képviseli tu­dományos életünket a külföld1 előtt. És a magyar tudós izolálásának ez csak egyik jelensége, mivel a liberális kor kegyeltjei megpró­bálják — a legkeriilőbb módokon — a katedráktól és tudományos táraifiatoktól is izolálni. De szö­gezzük le e komor évforduló nap­ján, mint örvendetes tényt, hogy* az izolálásnak ez a része mind’ kevésbé sikerül. • 'Azonban, miután elpihent a két számba sem vett lángelme, az uj nemzedék mind többet és többet kezdette őket emlegetni. Igaz, hogy csak némi patétikus1 elbo­­rongás és néhány kétesértékü adoma kapcsán. A pátoszt pedig, nem z a Vár ja, az adomákat rosz­­szabbá nem teszi, hogy még elő­kelő helyeken is gyakran össze­vétik egymással a két. Bolyait. A1 laikus lelkesedének ezt elnézhet-* jük, de már a szakembernek is­mernie kellene a Bólyaiak alko­pedig ilyen amúgy se akadna, tehát Talpai-Gerencsór Lajos bízvást hóny­­alá vághatja a kutyabőrdudát, hogy azt mondja: Kondorost Marasa kimönt az vásárra, Kemény fa - bőcső t vött az fia számára. •Ve sírj, kicsi fiam,, szivem szép virágja: ’s~ úgyis tivedésbül gyüttél e világra! ... / Az ilyen csintalan rigmusokra so­kat lehet nevetni aztán. Addig-addig bomlanak, riszálódnak pedig a fia­talok, hogy hamarosan belébizsere­­dik a lábuk kásájába s ehelyt cél­szerű talpalá-valót kell majd huzni nekik. Táucbafoguak, akár a pony­váról szabadult csikók és rakják az apraját amúgy ípagyarosan. Aki ál­­lapodottabb: a tenyerét veri hozzá együltében és a célszerű rikkantáso­­kat bizony nem sajnálja. Csupán ez a gügye Ádók-gyerek vouogatja a vállát, hogy azt mondja: — Éz is mulatság kentökuél? No, akkor kenteket se nribába fogta ki! Jobb lenne pedig, ha épp Adók Fercsi hallgatna a bábájával, aki újszülött korábaiPugy találta oda­teremteni az anyaföldre, hogy holtig keresheti utána a jobbik dolgát. Szelekótya marad a feje attól, mig egy darabja betart. De hát: fér is a szó az ilyenbe, mikor nekiágaskodik?!... Lám, kis idő múltán csak megint odahegyel Noé Máté uramnak: — Mán látom: kutyábul kerül itt ki mindön. Kije szalonnának, kije muzsikának! No, Máté — gazda létére — nem veti vissza az igét, mert tudja ő, mi a becsület. Ellenben Pálinkás Turn Balázsnak senkise tilthatja ugyan­ezt, minthogy nem is tiltja. Rajui most a sor, kivédeni a Mátéra szá­radt csúfot. így adja keményen: — Jeddre ne! Magadfelé hajtsd a szelet inkább! Mivel — ugylöhet — a vendégségben is akad amollan csahos fajta!... — Hát. — Cáhérkódik a legény. ■ Bízott akad sömmitlen ölég. Oly­lyan. akár a házküszöb, hogy: se kint, se bent. De a piz, az beszél! —— S ezen szókra megrázza zsebében az ördög mónótáját — Ihol e! Van, akinek vagyon! —, Akkor cukor, — bólint rá Pá­linkás Turu komolyan, bár. ha jól vesszük, volna ehelyt még egyéb vélekedése is a dologról. Azonban érkeznek nagy eserfeléssel a vén­­asszonyfélék a tallózásból és Rébék^ né, aki hires gügyü, nyomban belé­­csip a beszédbe: — Ugyám, -- adja igen ^gangosán,-r szörönese érte ezt a fiút. Mert­hogy ez örökölt, ha épp tudni akar­ják keptök! , . . — Nono, — véli Balázs, — hat en nem mondom!... — Bolondnak bolond a szörön­­cséje, — igy Dékán István is tű­nődve, a pipa csutorája mellől. Volnának ennyibe, ha Réliékné uyughatna attól a két köböl búzá­tól. ami célszerű gügyüzésnél ki szo­kott dukálni a gyalogsátánnak. Ám az nem nyughatik, mégjobban rájta­­mogy a szén: — Rákeblezött erre az édös-kö­­rösztannya. Nagy grófi házaknál szolgált, Isten nyugosztalja!... Én nem is tóm, hogysmind ezzel a Fer­­csivel!... Mer azér, hogy bónás ki­csit, amúgy igön úri kiállása va-! gyón ennek!... j — Hát. — Üti le maga részéről Fercsi keményen. Pálinkás Turu Balázsban kereszt­­beáll a szentlélek erre a nyilván­való példálózgatásra s odaveti a — tallérnyi köpéssel egyetemben — a maga nézletét: — Gróf az apja ennek! Csak épp más szegte bq a fülit!— — Kend tán ottvolt kárlátóba? — így Rébékné s jól teszi most Máté. hogy gazdalétére leüti a beszéd ólét, mert ki is tudja: hová lennénk a világgal, mikor már apáról-üura kezdenek ortályozni a népek! Oda­int tehát, Tálpai-Gerencsér Lajos­nak, vetvén is egyúttal a rigmust: Amikor én legény vótam, Az kapuba kiadottam. Alig ég gyet kurjantottam: Mánis tudták, hogy én vpta.ni... , 7- Ne te néjj! — Rikkant rája Bózsó Veszter és illik itt ujfennj megtiporni a tarlót. Jó volna ez a szükséges béke szempontjából, ha a táncot egyedül lehetne járni. Ellen­ben azt nem lehet. Miértis egy al­kalmas hajadont elhúz kiki magá­val a körbe. Huzni kell azokat, mert rátarti a lánynép. Főleg az ilyen Emer-fajta. Úgy ül ott-Máté gazda mellett, akárha kőből volna. Pedig az nem kő. Látszik a kezejárásám Olyan bokrétát pöndöritett Noé uram kalapja mellé, hogy kész tiszta öröm. No, Máté majd oda is bök neki jólélekkel: — Nini, te!... Eriggy, fordulj éggyet! A lány csak a fejét ingatja: x Ára 350 korona Kárlátóba Irta: Pálffyné Golácsy Irén (Utánnyomás tilos)

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék