Magyarság, 1923. december (4. évfolyam, 272-294. szám)

1923-12-01 / 272. szám

5 N­em Irlain személyéről, hanem a men­­telmi jogról van szó Pallavicini György őrgróf. Ulain politikája a legtávolabb áll az ő poli­tikai felfogásától. Ulaint szabadkőmű­ves múltja és forradalmi szabadkirály­­választó jelene mélységesen elválasztja tőle , miután személyesen nem is ismeri Ulaint, senki sem vádolhatja azzal, hogy talán szubjektív baráti érzések vezetik, amikor mentelmi ügyével fog­lalkozva, konstatálja Ulain mentelmi jo­gának megsértését. Nem Ulain szemé­lyéről van szó, a mentelmi jogról van itt szó, amely közös kincse valamennyi képviselőnek s egyik alkotmányos ga­rancia. A képviselők szabadságáról van szó és a nemzetgyűlés tekintélyéről is, amely nem engedi meg ezeket a soroza­tos mentelmi jogsérelmeket, mert ezek aláásnák a fiatal és különös származású nemzetgyűlés tekintélyét, amely mögött nincs jogfolytonosság, nincs egy régi országgyűlés tisztelete, amely rendelet­ből keletkezett s a közbecsü­lést csak ak­kor tudja magának megőrizni, ha egy­részt tiszta választásokból kerül ki... Huszár Elemér: A tiszta választások­ról Már ífy tudna beszélni! Pallavicini György őrgróf:... más­részt, ha tagjainak szabadságát meg­őrzi. (Igaz! Úgy van­ az ellenzéken.) Sokkal könnyebb helyzetben volt Cson­­kamagyarország nemzetgyűlésével szem­ben a régi országgyűlés, amely merít­hetett, tradícióiból, a századokon keresz­tül keletkezett, közbecsülésből. Ha egy ilyen régi országgyűlés elkövetett olyan hibát, mint amilyet ez a nemzetgyűlés elkövetett, talán még megfeledkezne er­ről a közvélemény. De Csonkamagyar­­ország nemzetgyűlésének óvakodnia k­ell attól, hogy pártszempontból, vagy személyes bosszú szempontjából balkáni nívóra sülyedjen. Ebben nemcsak a kor­mány volna hibás, hanem a többség is, ha megszavazná azt, hogy Illávi men­­telmi jogán sérelem nem esett és ha a fogvatartást helyeselné. Tettenérésről beszélni sem lehet Pallavicini György őrgróf. Nem akarja a Isakovszky—Andrássy—Be­­niczky-féle eseteket előhozni. Teljesen elegendő az előadói javaslat és a kisebb­ségi vélemények elolvasása. Ezekből vi­lágosan megállapítható, hogy Ulain fogvatartása felesleges és elhibázott do­log, eltekintve attól, hogy nézete sze­rint tettenérésről egyáltalán nem lehet szó,­­)e még ha tettenérés történt volna is, kétségtelen minden magyarázat elle­nére, hogy nem tettenéréskor tartóztat­ták le. Az­ öszes szereplők, de különösen a főtanú, a szász Di­hinel szerepe mu­tatja, hogy a kormány agent provoká­toráé beugrotta Ulaint. Bár nem is tud­ható, azt hiszi, sem a mentelmi bizott­ság, sem a nemzetgyűlés nem lehet ab­ban bíró, hogy váljon egyáltalán fel­ülr­e Ulain­ ennek a beugratásnak. Az, hogy valaki Münchenbe akar utazni és érintkezést keres bizonyos körökkel, még nem vélek. (Zaj a kormánypárton.) A szerződés tulajdonképpen nem is volt szerződés. Ez kitűnik a jelentésből, mert hiszen a másik fél valószínűleg nem is tudott róla. Ő legalább sehol sem látja bebizonyítva, hogy Hitlerék tudtak volna valamit a szerződéstervezetről. Azt sem lehet megítélni, hogy vajjon Hitlerék voltak-e olyan hatalom Bajor­országban, hogy Ulainéknak segítsé­gükre tudtak volna jönni, hiszen köz­ismert, hogy Hitlerék saját hazájukban sem tudtak semmire sem menni. Mi­csoda efemer gondolat hát az, hogy Magyarországon államellenes felfordu­lást tudtak volna előidézni azok, akik saját hazájukban sem tudták a fmes­­éset keresztülvinni! Ha azonban Usain szándékát kifogásolják, vagy azt gon­dolják olyan veszedelmesnek, hogy be­lőle tettenérést akarnak konstruálni, akkor ki kell jelentenie, hogy ő a szám­ákból sem látja fennforogni. Ha p pedig a szándék meg is lett volna, még úgy sem lát okot arra, hogy ezért egy kép­viselőt fogva tartsanak, mert szökése­­i­k­ről nem lehet szó s a büntetés mérve sem lehet olyan nagy, még ha az összes vádak bebizonyulnak is, hogy ötévi államfogháznál nagyobb büntetést kap­hatna. Nagyon csodálkozik, hogy a ter­rorfiukat, akiket lefogtak, szabadon­­eresztették, egy képviselőt­ pedig fogva tartanak. Nem tudja feltételezni a kor­mányról, hogy ez lehetséges legyen s ilyen erélyesen intézkedjenek egy fegy­vertelen képviselővel szemben. Reisinger Ferenc: Fel voltak ők fegy­verkezve! Huszár Elemér: A fegyvert Budaörs­nél kapták! A képviselők jogainak konfiskálása balkáni nívóra sülyeszti az országot Pallavicini György őrgróf. Véleménye szerint teljesen felesleges sokat vitat­kozni a kérdésről, mert az előtte szólók élesen rávilágítottak, hogy tettenérés esete nem forog fenn és­­ szükségtelen Ulain további fogvatartása is. A men­telmi jog felfüggesztéséhez hozzájárni. Tulajdonképpen csak azért szólalt fel, mert nagyon helytelennek találja, hogy a kérdést pártszempontból ítélik meg. Őt ugyan annak idején nem fogták le, a szándék azonban fennforgott és keres­ték is és igy neki is lett volna 1921 no­vemberében mentelmi jogsérelme, ha a­­ kommunizmus alatt nem tanulta volna­­ meg, miképpen kell vigyázni a minden­kori forradalmi kormányok túlkapásai­val szemben. (Derültség.) Lénávai István: Az óvatosság aján­latos! Pallavicini György őrgróf: Azoknak köréből szólal fel, akik, ha tényleg nem is, de erkölcsileg súlyosan szenvedtek akkor, amikor a kormány azokban a nevezetes napokban a koronás király ellen emelte kezét. Mégis elfeledkeik ezekről a kérdésekről, amikor tényleg jogsérelmet és igazságtalanságot at más pártbeli és más gondolkozású kép­viselővel szemben. Nagyon kéri a kor­mányt és a minis­zter­elnököt, aki már sok csorbát ejtett Magyarország tekin­télyén, aki romboló kezét felemelte Szent István koronája ellen, hogy nem hagyja az országot teljesen a Balkán nívójára süllyedni. Reisinger Ferenc: A bombamerényle­tek sülyesztik oda. Pallavicini György őrgróf: Nagyon helyteleníti a bombamerényleteket és csodálkozik, hogy a kormánynak ennyi idő kellett ahhoz, hogy végére járjon a bombaü­gyeknek. Ne engedje a kor­mány, hogy ebben az országban a pa­nama és nepotizmus felburjánozzék és ne engedje a nemzetgyűlés, hogy a men­telmi jogot a semmihez hasonlóan ke­zeljék és hogy a képviselők szólássza­badságát korlátozzák.. . Rakovszky István: Mindezt szabad­ságát! Pallavicini György őrgróf..., mert akkor el fognak szakadni azok az utolsó erkölcsi szálak is, amelyek bennünket az elrabolt területeken élő véreinkhez fűznek. (Taps és éljenzés az ellenzéken.) Hans Albert báró volt a következő szónok. Az angol mentelmi jogra hivata­­kozott, amely nem védi a képviselőket bűnügyekben. A bűntett elkövetésében, feszes angol képviselőt letartóztatják a­­kár történt tettenérés, akár nem, semmiféle körülményt nem­ lehet ta­­rlni, amely Usain szerepét valamikép­ Pe­ menthetné. Elfogadja a mentelmi biottság javaslatát s nem látja szük­­ségét annak, hogy parlamenti szünet estén hasonló ügyben h­aladéktalanul öszehívják a Házat. ÁH! lemaradt Irta: Erdőül Mihály (Utánnyomás tilos) I. Koltai leverte szivarjáról a ha­mut és végigdőlt a­ bőrfotelben. — Nem értem ezeket az írókat.­­­gy belefekszenek a szerelembe, mintha egyéb nem is volna a vi­lágon. Ahány vers, novella, regény, színdarab van, az mind a nők kö­rül forog. Egyszerűen undorító.... A társaság természetesen nem osztotta ezt a nézetét. Ők bizony valamennyien mindennél előbbre­­,valamik tartották a nőt, de nem kockáztattak ellenvéleményt, mert tudták, hogy Koltait nem lehet meggyőzni, hát csak ráhagyták. — Van benne valami... Általában Koltai itt, a kis vidéki városkában nagy közkedveltségnek örvendett. Elismert tekintély volt, különösen művészi kérdésekben. Amit mondott, az minden vitán fe­lül állt. És ha nem is hitték el min­den szavát, mégis neki volt igaza. Valamikor festőnek indult. Az új magyar Munkácsit látták benne. De aztán valahogy lemaradt. Nem bírta a versenyt. Kineveztette ma­gát rajztanárnak és családostul ide, a kisvárosba költözött. Eleinte remeteéletet élt, szégyelte a letört szárnyakat, de aztán, hogy végleg leszámolt a művészettel, beledobta magát a kisváros társadalmi éle­tébe. Hamar megszerették. Szivarját mélyen megszívta, az­után folytatta: — Egy férfi számára nem lehet életcél a nő. Aki egy nőért felál­doz mindent,, az megérdemli sor­sát. Az írók pedig mind szama­rak ... — De hát mi az, amiért élni ér­demes ? — kérdezte valaki a tár­saságból, miközben ösztönszerűleg is a borospohárhoz nyúlt. — Siát inni se éppen utolsó — mondta Koltai és koccintott a töb­biekkel. — De ami mindennél szebb, na­gyobb, szivet betöltőbb : a gyerek. Igen uraim, apának lenni, ez a leg­gy­ögyörű­bb érzés... a legigazibb... És hogy erről olyan keveset írnak az írók, az csak azt bizonyítja, hogy valamennyien rossz apák vol­tak, amely feltevésemben különben az irodalomtörténet is támogat... Látta a borát, azután megint vé­gigdőlt a fotelben és szivarját félre­tette. — El fogok önöknek mondani egy történetet, amelyben nem lesz szerelem, de amely mégis, vagy ta­lán éppen azért különb lesz min­den holdkóros nyavalygásnál, amit az írók összeírnak. II. A műterem, ahol reggeltől estig dolgozott, a barátja műterme volt. Képeit szívesen látták a tárlaton, dicséretet kapott, szép jövőt jósol­tak neki. A két festőt elválasztha­tatlan barátság fűzte egymáshoz, jóban, rosszban kitartottak egy­más m­elett. Egyik se volt félté­keny a másik sikerére. Az, akié a műterem volt, köny­­nyebben viselte az élet terhét, egye­dül állt a­ világon, nem volt sen­kije. De annál nyomasztóbb volt a helyzete a­ barátjának... Én nem vagyok szó, hogy most holmi han­gulatos aláfestéssel szemük elé va­rázsoljam hősöm nyomorát, de any­­nyit mondhatok, keserves sora volt szegénynek. Kint lakott a külvárosban. A földszintes, esőmosott sárga h­áz maga volt a kétségbeesés. Amikor barátja műterméből este hazament és átlépte a savanyuszagú ház kü­szöbét, torkára ült a keserűség. Az önvád fojtogatta és átkozta sorsát. De ahogy benyitott a szobába és a kis­fia feléje szaladt, egyszerre megbékült. A fia ölelésében felol­dódott minden. Elfogyasztotta so­vány vacsoráját, egy panasz­ szava se volt, nem mert a felesége szeme közé nézni. Félt, hogy egyszer csak kitör az asszonyból a négyéves szenvedés s a nyomor, a könny, az egész pokol és akkor... és akkor... nem... nem... erre gondolni se mert... Azaz, hogy éppen erre gondolt. Ez izzott benne, ez sütötte át... igen, ez a gondolat, hogy valahogy kitépje magát innen, mert ezt to­vább nem bírja... Clovasúllyal ne­hezedik szárnyaira a há­zasélet, a lekötöttség, a kenyérgond... nem... előbbrevaló.. Az volt a terve, hogy barátjával együtt Párizsba megy. Itthagyja az aszonyt, a gyereket... mit bánja­n__majd csak lesznek, akik gond­ját viselik a családnak... és külön­ben is onnan. Párizsból majd küld pénzt... hiszen azért megy ki, hogy beváltsa álmait, hogy kiemel­kedjék, hogy nagy legyen, sz­­ünnepelt... Igen, a művésznek fel kell mia megában az embert, h­a a hoz ragad, belepi a sár, elni szürkeség iszapjába és soha lesz belőle semmi... Ihen",­­ csókkal látta el a barátja it, az minden szavát készpénznek . És titokban megszerezte az i velet. v Zsebében a­­ megváltott va jeggyel, még megette otthon a csóréját, vigyázott minden iio­latára, nehogy elárulja a lelki füstölgő vulkánt, melynek lá­mát­ is felégette szivében az­­ Részvétlenül nézett kis fia arc egykedvűen simogatta szeke­teit és éppúgy ültette a tért mint máskor. A felesége se észre semmit, de a szivébe n éi mikor hozzáfordult és meg­nette : — Holnap hazajön ebédre ? Oh mi minden volt abban az rövid szóban, ahogy azt mondta — Nem. És amikor a kis­fia hozzásimu azt gügyögte: — Ugy­e, papa, holnap élv magaddal...? Hát ez olyan szivetfacsaró hogy szeretett volna feloldi mint a sebzett állat. Nem, ne, ezt nem bírja ki... gyorsan, gyap­san... hadd essék túl rajta... .. Jóéjszakát! Megcsókolta a kis­fiát és lefektette. De bizony csak nem akart elaludni. A gyermekek sajátos ösztönével megérezte, hogy itt valami készül... Megvárta, amíg az asszony elal­szik, aztán eloltotta a lámpát. Csak MAGYARSÁG 1923 december 1. szombat A fajvédők visszautasítják a kormány vádjait " Gömbös Gyula beszélt ezután s első­sorban a belügyminiszter tegnapi beszé­dével foglalkozott. A miniszter beszé­déből azt látja, hogy a fajvédők és a kormány között kifejlődött küzdelem a kormány részéről nem a tárgyilagos vita alapján mozog, hanem személyes­kedések merítik ki. A kormány nem mond a fajvédőkről kritikát, csak rövi­den jelzőkkel látja el őket, hol lelkibe­tegeknek, hol kalandorpolitikusoknak nevezve. Visszautasítja ezt, a modort és felszólítja a Ház színe előtt a kormányt, hogy tárgyilagos alapon szedje szét a fajvédők programját és igyekezzék meg­győzni a fajvédőket. A fajvédők közül senki sem vállalhatja a belügyminisz­ter megállapításait, mert a fajvédők sem a puccsistákkal, sem a bombave­tőkkel nem azonosítják magukat. Ez­után áttért az Ulain-ügyre s hangsú­lyozta, hogy a mentelmi jog s a nem­zetgyűlés tekintélyének­­megvédéséről van szó. A lefolytatott nyomozásból azt látja hogy nem Döhmel, Bobula vagy Szer­bo Volt az indítóok a puccsügy­­ben hanem akkor lett aktuális az ügy, am­­or Ulain Ferencet sikerült a szö­vevénybe belevinni. Különben is gya­nús láncszemeket lát az ügyben, úgy tetszik n­eki, hogy a keresztények újból marionettek és a színfalak mögül egy­másra uszítják őket, hogy még mérge­sebben h­arcoljanak egymás ellen akkor, amikor keresztény egységre van szük­ség. Sajnálja, hogy a fajvédelmi mozga­lom­ úgynevezett szabadcsapatai önálló vállalkozásokra adják fejüket. Önállóan dolgoznak olyanok, akik nem viselnek akkora felelősséget, mint azok, akik a parlamentben képviselik a tájvédelmet. Ezek veszélyeztetik komolyan a fáj­védelmi irányzat sikerét. Izgalmak a diktatúra körül Gü­mics Gyula: úgy látja, hogy most az átaakulás korszakát éli az ország. Vigyázni kell, hogy ne legyen se túl gyors, te tudassa ez az átalakulás. A parlametet ilyen időben nem tartj alkalmasnak arra, hogy a nemzetet in nyitsa. [Nagy zaj az egész Házban Gondoskodni kellene, hogy milyen inté­zény helyettesíthetné a nemzetgyűlés Nem diktatúráról beszél, mert ama csak akkor volna helye, ha káosz v* Nem hive a szuronyos diktatúráé’ csupán a lelkek harmóniáján alapi diktatúrát ismeri el jogosnak. Farkas István: Minden diktatúra kisebbség terrorja. Gömbös Gyula­­a szocialisták fel A mi diktatúránk nem olyan, mint önöké! Mi a lelkek szeretetét akarj­az Önöké egész más volt! (Hosszantó viharos tiltakozás a szociáldemokrat­nál. Felkiáltások: Nem a mi diktú­ránk volt!) Propper Sándor: Az ön válasz diktatúrája a telkekből sarjadzotó Gömbös Gyula: Nem tartozik­­ közé, akik letagadják a múltat " latja a felelősséget azért, amit tet, tesz. Ellenséges gyűrűk övezik köra országot s ezek a gyűrűk oly veszi­nek, hogy úgy látszik, az ország nincs feltámadása. Nem lehet tehát délkozni, hogy vannak emberek, • éjszaka összeülnek és keresik a■'­­ amely az ország feltámadásához' . (Hosszantartó nagy zaj a Ház mi) oldalán.) A nemzetben vannak , amelyek nem akarnak megalk. Szükségesnek tartja, hogy a kon megadja a teljes szólásszabad- t Szolnokon külpolitikai szempont

Next